Zemplén, 1930. január-június (61. évfolyam, 1-46. szám)
1930-03-09 / 18. szám
Hatvanegyedik évfolyam. 18 szám. Sátoraljaújhely, 1930 március 9. hátanként kitnn «■•rdám ét nomkaton Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoraljanjbely (Virmeg-yehás II. adv) BíSdsatésl kt: Negyedévre . . 2 pengő Hirdetések: négyzetcentiméterenként. SyUttér soronként 20 fillér TELEFON: MTI kirendeltség, szerkesztőség és kiadóhivatal 109. szám POLITIKAI HÍRLAP TELEFON: MTI kirendeltség, szerkesztőség és kiadóhivatal 109. szám Hiszek egy Istenben.hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Amen ^ Kétféle mérték Emlékezzünk vissza a békekötést követő évekre. Emlékezzünk vissza arra a mohóságra, amellyel a győző hatalmak végrehajtották a béke- szerződésnek mindama rendelkezéseit, amelyek az ő előnyükre s a legyőzöttek hátrányára szolgáltak. Valóságos rombolási láz ülte meg a nagyantant lelkét a mint a hipnotikus álomba merült médium elpusztítja mindazt, amire parancsot kap; úgy törtek, zúztak, romboltak a nagyhatalmak mindazon javak között, amelyből a Központi Hatalmak valaha is uj életre kelhettek volna. Németországban évekig szünet nélkül zengett az ég a felrobbantott katonai erődök hangjától s a hamburgi és a többi németországi kikötökben hónapokig fodroztak a hullámok a szétlőtt és sülyedő csatahajók nyomában. Nekünk nem voltak erődítéseink, nem voltak csatahajóink, mert minket ezer évig: becsületes szándékok vezérel tek szomszédainkkal szemben s ha voltak erődeink, azokat a természet adta nekünk s ezer év óta és uj ezer évig: Kárpátoknak hívták. A Kárpátok hegykoszorui voltak a mi védmüveink s ha a mi lefegyverzésünkről szó lehetett, akkor a mi lefegyverzésünk tulajdonképen abból állt, hogy elvették tőlünk és ellenségeinknek adták — a Kárpátokat. Kérlelhetetlen volt a Központi Hatalmak lefegyvere- zése. Még arra is számítottak a nagyantant hatalmak, hogy a szétlőtt géprészekből, a lerombolt erődökből a német organizáció uj termelőtényezőket teremt s hogy biztosak legyenek munkájuk sikerében, beolvasztották még a géprészeket is. Ez volt a mérték a legyőzöttekkel szemben, mert az volt a cél, hogy a háborús eszközökkel együtt a háború lehetősége is kipusztittassék. Ezzel szemben mit látunk tiz év óta? Azt látjuk, hogy a győzők költségvetései 80°/o- ban háborús felszerelésekre fordittatnak, szárazon, vizen és levegőben mértéktelenül folyik a fegyverkezés az egész vonalon. A londoni leszerelési konferencia olyan atmoszférában ült össze, amely mindenre inkább volt biztató, mint arra, hogy a nagyhatalmak megállapodásra juthassanak. Anglia erős egységeket hivott életre a tengeren s hogy Anglia riválisa, Amerika alul ne maradjon, Washingtonban egymásután szavazták meg a dollárok millióit tengeralattjárókra és hadihajókra. A sárga vizeken éló japán pedig mindkettőt felül igyekezett múlni hadifelszereléseivel, mert Japán bizik a sárga faj jövendő szu- premaciájában. A francia kormányválság megoldása folytán tárgyalásait újból felvevő londoni konferencia ütközőpontja azonban ma is Olaszország és Franciaország álláspontja. Mindkét állam tisztában van céljaival. Olaszországot túlnépesedése területi terjeszkedésre kényszeríti s ebből a célból nem nélkülözheti sem polgári társadalmának, sem katonai felkészült- ] ségének erejét. Olaszország gondos figyelemmel épiti ki jelenét és ép oly gondos figyelemmel tekint a biztató jövő felé. Franciaország is tisztában van helyzetével, ismeri helyzeti energiájának súlyát és eloszlását s tudja, hogy ez az energia csak akkor állandósul s akkor jelenti véglegesen a francia „gloiret“, ha határain biztonságot teremt. Londonra újból felfigyel az egész világ s bár gyér bizakodás üli meg a lelkeket, arra kell elkészülnünk, hogy Londonból nem a megegyezés és a béke szelleme fogja átlengeni és betölteni a világot. Március 15-ét együtt ünnepli a két Kaszinó Nem akarunk rég beheggedt sebeket feltépni, nem akarunk a múltakra visszatérni, nem akarjuk az adott helyzeteket fölkavarni, csak egy örvendetes hirt regisztrálni, mely városunkban a társadalmi megértés és összhangnak — talán a jövőre is kiható megerősödéséről hivatott közönségünket tájékoztatni. Arról értesülünk ugyanis, hogy l városunk társadalmának két előkelő társasköre, a Kossuth és a Zemplénvármegyei Kaszinó ezidén együttesen, közös programmal ünnepli meg március 15-ét. Ez elhatározást a lehető legtermészetesebbnek találjuk, mert a március 15-ike minden magyaroknak olyan nemzeti ünnepe, amely leginkább alkalmas arra, hogy az embereket egyesítse, az érzéseket összeforrassza s olyan közös elhatározásokat érleljen meg, amelyek a társadalmi szolidaritást és együttműködést — a mai magyar élet e két legszükségesebb erőtényezőjét — tartóssá tehetik. Mi, akik ennek a felfogásnak mindig kifejezői voltunk, nem hagyhatjuk azért dicsérő szó nélkül a két Kaszinó nemes indulatokban fogant elhatározását. És bízunk abban anélkül, hogy a netáni érzékenységeket nem kívánván érinteni, az együttes ünneplésből a távolabbi időkben megérlelődhető következtetéseket vonnánk le, hogy a közös ut, melyre a két Kaszinó ezúttal először tér, meg fogja teremni Uj- helyben társadalmi téren is további áldásos következményeit. a Singer varrógépek mégis A LEGJOBBAK! A „ZEMPLÉN" EREDETI TÁRCÁM Bizonyitványosztás Irta: Hegedűs László. Január vége felé járt az idő Künn a hideg marta az arcokat s csikorgotl a hó a talpak alatt, mint a haragos ember foga a dühös- ségtől. Az édes anyák nagykendőbe burkolva hozták a kicsinyeket az iskola kapujáig, ahol gondosan tették le édes terhüket a fehér hóra, akik — mint didergő pipiskék — szapora lépéssel sietnek be a tanterembe. Ma nagy nap van odabent. Elmúlt egy félév a feljövetel óta. Sok nap, sok óra pergett le azóta egymásután az idő forgó kerekén, mint az eszterhéjról az esőcseppek. És mennyi drága tudomány lopakodott be a formás kis fejekbe, remegő pici telkekbe az elmúlt idő alatt. Olyan félénk volt némelyik mint a kis vadmadár s most olyan bizalommal és bátorsággal néz, mintha ő gyártaná a rimaszombati csutorát. Gyönyörű dolog is az. Szemlélni, nézni, látni, hogy ezekből a kicsiny emberpalántákból mint fejlődnek lassacskán értelmes, okos lelkek. Bár igaz, hogy sokan nem sokat fog a jó szó, intés, dorgálás, de még a pipaszár vagy a nádvessző sem. Vannak olyanok is, akik szívesen kennék meg a tudomány házának szögletét jó fagyos szalonnával, hogy vigye el a kutya. De az az örvendetes, hogy ilyenek kevés számmal vannak. Most is egy bátor nézésű pöty- työm ember nyújtogatja az úját a legelső padban. Alig látszik ki abból, csak buksi nagy fejében fénylik okos két szeme. Előtte fekete tábla, rajta libasorban palavesszővel irt betűk. Némelyik mintha féllábon állna, ki-ki kandikál a piros vonal közül. A tanító ur megkérdezi az ágaskodó, úját nyújtogató gyerektől: — No mi bajod, Miklós ? — Ki fogjuk ma kapni a bizonyítványt ? — Ki... ki...! Kis fiam, csak várj idejére és sorjára. A gyermekek elhallgatnak. A zaj elül, mint este jöttével a varjú ká- rogás. S a nagy csendben még a légyzugás is meghallatszana, ha ! történetesen ilyenkor télen életben volnának a legyek. — Mindenki most, az utolsó pillanatban akar jónak látszani, hogy ne essék hiba az értesitő-könyvecskében. Pedig hát már azon nem igen lehet így, utólag segíteni, mert már abba be van írva kitörölhetetlenül és meg- másithatatlanul mindenkinek érdeme szerint, ki hogy igyekezett és hogy viselkedett. — Most álljatok fel! — mondotta a tanító ur atyai szigorral. Ki fogom osztani mindenkinek a bizonyítványát. Hazaviszitek, megmutatjátok édes apátoknak vagy édes anyátoknak, ők megnézik s aláirják. Ebből a könyvecskéből azután ők megtudják, hogy ki volt közületek jó vagy rossz, szorgalmas vagy hanyag az iskolában. Azután holnap aláírva visszahozzátok. Megértettétek? — Igen! — zsibongták együtt a gyerekek. Egyenként állottak meg a nagy asztal előtt, akár csak az emberi lelkek az Ur Ítélő trónusa előtt. Az egyik sápadt volt és lesütötte a szemét. Ennek sok mulasztás, hanyagság terhelte a lelkét; a másik bátran nézett és mosolygott, ez jő volt, igyekező és szófogadó. Egyes szám ára ÍO fillér.
