Zemplén, 1929. január-június (60. évfolyam, 1-45. szám)

1929-03-06 / 18. szám

2. okia! ZEMPLÉN 1929 március 6 világon nem lehet és nincs is szándékában vállaira még több terhet rakni. A kisemberek egy fillérrel sem kell, hogy többet fi­zessenek a hegyközségnek, mint fizetnek jelenleg kerülőbér vagy mezőőri költség címén. Ha lesz több költség, azt viselik a nagyobb és nagy szőlőbirtokosok. Az egyesülésből eredő előnyöket azonban ők is éppen úgy élvezhe­tik, mint a nagyobb gazdák. Természetesen pld. úgy legel­tetni a parlagokon, hogy kárba mehessen az a legelő jószág, azt miképen eddig sem volt meg­engedve büntetlenül, illetve kár­térítés nélkül, ezután sem lehet tenni. Ajánlanám mindezeket a szinte végsőkig elkeseredett tallyai törpe- birtokosoknak és napszámosoknak utólagosan is valamiképen tudo­másukra juttatni, hogy meggyő­zemének arról, hogy rosszat tenni nékiek ugyan nem érdeke sem az államhatalomnak, sem a vármegyei közigazgatásnak. Talán az egyes hitfelekezetek templomaiban közelesen tartandó szentbeszédekbe lehetne beleszőni ezen tárgyat a lelkek megnyugta­tása végett. Mert hogy a kiabálással ezt a kérdést megoldani nem lehet, az egyszer bizonyos. Az a bizonyos elől említett bor­vevő, ha tényleg többet is fizet néhány hordó borért; de ki fog megijedni annyira, hogy a többi tízezer hordó tállyai bort is meg­vegye ? Hiszen ha azzal az irgalmatlan orditozással célt lehetni érni, akkor akár 5 pengős napszám mellett is kifizetné magát egy rendesen meg­szervezett orditozás, mert mondjuk 1000 ember kerülne 5000 pengőbe, mig 10.000 hl. bort 10—10 pen­gőjével drágábban eladva 100.000 pengő nyereséget jelentene. Avagy tovább menve, ha a ta­vaszi fagyokat Szántó felé lehetne elriasztani, a júniusban berzenkedni kezdő peronoszporának pedig ad­dig ordítanánk, mig a kiállított őrök azt nem jelentenék, hogy már megindult Rátkának, a Golop felől közeledő vészes felleget is vissza lehetne lármázni, hogy Dobszának vegye útját; akkor semmi bajunk sem lenne, mert egy-egy jól megszervezett ordítás­sal fagytól, jégveréstől, peronosz- pórától, esetleg ez alapon a többi ellenségtől is 5—5000 pengőkkel megszabadulnánk. Mindezek elkerülését egyébként is szívből kívánja a tállyai szőlős­gazda társadalomnak egy sóstói szőlősgazda. Ma este a Városi Moziban Karenina Anna Tolsztoj hires regénye. jffc újhelyi mészárosok - meg én — Levél a szerkesztőhöz. — Semmi bajunk egymással. Az a pénzecske, amit én húsra költhe- tek — tudom jól — meg se koty- tyan mészáros uraiméknak, szóval nem csak: semmi bajunk egy­mással, hanem: határozottan sem­mi közünk egymáshoz. Ha mégis panaszt teszek hát ellenük a nyilvánosság előtt — panaszkodásom egyáltalán nem: „egy panasz a közönség köréből“, de azért adjon neki helyet Szer­kesztő ur, úgy érzem, még több annál! Egy pesti ösmerősöm család­jával a mi vidékünkön akarta tölteni az idei nyarat. Már-már Ujhely mellett döntött, de az utolsó percben megkérdezte még : — milyenek az élelmiszer árak? i — Megírtam azt is. Visszairt: fütyül Ujhelynek! In­kább megy Szerencsre. Mert, azt mondja, ott is meg kapja, amit Ujhelytől vár és — nem