Zemplén, 1928. július-december (59. évfolyam, 49-92. szám)
1928-09-19 / 67. szám
2. oldal ZEMPLÉN 1928 szeptember 19 mert Tokajhegyaljának amúgy is ötféle — essencia, asszú, máslás, fordítás, szamorodni — csemegebora van. Szabó Sándor sárospataki ny. egyetemi m. tanár és még többek hozzászólása után a tolcsvaiak visszavonták indítványukat. Az Osztály végül Constantin Géza indítványára elhatározta, hogy a földmivelésügyi minisztériumnak küldendő felterjesztésében állást foglal a mustbesüritésnek a Tokajhegyaljára való kiterjesztése ellen. Nem véleményezi a besűrített musttal való borjavitást, mert a tokajhegyaljai borra — a beérkezett jelentések szerint — az nem előnyös, sőt egyenesen hátrányos. A sűrített musttal javított borok nehezen értékesíthetők, mert a szállítások alkalmával ezek a borok megtörnek, erjedésnek indulnak s ezenfelül a musttal való borjavitás alkalmával a borban kelleténél több savgyülemlik össze. GyúgyfQpdű és szénbánya vár tökére és feltárásra a Ronyuaparton Lapunk hasábjain igen sok cikk jelent már meg az idegenforgalom fejlesztésről és a város természetadta értékeinek feltárásáról és értékesítéséről. A miskolci Reggeli Hírlapban két cikkben is visszhangra talál a megindult, de igen lassú mederben haladó akció. A miskolciak ugyanis a regéci vár falai közt és az újhelyi magashegyi Szélt József kilátótoronyban voltak vendégei az újhelyi turistáknak, akik úgy a miskolci, mint a debreceni és budapesti turistákat kalauzolták a működési területük egy részén. E látogatás ról Truszkovszky Gyula dr. számol be a következőkben: A regéci vár falai közt s az újhelyi Magashegyen épített kilátótornyában fogadta a MTE sátoraljaújhelyi osztálya Budapestről, Debrecenből és Miskolcról érkezett vendégeit s kalauzolta végig működési területe egy részén. A vendégturistákat meglepte a vidék elbájoló szépsége s az említett hegyek kúpjáról nyíló kilátás. A kirándulás minden résztvevője örömmel készül újabb hegyaljai kirándulásra. A vendéglátók pedig készséggel adták meg felvilágosításaikat a fiatal osztály s a város irányadó köreinek Sátoraljaújhely idegenforgalmának előmozdítására vonatkozó terveit illetőleg. El kell ismernünk, hogy a tervek reálisak s megvalósításuknak nagyobb akadálya az anyagiak szempontjából sincs. A turista osztály működésének alapjául már meglevő alkotásait az 510 m. magas Magashegyre épített kilátó- tornyot, a hozzávezető egy órai kényelmes sétába kerülő turista utat s a belőle kiinduló rövidebb utjelzéseket tekinti. Elsősorban tehát a Magashegyről Háromhuta község érintésével a regéci várban s onnan Fony állomásra vezető utat akarja jelezni, ami egynapi járás a némileg edzett turistának. Szó van továbbá ez útvonal közepén, Háromhután egy turista szállás berendezéséről, amelyből, amennyiben a környékbeli erdő- birtokosok erre engedélyt adnak — jól jelzett turista utak vezetnének a környék nevezetesebb pontjaira. Ha e terv megvalósul, az Eperjes—tokaji hegység déli része kétségen kívül be fog kapcsolódni az országos turista forgalomba s nemcsak a közeli Miskolc, Diósgyőr Nyíregyháza és Debrecen, de Budapest turistái is szívesen fogják felkeresni e gyönyörű tájat. A Háromhután létesítendő turista központ kedveidé válása remélhetőleg azt is fogja eredményezni, hogy a kies fekvésű községet a nyaralók is fel fogják keresni s az országnak eggyel több vidéke lesz nyaralásra alkalmas. Azonban a város közvetlen környékén tervbe van véve egy nyaraló telep létesítése. A nyaralótelep helyéül a mozgalom vezetői, akik a város legtekintélyesebb polgárai közé tartoznak, a Szár hegy, Magashegy, Sátorhegy és Várhegy között elterülő festői Májuskut-völgyet szemelték ki, a mely egyrészt közelségénél, másrészt kitűnő klímájánál fogva erre a legalkalmasabb. Igen komoly mozgalom indult meg egy strand-fürdő létesítésére is. A fürdő tervezői rövidesen eljönnek a miskolci strand-fürdő tanulmányozására, miután azt tartják az Összes hasonló fürdők közt a legsikerültebb alkotásnak. Ezen alkotások létesítése áltaj megteremtvén az idegenforgalom fejlesztésének alapfeltételeit, összeköttetésbe akarnak lépni egyrészt Miskolccal, mint a jelenlegi Észak- magyarország Idegenforgalmi Központjának, másrészt