Zemplén, 1929. január-június (60. évfolyam, 1-45. szám)
1929-05-08 / 33. szám
2. oldal ZEMPLÉN 1929 május 8 érdekeit is megfelelő súllyal fogja képviselni. A polgármester fővárosi tartózBudapest, 1929 május 14. Mily nehéz feladat előtt állhatott Deák Ferenc „Felirati Javaslata“ elkészítésekor, amig azon kellett gondolkodnia, hogy 1. mit mondjon, 2. kinek adja elő mondani valóját, 3. milyen formát adjon az elmondandóknak ? Ezt csak az tudja, aki cikkirási szándékkal Írógép mellé ül s látja, hogy cikke megírásához szükséges imént említett három legfontosabb coeficiens közül az egyik hiányzik. Én jól tudom, kihez címezzem cikkemet, annak formáját is megtalálom, nem tudom azonban, hogy tulajdonképpen mit is mondjak. E tényező nélkül pedig képtelen vagyok a címben meg jelölt kérésnek eleget tenni. Kény télén vagyok jelen cikkem előőrsként azon reményben útjára bocsátani, hogy felderítő útjáról eredményesen tér vissza és ez majd anyagot szolgáltat egy oly cikk megírására, amelyet a külföldön is nagy érdeklődéssel olvasnak. Az a tény azonban, hogy a közvélemény a Liga eddigi munkásságáról mit sem hallott, korántsem jelenti azt, hogy a Liga nem áll hivatásának magaslatán. Lehetséges, hogy már eddig is nagyon eredményes munkát fejtett ki, amelyről azonban azok, akik helyi lapot nem olvasnak, nem szerezhettek tudomást. Mindenesetre szomorú, hogy eddig fő városi lapokban édeskeveset láttunk a már hónapok óta működő Liga által elért eredményekről, melyek a tokaji bornak külföldön való hamisítását volnának hivatva meggátolni. Pedig kár miuden percnyi késedelemért. Tokajhegy- alján csak kevesen tudják, hogy minden percnyi késedelem azt eredményezi, hogy néhány liter bor eladatlanul marad a pincékben, de emellett külföldön a „tokaji borkereskedelem“ virágzik. Ha még sokáig tétlenül nézzük ezt a virágzó kereskedelmet, úgy elérjük, hogy a Tokajhegyalján termelt összmennyiség dupláját fogják a külföldi borfogyasztókkal mint valódi „tokaji“-t megitatni anélkül, hogy tőlünk akár csak egy akó- val is exportálnának. Múlt év novemberében, e lap jóvoltából megjelent cikkeimben rámutattam arra, hogy amig a „tokaji“ márkát meg nem védik, nincs mód, amellyel a Hegyalja saját erejéből helyzetén segíteni tudna. Valószínűnek tartom, hogy ezt már előttem is többen hangoztatták és igy történt meg, hogy kodását egyéb sürgős és aktuális ügyek elintézése érdekében is fölhasználta. a nemrég megalakult Liga programjának egyik sarkköve, vagy talán egész létjogosultságának alapja abban csúcspontosul, hogy a külföldi hamisításoknak végre egyszer s mindenkorra véget vessen. Mi lehet tehát annak oka s kinek állhat érdekében, hogy a Liga programjának keresztülvitelében a habozás terén Fabius Cunctátorral is felveszi a versenyt ? Mert az a tény, hogy a Ligának jó szándékát nem sikerült mindmáig keresztülvinni, különböző sejtésekre enged következtetni. Már a régi rómaiak rájöttek arra, hogy egyesülésben az erő. Magasabb állami hivatalnokaikat lictorok kisérték, akik vállukon összekötött vesszőnyalábokat vittek pusztán azért, hogy ezzel is szimbolizálják, mintegy kidombo ritsák az „egyesülésben az erő“ jelentőségét. Az őskori rómaiaknak ez a felfogása évszázadok múltával sem