Zemplén, 1929. január-június (60. évfolyam, 1-45. szám)
1929-03-31 / 24. szám
1929 március 30. ZEMPLÉN 3. oldal Kérdező számolt — Hét tanerőre kevesebb gyerek fog jutni. Akkor majd jobban haladhatnak. Jó munkát 1 Isten vele! — búcsúznék tőlem őkegyelmessége. Én azonban nagy falusi ravaszsággal mosolyognék befelé és elébe állnék: — Kegyelmes uram! Engedjen még egy pár szót szólanom . . . — Beszéljen! — mondaná ő. — Kegyelmes uram 1 Jövőre hetünkre még több gyerek jut, mint most hatunkra . . . — Hogy-hogy? — kérdezné meglepetten. — Úgy kérem jövőre nem 450, lesz, ebből pedig több gyerek jut Két év múlva alássan, hogy de 580 tanuló nyolcvanná! is egynek-egynek- 700, három év múlva 800 lesz, ha a jó Isten megtartja őket... és mi nem leszünk csak heten 7 tanteremmel. Hejh! tudom, hogy elgondolkoznék a miniszter ur, mikor ezeket hallaná Én meg hozzátenném még végszónak, hogy; — Meg aztán azzal a nyolc osztályú népiskolával is csinálni kellene valamit! Ha ez igy lehetne, ahogy én kigondoltam, akkor tudom, hogy minden jó! lenne, mert a mi miniszterünk az eszével gondolkozik de a szivével cselekszik. — Látjátok, — mondaná a többi miniszternek, különösen a kincstartónak — mindig sokaljátok, amit kultúrára kérek. Hát most nézzétek meg magatok, sok-e amit adtok, hiszen csak Cigándnak még 7 uj iskola kellene és pedig sürgősen, aztán nemsokára ismét 7. . rövid 12 esztendőn belül... Álom .. . álom ... Most én nagyon szomorú vagyok. Az álmaim miatt vagyok szomorú. Nem azért, hogy álmodom, hanem, hogy felébredek. Aki világrész és mindenütt Palma !!!Ázsia!!fAfrika! iJAamri Ausztralia!*!Eur©pa!!!_ ___ I ! I ! Amerika ! “'* - MfJrl télé* ____ «fiy ex°n»11 r i * * ! ! ! A, tusztrália!!!Europa I[ ! Eure oa ! ! ! ! Azeri a? 1 S ÍAÍ PALMa nem tud álmodni, az még nem kóstolta meg, mi a gyötrelem. A korbácsütés kínja csak a pillanaté, de állandó az álmodó baja. Álom és valóság között nagyon szerencsétlen a kapcsolat. Álomban elfelejtjük könnyen és egészen a valóságot, de a valóságban az álmodást soha. Az álom, ez a testetlen Semmi, szembeáll a nagy Realitással és vagy meggyőzi azt (alkotván uj világot a semmiből), vagy ott nyög az ellene kardra kelt évezredek csapásai alatt. így is, úgy is az álmodó ember az áldozat. Ez az egész beszélgetés csak ábrándozás. A tanító álma. Erről irta vala pedig ama bölcs poéta, hogy ez „az élet megrontója." Az én életem megrontója. Az álmo- dóé ... A tanító ember különösen boldogtalan. Ami körülveszi, csupa nyomorúság és tudatlanság. Jaj 1 azok a lyukas apró csizmák, a hóvizes sárban ; azok a levegőtlen, zsúfolt termek, azok a sok gyermekes szegény emberek. Milyen sápadtak, sárgák ezek a jövendő vitézek! Megmértem az ötödik osztály testi súlyát. Harminc kg- nál egy sem volt súlyosabb, de volt olyan is, aki a húszat sem érte el. Tízéves magyar gyermekek ! A határunk áldott jó föld, a népünk a hangyáknál is szorgalmasabb. A magukét művelik csodálatos erőmegfeszitéssel. Mégis szegények 15—6 mm-ás buzaátlag tarka-barka tehéncsorda, vértetüs szentiváni almafák... Oh 1 mennyi tudásra volna még itt szükség!... Mi lesz most? A jövő közeleg. Istenen kívül nincs senki, aki elébe állhatna. Ez éven 80, jövőre 100, aztán meg még több gyerek jut majd egy tanítóra. Micsoda visszaesés lesz itt 1 Ilyen látásoknál szoktam behunyni a szememet, hogy szebbet lássak. Az álmomat. Müveit falut, jómódú népet, egészséges, nagy Irta: Kántor Mihály Hallgatom én is a számok beszédét. Künn zug a szél, borong az ég. Az utakon küllőfélig vág le a kerék. A kerítések tövén apró magyarok. Küllőiéinél alig nagyobbak, vágják a sarat. Jönnek szorgalmasan egymásután az iskolába. Van, akit lóháton hoz az édesapja vagy a nagyobb testvére. Ott teszi le az iskola kis kapujában. Hej I ha látná a mi genera- lisszimuszunk, a miniszter ur ezt a nagy igyekezetét, ahogy ezek a kicsi fiuk, pici lányok törnek előre a csatasor felé, mely a jobb, nagyobb Magyarország irányába indul, tudom megdobbana szive, felragyogna a szeme . .. Hiszen bár látná ... Tán még szólna is néhány szót valamelyik miniszter urnák, hogy: — Nézd