Zemplén, 1929. január-június (60. évfolyam, 1-45. szám)

1929-02-06 / 10. szám

Hatvanadik évfolyam. 10. siátn. Sátoraljaújhely. 1929 febuár 6. Megjelenik hetenként kétese? eierd&n ée szombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoraljaújhely (Vármegyeház XX. udv) í I Zemplén I POLITIKAI HÍRLAP | Elöflzetózl ár: Negyedévre . . 2 pengő Hirdetések: négyzetcentiméteren ként. NyUttér soronként 20 fillér FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: Báró MAILLOT NÁNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF Telefon : M. T. 1. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. »isis. Telefon : M. T. I. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. smám. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Amen., 9 toronyöp Irta : dr. Dréhr Imre államtitkár Tűz gyulladt ki egy szel­lem kohójából, hogy láng- ószlopként vezéreljen egy bus nemzetet. Táplálta perzselő hevét a fájdalom, olajjal szí­totta az emberszeretet. Bele- piroslott egy nemzet szégye­nétől, bíborban vöröslött egy nép haragjától. Beszéd volt ez a tűz, megvilágítója a magyar éjszakának, Bethlen beszélt. Beszélt arról, mit mindannyian érzünk, beszélt arról, ami szivünkben sajog, beszélt, miről szólnak álma­ink, beszélt, miről ébren nem szabad. Nem szabad azoknak, kik kéklő hegyek alján, messze folyók völgyén, dús rónák csöndjében várnak és szenved­nek. Ma még Pesten dörög a kormányelnök hangja, hogy holnap már azt a Bakony visszhangozza. Dunántúlnak ősi városában, Veszprémben támad a gondolat: megafont a Bethleni beszédnek, hang erősítőt annak, ki a nemzet jövőjéről, jövendő dicsőségé­ről beszél. És megmozdul Veszprémnek nagyinultu tár­sadalma, hogy viszhangozza Bethlen szózatát. Viszhan­gozza és hirdesse, hogy nem­csak a főváros, hanem a ma­gyar vidék is lelkesedik, ün­nepel, ha a kishitüek bamba dadogása után végre valahára politikai baritonra ébred. Vesz­prém megmozdul, ünnepel, mert Bethlen beszédének hó­dolva a nemzet élniakarásá- nak szelleme előtt tiszteleg. Feledhetetlen estélye volt január hó 15 én az Egységes Pártnak! A program az volt, hogy a párt az esztendőfor­duló alkalmából ekkor üdvözli vezérét Bethlen István grófot s az üdvözlésre ő válaszolni fog. A klub hatalmas már­ványtermét zsúfolásig meg­töltötte a vacsora érdeklődő közönsége, kétségtelenül csu­pa olyan férfiú, aki legne­mesebb érzéseit és magyar lelkének legjobb kívánságait hozta el. És nekem, mégis úgy tet­szett, hogy ami itt körülvesz az nem az újévi örvendezők hangulata, nem azoké, akik ha másért nem, hát régi jó magyar szokásból, ilyenkor félrevágják a but és gondot és azt mondják, legalább mi legyünk vidámak, ha már a sorsunk nem az. Mihelyt konstatáltam ezt a hangulatot már az okával is tisztában voltam. Jóideje volt már akkor, hogy a képviselőház és vele a politika ünnepi szünetét tartotta, már pedig a magyar közéletnek legalább is egy része, mostanában csodálatos hajlamosságot mutat arra, hogy nyomban kishitűségbe essék, mihelyt magára hagy­ják. Meginog, megriad és védtelenné válik azoknak a közéleti kuvikoknak és egyéb halálmadaraknak a számára, akik mindig itt settenkednek a háttérben és abban lelik perverzus örömüket, ha meg­zavarhatják mások örömét. Régi partmenti hajósok leírá­saiból olvassuk, hogy a hajó a tenger és a levegő nyomban H „ZEMPLÉH" EBEDET! TÜBCHlB fi zipserek rövidre fogott története Irta: Tisza Miksa II. A zipserek nemcsak jeles iparo­sok, kereskedők, művészek és tu­dósok voltak, de a harctéri vitéz­ségben sem maradtak magyar testvéreik mögött, amiről nem egyszer s különösen a rozgonyi csatában tettek tanúságot, amikor a zipser bandérium Róbert Károly királyunk javára döntötte el a csatát. így éltünk 800 éven ke­resztül a legnagyobb harmóniában a magyarokkal, vagyis 1918-ig, amire még visszatérünk. A vasutak előtti korszakban őseink személy- és áruszállítással is foglalkoztak. A személyforgal­mat dilizsánszon bonyolitották le. Szepesbéláról Budapestig 4—5 napig utaztak jó időben. Télen, hófúvások alkalmával