vesztett értékéből- Sőt. Tokajhegyalja is bizonyára rájött már arra, hogy a termelők egyenként nem képesek a generális bajok reparálására. Már állami beavatkozás is történt, de ez sem vezetett említésre méltó eredményre. Ez az államkincstár büdzséjében csak mint tehertétel szerepelt. Ebből sem az állam, sem magánosok nem láttak oly hasznot, mely a horribilis kiadásokkal egyenértékű lenne, avagy azt csak meg is közelítené. Elégsé ges, ha a külföldi borházak tevékenységére utalok. A földmivelés- ügyi miniszter a bortörvény tárgyalásakor ugyan elismerését fejezte ki a borházak munkássága fölött, kijelentvén, hogy azt a célt szolgálják, amiért életre hivattak. Tudvalevőleg azonban az állam azért alapította ezen mintapincészetet, hogy ezzel Tokajhegyalján az exportot elősegítse, hogy ezáltal a termelők siralmas helyzetén segítsen. Önként adódik tehát, hogy a mintapincészet — miként a miniszter ur mondotta — tényleg beváltotta a hozzáfűzött reményeket, akkor megszűnt Tokajhegyalja nagy problémája, ha azonban ez nem fedi a tényeket, úgy a mintapincészet nem áll hivatásának magaslatán. Nem kell mikroszkópon vizsgálnunk a Hegyalja helyzetét s rájövünk, hogy a tokaji bortermelés válságos napjait éli. A generális bajokra az állami támogatás és kölcsön csak egy-egy injekció erejével bir. InaSINGER \arrógépek MéwsA LEGJOBBAK ! * jekcióval azonban nehezen lehet egy beteget talpraállítani. Itt gyökeres orvoslásra van szükség, ami most már összehasonlíthatatlanul könnyebb, mint évekkel ezelőtt volt, mert a bajok kutforrása most már a köztudatban él. Könnyebb továbbá azért is, mert ma már láthatjuk, hogy az államnak az export fejlesztése érdekében külföldön évekkel ezelőtt életrehivott szervezetei a Hegyalján szemmel látható, vagy érezhető javulást mai napig sem eredményeztek. Ez különben nem is csoda, hiszen — amint már régebben adatokkal is megvilágítottam — mi a külföldön saját termékünkkel, saját termékünkben nem vagyunk exportképesek. Ez sajnos tény, bár oly nonszensz, mintha azt állitanók, hogy p.o. nyugat-indiai banán azért nem exportálható Európába, mert itt ezen speciális indiai termék sokkal olcsóbb, mint termőföldjén. Segíts magadon, az Isten is megsegít. Az eddigi sikertelen próbálkozások után nincs más hátra, mint összefogni. Ettől manapság senki sem idegenkedik, hiszen a trösztök és kartellek virágzásának korát éljük. Ha ez az iparban oly nagyszerűen beválik az érdekelt felek szempontjából, hogy ma már államhatalmak versenytársat látnak egy-egy trösztben, kartellben, miért ne válna be ugyanaz a mezőgazdaságban is. Egy kartell létrehozása a Hegyalján deus ex machina ként jönne. Annyi sikertelen próbálkozás után végre megtalálná az egyetlen célravezető utat. Ezzel nemcsak azt érhetné el a Hegyalja, hogy termékének utolsó deciliterig sikerülne piacot találni, de egyben kezében tarthatná jólétének talpkövét is azáltal, hogy nem neki diktálnák terméke árát, hanem ő volna az ár megszabásának korlátlan ura. Ezzel még a fogyasztás sem csökkenne, hiszen tudott dolog, hogy a tokaji bor külföldön nem kon- zum cikk. Csupán delikáteszként isszák, itt ott még lukszus számba is megy, éppen úgy mint nálunk pl. a francia pezsgő fogyasztása. Már pedig ha valaki elszánja magát különlegességek fogyasztására, úgy annak igazán mindegy, ha az isteni nedű literjéért, mondjuk nem 8 Rmk.