csak, barátom, milyen nagy sarat vágnak ezek a cigándi gyerekek, milyen rosszak itt az utak. Csinálj valamit, drága barátom ! Aztán megszámolná, hogy hány pár csizma lépi át az iskola küszöbét. Nem hinne a szemének. Még tán engem is megkérdezne, hogy: — Hány gyerek jár iskolába ebben a faluban ? — Négyszázötven, kérem alás- san — felelném nagy tisztességtudással. — És hány tanterembe? — Négybe ... De most épül három — magyaráznám a dolgot, mert szükségesnek érezném a magyarázatot. — Hányán tanítanak most? — Hatan, kérem szépen. Van azonban még 150 gazdasági iskolás gyerek is. No de jövőre már 7-en leszünk kegyelmes uram, heten ... Börtönünk fenekére egy-egy biztató sugárka téved. A messze távolból szózat hallatszik: Közeleg szabadulásod órája, ne csüggedj magyar! Ám ha azt akarod, hogy a világ népei újból becsülésükbe fogadjanak, térj vissza a 48-hozI Hogy mit jelent ez a felhívás és mit jelent a 48 a magyar történelem kimagasló dátumai között, azt ünnepi szónokunk fogja önöknek kifejteni. Én csak arra kívánok rámutatni, hogy mostani nehéz helyzetünkben a 48-as eszmék felidézése nemcsak kegyele- tes kötelesség, nemcsak az utókor hálás hódolata, hanem integráns része legaktuálisabb politikánknak : a szebb, boldogabb magyar jövő előkészítésének. Mikor a győztes hatalom tizenkét évi zsarnokoskodás után — 1860-ban alkudozni kezdett apáinkkal és hajlandónak mutatkozott a 48-előtti alkotmány töredékeinek helyreállítására, apáink megköszönték a cszászár szives jóakaratát, de a leghatározottabban kijelentették, hogy nem kérnek belőle. Kegyeskedjék felséged előbb a 48-as alkotmányt visszaállítani és akkor tárgyalhatunk afelől, hogy szükséges-e azon és mit változtatni — üzeni Deák Ferenc első feliratában Ferencz Józsefnek a nemzet egyetemes helyeslése mellett. A „vissza a 48- hoz“ tehát nem is uj jelszó a magyar politikában. Ki tudna most arra válaszolni, hogy miként alakult volna a magyar nemzet történelme, ha szi- vósabban ragaszkodott volna a 48 as alaptörvények visszaállításához és nem egyezkedik ki Uralkodójával, mig az meg nem engedi, hogy külpolitikáját saját érdekeinek megfelelően irányíthassa és a független magyar nemzeti állam védelmét önálló magyar hadsereg teljesítse. Talán uj harcba keveredtünk volna a Gesammtmonarchie makacs védőivel ? Talán megtörtént volna a csoda, hogy a magyar nemzet most már nem várta volna, hogy Kossuth Lajos mégegyszer A márciusiünnep uj megvilágításban Dr. Szirmay István vm. t. főügyész megnyitó beszéde a sátoraljaújhelyi Nemzeti Kaszinó március 15-iki ünnepségén Fényesebb múltat sivárabb jelenből aligha idézett még fel a magyar, mint amikor 1929 márciusban visszaemlékezik 1848 márciusára. Abból a fojtogató ködből, amely ma megüli lelkeinket, a 81 év előtti magyarság nagyszerű erőfeszítésének pompás képei alig- alig bírnak kibontakozni. Hiszen megdobban a szivünk ma is, ha az emlékek nyomán támadt képzelet elénk varázsolja a költő-óriást, mikor szentséges extázisbán kiáltja oda: Talpra magyar, hí a haza! Hiszen ma is érezzük a szivünkre toluló vérnek melegségét, ha hallani véljük a magyar szabadság bilincseinek ropogását . - . megfiatalodunk, erőtől duzzadni érezzük izmainkat, ha a fantázia fülünkbe dörgi az egyetlen honvéd jelszót, melynek hallatára ment a gyermek, ment . . . előre. De az álom, a varázslat nem tart soká. A kérlelhetetlen valóság felébreszt belőle, ügy érezzük magunkat, mint a vándor, aki napsütötte ormokon járt, de hirtelen a mélybe zuhant; sötét, nyirkos hideg marja, szabadulni akar, de nem lehet, kegyetlen kősziklák fala veszi mindenünnen körül . . . segítségért kiált, nem hallja, nem nyújt felé kezet neki senki sem. Egy ideig még döngeti börtönének falait, de kifárad, elalél és a tehetetlenség a halállal való kibékülés bódulatába zsibbasztja. Valahogy igy látom én a magyart 1929 márciusában. De hát lehet-e a halál, az elmúlás gondolatával kibékülni ? Nem, nem, soha I Hiszen nem is egészen hü a kép, amit előbbi szavaimmal fes- . tettem. Sántít mint minden ha- ! sonlat. Mintha volna már, aki jajkiál- í tásunkat meghallotta.