kénytelen aranyláncokat vá­sárolni a mészárosok lajblijára. Érdeklődtem. Indokolása má­sodik részében — nem ugyan szó szerint — de igaza volt. Ujhely- ben a disznóhus hatvan, a marha negyven, a borjúhús hatvan fil­lérrel drágább kilónként mint Szerencsen. Nem tehettem hát egyebet, mint hogy Ujhelynek szóló füttyét zseb- revágtam. . . Szerkesztő uram! Vagyunk né- hányan, akik Ujhely idegenfor­galmi problémáival kapcsolatban terveket szövögetünk, sőt már annyira vagyunk, hogy komolyan készülünk a közönség elé való kiállásra. Ujhelyben ma már min­denki meg van róla győződve — ha egyelőre csak tudat alatt is — hogy ennek a városnak joga van idegenforgalomra számítani és joggal várhat idegen az idegen- forgalomtól legalább annyit, hogy — éhen ne haljon. Érezzük tehát előre, hogy terveink annak idején komoly és általános megvitatás­ban fognak részesülni a nagykö­zönség körében, a hozzászólások folytán módosulni, tökéletesedni fognak, de aztán meg is valósul­nak, mert nagyon szépek — és nem járnak a fellegekben. Ellenben Szerkesztő ur! Ellen­ben I Ellenben mészáros uraimékat intézzék el az illetékes urak mi­előbb, mert különben elmegy a kedvünk, fiókba tesszük a ter­veinket, ölbe a kezünket és é'jük tovább az élettelen újhelyi életet.. • Mert mi lesz igy kérem mi ve­lünk, a terveinkkel, a munkánk­kal ? Dolgozunk, szaladgálunk, agitálunk, majd időt, energiát — tehát a legdrágábbat is áldozva, őszintén mondom, idealizmusból és a végén kiharcolt, verejtékkel összerótt állásainkat majd saját t mészáros uraimék lövik halomra a fenti példa szerint — és eset­leg nem is idealizmusból. Rá­adásul pedig még, hogy a nagy- közönség is igen szereti kinevetni azokat, akik kudarcot vallanak ... Hát mindezt nem vállaljuk, Szerkesztő ur, annyira.idealisták nem vagyunk; magyarán : olyan bolondok aztán már igazán nem vagyunk 1 (-s-s) HIEEK — A közigazgatá»! bi zotlság ti íNe_ Zemplén várme­gye Közigazgatási Bizottsága, f. hó 11 én, hétfőn d. e. 10 órai kezdettel tartja Széli József főis­pán elnöklete alatt március havi Ülését. — HalAlozáw. Faller Gyula ny. törvényszéki irodafőigazgató szerdán reggel szövődményes in­fluenza következtében 72 éves korában Sátoraljaújhelyen elhuuyt. Több mint félszázadon át állott a törvényszék szolgálatában és odaadó munkásságával a közér­deket mindenkor a legmesszebb- menően szolgálta. Halála széles körökben keltett általános rész­vétet. Temetése csütörtök délután 3 órakor lesz. — A MaiiM-#. sátoraljaújhelyi csoportja ma délután 5 órai kez­dettel a Nemzeti Kaszinó helyi­ségeiben teadélutánt rendez, mely­nek keretében Winkler János bu­dapesti kir. gazd tanácsos tart gazdasági tárgyú előadást, mig Tatár Miklósné énekszámokat ad elő. — Ab influenzás megbe­tegedések szarna az elmúlt hét folyamán csökkent, csupán a szövődményes esetek száma emel­kedett. Dr. Schmotzer György vármegyei tiszti főorvosnak a népjóléti miniszterhez intézett távirati jelentése szerint az el­múlt hét folyamán az uj szövőd­ményes esetek száma Sátoralja­újhelyen 4, Szerencsen 2, Mező­zom'or 2. Monok és Taktaszada 1—1, halálozás nem történt. Sá­toraljaújhelyen a régebbi szövőd­ményes megbetegedések közül még három áll fenn és igy je­lenleg összesen 7 szövődményes influenzás beteg van városunk­ban. A jelentésből kitünŐleg a szövődményes esetek leginkább Sá‘oraIjaujheIyen s Szerencsen és környékén fordulnak elő. — A Nfttoruljanjhely i Ref Olvasókör vasárnap tartotta házavató ünnepségét. A Kör ré­szére az Audrássy uccán vásárolt házat szép ünnepség keretében avatták föl. A délelőtti avatási szertartást Gaul László hitoktólel- kész végezte a Siposs József kar­nagy vezetése alatt működő Da­lárda közreműködésével, mig este ünnepi vacsorán vettek részt a Kör tagjai. — A Közmüvek vezetősége értesíti a közönséget, hogy a Diana fürdő kazántisztitás miatt március hó 13-tól 19-ig zárva lesz. — Szabadegyetem. A Zemp- lénvármegyei Kazinczy-Kör sza badegyetemi előadásainak során szombat este Emődy László tör­vényszéki tanácselnök tartott ér­tékes szabadelőadást. — Szombat este 6 órai kezdettel Mosolygó József tokaji szentszéki tanácsos tart szabadelőadást a lelki har­móniáról. — A inftjiiMi nemzetközi vásár a kereskedelem, a gyári és keziniive* ipar­nak hzeuzAelÖN kiálliiáwa lesz. Május 4-től 13 ig rendezik az idei budapesti nemzetközi vásárt, mely ebben az évben hatalmas arányú nemzetközi ki­állítás lesz. Ennek a kiállításnak fantasztikusan nagyra nőtt ará­nyai bontakoznak ki azokból az építkezésekből, amelyek már is lázas igyekezettel folynak a vá­sár tetemesen megnagyobbított területein. Annyi kiállító jelent­kezett ugyanis a világ minden részéből, hogy a vásár területét alaposan meg kellett nagyobbi- tani, a városligeti Iparcsarnokot teljesen újjá kell építeni s a kiállítók befogadására egész ut­casorokat kell uj kiállítási csar- noká építeni. Ha ez az intéz mény eddig elsősorban azért volt nagyjelentőségű, mert Ma­gyarországra tudta vonzani a külföldi kereskedők és iparosok tömegeit, ezenfelül ebben az évben azáltal is megbecsülhetet­len fontosságot nyer, hogy párat­lan tanulságokat és csodálatos látványosságokat tud nyújtani a belföldi közönség minden kate­góriájának. Különösen a kiske­reskedők és kézmüiparosok találják itt meg mindazt, — még pedig egy csoportban, — ami szakmá­jukban újdonság, megismerik ezeknek az újdonságoknak ké­szítési módjait s igy olyan tudá­sokkal gazdagodnak, aminökre máshol szert sem tehetnek. A Vá­sár megtekintésére féláru vasúti- vagy hajójeggyel lehet a buda­pesti utat megtenni. — ReudÖrl»író<«ngi Hőiét rádióügy ben. A rendőrbiró- ság a napokban egyik sátoral|a- ujhelyi lakost rádióberendezés en­gedély nélküli létesítéséért és rádió- készülék engedély nélküli előállí­tásáért vonta felelősségre s a meg­tartott tárgyalás után érzékeny büntetéssel sújtotta. — fl/iliszif fejlődése. Szik­szón járási kórház létesül, mely­nek építési munkálatait tavasszal megkezdik. A község egyébként külföldi kölcsönt vesz f I Előre­láthatólag százezer pengőt, ha a pénzügyminiszter hozzájárul. Ebből a hosszúlejáratú kölcsön­ből akarja a járdahálózatát ki- épitani, a községi óvójának uj hajlékot biztosítani s nagysza­bású községi parkot létesíteni. a SINGER WRÓGÉFEK mégis A LEGJOBBAK T

Next

/
Oldalképek
Tartalom