Zemplén, 1929. július-december (60. évfolyam, 46-86. szám)

1929-12-04 / 81. szám

1929 december 4 ZEMPLÉN 3. oldal főispán, Bernáth Aladár alispán és Orbán Kálmán dr. polgármesterrel élükön hivatali és társadalmi éle­tünk előkelőségei és kiválóságai A népszerű főpásztort mélyen meg­hatotta híveinek ragaszkodó sze- retete s az a mindenfelől egybe­olvadó jókívánság, hogy őt a Gondviselés, egyházunk és társa­dalmunk jóvoltára még sokáig jó erőben, egészségben éltesse. — Tanítói kinevezés. A m. kir. vallás- és sözoktatásügyi miniszter Monszparí József okle­veles tanítót a taktaharkányi róm. kát. elemi népiskola I. számú állásra tanítóvá kinevezte. — Gyors tempóban készí­tik elő az állami közigaz­gatás egyszerűsítését. Dará nyi Kálmán miniszterelnökségi államtitkár elnöklése alatt tegnap folytatták a miniszteriumközi tan­ácskozásokat az állami ügyyitel egyszerűsítését és gyorsítását célzó rendelettervezetről. A mai értekez­leten is megjelent Bethlen István gróf miniszterelnök, aki állandóan figyelemmel kiséri a jelentős re­formunka előre haladását. Az uj ügyviteli szabályzatot olyan gyors menetben tárgyalják le, hogy már a legközelebbi minisztertanács fog- lalkozhatik a kibocsátandó rende- ettel, amely lényegesen egyszerű­síti és meggyorsítja az állami közigazgatást minden ágazatban. — A Hlantz paplankiál- litása. Nagy érdeklődés kiséri a Mansz helyi csoportjának a vár- megyeháza nagytermében megnyi­tott paplankiállitását, mely annál inkább érdeket keltő, mert kap­csolatos Farkas Eszter sok eszté­tikai szépséget nyújtó képkiállitá- sával. — A kiállítás még ma és holnap lesz nyitva és megtekintése díjmentes. — Orvosi hir. Dr. Nagy Árpád fogorvos, fogászati rende­lőjét Sátoraljaújhely, Kazinczy u. 33. szám alatt (Törvényszék mel­lett) az udvarban megnyitotta — A sárospataki főis­kola tanári Kara és ifjúsága a nagy magyar iró és volt pataki diák Móricz Zsigmondnak a tisz­teletére s közreműködésével de­cember 8-án d. u. 5 órától kez­dődőig a főiskola tápintézeti he­lyiségében irodalmi délutáni ren­dez. Belépő dijak: I. hely: 2 P, II. hely 1'50 P. Diákjegy 40 fillér. Aí estély tiszta jövedelmét a főiskola kertben felállítandó Lo- ránffy Zsuzsanna szobra-alap ja­vára fordítják. Felülfizetések a nemes célra szívesen fogadnak. — Az igazságügynél sem lesz létszámcsökkentés Zsitvay Tibor igazságügyiminiszter kijelentette, hogy az okirati kény­szerről szóló javaslatra vonatko­zóan várja az Ügyvédi Kamara s a Jegyzők Országos Egyesüle­tének megnyilatkozását, amelyeket komoly megfontolás tárgyává kíván tenni. Igyekezni fog minden ér­dekeltség kívánságát a legmeszebb- menő mértékben figyelembe venni. Kijelentette még a miniszter, hogy most a legbehatóbban a bírósági eljárás egyszerűségének és olcsóbbá ételének kérdése foglalkoztatja. Erre vonatkozóan törvényjavaslat készül. Az igazságügyi szervezetben létszámcsökkentésről nem lehet szó, hiszen a bíróságok munka- többlete 5 év alatt 100%-al emel­kedett. A jogorvoslási rendszer kérdésében is tervez intézkedéseket az igazságügyminiszter. A sajtó­novelláról úgy nyilatkozott a mi­niszter, hogy a novellatervezet meglehetősen előrehaladott stádi­umban van. — Egy kis házassági sta­tisztika, Hogy a házasság ré­vébe való jutás iránt megnyilvá­nuló igyekezet a házasulandó korban lévő fiatalemberek részéről manapság a minimumra