Zemplén, 1930. január-június (61. évfolyam, 1-46. szám)
1930-06-25 / 45. szám
19 30 junius 25. ZEMPLÉN 3. oldal. zeviczy Zsigmond a Mezőgazda- sági Kamara igazgatója. Ott voltak ezenkívül a gazdasági felügyelők s a környék nagybirtokosai: gróf Serényi László, Műnk György, Simay Imre, Takács Béla, továbbá a környékbeli lelkészek, jegyzők, uradalmi tisztek s mintegy ezer kisgazda. A kiállításon díjazott állatok tulajdonosainak jutalmazására Zemp- lénvármegye Törvényhatósága, a Honvédelmi és Földmivelésügyi minisztériumok, a Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamara, báró Harkányi János uradalma, gróf Serényi László, Szerencsi Cukorgyár és több gépgyár ajánlottak föl dijakat- A jutalmak összértéke a 2000 P-t meghaladta. A kiállításra 180 lovat és 450 szarvasmarhát hajtottak föl s igy csak a legkiválóbb egyedeket díjazhatta a minden körülményt mérlegelő öt bíráló bizottság A Honvédelmi minisztérium nagy diját, egy 300 pengő értékű bronz csikós diszitményü órát Lády Mihály girincsi kisgazda anyakancája nyerte el. A kiállításon megjelenteket dr. báró Waldbott Frigyes, az Egyesület h. elnöke üdvözölte s hirdette ki a dijnyerteseket. I. dijat nyertek: Tiszaluc község magyar, Girincs község pirostarka bikája, továbbá gróf Serényi László magyar tenyésztésű bikája díszoklevelet, Botos András tisza- luci kisgazda magyar tehene, Varga Sándor kesznyéteni gazda magyar üszője, Nagy András taktaszadai gazda pirostarka tehene, Kovács Pál taktaharkányi kisgazda pirostarka üszője, Kerékgyártó József hernádnémetii kisgazda és Mátyus György hernádkaki gazda ökrösfogatai. Ezeken kívül 35 pénz és jutalom tárgydijat, valamint 27 disz és elismerő oklevelet ítéltek oda a bizottságok. A ricsel kiállítás A kiállítás anyagában talán még felülmúlta a ricsei kiállítás a tisza- lucit, ha a felhajtás számában valamivel alatta is maradt az előzőnek. A hivatalos személyek közül ugyanazok jelentek meg a kiállításon, mint a tiszalucin s rajtuk kívül báró Láng Boldizsár országgyűlési képviselő, báró Schell Ernő, ifj. gróf Mailáth József, gróf Sennyey Pál, báró Sennyey István, Csajka Endre, Bornemisza Miklós főszolgabíró, dr. Barathy Béla, a bodrogközi uradalmak bérlői, tisztjei, lelkészek, jegyzők, tanítók s igen nagy számban a környék gazdái. /. dijat nyertek: Tóth Károly cigándi kisgazda kancája, Kazup János és Hercig Pál cigándi kisgazdák csikói, Semjén község magyar bikája, gróf Sennyey Béla bikacsoportja, Sós Bálint ricsei kisgazda tehene, Béres János ricsei kisgazda üszője, Simkó István agárdi kisgazda pirostarka tehene, Müller Mayer cigándi pirostarka üszője, Tóth Ferenc János semjéni gazda ökrös és Szitás János csé- kei gazda lovas fogatai. Az I. dijakon kívül 32 pénz és jutalom tárgydij, valamint 28 disz és elismerő oklevél került kiosztásra. Mindkét kiállítás kétségtelen gazdasági értékénél fogva méltó reprezentálója volt a zempléni állattenyésztés mindinkább emelkedő színvonalának s a közönség elismerése nagyon kiérdemelt jatalma a Gazdasági Egyesület fáradhatatlanul agilis vezetőségének. A rendezés körül bokros érdemeket szereztek maguknak lllés- házy Endre gazdasági tanácsos, az Egyesület eddigi titkára, aki a legnehezebb években