-át, hanem 9-et fizet. Megfontolás tárgyává teendő tehát a tokajhegyaljai bortermelők kar- telljának, vagy Szövetkezetének minél előbbi megalkotása, mely egyetlen kivezető ut a mai, szinte reménytelennek látsó gazdasági helyzetből. Hinni szejetném, hogy cikkem címében feltüntetett helyre rövidesen ily irányú tudósításokat küldhetek. Ha azonban a „tokaji* márka radikális megvédése bármily okból is elmaradna, úgy pincéink homlokzatára aligha találhatnánk találóbb felírást, mint Danfe „Di- vina Comoedia“-jának pokol ajtaja fölötti sorait, azt ugyanis, hogy „Lasciate ogni speranza ...“ (Adjatok fel minden reményt...) I fi volt 10-es honvéd- gyalogezred ezrednapja Lélekemelő ünnepség színhelye volt Miskolc f. hó 5-én, amikor a volt 10-es honvéd gyalogezred tartotta ezrednapját, melyen a volt 10-es honvédek nagyszámmal vettek részt. Zemplén vármegye törvényhatóságát és Sátoraljaújhely városát Bajusz József vm. árvaszéki elnök képviselte, ki résztvett úgyis mint volt 10-es honvéd tiszt. Reggel 9 órakor a volt bajtársak a Korona szálló előtt gyülekeztek Sáfrány Géza ny. altábornagy, Fejes Kálmán, Kobek Géza ny. tábornokok és Szabó Sándor tábornok kerületi vámőrparancsnok volt 10-es honvédek parancsnoksága alatt s kettős rendekben beosztva a katonazenekar hangjainál vonultak a Rudolf laktanyába, ahol akkorra már a kivezényelt csapatok is felsorakoztak. Tábori mise és prédikáció volt az udvaron s 10 órakor megérkezett Lencz Albin altábornagy vegyesdandár-parancs- nok, aki a kivonuló csapatok megszemlélése után résztvett a tábori misén. Mise után a hősök szobrához indult a menet s ennek ke- gyeletes megkoszorúzása után disz- menetben vonultak el a Miskolcon állomásozó összes csapatok s a volt 10-es honvédek Lencz Albin tábornok előtt s onnan a megnyitandó 10-es honvéd múzeumhoz, melyet Szabó Sándor tábornok adott át az ünnepségen megjelent Hodobay Sándor polgármesternek. A háborús mozzanatokat megörökítő gyönyörű festmények, hadi felszerelések, volt 10 es honvéduniformisok, sok érdekes s történelmi becsű relikviák vannak a múzeumban felhalmozva. Megnyitás után a vármegyeháza dísztermébe vonultak a volt 10-es honvédek, ahol Sáfrány Géza ny. altábornagy volt ezredparancsok elnöklete mellett megkezdődött a közgyűlés, melyen a régi 10-es honvédtisztek üdvözléseit, azokét, kik az ünnepségen meg nem jelenhettek, olvasta fel Vadászy Pál ny. alezredes, kinek nevéhez fűződik az egész rendezés, kinek kezdeményezésére alakult meg a muzeum s aki hervadhatatlan érdemeket szerzett a múzeumban összehalmozott tárgyak s relikviák toborzásában és elhelyezésében. Halmay Béla városi főjegyző, volt 10-es honvédtiszt, ki a háború alatt maga is résztvett Przemysl védelmében, érdekfeszitő s gyönyörűen kidolgozott felolvasást tartott. Két órakor a Korona vendéglőben 300 terítékű bankett volt, melyen számos felköszöntő hangzott el, méltatva a volt 10-es honvédek ezrednapja jelentőségét. HyomdabBlyisÉgOnti Vármegyeház 11-ik udvar első emelet. 9 külföldi szaksajtó cikket kór a „Tokaji Borvédelmi Liga" munkásságáról Irta: Rosenfcld Miklós