szállott, megdöbbentően igazolják a há­zasságokról vezetett anyakönyv adatai, melyek például ez év 11 hónapjában összesen 157 házas­ságot tüntetnek fel. Egy hóra esik tehát 14 házasság. Ez a lakosság számarányához képest nagyon cse­kély szám. Feltűnő jelenség e szomorú házassági statisztikában, hogy a középosztály elenyészően csekély arányban szerepel az egy­bekelések számadataiban. De be­széljenek a számok. Házasságot kötött 1929. január 1-étől novem­ber 30-ig: nagybirtokos 1, min. osztálytanácsos 1, járásbiró 1, or­vos 1, ügyvédjelölt 2, jegyző 1, tisztviselő 13, rabbi 1, tanító 2, talmudista 5, színész 1, malom­tulajdonos 1, önálló kereskedő és segéd 25, önálló iparos és segéd 61, Máv. alkalmazott 12, földműves 4, pénzügyőr 2, rendőr 1, katona 4, tűzoltó 1, napszámos 17. íme, ez a folyó év 11 hónapjának házas­sági statisztikája. — A november havi bűn­ügyi nyomozások számok­ban. Az államrendőrség sátor­aljaújhelyi kapitánysága a folyó év november havában 60 bűn­ügyben indított eljárást, amelyek küzül 20 bűntett és 40 vétség volt. A nyomozást 60 esetben fejezték be, éspedig 50 esetben eredményesen, 10 ügyben ered­ménytelenül. A bűnügyekben fo­ganatosított nyomozás során ki­puhatoltak 46 tettest. A bejelentett kár összege 4353 pengő 10 fillér, amiből 3409 pengő 10 fillér meg­térült; előzetes letartóztatásba he­lyeztetett 3 egyén, öngyilkossági kísérlet 1 és baleset 11 esetben fordult elő. — Verseny a csepeli rá­dióleadóért. Lapunkban is több ízben említést tettünk már arról a versenyfutásról, melyet Sátoraljaújhely és Miskolc folytat a csepeli rádióleadó állomásért. A két félhez most egy harmadik csatlakozott: Szeged, mert amint onnan írják a szegedi egyetem ifjásága mozgalmat indított az üzemen kívül helyezett csepeli adóállomás Szegeden való fel­állításáért. Az egyetemi ifjúság kimondotta, hogy december hó folyamán küldöttséggel felkeresik Klébelsberg Kunó gróf kultusz- minisztert és kérik, hogy az adóállomást Szegeden helyezzék el. A diákságnak az a terve, hogy a rádió utján a Szeged és kör­nyéki tanyák lakosságának oktató előadásokat rendezzenek s éppen ezért a napi rádióműsorból 2—3 órát a maguk részére óhajtanak biztosítani. — Hadik János gróf az iparosság helyzetéről. Az Országos Kézműves Testület választmánya ülést tartott, melyet Hadik János gróf elnök nyitott meg. A mai helyzetben igen he­lyes — mondotta — az a kitűzött vezérelv, hogy az államháztartás­ban a legmesszebbmenő takaré­kosságra van szükség. A takaré­kosságot azonban csak az impro­duktív kiadások terén kell érvé­nyesíteni. de semmi esetre sem szabad ezen a cimen az ipari problémák, igy különösen az ipari hitelkérdés megoldását halasztani. A kisipari hitel nem segélyezés, hanem ma már a nemzeti terme­lés biztosítása megmentésének kérdése. Hadik János gróf hangoztatta, hogy egységes iparosfront megte­remtése a legsürgősebb feladatok egyike és megállapította, hogy amint a kereskedőknek, gyáriparo­soknak és a mezőgazdáknak meg van az önálló szabad szervezetük, ugyanúgy szüksége van az iparo­soknak is ilyen szabad szervezetre, amely érdekeiket minden körül­mények között és minden befo­lyástól függetlenül megvédi. — Kutyára hájat bízott. Weinberger Ignác helybeli lakos november hó 26-án a heti piacon két libát és 4 tyúkot vásárolt és a szárnyasokat átadta az éppen akkor ott őgyelgő Zöldi nevű embernek