Zemplén, 1929. január-június (60. évfolyam, 1-45. szám)

1929-04-24 / 30. szám

2. oldal ZEMPLÉN 1929 április 24. 8 sátoraljaújhelyi Torai Ünnepély előadásai Társadalmunk minden rétegé­nek teljes összefogását, összetar­tásának örömteljes hirdetését, ta- nuságtételét látjuk abban, hogy Sátoraljaújhely urhölgyei a Tavaszi j Ünnepély előadásait az elért szá­mottevő sikerrel, felejthetetlenül szép estékkel, a magyar ifjúságot szépen reprezentáló fiatal leven- > téink szivükbe fogadásával, a mű­vészi tökéletességgel dolgozó ren dezőség és a szereplők legkisebb- legnagyobbjainak juttatott ünnep­lés és elismeréssel rendezhették meg. A magyar leventék „apjának“. vitéz pávai Mátyás Sándor vezér­tanácsnok, OTT társelnöknek a városi színházban a leventékről, a leventeélet fejlődéséről, szükség­szerű fejlesztéséről tartott rend­kívül alapos előadása egy művészi lélekkel gazdagon megáldott igazi magyar úrasszonyban váltotta ki azt a hatást, amelynek eredmé­nyeként — a szereplők és hozzá­tartozóiknak, a közönségnek párt­fogása, áldozatkészsége folytán, — legszebb s legértékesebb siker köszönhető. E lelkes magyar uri- asszony Boronkay Lászlóné volt s az ő nehezen értékelhető, rend­kívüli munkássága mellett legelső­sorban Taugner József vármegyei testnevelési felügyelő, Rosenmiiller Zoltán dr. karnagy és Traghyné Németh Eszter munkásságáról kell az őket jogosan megillető dicsé rettel megemlékeznünk. Az előadások művészi színvo­nalát már eleve biztosította Kardos Ha operaénekesnő és dr. Wagner Károly vendégszereplése. Magyar nótáik varázslatos erővel hatottak- Kardos lla gyönyörűen csengő, be­hízelgő pompás hangja teljesen meghódította a közönséget. Széles skálájú, kiforrott énekművészeié na­gyon előkelő helyet biztosított az illusztris művésznőnek már eddig is énekmiivésznőink között; egy­hangú volt a meggyőződés, hogy impozáns tehetsége fényes karriert igér számára. Énekszámait A. Lévay Adél zongoraművésznő kisérte nagy tetszéssel. — Wagner Károly neve nem ismeretlen az újhelyi közönség előtt. Legutóbb a sátor­aljaújhelyi Izr. Népkonyha javára rendezett jóiékonycélu estélyen hódította meg Ujhelyt is. Mostani újabb szereplése csak fokozta múlt­kori sikerét. Magyar nótái hol tüzesek, hol lágyan sinutlékonyak de mindenkor a legmüvészibb ér­zéssel, tisztán csengő hanggal fejezi ki érzéseit A vendégsze­replők közzé sorozzuk a sáros­pataki Novak Icát is. Ez a nyolc éves „csodagyerek“ bámulatos ügyességgel, remek táncaival va­lósággal frappirozta a közönséget. A magánszámokban Garanyi Dezső „Szeresd a leventét“ cimü prológot szavalta, hűen adva vissza annak minden gondotatát. A prológ Boronkay Lászlóné sokoldalúságá­nak bizonyítéka. Ujváry Zoltánná irredenta verseket szavalt a leg teljesebb művészi átérzéssel. Sza­valatában művészi erő halja át az irredenta versek minden sorát- Lajos Géza Vun-Csi kupiéi kitü­nően mulattatták a közönséget A szultán udvarában — török táncjelenet — egyik legszebb lát­ványossága volt az előadásnak. Boronkay Baba Emineh szerepében bájos, elragadó alakítást nyújtott Szultán szerepében méltó partnere volt Garanyi