Északmagyar- ország többi nagyobb városainak idegenforgalma fejlesztésére hivatott tényezőivel a közös propagandában való együttműködés céljából. Tervbevették az északmagyarországi idegenforgalmi szövetség helyi osztályának megszervezését és idegenforgalmi iroda felállítását. Örömmel üdvözöljük Sátoraljaújhely városának e célkitűzését annak hozzáadásával, hogy nézetünk szerint is ez egyedül az eredménynyel kecsegtető ut az idegenfor galom előmozdítására. Először alkotni, azután az alkotások s a természeti szépségek és egyéb nevezetességek ismertetésére szövetkezni a közelső országrész] más városaival, majd az egész országrészek munkáját a székesfőváros vezetésével összhangba hozni: ez bármely város idegenforgalma megteremtésének legtermészetesebb módja. Egernek, Mezőkövesdnek, Gyön gyösnek, Ptitnoknak stb. csatlakoznia kell e mozgalomhoz s a környék legnagyobb városának Miskolcnak, mint természetes központnak vezetése alatt megindítani a legintenzivebb propagandát, melynek eredménye kétségen kívül nem fog elmaradni. Egy másik cikkben következőkben számolnak be a miskolciak: Sátoraljaújhely — gy< gyfürdő. Magyar Gráz a Sátorhegy aljá ban, a Némahegy tövében, a Köveshegy szomszédságában. Tetszetős gondolat. A hegyek csodaszépek, ózondus levegője, a Hegyalja ragyogó napja sokat igér. Strandfürdőt kell építeni és Ujhelybe kell édesgetni a környéket és azután, ha a város lakossága utolsó erőfeszítésével áldozatokat hoz a villanegyedért, készen áll majd a magyar Gráz, szép lesz, kellemes lesz és megvetették a mostani sivárság között a jövő alapját. És hátha a Sátorhegy ózondus levegője mellett, árnyas fáin kívül más kincset is rejteget. Régi Írások mondják, hogy Ujhelyben valamikor gyógyhatású viz csörgedezett. Keresd a fekete gyémántot t A magyar Gráz még gyógyfür- j dővé is kinőheti magát. Meg keli j vizsgáltatni a vizeket és hátha az j előbuggyanó forrás kincseket ont- i hat az elszegényedett városra. És lehet, hogy a Sátorhegy ha- ; talmas, messzenyuló háta más értékeket is takar. Fekete gyémántot sejtenek a hegység gyomrában. Komoly hozzáértők szerint azért van a Sátorhegy tetején sok forrás, mert a hegy belsejében szén- és palarétegek vannak. Ki kell bontani a hegyek gyomrát. Ezek nem eresztik át a vizet. Lehetséges, hogy igazuk van azoknak, akik ezt gondolják, mint ahogy igazuk lehet azoknak is, akik a magyar Gráz kiépítésétől jövőt és fejlődést remélnek. fl Magyar Hét munkája megindult Országos mozgalom a magyar ipar és mezőgazdaság párto lására.' A miskolci Kereskedelmi és Iparkamara szervező bizottságai megalakulnak. Magyarország évi külkereskedelmi mérlege többszáz millió pengővel passzív, ami azt jelenti, hogy évenkint többszáz millió pengővel leszünk szegényebbek, holott ezen összeg sokezer magyar családnak adhatna kenyeret és teremthetne biztos megélhetést. Magyarország minden polgárának érdeke, sőt kötelessége, hogy az általa árukra amugyis kiadandó minden fillérrel az ország gazdasági erősödését segítse elő. Ez azonban csak úgy érhető el, ha a magyar társadalom minden rétege összefog é6 egyakarással minden árucikkben, minden iparágban a magyar munkát, a magyar árut keresi, kívánja, sőt követeli. Ennek elgondolásával Magyar- ország kereskedelmi és iparkamarái, valamint az összes országos jellegű gyáripari, kézművesipari és kereskedelmi érdekképviseletei, a mezőgazdasági érdek- képviseletek lelkes bekapcsolódása mellett elhatározták a kereskedelemügyi miniszter elnöklete alatt tartott ülésen, hogy a magyar gyártmányú áruk népszerűsítése érdekében közös erőyel országos jellegű „Magyar Hetet* rendeznek november 3-tól 11-ig. A „Magyar Hét“ célja: 1. bemutatni az ország lakosságának, mit termel a magyar gyári és kézműipar: valamint a magyar mezőgazdaság; ezzel egyidősen 2. meggyőzni a közönséget a magyar ipari és mezőgazdasági SBF Felsőmagyarország legolcsóbb bevásárlási forrása! Dusán felszerelt raktár. Valódi angol JérJiöl- töny, Jelöltő, zsakett és Jrakk szövetek nagy választékban. MOSKOVITS MERMAN SÄTORALJAUJEL? Posztó és gyapjúszövet áruháza Rákóczi ucca (Kíspiac) Szolid, szabott árak! — Alapítva 1906-ban. Szörmeraktár p kosztüm kelmék p szövet különlegességek állandó nagy választékban j