Zemplén, 1928. július-december (59. évfolyam, 49-92. szám)
1928-09-23 / 68. szám
Ötvenkilencedik évfolyam. 68 szám. Sátoraljaújhely, 1928. szeptember 23. Megjelenik hetenként kétezer eeerdán ée esombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal : Sátoraljaújhely (Vármegyeház II. odv) Előfizetési ár: Negyedévre . . 2 pengő Hirdetések : négyzetcentiméterenként. Nyllttér soronként 20 fillér Telefon : M. T. 1. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. itsám. FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ Báró MAILLOT NÁNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF Telefon : M. T. 1. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. aiám. lünösen Supiló Ferenc közreműködésével hamar összeterelődtek az előbb emlitett ellenzéki, leginkább szerbofil képviselők — itt az idő, most, vagy soha - és október 3-án Fiúméban megszerkesztették az úgynevezett „Fiumei re- zolució“-t, amelyben egyebek közt ezek olvashatók: — A magyarországi válságot az a küzdelem idézte elő, amely Magyarország teljes függetlenségéhez vezet. Kötelességüknek tartják a horvát-szlavon dalmátországi képviselők, hogy az összes állami és szabadság jogok megvalósítása érdekében, a magyar nemzettel együtt harcoljanak, ezek a jogok és vívmányok a két nemzet tartós egyetértésének alapját fogják képezni. E cél elérésének első feltétele, hogy Dalmácia visszacsatoltassék Horvát—Szlavón országhoz. Biztosítani kell továbbá a horvát nemzet autonom politikai, kulturális, pénzügyi és gazdasági fennállását és fejlődését. A határozatot inegküldöt- ték Budapestre (hiszen ezért fabrikálták!) a koalíció vezérlő bizottságának, amely gyanútlanul csak a szöveg hangzatos kijelentésein örvendezett, a re- zolució születésének körülményei és azok az ígéretek és magyarázatok, amelyekkel a Supiló-társaság a horvát —szla- vonországi népet e rezolució táborába csőditette, nem érdekelték, vagy legalább ezeket nem firtatta. — A magyarok azokat a szabadságokat és javakat, a melyeket a maguk számára kivívtak a múltban is megosztották, a jövőben is test- vérileg megosztják a horvá- tokkal: a fiumei rezoluciót a legrífTgyobb örömmel fogadjuk. A vezérlőbizottság deputá ; ciót is küldött ki a horvátok- ' kai a fiumei határozat alapján való részletes megállapodás végett. A megbeszélések azonban mindvégig általános keretben mozogtak s tételes határozatokig nem jutottak. A következő évben a magyar koalíció végre átvette a kormányt és ennek erkölcsi támogatásával Horvátországban a fiumei rezolució alapján hirdetett „szerb — horvát nem• zeti egység“ pártja, a szerb — Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy istent örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában , Amen. 9 fiumei rezolució A Zemplén számára irta: dr. Lakatos Sándor A jugoszláv belpolitikai villongások egyre intenzivebben terelik a közfigyelmet a horvát nemzeti törekvések felé; ezeknek a történetéből idézünk fel egy érdekes és emlékezetes mozzanatot; a „fiumei rezolució“-t, amely valamikor Magyarország, sőt az egész monarchia irányadó köreit foglalkoztatta. A magyar Szabadelvű Párt nak 1905. januári választási letöretése és a parlamenti szövetkezett ellenzék győzelme Horvátországban megrendítette az eddigi magyar kormánypolitikával egyetértő s a magyar kormányok részéről eddig hathatósan támogatott unionista pártot és megerősítette azokat az ellenzéki frakciókat, amelyek a monarchia dekomponálásáraáhitozva bizonyos pontokon a magyar Függetlenségi Párt törekvéseire fogadkoztak. A magyar koalíciós pártok legnagyobbikának, a Függetlenségi Pártnak főprogramja azonban — a magyar katonai vezényszó, jelvény, szolgálati nyelv, az Ausztriától való gazdasági különválás — Bécs- ben a legmerevebb visszautasítással találkozott, Másrészt a koalíciónak a kormány átvételére szorítása végett jött Fejérváry-kabinet, illetőleg ennek belügyminisztere, Kris- tóffy József, az általános titkos választójog megalkoltatá- sát ígérve, a szociáldemokratákkal egyezkedett. Holott ezeknek segítőtársakul