Zemplén, 1930. január-június (61. évfolyam, 1-46. szám)

1930-03-19 / 21. szám

Hatvanegyedik évfolyam. 21. szám. Sátoraljaújhely, 1930 március 19. K«ffJ*l«nlk hetenként kétesei «serdán ée ssombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal : Sátoraljaújhely (VármegryehávpI. udv) BlSflsetéel ár: Negyedévre . . 2 pengő Hirdetések: négyzetcentiméterenként. NyUttér noronkéní 20 fillér TELEFON: MTI kirendeltség, szerkesztőség és kiadóhivatal 109. Mám POLITIKAI HÍRLAP TELEFON: MTI kirendeltség, szerkesztőség II és kiadóhivatal 109. szám nBHH&E£SHHs£S£3SHM3SB8HHSK90HMMHI Hiszek egy Istenben,hiszek egy .hazában Hiszek egy isteni őrök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Amen Vízlat a fiatalokról (c) 1848 március 15-ének évfordulóján — a fiatalság ünnepén — hagyománysze- rüen sok szó esik, hangzik, sőt zeng a márciusi ifjakról és őszinte tisztelettel ujra-ujra megszemléltetnek a szent pél­daképek . . . . . . Azután jön március 16-ával a szürke hétköznapok további sora és a mai ifjúság — aki előtt megnyittattak a múlt örömteli ablakai — lel­kében a nagy elődök hűen őrzött képével, de a „minden bizonytalan“ fojtogató érzé­sétől kinzottan küzd a maga problémáival tovább, — egye­dül .. . A „minden bizonytalan“ érzése általános az egész ma­gyar fiatalságban. És lehet-e csodálni ? Aki pár életéve alatt — közelebbről, vagy távolabbról — százakat látott maga körül megfizethetetle­nül drága életükkel véres húscafatként loccsanni a lö vészárok tifuszos sarába, aki körül pár hónap alatt annyi „Isten kegyelméből“ koronás fő lett szürke polgár, aki kö­rül indokolás nélkül úgy szét­tépték Magyarországot, — vájjon büne-e annak az, ha nehezen hisz bizonyosságban és csak kevésben ... ez magyarázza, hogy általános a „minden bizonytalan“ ér­zete. Azonban tovább menve: az életproblémák már, ame­lyekkel a mai fiatalság —- ennek dacára — küzd, hogy betölthesse hivatását mint ember, mint a nemzet fia egyaránt, azok az életproblé­mák sokfélék; úgy, amint sokfélék a fiatalok. Egy keményen elhatárolt csoportot képez pl. a vidéki fiatalság. E csoportnak meg al­csoportjaként áll a vidéki pl. középosztálybeli fiatalság. A vidéki középosztálybeli fiatal­ságot pedig ismét csak tovább osztják külön-külön kis kö­rökbe a társadalomban élén­ken élő minősítő kérdések, amilyenek pl.: beleszületett-e az ifjú a középosztályba ? vagy beletanulta magát?, kö­zépiskolát végzett-e vagy egye­temet ?, tanul-e még ? vagy dolgozó ?, van családi va­gyona ?, vagy csak fizetéséből él?, nős?, a 18 — 35 ig ter­jedő 17 évfolyam közül me­lyikbe tartozik ? stb. És igy azután ha figye­lembe vesszük még azt, hogy egy szószerinti vidéki — egye­tem, főiskola nélküli — vá­rosban a fiatalságnak kicsi serege él, továbbá azt, hogy a fenti elválasztó kérdések variálódása folytán az egyes ifju-körök ismét tovább osz­tódnak, — akkor hamarosan és igen könnyen odajutunk, hogy a vidéken élő közép- osztálybeli fiatalság sok eset­ben egészen az egyénekig tagolt egységekben éli életét; az egyének külön-külön, egy­más segítése nélkül vívják harcukat életproblémáik el- \ len . . . és ez a széttagoltság j a vidéki magyar fiatalság leg- j nagyobb, legveszedelmesebb j problémája. * És e magárahagyatottságá- ban sokszoros csapása a vi­déki középosztálybeli fiatal­ságnak a másik nagy sze- j H JEDI PLÉH" EREDETI TflHCfclB A