persze több időt vett igénybe egy ilyen utazás. rémekkel és szellemekkel né­pesedett be, mihelyt kialudt a parti torony fénye. A ma­gyar közéletnek és közvéle­ménynek mai idegállapotában szintén kell, hogy a tűz foly­ton előtte égjen és világítson, mert különben a kétségek és riadalmak serege rontja meg. Azon az estén azután mi is tanúi voltunk, amikor egy­szerre felgyűlt az a láng és merész sugarait belelövelte a homályba. Hogy szakadozott fel a borulat, hogy tisztult a látóhatár és mint kotródott vackába és odúiba mindaz, ami nem bírja a világosságot. Úgy nyúlt meg, oly magas­ságba és hivatásának olyan régióiba Bethlen István, mi­közben újévi beszédét elmon­dotta, mint a világitótornyok őre, aki tudja, hogy amikor a tüzet gyújtja, fénypásztájá- val a viharzó tengeren vág utat és ezer és ezer céltalan kalandozót, megrémült tévely­gőt vezet haza. A hatás előt­tem volt, mélységes és köz­vetlen. Szinte szárnyuk su hogását éreztem az éjszaka madarainak, amint rémülten menekültek és szárnya suho­gását a Géniusznak, mely mely előtt bátran lehetett végren­deletet csinálni. Etető állomás he­lyeinek nyomát ma is találjuk az országutak szélein. Ezek düledező vendéglők és állások, ahol egykor vidám élet folyt, különösen ott, ahol a menő a szembejövő dili- zsánszok, illetve személyszállító postakocsik találkoztak. Az első vasút, melyet a Sze- pességen építettek, a kassa— oderbergi vasút volt, melynek építése ellen apáink egy része a hetvenes évek legelején tiltakozott. A vasutak iránti animozitás külö­nösen Szepesváralján jutott kifeje­zésre. A vasútépítő társaság ugyanis Szepesolasziból Szepesváralján, Lőcsén át akarta építeni a fővo­nalat Oderberg felé. Azzal érveltek a szepesváraljaiak, hogy semmi áron sem engedik meg, hogy a vonat az ő földjüket szelje át. Így abba maradt ezen terv éslglónak építették a fővonalat. Amikor aztán Igló mesés fejlődését látták és Szepesváralja rohamos hanyatlását tapasztalták, helyiérdekű szárny vonalat építettek a szepesoiaszi fő­vonalhoz. Popráddal meg az tör­megjelent. Énnek a tűznek, ennek a fénynek a színei ra­gyogták be az arcokat és az a hatalmas embertömeg uj­jongva ünnepelte, hitem sze­rint, nem a szónokot, hanem a saját csorbithatian hitének, a magyar jövőbe vetett bi­zalmának visszatérését. Le­hetetlen is lett volna mene- kedni ennek a látványnak és ezeknek a szavaknak a ha­tása alól! Ha Bethlen István, aki a legtöbbet veszítettek között van, mert a hazából is igazi hazáját veszítette el, ha Magyarországnak, kivéte­lesen nagyhatalmú kormány­elnöke, aki a legmagasabbról látja át dolgaink összefüggé­sét és intézi sorsunkat, ha ő áll ily sziklaszilárdan bizal­mában, ily acélgerinccel és mozdithatatlanul, ha szellemé­nek reflektorfényénél ő mu­tatja meg a tengernek még nyugtalan, de már járható arculatát és ő mondja nekünk, hogy hazatalálunk: akkor mit akarnak még itt a pocsolya békái, rohadt odvaknak ha­lálmadarai 1 Egész lelkemmel és test­véri szeretetemmel üdvözlöm Veszprém nagyszerű meg­térít, hogy a vasútépítő társaság nem vette föl tervébe Poprádot s üánóctól egyenes vonalban Líptó- nak vezetett volna a vasútvonal. Húsz Dávid érdeme, hogy a tervet megváltoztatták és Poprád aránylag még nagyobb fejlődésnek indult a vasúti állomás revén, mint Igló. A kassa—oderbergi vasút for­galomba helyezése és a gyáripar rohamos térhódítása a zipserország viszonyait is lényegesen megvál­toztatta. A hires céhes kézműipart háttérbe szorította a gyáripar, mellyel nem tudott versenyezni. A szepesi iparosok nagy része kénytelen volt Amerikába kiván­dorolni. Kis földjét, házát a kevés igényű galíciai tót elem vette meg, ami különösen Lubló, Podolin, Szepesbéla és Leibic környékén öltött nagy arányokat. Iglón, Pop- rádon, Késmárkon és Lőcsén, va­lamint a Magas-Tátra alatti német falvakban meghonosult a bérkocsi­ipar, mely különösen a nyári hó­napokban, az idegenforgalom ide­jén volt jól jövedelmező kereseti forrás. így sok iparos bérkocsi­tulajdonos lett a Szepességen,

Next

/
Oldalképek
Tartalom