Dezső. Török főurak, dervisek, rabszolgák jellegzetesen török ruháikban és ügyes táncuk­kal nagyszerűen hatottak. Ép ily kiváló volt a Gésa-tánc is, amely­ben a Boronkay Baby—Bencsik Elemér, Béres Manci—Brunvánszki Béla, Dómján Aranka—Nyeviczkey László, Dómján Baba—Zombory László, Zwolinszky Marianne— Lakatos Béla, Zwolinszky Zsófia— Lomnitzer Emil, Kérészy Kató— Weisz János, Nyeviczkey Anna— Oroszy Bertalan, Nyeviczkey Bözsi — Boross Béla, Boross Mária— Széplaky Béla mutatták meg a tánc minden szépségéi. Az arató ünnep, Spanyol nemzeti tánc, Tavasz éb­redése, Virágcsata mindmegannyi regyogó száma volt a programnak. Az arató jelenet főszereplői Maty tyasovszky Kálmán és dr. Rosen­müller Zoltánná, Urfi és Kisasz- szony szerepében Zboray Ica és Madarász Irén a legszebb sikert aratták a közönség körében. A Tavasz ébredése csodás látványos­ságot nyújtott. A Boronkay-, Nye­viczkey , Dómján-, Zwolinszky testvérek, Kérészy Kató, Béres Manci, Hirsch Rózsi, Boross Mária, j Garay Mária, Klein Gabi és a sok kicsiny szereplők, akik a zárda növendékei közül kerültek ki, szép játékukkal gyönyörködtettek. Utolsó helyen, de nem utolsó sorban Írunk a levente vonós ze­nekarról, amelynek felszerelését gyarapítja a tavaszi ünnepély tiszta jövedelme. A zenekar tagjai dr. Rosenmüller Zoltán karnagy veze­tése alatt szép sikerrel és nagy tetszéssel szerepeltek ezúttal is, hogy ezzel is élénk tanúságát adják hálájuknak, amivel nemcsak a rendezőség, de a nemes ügyet felkaroló közönségnek is tartoznak. Az előadások után a közönség meleg ünneplésben részesítette a fáradságot nem ismerő, buzgó- sággal tevékenykedő Boronkay Lászlóné hölgybizottsági elnököt.- t. Ügynökök, kik raagánfelekkel érintkeznek, szövött ablakredőny eladásához hepBstetnsh, magas jutalék mellett. Feiszt redőnyüzeme, Kispest, Eötvös-ucca 24. 9 Társod&Somblztositó öÉorKiÉpaíi szérűénél) Az Országos Társadalombizto­sító sátoraljaújhelyi kerületi pénz­lábnak székhelyén folyó válasz­tásokkal kapcsolatosan vettük az alábbi híreket: A kerületi szavazatszedő kül­döttségnél az intézet önkormány­zati választásaival kapcsolatosan a gyári munkaadók választócsoport jának nagy- és középipari alcso­portjaiban, a kereskedelmi mun­kaadók csoportjának szabadfog­lalkozású alcsoportjában a válasz­tandó választmányi tagok és pót­tagokra nézve érvényes ajánlás nem nyujtatott he. A kézműipar* munkaadók választócsoportjában, a kereskedelmi munkaadók nagy és kiskereskedelmi választó al­csoportjában, a háztartási mun kaadók választócsoportjában a választandó választmányi tagok és póttagokra nézve csak egy érvé­nyes ajánlási iv nyujtatott be. E körülmény folytán az alapszabály vonatkozó rendelkezései értelmé­ben az említett választócsoport és alcsoportokban a május 12-13- ra kitűzött választás a választmá­nyi tagok és póttagokra elmarad. Az ajánlási ivén felsorolt egyének a választási eljárás lefolytatása után a kerületi pénztár választ­mányának tagjaivá fognak nyil­váníttatni. A munkások választócsoportjá­ban választmányi tagokul, pótta­gokul az alábbi jelöltekre vo­natkozó érvényes ajánlások nyuj (attak be: I. ajánlási ivén Marajda István, Harcsár József, Straszler József, Bodai Ferenc, Zuckermann Ernő, Pataki Imre, Nagy József, Siska János, Domenyik József, Mayár János, Szedliczky István, Rácz István, Rein Izidor és Varga József. II. ajánlási ivén Landenberger Zoltán, Zaimer Béla, Rozgonyi János, Vámos Imre, Kruliczky József, Nagy Frigyes, Nagy József, Veres János, Iván Vencel, Tóth Imre, Reha Dezső, Gönci Károly és Szekerkai András. A tisztviselők csoportjában : I. ajánlási ivén Kivovits Jenő és Ehrlich Érnő. II. ajánlási ivén Iván Gyula és Polcz Károly. A háztartási alkalmazottak cso­portjában 4-4 személy. Az itt felsorolt jelöltekre vonat­kozó választást május 12 és 13-án ejtik meg. 23: x bez:. — fixéll JÓMof föiipáu ujitblt százezer pengőt kért a fagykárnsnlt gazdák ré­szére. A zempléni fagykárosult gazdák között a vármegyei gaz­dasági felügyelőség szombat estig kiosztotta a földművelésügyi mi­nisztériumtól érkezett százezer pengő vetömagkölcsönt. Ez az összeg, tekintettel arra, hogy a vármegye területén huszonhétezer hold őszi vetés fagyott el, elég­telennek bizonyult Széli József főispán a vármegyei gazdasági felügyelőtől beérkezett jelentés alapján a földmivelésilgyi minisz teriumtól újabb százezer pengő kiutalását kérte. — Egy bitiéi hír. Payer Fe­renc püspöki helynök Gél József bodrogkőváraljai káplánt a tor­nyosnémeti-i helyi káplánságra önálló lelkészül küldte ki. A bod- rogkőváraijai kápláni hely dr. Lo­vas Pál segédlelkésszel töltetett be. — Meeaner Béla állapota ro»«tzabbra fordult. Fájdal­mas részvéttel vett tudomást vá­rosunk közönsége kedden délelőtt arról az aggasztó hírről, hogy id. Meczner Béla felsőházi tagot — aki a ref. zsinatra utazott fel a fővárosba — agyvérzés érte, s kedden reggel eszméletlenül talál­ták ágyában császárfürdői lakásán. Állapota az Irgalmasok Kórházá­ban — hová átszállították — a nap folyamán javult és eszméletét visszanyerte. Mára azonban vejé- től Bernáih Aladár alispántól az a hir érkezett, hogy a beteg álla­pota súlyosbodott s eszméletét ismét elvesztette. Tekintettel a be­teg maga9 életkorára, állapota ag­godalmat keitő. — Kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Buday Pál ny. számvevőségi tanácsos, volt állami elemi iskolai tanítót a tényleges szolgálatba visszavette és a sárospataki állami elemi iskolá­hoz népiskolai tanítóvá kinevezte — Templomi ének. Kar­dos lla operaénekesnő, aki a Ta vaszi Ünnepélyen is nagy tetszést aratott, vasárnap délelőtt a rom. kath. templomban a fél 12 óra* misén Szappanos Imre főkántor orgonakisérete mellett két irredenta Mária énekével emelte általános | áhítatra a szíveket. | — A mell biréNóg „izga­tásért* fogházra ítélt egy plébánost. A kassai eseti-szlo­vák kerületi bíróság tárgyalta mihmmärnärnimmmmmm a SINGER VARRÓGÉPEK MÉGIS A LEGJOBBAK ! A legjutányosabban szerezheti be a legjobb minőségi festék-, padlólakk-, háztartási-, kefe-, ecset-, olaj-, kátrány-, fedéllemez szükségletét ASZTALOS BÉLA cikkek áruházában Sátoraljaújhely városi bérpalota (Vörös ökör épület.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom