Zemplén, 1930. január-június (61. évfolyam, 1-46. szám)
1930-03-12 / 19. szám
1930 március 12. ZEMPLÉN 3. oldal. vizsgaanyagon és lélekben még egyszer végig élvezem azt a csudálatos lelki eredményt, melybe eme gazdaifjakat az eltöltött két hónap átformálta, nagy örömömbe, melyet a szebb jövőnek megérzése keltett bennem, fájdalom is vegyül: miért csak most volt az első ilyen tanfolyam, miért nem száz évvel ezelőtt, vagy ezerrel, hogy a magyar nép, a földnek ez a rajongó szerelmese méltó házasságot köthetett volna barázdájával. Megkérdeztem a fiukat, nem bánták-e meg, hogy idejüket itt töltötték. Azt felelték, hogy még többet is szívesen eltöltöttek volna, mert minden hasznos és haszno- j sitható, amit itt tanultak. — Most már más szemmel nézzük a mezőt, másképpen értékeljük munkánkat, eljárásainkat, — mondotta bizalmasan az egyik ifjú Nagyon szép volt. Az az érzésem, hogy ebben a vizsgában Engelbeiih Rezső tanfolyamvezetőnek pedagógiai készültsége, gyakorlati és elméleti tudása és főképpen nagy szere- tete, mely munkájában vezette, vívta ki a szép sikert. Szívből köszönt azonban a tudósitó minden ifjút és apát, kik részvételükkel a tanfolyam megvalósítására készek voltak. Legyen áldottak kezeik, melyeket most már a munkaösztönön kívül a tudás vezet. I liZ. — Eljegjz»1« Csajka Endre nagybirtokos, m. kir. kormányfőtanácsos leánya Erzsébet és vitéz Asbóth Aladár gyárigazgató jegyet váltottak Sárospatakon. — A vármegyei Hegyközségi Tanács közgyűlésié. A Tokajhegyatja zárt területének vármegyei Hegyközségi Tanácsa ma délelőtt Sátoraljaújhelyben a Gazdasági Egyesület hivatalos helyiségében közgyűlést tartott Kurucz Károly ny. tábornok hegyközségi tanácselnök elnöklete alatt. A közgyűlésen a tanácstagok majdnem teljes számban jelentek meg. A tárgysorozat fontosabb pontjai röviden a következők voltak : a Tanácselnökség jelentése az utóbbi 5 hó alatti tevékenységéről, amelynek során többek közt a Tanácselnök kieszközölte azt, hogy törölték azoknál is a szőlőfagyká rok folytán törlendő adókat, akik e károkat későn jelentették be; megállapította a közgyűlés, hogy azok a hírek, amelyek újabban a Hegyközségi Tanács és a hegyközségek megszűnéséről keltek szárnyra — teljesen valótlanok, amit különben legjobban bizonyít az, hogy a földmivelésügyi minisztérium legutóbbi leiratában is a tokajhegyaljai hegyközségekről és a Hegyközségi Tanács működéséről nagyon elismerően nyilatkozott; — jóváhagyta a közgyűlés a Tanács és több hegyközség 1930. évi költségvetését; végül elhatározták, hogy a Hegyaljai Kormánybiztosságnál a B) tipusu kölcsönnek A) tipusu kölcsönre való átváltoztatását fogják kérni a szőlőbirtokosok érdekében. — A Hang/, legújabb hire. Ma délután 6 órakor a megyeházán ismét örvendetes eredményről fog számot adni a Mansz választmányi ülése Esztel Józsefné alel- nöknő vezetése alatt. Először befogják jelenteni, hogy a Mansz szövőmühelye újból munkába lép, másodszor Szent-Györgyi Zoltán dr. főtitkár be fogja mutatni a március 3-i müvekedvelői előadás, illetve táncmulatság pénzforgalmáról készült számadást, amely szerint a tiszta bevétel 764 pengő C4 fillér. — Elítélték a pólházai posta tolvaját. A