vezette az Egyesület adminisztrációját s az őt felváltó Engelberth Rezső, az Egyesület most megválasztott titkára X K E TZZ. — Dr. Köntzey Ernő egyetemi magántanár. A vallás- és közoktatásügyi miniszter dr. Köntzey Ernő volt egyetemi tanársegéd, a sátoraljaújhelyi „Erzsébet“ vármegyei közkórház főorvosának „A gyomor és a bélcsatorna sebészete“ cimü tárgykörből a debreceni Tisza István Tudományegyetem orvostudományi karán egyetemi magántanárrá történt képesítését jóváhagyólag tudomásul vette és őt e minőségében megerősitette. — Személyi hírek Olchváry Zoltán a debreceni kir. Ítélőtábla elnöke folyó hó 28-án családjával városunkban tartózkodott és látó gatást tett Lehoczky Sándor nyug. kúriai bírónál, a helybeli kir. törvényszék volt elnökénél, dr. Oláh Lajos kir. törvényszéki elnöknél, Olchváry Dezső kir. ügyészségi elnöknél és dr. Olchváry Pál m. kir. honvéd főtörzsorvosnál. — dr. Ady Lajos debreceni tankerü leti főigazgató városunkban tartózkodik és a helybeli reálgimnáziumban e héten folyó érettségi vizsgálatokon vett részt miniszteri biztosi minőségben. — Winkler Szilárd m. kir. vezérkari ezredes rokonai látogatása céljából városunkban tartózkodik. — Városi közgyűlés. Sátoraljaújhely megyei város képviselőtestülete junius 26-án d. u. 4 órakor rendes képviselőtestületi közgyűlést tart A közgyűlés nevezetesebb tárgyai: A Magyar Revíziós Liga megkeresése a trianoni békeszerződés revíziója tárgyában. Sátoraljaújhely megyei város háztartásának és alapjainak 1929 évi zárszámadása. Sátoraljaújhely megyei város közmüveinek 1929 évi zárszámadása és mérlege. A polgármester előterjesztése gabonaközraktárnak Sátoraljaújhelyben való felállítására vonatkozólag. A városi felsőkereskedelmi iskola igazgató bizottságának előterjesztése az iskola 1930/31 tanévi költségvetésének megállapítására és egyéb ügyekre vonatkozólag. A magyar turista egyesület hegyaljai osztálya vezetőségének kérelme a turista otthon céljára vas alkatrészek átengedése iránt. Gulyás Menyhért színigazgató kérelme vigalmiadó elengedése iránt. A közgyűlés napjáig esetleg beérkező és a közgyűlés által elintézendő ügyek. — Népgyiilés. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt sátoraljaújhelyi szervezete vasárnap délben a Vadászkürt kerthelyiségében több száz főnyi közönség részvétele mellett népgyülést tartott, midőn Tuba Károly budapesti párttitkár mintegy óra hosszat tartó beszédben ismertette a mai politikai és gazdasági helyzetet országos viszonylatban, mely beszédét gyakran szenvedélyes, gyakran de rüs közbeszólások kísérték. — A fürdés áldozata. Ifj. Kántor Ferenc ricsei községi írnok tegnap fürdés közben Ricsén a Tiszába fulladt. — Az Ipartestületi Dalárda a miskolci kerületi dalos versenyen. A helybeli Ipartestület dalárdája a Miskolcon folyó évi julius 6-án tartandó kerületi dalosversenyen szerepelni fog s e céljából már hetek óta tartja próbáit, hogy a nemes versenyben a siker biztos reményével részt vehessen. A dalárda énekpróbáit most fejezi be és junius 29-én, vasárnap délután az Ipartestület kerthelyiségében hangversenyt rendez, mely alkalommal bemutatja a dalosversenyen előadandó összes énekdarabjait. A dalárda ezúton hívja meg a dalt- kedvelő közönséget hangversenyre. — Érettségi bál. A sátoraljaújhelyi kegyesrendi reálgimnázium érettségit tett ifjúsága julius 2-án tartja érettségi táncmulatságát a Városi Vigadóban. — A Temetkezési Egylet jnlins hó 6-án tartja meg tisztújító közgyűlését. A sátoraljaújhelyi Általános Temetkezési Egylet f. hó 22 éré hirdetett évi rendes közgyűlése, határozat- képtelenség folytán, megtartható nem volt, miért is a közgyűlést — tekintet nélkül a megjelenő tagok számára — julius 6-án délután 4 órakor tartják meg a Nyul-kertben. — Rendőri hírek Rózen- berg Ilona helybeli lakos a rendőrkapitányságnál bejelentette, hogy folyó hó 22-én aranykarkötő óráját valószínűleg a grőf Somogyi Ilona-utcán elvesztette. Megtalálóját a kapitányság a törvényes következményekre való figyelmeztetéssel felhívja, hogy a talált tárgyat szolgáltassa be a hivatalos órák alatt. A Singer varrógépek Mégis A LEGJOBBAK! — Egy leventeoktató foán- taimazójának elítélése. Id. Berta Sándor pácini kőművesmester két fiát a folyó év február havában 4, illetőleg 2 órai elzárásra büntette Cserepes Ferenc hatóságilag kirendelt leventeoktató. Egyiket a kötelességének elmulasztása miatt történt kihallgatása alkalmával a főoktatóval szemben tanúsított tiszteletlen magaviseleté, a másikat az Istentisztelet alkalmával tanúsított rendetlensége miatt érte a fenyítés. Ezért a leventék atyja a leventeoktatót a pácini szövetkezeti korcsmában kérdőre vonta és bántalmazta. A csendőrség feljelentése folytán bűnügye folyó hó 20-án került a helybeli kir. törvényszék Emődy-büntetőtanácsa elé, amikor a bíróság vádlottat hatóság elleni erőszak vétsége miatt 3 napi fogházra ítélte. Az ítélet jogerős. — Ellopták vagy elvesztette 20.000 cseh koronáját. Tegnap reggel a Rákóczi- uccán hirtelen rosszul lett egy férti, mire a közelében lévők nyomban segítségére siettek, köztük Mandel Jenő kereskedő is, akinek a zsebéből — segédkezés közben —- négy darab 5000 cseh koronását vagy ellopták, vagy elvesztette. A károsult feljelentésére a rendőrség megindította a nyomozást. — Az állomási elöljáró bántalmazása miatt 8 napi togház. A helybeli kir törvényszék Emődy büntető tanácsa f. hó 20-án tárgyalta Weisz Kálmán bodrogkereszturi bérkocsis bűnügyét. Vádlott a folyó év február 23-án Lutter Dezső Máv. üzemi segédtisztet, állomási elöljárót előbb kezével és egy keményebb tárggyal fejen ütötte azután ostorával is végig suhintott rajta azért, mert az elöljáró kötelességéből kifolyólag a váróteremben való pi- pázása miatt onnan kiutasította. A bíróság a beismerésben volt vádlottat hatóság elleni erőszak vétségében mondotta ki bűnösnek és ezért 8 napi fogházra Ítélte. Kir. ügyész az ítéletet tudomásul vette és vádlott megnyugodott benne. — Kiadó lakás. Kossuth Lájos-utca 24. szám alatt 2 szobás udvari lakás augusztusra kiadó. Esetleg előbb is átvehető. M egnyílt a városi vigadó kerthelyisége. Szalon női zenekar. SZIOsTHÁ-Zl A Viktória cimü revübe oltott operett sokat vészit hatásából a vidéki színpadon, mert nagyszabású külsőségekre, felvonulásokra és tömegjelenetekre van felépítve, melyek a látványosság illúziójával és izgalmával varázsolják be a divatos témaelemekkel elegyített modoros, mesterkélt librettót. Ezt a