való megszervezésére a szövetkezett ellenzék oldalán számítottak és pályáztak. A koalíció vezérlőbizottsága ily körülmények között szövetségesek után nézett, hogy Bécset, amelynek magatartása egyre kihivóbbnak látszott, ha kell, kényszerithesse is az engedékenységre. Horvátországban Trumbics Antal, Cingária Péró és küHeti problémák A korzó kis szegénye. Én úgy szeretnék megsimogatni mindenkit, akinek valami fáj, mert bennem is sebet marnak az idegen fájások. Sokszor, ha magamba hultan járok az uccán és egy nyitott ablak barna öbléből felém suhan egy siró akkord egy fáradt zongorából, megállók az ablak alatt, mert szivembe szöknek a dalok és tépnek, rikatnak a hangulatok ... Szeretnék megsimogatni mindenkit, akinek valami fáj, mert nekem is van egy ismeretlen, örök bánatom, amely testvéremmé avatja a nyomorultat is. Mentem a fasorban. A korzón. Este volt és boldog gondtalanságba csókoltak a felém lengő, könyed hangfoszlányok és a százféle parfőm közös bódulata. Mentem és jó volt nem gondolni semmire, ami rossz; olyan jó volt kitépni magamból bánkódó önmagam és menni, csak menni sirások és gondolatok nélkül — egyedül. ! Talán mosolyogtam is. A tér sarkán, a tömeg öbléből egyszerre egy gyerek lökődött elém. Megállt előttem. Piszkos, meztelen lábán rongyos volt a nadrág, gyenge, korán süppedt mellét csonka ing takarta, kicsi arcán maszat és rég felszáradt utpor lemetője pállott. A szava jajba csüggedt s a szeme, a köny- nyei mintha kértek volna „csak pár fillért uram.“ — Néztem ezt a kicsi, nyolc éves jószágot és belém vágtak mind a régi zokszók. Néztem ezt a gyereket a nyüzsgő élet szívtelen estéjébe dobva és tombolva fájt-fájt és mart bennem a részvét. S a gyerek csak állt, hangtalan, mintha kis torkába fullasztotta volna nyomorúsága a kérést. Zsebembe nyúltam és pénzem felét kis markába szórtam. (Nekem se sok volt, hisz magam is az Élet cifra koldusa vagyok.) Oda adtam mind a pár fillérem s a gyerek arcán végig szántott egy mosoly, talán hálaadás. Utána néztem és megnyugodva, elcsitultan indultam a moziba. A pénztárnál nyolcan-tizen állhorvát koalíció került uralomra. Az unionisták figyelmeztették a magyar kormányt és a kormánypárt vezéreit: vigyázzanak, mert a horvát nép nagyon puha anyag, amelyből 1848-ban már sikerült illíreket, később délszlávokat faragni; most a szerb —horvát nemzeti egység áfiumával szerbbé akarják átgyurni s ezért szeretnék a horvát nemzetben található magyar—horvát unionisztikus vonást eltörölni. Azt is kijelentették, hogy a szerb—horvát koalíció nem a horvát nemzeti céloknak, hanem legjobb esetben is a pánszlávizmus hatása alatt kialakult délszláv fogalomnak a megtestesülése. Itt azonban az unionisták falra hányták a borsót! A szerb — horvát koalícióban, mint mindenütt — eddig, leginkább községi, megyei közügyeknél, gazdasági, társadalmi csoportosulásoknál — ahol szerbek és horvátok kerültek együvé, hamarosan a szerbség lett a vezérhangadó, mert nemcsak raffináltabb, de összetartóbb is mint a horvát. Most a szerbek jó fennhangon Bécset szidták arra számítva, hogy ez okvetlenül tetszeni tak sorba. Türelmesek és türelmetlenek. Egyszerre szemtelen tolakodással elém bukkan egy kicsi fej és nyüzsög, ficánkol, mig az ablakhoz jut és harsányan, otthonos btztonsággal beszól „kérek egy állót“ és maszatos kezével vidáman olvassa a pénztáros elé a pénzt, az én cigarettára szánt szép, fényes filléreimet. Csodálkozva néztem ezt a szemtelen kis koldust és rászedett bosz- szusággal gondoltam nélkülözött cigarettáimra. Aztán eszembe jutott, hogy csalódtam, mert megcsalva éreztem magam — és mikor megláttam a karzaton boldogan hancurozó gyereket, mégis örültem a rászedett- ségemnek, mert valahogy jól esett, hogy nem kenyérre koldult ez az ifjan színész gyerek .. . És öt perc múlva, mikor lágyan felcsendült a zene, igazán, őszintén és jóízűen nevettem befelé és ez a ritka kacagás megérte nekem, hogy jómulatást kívánjak annak a kis maszatos életmüvésznek ott fent az állóhely balsarki zugában. Szinstár György.
