Zemplén, 1929. július-december (60. évfolyam, 46-86. szám)
1929-11-06 / 73. szám
1929 november 6 ZEMPLÉN 3, oldal helybeli egyházak, hatóságok, iskolák, vitézi Szék, Leventék, Cserkészek és a „Rákóczi“ céllövészet vezetőségét, hogy az ünnepélyen vegyenek részt. A 10 fa közül egyet-egyet az egyes egyházak és egyesületek fognak elültetni a bus magyar földbe. HIKE KI. — Személyi liirek. A Tokajhegyaljai Bortermelők Pinceszövetkezete állami ellenőrzés alatt a folyó évi november hó 2-án megtartott rendkívüli közgyűlésén, a Páyer Ferenc püspöki helynök le mondása folytán megüresedett igazgatósági tagsági helyre dr. Pécsi Jenő nyug. jogakadémiai tanárt, a Tokajhegyaljai Kormánybiztosság előadóját választotta meg. Hétfőn délelőtt a helybeli pénzügyigazgatóság, a kir. adóhivatal, valamint pénzügyőrség testületileg tisztelgett Zboray jKároly min. tanácsos, pénzügyigazgató előtt, akit nevenapja alkalmából a megjelentek nevében Monó Ferenc pü. tanácsos, h. pénzügyigazgató köszöntött. — Cseh István szolgálati jubileuma. Cseh István főtanácsos, a vármegyei számvevőség főnöke f. évi november hó 4 én töltötte be szolgálati idejének 30-ik esztendejét. Ahoz a meleg elismeréshez, melyben a f. év október 15-iki közgyűlésen a belügyminiszter és Széli József főispán részesítették a jubiláns főtanácsost, járult az évforduló napján a vármegyei szv. személyzetének az a spontán és bensőségesen hangulatos ünneplése, mellyel a jubiláns főtisztviselőt részesítették. A tisztikar nevében Zajka István vm. számvevőségi tanácsos üdvözölte őszinte meleg szavakkal a jubilánst, kiemelve a községi háztartás és községi számvitel terén kifejtett példaadó tevékenységét, ügybuzgalmát, érdemeit, kiváló szakképzettségét és rátermettségét, melyekért már azilletékes magasabb tényezők elismerését is elnyerte Majd a kartársak szeretetének, ragaszkodásának és tiszteletének kifejezéséül, aranyórát nyújtott át Cseh főtanácsosnak, kérve őt, hogy a nap emlékére fogadja azt szive sen hivataltársaitól. A jubiláns főtanácsos mélyen meghatva tiszt társainak ragaszkodásától, a legmelegebb szavakban mondott köszönetét, — Az ügyvédi kar búcsúja a törvényszék nyugalomba vonult elnökétől. A helybeli ügyvédi kar folyó hó 4-én búcsúzott el a törvényszéki palota elnöki helyiségében Le- hoczky Sándor kúriai bírótól, a kir. törvényszék nyugalomba vonult elnökétől. A testület nevében dr. Búza Béla szólott a csaknem emberöltőn át fáradhatatlanul munkálkodó, díszes állásától megvált elnökhöz, aki meghatott szavakkal vett búcsút a nagy számban megjelent ügyvédi kartól. — Áthelyezés. A debreceni kir. ítélőtábla elnöke Dr. Szarka Árpád tokaji kir. járásbirósági joggyakornokot a sátoraljaújhelyi kir. törvényszékhez áthelyezte. — Az érdekképviseleti tagok megválasztása a jegyzői körből. A Zemplénvár- megyei községi és körjegyzők egyesületének elnöksége ezúton is értesíti az összes kartársakat, hogy az érdekképviseleti választás Sátoraljaújhelyben a vármegyeházán f. hó 8-án d. e. fél 11 órakor lesz megtartva. — A reformáció emlékünnepe. Bensőséges emlékezéssel ülték meg a reformáció 412 éves évfordulóját október hó 31-én délelőtt 10 órakor a helybeli református templomban. Ebből az alkalomból a templomot szinültig megtöltő hivek előtt Kiss Ernő esperes mondott emelkedett hangú szép ünnepi beszédet, mellyel kapcsolatban szólott a felekezeti békéről is. Fejtegetéseit mindvégig általános figyelem és megértés kisérte. A kiváló beszéd mély benyomást gyakorolt minden jelenvoltra és az ünneplő közönség ennek hatása alatt a jövőbe vetett bizakodással hagyta ef a lélekemelő ünnepély színhelyét. — Ezt megelőzőleg reggel 9 órai kezdettel a tanulóifjúság tartotta meg emlékünnepélyét, mely alkalommal a helybeli tanintézetek református növendékei előtt Gál László hitoktató mondott ünnepi beszédet. — Mindszeutek napja. November I-én, pénteken a ke- 1 gyelet és megemlékezés mélységes érzelmeivel eltelve zarándokolt a köztemetőben nyugvó hozzátartozóihoz a város keresztény lakossága. Már a reggeli órákban megkezdődött a népvándorlás a Kazinczy uccán. Ki-ki a maga virágait vitte szeretettéi sírjaihoz és délutánra, az általános kivilágítás aktusa előtt a halottak csendes birodalma úgy nézett ki, mint egy nagy, díszes, szebbnél-szebb színekben pompázó virágoskert. A síroknál ez idén is a gyászolók nagy tömege rótta le kegyelete adóját, csak a temető felső része, ahol hősi halottaink alusszák álmaikat, volt csendes és néptelen a délután folyamán. Itt ugyanis — mint lapunk előző számában jeleztük — egy újabban hozott rendelkezés folytán a hivatalos gyászünnepély elmaradt, mert annak megtartására ezentúl minden év május havának utolsó vasárnapját jelölték ki. Felsőkereskedelmi iskolánk tanári karának figyelméből azonban itt sem maradt el a megdicsőülteknek kijáró gyászünnepély. Derék felsőkeres- kedelmistáink a délelőtt folyamán egy századdá formálva, kürtszó hangjai mellett vonultak ki a hősök sírjaihoz, ahol a tanári kar jelenlétében Moskovszky Vince IV. é. növendék mondott szép emlékbeszédet, miközben az iskola tanulói megkoszorúzták a hősök emlékoszlopát és a kereskedelmi iskola által rendezett s a reálgimnázium válogatott futóival ugyanazon időben lefolyt kegyeleti diák-staféta győztese, Nagy Gyula kereskedelmi iskolai III. é. tanuló megemlékezésük jeléül egy-egy szál virágot helyeztek el az elhagyott katona- sirokra. A lélekemelő kegyeletes aktusnál képviselve volt a honvéd tisztikar és a honvédzászlóalj legénysége is egy szakasszal. — Az ügy vértefc törvény- hatósági érdekképviselete. A zemplénvármegyei ügyvédi kar a most folyamatban lévő érdek- képviseleti választások során megyebizottsági rendes taggá választotta Dr. Búza Béla, póttaggá Dr. Peichard Salamon helybeli ügyvédeket. — Esküvő. Szokol Géza sárospataki Társadalombiztosító intézeti tisztviselő folyó hó 5-én tartotta esküvőjét a sárospataki róm. kát. plébánia templomban Farkas Gizellával. — Eljegyzés. Moszka Erzsébet óvónőt (Sátoraljaújhely) eljegyezte Réti Aladár tanító (Uj- diósgyőr.) Diicksiein Artur Budapestről eljegyezte Klein Bertust, Klein Izidor építész leányát Sátoraljaújhelyről. — A rendőrség október havi tevékenysége. Az államrendőrség helybeli kapitányságának folyó évi október havi tevékenységi kimutatásából vesszük a következő adatokat: bűnügyben 53 eljárást indított, melyek közül 8 büntettt, 45 vétség volt. A nyomozást 53 esetben fejezték be és pedig 47 ügyben eredményesen, 6 esetben eredménytelenül. Kinyomoztak 46 tettest. A bejelentett kár összege 3211 pengő 24 fillér, amiből 2892 pengő 28 fillér megtérült. öngyilkosági kísérlet 1 esetben fordult elő. Kihágási eljárás indult 56 esetben. Októberben Ujhelybe érkezett 160 idegen, eltávozott 130. A be- és kijelentőhivatalban kiállítottak 468 be és 425 kijelentőlapot. A szállodákban megfordult 198 szállóvendég. — Országos vásár. A folyó hó 4-én tartott úgynevezett Imre országos vásárnak valóságos nyári időjárás kedvezett, aminek ered- ményeképen a hecskei állatvásár rendkívül látogatott volt. Az állatfelhajtás egy békebeli vásárnak a méreteit érte el és ugyancsak nagy vételkedv mutatkozott a szarvas- marhák eladásánál, melyek közül 316 darab cserélt gazdát. Sertés 98, ló azonban csak 13 darab kelt el, Viszont bent a városban alig volt nyoma az úgynevezett „országos vásár'-nak, ha csak a Wekerle téri sátrakból felhangzó éktelen, fülsiketítő sípolásból és dudálásból nem következtetett a a SINGER VARRÓGÉPEK mégis A LEGdOBBAK J » járókelő a vásárra. Kereskedőknél és a sátrakban elárusító vidéki vásárosoknál valósággal szünetelt a forgalom. — Egy hős katona hazatérése. Október 30-án tudvalevőleg tiz hősi halott hamvait hozták haza a román és szerb harcterek temetőiből. Köztük volt városunk uritársadalmának egy kedves, régi ösmerőse, a közbecsü- lésben állott huszártiszt, Fáy Ödön alezredes is, aki a szabadkai temetőből került vissza az anya- földbe, a sátoraljaújhelyi köztemetőbe. Hamvai október 31 én délelőtt 10 órakor érkeztek a budapesti személyvonattal a helybeli pályaudvarra, ahonnan a szokásos hivatalos eljárás után átszállították a köztemetőben és ott a család sírhelyén hántolták el közvetlen hozzátartozóinak résztvétele mellett. — Kényszeregyezségi eljárások, A helybeli kir. törvényszék Bernáth László és neje Szabó Gizella nagyrozvágyi cséplőgéptulajdonosok ellen f. évi október 27-én megindította a csődönkivüli kényszeregyezségi eljárást. Vagyon felügyelő Dr. Szász Herman sátoraljaújhelyi ügyvéd. Követelések bejelentésének határideje 1929. növember 17. — Strausz Lipót helybeli órás, ékszerész és aranyműves ellen október 29-én. Vagyonfelügyelő Dr. Weisz Sándor helybelyi ügyvéd. Követelések bejelentésének határideje november 17. — Burger Béla tiszaluci kereskedő ellen október 29-én. Vagyonfelügyelő Dr. Groszman Ignác szerencsi ügyvéd. Követelések bejelentésének határideje november 17. — A magyar iöldmivesek nem juthatnak földhöz a szerbek által elrabolt Délvidéken. A szabadkai Görbetó határrészt a városi tanács helyi agrárérdekelteknek eladta, a föld- mivelésügyi minisztérium a szerződések egyrészét nem hagyta jóvá. A tanács most közli, hogy e- zeket a földeket hasonló feltételek mellett örökáron eladja “szláv“ földmiveseknek, de az illetők húsz éven belül nem adhatják tovább. Ugylátszik, azokat a szerződéseket nem hagyta jóvá a földmivelés- ügyi minisztérium, amelyek az eddigi magyar zselléreknek a tulajdonába juttatták volna ezeket a parcellákat. Often éiies a gállalhozóh Lapjai Komoly építészek és építőipari vállalatok ismertetését közli a Vállalkozók Lapja jubileumi Albuma. Ha vállalata ismertetésére súlyt helyez lépjen érintkezésbe a szerkesztőséggel, Budapest, VI. Podmaniczky ucca 27. Öften éves a Vállalkozók Lapjai