TURUL Irta és március 15-én a Városi Színházban iartott ünnepélyen elszavalta PETRASOVSZKY LEO gk. c. kanonok. A turulmadárnak Gyönge lett a szárnya: Egy gonosz kéz Lecsapott reája; A turulmadárnak Szomorú a fészke: Nagy vihar jött S darabokra tépte. Puha fészke mélyén Akik összebújtak, — Aldozói Ezredévi múltnak, Búban és örömben Testvérileg élve — Szétszakadtak, Mint az oldott kéve. rencsétlensége: hogy t. i. önképzéséhez sehol sem talál eszközt. Nyilvános könyvtár nincs és ha van is, semmit sem tud meg tőle olyasmiről, ami uj, lett légyen akár irodalom, akár tudomány. Ha pedig enged a csábitó éhségnek és vala­mely könnyelmű percében megrendel egy uj könyvet — megundorodik tőle, mert a második, harmadik részletét már nem bírja fizetni. Ha pedig mégis csak keresztül­vágja magát egy könyvön, nem tud válaszolni arra a kérdésre, hogy mire való volt? — hisz nincs kivel szót vál­tani róla. És a nehezen elért eredmény szertefoszlik sem­mivé ; nem nyilvánulhat meg az olvasás legnagyobb értéke: uj gondolat termést csiráztató hatása, mert a szótlanságra kényszerült agy józan önálló­sággal beszünteti a termelést — a piac hiányában. Előadások ? Korban mesz­sze előtte járnak az előadók, lelkiségük hát maga is talány előtte, hát még az a nagy kérdés mint fojtogat, hogy rongyos kis középiskolai iro­dalomtörténetének felhigitása előtt miért kell leborulnia — mint látnoki megnyilatkozás előtt ? Büszke Tátra alján, Dús mezőjü délen, Erdély földjén, Napnyugati szélen, Annyi millióknak Vágyban ég a vére: Leborulni Anyjok kebelére. Ott vérkönnyet sírnak Gyászos siri hanton, Szenvedőnek Nincs, ki enyhet adjon; Martalócot hizlal Kamra, csűr és pince, Némult ajkon Nyelvnek rabbilincse. Meghalt ott a jókedv, Nincs vidám dal, ének; Féltve őrzi Szentélyét a lélek; Aljas kémlelő fűi, Orvul kémlelő szem Mindig ott les Lecsapásra készen. Egyszer, vagy kétszer fel­fel lázad. De szegény máris narkotizálva van, nem tud nagyot kiáltani, igy hát nem történik nagy baj, a hidegtust idején megkapja. Mit tehes­sen? Egyedül van. Elhallgat. Egyre mélyebben hallgat. Egyre kevesebb, ami érdekli, végül is csak vár. Szívós ki­tartással kivárja mig felette is elmúlnak az évek — és ak­kor automatice ő is előlép: Tényezőnek. ítél elevenek és holtak felett, amihez meg nem ért — azt leinti. És ezzel beteljesedett a a boldogsága . . . * De amig elért odáig! . . . Igen, amig elért odáig — elveszett fiatalságának minden sava, borsa. Belefojtódott, meg magába fojtotta, ó — kicsiny­hitű volt — azt hitte, nem kár érte, érdemesebb hall­gatni ; a bölcsek pedig nem okosították, szívesen vették a csendet, még meg is dicsérték olykor . . . Pedig mennyi mindent tu­dott, akart volna fiatal szivé­vel, mit 20 -30 éves forró vére hajtott! Hogy járta vön’ az ugart, ásta vön’ a sáncot, hogy melegítette vön a fázót . . . mert ezt is mind igen­Láncra verte Hitszegő gyalázat; Könnyek jéggé fagynak, Szív remegve dobban: Kimerül a Fojtott fájdalomban. Szégyenpirban ég a Történet múzsája, Hősi nép ily Megcsúfolására: Gyilkos szikra pattan Vésője hegyéből, Századoknak Emlékeztetőül. És e szikrafénynél Álmot lát a költő, Álmát himzi Sok-sok emberöltő; A véső nyomában Reng a föld : kikéinek Hantjaikból A halott vitézek. A megcsalt magyarnak Hősi izma lázad: Egyes szám ára lO fillér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom