Zemplén, 1929. július-december (60. évfolyam, 46-86. szám)
1929-12-15 / 83. szám
2. oldal ZEMPLE 1929 december 15 9 városi hépvisBlőtestiilBti tagolt választása Két tiszta fut a választási küzdelemben. A törvényhatósági választások befejezése után a vonatkozó törvény és belügyminiszteri rendelet értelmében ujjáalakitandók a megyei városok képviselőtestületei is. Az ország igen sok városában már le is zajlottak a választások s elültek az ezekkel járó izgalmak, melyek f. hó 15-én — vasárnapra határszéli városunk életét teszik izgalmassá. Bernáth Aladár alispán ugyanis a képviselőtestületi tagok választásának határidejéül f. évi dec. hó 15-ét — vasárnapot tűzte ki s igy ezen a napon járulhat városunk választó közönsége az urnák elé, hogy a törvény által megjelölt létszámú — 30 rendes tagot és 12 póttagot beválasszon Sátoraljaújhely város képviselőtestületébe. Lapunk első oldalán közöljük a város különböző társadalmi rétegeiből összeállóit azon férfiaknak felhívását, akik rendkívül nehéz helyzetben lévő városunk érdekeinek meglátásával, minden társadalmi, felekezeti, politikai szempontok kizárásával ajánlják azon 30 képviselőtestületi tagnak megválasztását, akiket a felhívásukban megneveznek s akiket alkalmasaknak tartanak arra, hogy a ma olyannyira nehéz tisztségük viselésében, súlyos kötelességük teljesítésében kizárólag városunk érdekeit fogják szem előtt tartaniA felhívásban közölt jelöltek névsora, valóban csakis arra enged következtetni, hogy a jelölő bizottságot a jelöltek megválasztásánál a legönzetlenebb, legtisztább, minden egyéni érdeken felülemelkedő meglátások irányították avval a jogos bizalommal, hogy a választó közönség, figyelemmel a legsajátabb érdekeire, azokat fogja a képviselőtestületbe beküldeni, akiknek egyéni arravalósá- gát városunk köztiszteletben és általános becsülésben álló férfiai- nak ajánlásai is garantálják. Súlyosan végzetes következményekkel járhatna Sátoraljaújhely jövőjére, ha a választó közönség nem emelkednék a tisztánlátás azon magaslatára, amelyről megállapíthatja, hogy egy a létéért a fojtogató körülményekkel és viszonyokkal emberfeletti küzdelmet folytató város közéletében nincs helye a felekezetieskedésnek, a politizálásnak, a társadalmi különbözőségnek, hanem igenis a legteljesebb megértésnek, összefogásnak s a város boldogulásának, érdekeinek mindennél előbb való szolgálatának. Ezt dönti el vasárnap Sátoraljaújhely választó közönsége s hisszük, hogy döntése ennek megfelelő lesz, mert igy kívánja, követeli ezt a város közérdeke, jövendő boldogulásának minden srámbajöhető feltétele. Hogy képet nyújtsunk az uj városi képviselőtestület várható ősz- szetételéről, leközöljük itt azon 30 legtöbbadófizető névsorát, akik a törvény erejénél fogva már a képviselőtestület tagjainak tekintendők. Rendes tagok: Dr. báró Waldbott Frigyes, dr. Róth József, Weinberger József, dr. Visegrádi János, dr. Kovaliczky Elek, özv. Weinberger Dávidné, Dókus Ernő, Haas Fü- löp, dr. Burger Jakab, dr. Molnár János, özv. Weinberger Manóné, Blumenfeld Jenő, Linder Dávid, dr. Fried Samu, Róth Mór, özv. Gyarmathy Béláné, özv. Szalai Sándorné, Schönfeld Herman, dr. Haas Bertalan, Schweiger Márkus, özv. dr. Hornyay Béláné, özv. Juhász Jenőné, özv. Gutmann Mórné, dr. Grosz Dezső, dr. Lichtenstein Jenő, dr. Dubay István, dr. Ligeti József, Blumen- feld Adolf, Korniczer Lipót, özv. Grosz Ignácné. — Póttagok: Kádár Gyula, dr. Szeniczey Ödön, Schatz Sándor, özv. Waller Jó- zsefné, Vajda József, Fáy Ödönné, Friedmann Lipót, Zinner Adolf, Lehóczky Sándor, Thuránszky László. „ A vasárnap választandó 30 rendes és 12 póttagnak a választásnál kerületenként való felléptetése a következő: I. kerület. Rendes tagok: Dr. Dómján Elek, Hönsch Dezső, dr. Eckmann János, Ullrich J. Nándor, Fekete Károly. — Póttagok: Galambos Béla, Koleszár Mihály. II. kerület. Rendes tagok: Payer Ferenc, Zboray Károly, dr. Hodossi Kiss Ernő, Kuharik Gy. Kálmán, Tóth József. — Póttagok: Dr. Barna Géza, Iván Gyula. III. kerület. Rendes tagok: Lehóczky Sándor, Kiss Ernő, dr. Prihoda László, Vogler Oszkár, ifj. Pálóczy Bertalan. — Póttagok: vitéz Zombory József, Ladányi Miklós. IV. kerület. Rendes tagok: Róth Sámuel, dr. Szirmay István, Schiller Kálmán, Szoller Aladár, Szeszlér Ödön. — Póttagok: Mattyasovszky Kálmán, Alexander Vilmos V. kerület. Rendes tagok: Damjanovich Ágoston, Emődy László, dr. Búza Béla, dr. Bajusz Ernő, Onuska János. — Póttagok: Szentgyörgyi Géza, Meczner Tibor. VI. kerület. Rendes tagok: Dr. Oláh István, Éhlert Gyula, Dévai Lajos, Réz Gyula, Poos József. — Póttagok: Dr, Izsépy Tihamér, Bobik Pál. A most itt leközölt tiszta ellenében dr. Adriányi Béla, dr. Lőche- rer Lőrinc, dr. Orosz Dezső és dr. Bettelheim Jakab irányításával akcióba lépett egy a független polgárok és munkások elnevezésével megalakított alkalomszerű egyesülés, mely kiragasztott plakátjain programot nem ad, miután programját és céljait, a végrehajtóbizottság szerint jelöltjének névsora biztosítja. Szép és pont ebben nem is akarnánk kételkedni, de viszont erős szépséghibája eme független polgárok és munkások szövetsége által kibocsátott jelölő plakátnak, hogy közvetlen forrásból szerzett értesülésünk szerint, sokan vannak a jelöltek közül, akiknek neve hírük, tudtuk, tudomásuk és en- gedelmük nélkül került a plakátra, illetve a jelölő lisztára, mi több, megkérdezésük és határozott akaratuk ellenére, miután nem sorozzák magukat a független polgárok és munkások alkalmi szövetségének tagjai közé s nem is hajlandók e pártcimen mandátumot vállalni. Ezt a körülményt már többen is bejelentették szerkesztőségünk ben, de vegyük csak mindjárt a névsor elején a legkirivóbban önkényes beállítást, Bernáth Aladár alispán jelölését, aki lapunk utján is tiltakozik nevének önkényes felhasználása ellen, hasonlóan Damjanovich Ágoston főesperes és még többen, akiknek nevét ugyancsak ötletszerűen használja reklámul a már többször említet* „Szövetség“. És ez bizony igen nagy kaliberű szépséghiba, mert diszkreditálja az akció komolyságát s nagyon is közelivé teszi azon feltevést, hogy az ellenliszta felállításának egyedüli célja az összhang megbontása és a zavarkeltés, zavarosban halászás egy egy véletlen mandátum után. „Akinek csak fájdalmaidat említettem, Aspirin tablettákat ajánlott. Én bízom bennük és ezért hoztam Neked egy eredeti dobozt a gyógyszertárból.' Nyilatkozat Alulírottak kijelentjük, hogy a „Független Polgárok és Munkások Szövetségé J-nek végrehajtó-bizottsága által az e hó 15-én tartandó községi választásra vonatkozólag kibocsátott felhíváson feltüntetett jelölésünket nem vállaljuk és kijelentjük, hogy esetleges megválasztásunkat nem fogadjuk el. Sátoraljaújhely, 1929. évi december hó 13-án. Bernáth Aladár sk. alispán Damjanovich Ágoston sk. föesperes Görömbey Balázs sk. ny. kúriai biró. Dr. Nagy Béla sk. ügyvéd. Mathisz József sk. tanár. Tóth István sk. festő. Ruzsinszky István sk. eipész mester. Nincs is több dolgunk evvel az alkalmi próbálkozással, mert — ismételjük — meg vagyunk győződve, hogy a választó közönség sokkal komolyabban nézi a fontos célt, sokkal inkább tisztában van a város érdekeivel, semhogy ne tudna ma is különböztetést tenni a komoly választás és az ennek eredményét elgáncsolni akaró alkalmi próbálkozás között Goóts Ignátz sk. cipész mester. Jaczkó József sk. csizmadia mester. Fedák Pál sk. kerékgyártó. Onuska Miklós sk. hentes és mészáros. Kádár Gyula sk. gyógyszerész. Ötifgn édes a gállalhozóh Lapjai 9 Vállalkozók Lapja JubilBumi Albuma mnnkálatai erősen folynak. Minden építőiparos lépjen érintkezésbe az Album szerkesztőségével, nehogy ismertetése kimaradjon Budapest, VI. Podmaniczky ucca 27. Qtveu éves a Vállalkozóit Lapjai •■■wL JL nJalm W Jm «ÉilllHit Magyarország. Irta: GROSZ PÓTYIKE. Magyarország napsugára, Magyarország hegyei-, Magyarország szép búzája, Magyarország völgyei-, Magyarország gyászzászlaja, Magyarország könnyei-, Magyarország téged sirat, Gyászbaborult minden fiadI