múlt hónapban a csendőrség által letartóztatott és azóta a helybeli törvényszék fogházában előzetes letartóztatásban lévő P. Madák Katalin bűnügyét tárgyalta a múlt héten dr. Hegedűs Ferenc kir. törvény- széki biró, mint büntető egyes- biró. Vádlott Kőrfy Margit pálhá- zai postamesternő szolgálatában állott s igy tőle a Wertheim-szek- rény kulcsát ellopva, azt megnyitotta és 164 pengőt ellopott. Egy másik alkalommal a postamesternő kézipénztárát dézsmálta meg. Tol- vajlásának sikerén felbuzdulva, később a postacsomagokat is fosztogatta. Ily módon sikerült neki a faluba érkező csomagokból mintegy 2C0 pengő értékű ruhaneműt eltulajdonítani. Sorozatos lopásaiért — beösmerése alapján — bűnösnek mondotta ki a bíróság és ezért 3 hónapi fogházra ítélte. Az ítélet jogerős. — Myilvrtno* nyugtázás. A Mansz újhelyi csoportja által f. hő 3-án rendezett műkedvelői előadás alkalmával a Zemplén március 3-i és 9-i számaiban felsoroltakon kivül felülfizetett még id. Csajka Endréné 10 pengőt. A Mansz ezúton is hálás köszönetét mond a jószivü adakozónak. — Halálozás. Drebiscsdk András f. hó 6-án a helybeti Erzsébet közkórházban, életének 38-ik évében hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése folyó hó 7-én ment végbe a köztemetőben. — Kényszeregyezségi eljárás. A helybeli kir. törvényszék Grosz Géza és Grosz Kálmán tiszaluci sütőiparosok és lisztkereskedők ellen f. hó 7-én megindította a csődönkivüli kényszeregyezségi eljárást. — Vagyonfelügyelő dr. Klein József gesztelyi ügyvéd. Követelések bejelentésének határideje 1930. március 27. — Legjobb fővárosi napi lapok a Nemzeti Újság és Uj Nemzedék. — meghalt az öaszeégett leány. Közöltük annak idején, hogy Dontsch Anna helybeli háztartásbeli leány gyorsforralón való teafőzés közben annyira összeégett, hogy gyógykezelés végett a kórházba kellett szállítani. A szerencsétlenül járt leány folyó hó 8-án iszonyú sérüléseibe belehalt. Vasárnap temették el nagy részvét mellett. — Forró vízbe eseti gyer- mek. Móricz Borbála pácini napszámosnő Mihály nevű kisfia, mig anyja dolga után a répa- földön járt, magára hagyatva, beesett egy 12 liter forró vizet tartalmazó edénybe, melyet Mó- ricné távozása előtt a konyha földjén hagyott. A gyermek a leforrázás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítása után néhány napra meghalt. Móricz Borbálát a múlt héten vonta felelőségre a helybeli kir. törvényszék Emődy büntetőtanácsa és az anyát, mert a gyermek felett való felügyeletet elmulasztotta,$gon- datlanságból okozott emberölés vétségében mondotta ki bűnösnek és ezéit, tekintettel az enyhítő körülményekre 10 pengő pénz büntetésre Ítélte. Az ítélet jogerős— Fedők Sári és Szilágyi Imre dr. Sátoraljaújhelybe jön. Országos szenzáció volt tavaly az a hangversenykőrut, amellyel Budapestről elindulva vidéki diadalutat járt Fedák Sári és Szilágyi Imre dr. hogy istenáldotta művészetükkel az ötszázéves Magyar Dalnak minden szivet meghódítsanak. A közönség és a sajtó óriási érdeklődéssel kisérte ezt a gyönyörű vállalkozást és megértette hazafias jelentőségét. Magyarország Kormányzója is családjával együtt élvezettel hallgatta végig az egyik előadást. .Az ötszázéves Magyar Dal“ folytatja most diadalutját. Fedák Sári és Szilágyi Imre dr. ismét elindultak vidékre és városunkban hétfőn március 17 én tartják előadásukat. Műsorunkon fölcsendülnek a 16-ik század regős énekei, a kuruc idők dacos-bus és szilaj nótái, a finom mivü Mária Terézia dalok és még sok sok gyönyörű dal, megénnyi szinpompás virágszál nemzeti muzsikánk virágos kertjéből. A szemnek is nagyszerű ez a produkció, mert az előadó művészek (még a zenekar is) korhű magyar viseletben jönnek a dobogora. Az összes jelmezeket gróf Bánffy Miklós tervezte. Regős fiú a 16-ik századból, várki asszony a 17 ik századból, tépett kuruc vitéz, krino- Iinos, parókás udvarhölgy Mária Terézia korából stb. stb. Kisér a dr. Szilágyi Imre által betanított fővárosi cigányzenekar. Bizonyosra vesszük, hogy ezt a szenzációs művészi és társadalmi eseményt városunk közönsége is nagy lelkesedéssel fogadja Hétfőn március 17-én este 8 órakor tartják egyetlen előadóestjüket a JVárosi Színházban. Jegyek kaphatók a Városi Színház pénztáránál. — Egy viharos alakuló- gyűlés epilógusa. Még a múlt év április 27-én történt Bekecsen, hogy az ottani legelőtársulat megalakítása tárgyában tartott gyűlésen, melyen Gosztonyi István szerencsi járási főszolgabíró elnökölt, Zavodnyik János és Za- vodnyik Ferenc bekecsi földmive- sek olyan magaviseletét tanítottak, hogy az elnöklő főszolgabíró rendelkezése folytán csendőri beavatkozásra is sor került. Az izgalmas, viharos jelenetnek folya- mányaként a két Zavodnyik ellen a csendőrség izgatás büntette miatt megtette a jelentést. A kir. ügyészség vádat is emelt a földművesek ellen és a kir. törvényszék Emődy büntetőtanácsa folyó hó 6-án tartotta meg ebben az ügyben a főtárgyalást, melynek folyamán a kir. ügyész vádlottakkal szemben az izgatás bűntettének vádját megváltoztatta és őket hatóság elleni erőszak bűntettében kérte bűnösöknek kimondani. A bíróság a vádlottak és számos tanú kihallgatása, valamint a vád és védőbeszéd elhangzása után Ítélethozatalra vonult vissza, majd meghozta ítéletét. A kir. törvényszék Zavodnyik János hatóság elleni erőszak vétségében mondotta ki bűnösnek, ezért 3 napi elzárásra és 30 pengő pénzbüntetésre ítélte, Zavodnyik Ferencet azonban felmentette a vád alól, mert bűnössége mellett bizonyítékot fennforogni nem látott. Az Ítélet jogerős. — Heunyl adót fizetnek a bankok ? A TÉBE most közreadott évi jelentésében érdekes adatokat közöl a bankok köz- terheiről. Ezek szerint a Pesti Hazai adó- és illetékterhe a békebeli 3.08 százalékról 31.05 százalékra a Hitelbanké pedig 7.37 százalékról 26.84 százalékra emelkedett a kimutatott tiszta nyereség után számítva. A TÉBE ezzel kapcsolatban megállapítja, hogy a társulati adó eredetileg 12 millió pengőre kontemplált hozadéka 1929 ben ennek az összegnek a duplájára emelkedett. A kisebb intézeteket talán még jobban terhelik a magas adó- és illetékkulcsok. Ez a teher a kihelyezett összeg után átlag 1% ot tesz ki, holott békében alig egytized százalék volt. Elektromos Világcég keres nyílt üzlettel rendelkező Részletes ajánlatokat „Jtfotorszakember 116“ jeligére Blockner J. hirdető irodájába, Bpest, IV..Városház u. 10 kérünk