Zemplén, 1929. július-december (60. évfolyam, 46-86. szám)
1929-11-27 / 79. szám
4. oldal ZEMPLÉN 1929 november 27 irodalmunk jelentős eseménye, ( több ez az impozáns munka an- J nál, kultur- és nemzetpolitikai szem- 1 pontból egyelőre még felmérhetet j len az a jelentőség, a melyet misszi ója teljesítésével el fog érni. Nagymagyarország teljes enciklopédiáját adni: ez volt a Magyar- ország Vereckétöl napjainkig íróinak célja, könyvet, amelyre a magyarság lelkének mindennél égetőbb szüksége van, könyvet, mely megismertesse a magyarságot a maga magyarságával, a tudás és Írói művészet legszebb eszközeivel megtanítsa az igazi hazaszeretetre. Irodalmunk és a maga műveltségé vei törődő magyarság régóta hiányát érezte az ilyen műnek. Ez az öt kötet kitünően megszerkesztett egységes mű keretében, élvezetes olvasnivaló formájában, teljes képét adja Nagymagyarország múltjának és jelenének, történelmének és állami életének irodalom- és művészettörténetének, földrajzának, állat és növényvilágának, gazdasági berendezéseinek, egyházi életének, kulturjelentőségének, színészetének, sportjának, stb. Öt testes kötet ez, amely egész könyvtárat helyettesit és amely mindent magába foglal, amit csak Magyar- országról minden magyarnak tudnia kell. Mi sem bizonyítja jobban a mű páratlan jelentőségét, mint az a ragyogó névsor, amelyet munkatársai alkotnak. Élén Albrecht, József, József Ferenc főhercegekkel, miniszterek, volt miniszterek, kiváló közéleti tényezők, irók és tudósok gárdája alkotta meg a magyarságnak ezt az aranykönyvét, amelynek munkatársai között ott találjuk Bethlen, Vass, Klebelsberg, Zsitvay minisztereket, Apponyi, Wlassich, Hegedűs Loránd, Szte- rényi József, Praznovszky neves államférfiainkat, Berzeviczy Albertet, Petrovics Eleket, Cholnoky Jenőt, Korniss Gyulát, Pintér Jenőt> s velük együtt tudományos életünk legfényesebb neveit, egyházi életünk reprezentánsait, mint Lányi József, Ravasz, Kapi és Józan püspököket, íróinkat, mint Herceg Ferenczet, Babits Mihályt, Kosztolányi Dezsőt, Kozma Andort, Kóbor Tamást, Schöpflin Aladárt, stb. A kritikának e nagyszabású műről más szava nem lehet, mint csak a teljes elismerés. Nem mondhat egyebet, minthogy el kell olvasnia mindenkinek, minthogy ott a helye minden magyar házában. Aki csak kezébe veszi a díszes félbőrkötésü öt kötet bármelyikét, páratlan örömet fog benne találni: több mint 1500 kép, 16 sokszin- nyomatu melléklet, 7 színes térkép díszíti a müvet, amelynek olvasása ekként nemcsak tanulságos, hanem élvezetes is. A mü nemzetpolitikai misszióját az az előszó jellemzi legjobban, amelyet nagybányai vitéz Horthy Miklós, Magyarország kormányzója irt hozzá, amely Magyarország egész egyetemét a mü olvasására felhívja, amikor azt mondja: „Az ezeréves magyar haza dicsőséges történelme, minden drága hagyománya ebben a reménykedő életben szent kincse minden magyarnak. Legyen ez a könyv emlékezetes a múlt nagyságára, vigasztalás a jelen fájdalmaira, bátorítás a szebb magyar jövendőre.“ * Prospektust e kiváló műről minden érdeklődőnek ingyen küld a Franklin Társulat könyvkereskedése, Budapest, IV. Egyetem u. 4. Városi Mozi Szombaton, nov. 30-án Rabok Molnár Ferenc regénye 10 felv. Főszereplő: C0RR1NE GRIFFITH. Molnár Ferenc regényét Amerika feldolgozta filmre. Természetesen magyar levegőjű a darab, a történet egy magyar kisvárosban folyik le. A rendezés, a téma egy kicsit eltér a molnári elgondolástól, azért hogy a filmszerűség kidomborodjon. A főszereplő Corrine Griffith ez a nagytehetségü, kiváló színésznő. Kaszirnő szerepében elsőrangú alakítást nyújt. Kisérd műsor. Vasárnap, december 1-én Zoro és Huru a dzsungelben Vígjáték 10 felvonásban. Főszerepben; ZORO és HURU Kedves barátaink Zoro és Huru sok kalandon mennek keresztül. Kocsmahősök, jazzmuzsikusok, lo- ' vágok, hajószolgák, végül Afrikába kerülnek, hol a vadak között magas pozícióba jutnak. Két pompás komikusba nevetés pergőtüze zug át a nézőtéren. Kisérd műsor. • nikás elmés Kis Tárcájá-t, az Uj Idők receptpályázatának jobbnál- jobb receptjeit s a nagy népszerűségnek örvendő rovatait: az irodalmi rovatot, szerkesztő üzeneteit, gasztronómiát, kertészetet szépségápolást, kézimunkát, rejtvényeket. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 6.40 P. Mutatvány- számot bárkinek díjtalanul küld a kiadóhivatal, Budapest, VI. And rássy ut, 16. NEM TRÜKK 0HLÚSÚ6! Kedves, sz árból barátságos, tiszta 5 20°o Bőséges é árból Ízletes t k házi e z é ; 10°lo engedményt kap ön mint ezen lap előfizetője BUDAPESTEN a park-^Tagyszállodában Vili, Baross-tér 10. ^Dohánygyár sarkán lévő HIHDETtiOSZLOP, mely sütemény, cukorka és gyümölcs árusítására alkalmas, azonnal bérbeadó Értekezni a Magyar Hirdető Iroda fiókjánál vármegye- háza II. udvar. NyomdabBlyiségünli Vármegyeház Il ik udvar első emelet. # v • SINGER VARRÓGÉP R É S Z V É N Y-TÁ R SASÁO Mtorjiljaujtaely R&^óoai a sc a 19 jlÓl^ könyue lésére iesz térj odU® lad^1 ttjuk. bW°sU Its M)°m ™ lu» megk“id “ könyi'osztdlya Badapetl, V., Alkotmány-u. i :—u * i lw.4/v .1 Cdlrtfalifuiikolii ttoHA • QrrcntnvJ^rrrv’i 0^79 r ♦ — Síewyorkfoól Budapestre egyetlenegy óra alatt! erről a fantasztikusan hangzó, de a megvalósuláshoz évről-évre jobban közeledő, lehetőségről, regénybe illő érdekesnél érdekesebb dolgokat közöl James Warrington, Herceg Ferenc képes irodalmi hetilapjának az Uj Idők-nek 48. számában, amelyben Frey Ernő dr. a neuraszténiáról mond el mindenkit érdeklő tudnivalókat. Her- czeg Ferenc rendkívül kedvelt- ségnek örvendő hetilapja ebben az évnegyedben Zilahy Lajos országszerte nagy feltűnést keltő regényét, „A szökevény“-t és Lorna Ren „Asszonyok“ cimü miniatűr regényciklusát közli. A regényfolytatások mellett a 48. számban ott találjuk Farkas Imre versét, Pékár Gyula nagyszabású történelmi elbeszélését, Illy János érzelmes és finom novelláját, Kró-