azzal az utasítással, hogy azokat szállítsa el Apponyi ucca 28. számú lakására. Zöldi a megbízást elfogadta és a szár­nyas rakománnyal útnak indul, de nem a megjelölt helyre, ha­nem ismeretlen tájak felé. A ká­rosult feljelentésére a detektiv- osztály sürgős nyomozást indított a tettes és a birtokában veszé­lyeztetett szárnyasok kézrekerité- sére. — Lopás. A fa- és tyuktol- vajok szezonjának beköszöntével a rendőrkapitányság nyomozó kö­zegeinek is megszaporodott a munkája. Mind sűrűbben teszik meg a károsultak feljelentéseiket ismeretlen tolvajok ellen, akik fakészletüket és szárnyasukat éj­szakának idején elhordják. Leg­utóbb, vasárnapra virradóra özv. Haraszthy Vincéné két tyúkját lopta el ismeretlen tettes a Zrínyi uccai házban lévő tyúkketrecéből. — Kaposvár Hiss Magyar- ország jelöltjét a Színházi Élet fényképe alapján megkérte egy 500 holdas földbirtokos. Az alábbi törté­net nem mese, nem operett téma, maga az élet konstruálta meg s ékesen bizonyítja, hogy az álmok is megvalósulhatnak néha s a szegény leánynak is akad szeren­cséje. A romantikus, de való tör­ténet a következő: A Színházi Élet — mint ismeretes — »Miss Ma­gyarország“ versenyt rendez az idén is. A versenyre beküldötte fényképét Kaposvárról az egyik legszebb urileány, Horváth Nuci, a Kereskedők és Iparosok Ta­karékpénztárának hivatalnoknője. — A Színházi Élet egy héttel ezelőtti számában közölte a fény­képét, amely nagy tetszést aratott, pedig régi közmondás, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájá­ban. A múlt héten azután egy cseszlovákiai levelet vitt Horváth Nuci címére a posta. A levelet történetesen a színtársulatnál mű­ködő „Horváth Nusi“-hoz kézbesí­tették, felbontotta a levelet, hamaro­san megállapította, hogy a tartalom voltaképpen nem őreá vonatkozik. Elindult tehát a levéllel az „Uj- Somogy“ szerkesztőségébe, hogy szerkesztőségi segítséggel az illeté­kes címzetthez legyen eljuttatható a levél. Útközben találkozott a lap munkatársával, aki azonnal tisztában volt azzal, hogy ki az a Miss Magyarországjelölt, akihez intéztetett a levél. — Ezért átvette a jóhiszemű tévedésből illetéktelenül felbontott levelet és maga kézbesítette az igazi címzett­nek. Amint az felbontotta s elol­vasta, összeszaladtak szemei előtt a sorok, amelyeknek nyomán kar- riérjének kontúrjai bontakoztak ki s amikor a végére ért a levélnek, örökké mosolygó szép szemei megteltek könnyel. A levélíró el­mondja, hogy a Színházi Életben látta meg a fényképét, amely na­gyon megtetszett neki s ha a szive még szabad, ezennel megkéri a kezét, ő 29 éves földbirtokos, volt tüzértiszt. Ötszáz holdas földbir­toka fekszik Gömör megyének csehszlovákiai részén. Boross Zol­tán földbirtokos (mert igy hívják a levélírót) elmondja a levélben, hogy mivel anyagilag független ember, nem vagyonért nősül, ha­nem jövendőbelijében a szépséget keresi. Jelszava „keresem a boldog­ságom, keresem a párom.“ Posta- fordultával kér választ s közelebbi címet s ama reménynek ad kifeje­zést, hogy kedvező választ kap. A levél ügyében hozá intézett kér­désre Horváth Nuci élete első in­terjúján csak annyit tudott mon­dani : „Nem is tudom mit feleljek kérdésére, a levélre majd tudok válaszolni...“ ************************* — Legjobb fővárosi napi­lapok a Nemzeti Újság és Uj Nemzedék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom