Zemplén, 1930. január-június (61. évfolyam, 1-46. szám)
1930-04-20 / 29. szám
Hatvanegyedik évfolyam. 29. szám. Sátoraljaújhely, 1930 április 20. Húsvéti sorok a húsvéti létekről Irta: Dr. BOGYAY KÁLMÁN. Elnémultak a nagypénteki kereplők és a nagyszombat-esti harangok örömujjongása boldogan viszi szét a feltámadás hírét a tavaszi világnak. És a nagyszerű szimbólum millió bomló rügy forrongásában és millió megtisztult emberi lélek ujjáébredésében nyer gyönyörű valóságot. Ünnepel az emberi lélek és ünnepel a természet. A Halleluját zengi a haranggá nemesedett érc, az emberi hang és a füvek s fák vajúdása. De mi mégis úgy érezzük, hogy nem teljes az örömünk, hogy a Halleluja nem szárnyal teli szívből, a nagypénteki kereplők monoton sírása dobol a fülünkön és a szánkon mintha még a névtelen poroszló ecetje keseredne. A mi keresztrefeszitett magyarságunk külön kis világa sir fel bennünk, amikor a nagyszerű szimbólum messzesugárzó fényénél rádöbbenünk arra, hogy amikor a húsvéti harangok hozsannája zeng, mi még mindig a kálváriák utján botorkálunk. Nincsen más ünnep, mely olyan csodálatos erőforrás és annyi reménység ihletője volna, mint a halál felett való győzelem emléknapja. Nincsen még történés, melynek akkora jelentősége, nincsen még eszme, melynek olyan megragadó varázsa, nincsen még gondolat, melynek olyan lendülete lenne, mint a jeruzsálemi sir megnyíltának. És mi még sem tudunk szétáradni a hűséges apostolok boldog örömében, mert a mi külön hét sebünk még mindig nem szűnt meg vérezni. A Poncius Pilátusok ostorcsapásainak nyomait még kihevernénk, de a szivünket szörnyű kétség csüggeszti el újra és újra ; nem roskad-e össze a vállunk a súlyos Kereszt alatt, mielőtt a célhoz érnénk? * * * A mai magyar husvét a magyar fiatalság seregszemléje, a legújabb magyar nemzedéké, mely hiába-husvétok szomorú stációi után a feltámadás felé vinni hivatott a magyar Keresztet. Ennek a legújabb magyar nemzedéknek a mai magyar husvét szomorú emlékezéseinél és jövőbenézésénél számot kell vetnie azzal, hogy nem hangzott-e el hiába az a sok figyelmeztető kakasszó, hogy van-e benne krisztusi lélek a krisztusi feladathoz, vagy süket nembá- nomsággal a poroszlók közzé vegyül-e el, akik kockát vetettek az ezeréves palástra? Sajnos a magyar fiatalság mai húsvéti seregszemléjén a feltámadás bizó reménysége mögül kihallatszik a nagypénteki kereplők egyhangú vigasztalansága és a remény szavának szárnyalását le-lehuzza az emlékezés és magábaszállás bánatos egykedvűsége. A zászlók ugyan büszkén hajladoznak és a külsőségek parádéja megdobogtatja a szivünket, — de az a kérdés, hogy a színes külsőségek és szép látszatok, nagy pózok és nagy fogadkozások mögött van-e mélyebb értelem, komoly tartalom, van-e áldozatos, tevékeny és öntudatos lélek, mely ujjult tetterővel repdes a jobb jövő magaslatai felé ? Van-e húsvéti lélek az íróasztalok, munkapadok, műtermek, gyakorlóterek fiataljainak munkás hétköznapiságában ? Dalol-e a remény- teljes munkakedv és derűs érzés pacsirtája az ekeszarva mellett lépkedő fiatal magyar földmives felett és a gyárgépek zakatolása közben őszinte igyekezet és jószándék vezeti e a fiatal magyar munkás kérges kezét? És nem sorvadt-e el a húsvéti lélek azokban, akiknek sem Íróasztal, sem munkapad nem jutott, csak a jövő kínzó bizonytalansága ? Amikor a magyar fiatalság húsvéti lelkét idézzük, nem gondolunk a bárok hőseire, az üres pózok és frázisok nyegle blazirtjaira és az erkölcsi idióták és kulturszegények úrhatnám jólfésültjeire. őket a maradék magyarság szociális válságai nem érdeklik, ők a nagy problémákat néhány unott frázissal könnyen elintézik. De nem gondolunk a merev politikai dogmák ködében tévelygőkre sem, mert az ő világukban a húsvéti lélek szárnyalását a rövidlátás és elvakultság koloncai bénítják meg. Más fiatalok között keressük a húsvéti lelket, azok között, akik nemcsak nagyfiúk tudnak lenni, hanem — ha kell — a megalázkodás és a türelem erényeit is ismerik, nemcsak lelkesedni, hanem komolyan dolgozni és nemcsak halni (vagy legalább is hősi halált ígérni), hanem élni is tudnak a boldogabb magyar husvétokért. Arra a fiatalságra gondolunk, mely nem a színes szavak és ön- dicsőités légüres terében pózol, azt azt uj nemzedéket idézzük, mely számadását elvégezte a múlttal, tisztában van a jelen súlyos és sokoldalú követelményeivel és a lemondás, a testi és lelki nélkülözések között sem vesztette el a jövőbe vetett bizodalmas akarását. Azt a fiatalságot reklamáljuk ma, melyet sem a „nagystilüség*, sem a beletörődés kényelme nem riaszt vissza attól, hogy kendőzetlenül és a segíteni akarás bátorságával nézzen szembe a magyar bajokkal és nemcsak szép szavak és kedves frázisok ünnepi zenéjével akar a magyar élet küzdőterére lépni, hanem komoly magábanézéssel és igyekezettel indul el a feltámadás felé vezető utón és amely a hazug külsőségek értékmérőjét felcseréli a kevésbé kellemes önkritikával. Az a vezérlésre hivatott fiatalság a mi mai húsvéti hitvallásunk minden gondja, bánata és reménysége, mely testvérkezet nyújt a jegenyefás magyar tanyák földmives fiatalságának és a gyárak, üzletek ifjú dől gozóinak, hogy egymásra találva közös problémáikban és a húsvéti lélek szent lángjában feloldva a külön szinü, gondolkozásu és akaratú részeket, egy egységes, erős és öntudatos magyar fiatalságot hívhasson életre. Egy olyan fiatalságot, mely szakítva az elavult formákkal és rést ütve a társadalmi megkülönböztetések ezer kerítése közzé, egységes belső fronttal építse ki a külső frontok szilárdságát. Ez a fiatalság legyen a magyar husvét ajándéka és akkor újra fellobog bennünk a hit, hogy ez a husvét is közelebb hozott minket •eggyel ahhoz a husvéthoz, melyen a nagyszombat-esti harangok boldog Hallelulája közben elgördül a magyar sir elnyomó sziklája és az egymásra talált magyar fiatalság húsvéti leikéből utat tör majd a feltámadás harangjainak ünnepi zúgása. Ez a remény adjon erőt és kitartást a mai husvét magábaszál- lásában és megtisztulásában és ne csüggessze el szárnyainkat az, hogy a fülünkbe még mindig a nagypénteki kereplők gyászos zsolozsmája dobol, mert kell a mementó, kell a korbács és kell a kereszt, hogy a mea culpa és poenitencia katharzisében megedződve és megacélosodva a feltámadás nagyszerű szimbólumát majd boldog valósággá tehessük. Tízedül esztendő A napokban múlt kilenc esztendeje, hogy Bethlen István miniszter- elnök hivatalba lépett s ezzel nyakába vette mindazt a mérhetetlen gondot, amely a háború befejezése és a kommün bukása után az országban feltornyosodott. Talán már sokan el is felejtették azokat a rettenetes közállapotokat, amelyek akkoriban uralkodtak s mivel az emberi természet olyan, hogy mindig csak a jelenlévő bajt érzi és fájlalja, sokan még talán abba a túlzásba is hajlandók esni, hogy a mai idők nehézségeit összehasonlítják a már szerencsésen túlhaladott és elmúlt korszakéval. Pedig Bethlen kormányra lépése idején pergelt le a magyar valuta szédítő arányú zuhanása, akkoriban kellett nemcsak a megrendült gazdasági viszonyokat megjavítani, hanem az ingadozó jogrendet is helyreállítani. Ennek az eltelt kilenc esztendőnek eseményekben és megpróbáltatásokban oly gazdag tartalma kitörölhetetlenül összekapcsolódik a miniszterelnök nevével. Ki tagadhatná, hogy igenis ez alatt az idő alatt a romok helyén egy uj Magyarország épült fel, hogy a népszövetségi kölcsön kiindulópontja volt nemcsak a magyar valuta stabilizálásának, hanem az ország gazdasági erői újbóli ki- fejlesztésének is. Vagy ki tagadhatja, hogy a miniszterelnök kormányzása idején történt a soproni népszavazás, amely nemcsak ezt az ősi várost, de a környező területből is jókora darabot juttatott vissza a már elveszettnek hitt Nyugatmagyarországből. Mennyit kellett a miniszter- elnöknek küzdeni és fáradni, amig külföldön egyáltalán hajlandók voltak leülni Magyarország képviselőivel tárgyalni amig át tudta törni a külpolitikai elszigeteltségnek azt a nyomasztó atmoszféráját, amely szinte megfojtással fenyegette Magyarországot. Ma Magyarország határozottan probléma a nagyhatalmak számára, ma Magyarország panaszaira felfigyelnek, ma Magyarország Hágában egyenrangú félként tárgyalt s Bethlen István Mussolinihez utazhatott, hogy megbeszélje vele a jelen pillanat politikai eseményeit s körvonalazza a jövő politikájának fejlődését, mert erre jogot adott neki az a barátsági és döntőbírósági szerződés, amit még 1927-ben kötött Magyarország Olaszországgal. Nem akarjuk azt állítani, hogy a mai magyar élet nem roskadozik bajok és gondok súlyától. De vájjon melyik európai ország az — kivéve talán Franciaországot — ahol ne küzdenének az emberek a gazdasági nehézségekkel, ahol ne kellene újból és]'ujból segítségére sietni az államnak, hogy a roskadozó iparvállalatokat, bányákat és üzemeket támogatásban részesítse. Ahol nagyobbak az Egyet szám Ára ÍO fillér.
