Zemplén, 1928. július-december (59. évfolyam, 49-92. szám)
1928-07-29 / 55. szám
Ötvenkilencedik évfolyam. 55 szám. Sátoraljaújhely, 1928. julius 29. Megjalenikjjhetenként kétezer »érdén óa aionbaton Szerkesztőség és kiadóhivatal : Sátoraljaújhely (Vármegyeház II. adv) Előfizetési ár: Negyedévre. . 2 pengi Hirdetések : négyzetr.entiméterenként. Nyilttór soronként 20 fillér Telefon : M. T. I. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 100. szám. FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: Telefon : Báró MAILLOT NÁNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF M. T. I. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. szám. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Ámen. 9 magyar válasz A magyar kormány jegyzékét múlt szombaton délután átadták Titulescu román külügyminiszternek. A jegyzék kifejezésre juttatja, hogy nem adjuk fel a döntőbíráskodás elvét. Készek vagyunk a közvetlen tárgyalásokra, közvetítőnek elfogadjuk a népszövetségi tanács egy semleges tagját s végül záros határidő megállapítását kérjük a tárgyalások további folytatására. Ezt tartalmazza a magyar kormány válasza egy olyan jegyzékre, amelyet nem kaptunk meg. Miért nem kaptuk meg ? Mert Titulescu taktikázott s nem nyújtotta át formailag azt, amit már a Tanács előtt közölt a világ nyilvánosságával, hogy időt nyerjen és valahogy a válaszadásnál megrövidítse a magyar kormány idejét. A magyar kormány azért válaszolt a két nappal utóbb érkezett jegyzékre, hogy megmutassa, elmegy a nemzetközi udvariasság és türelem legvégsőbb határáig Romániával szemben, amikor több mint hatheti várakozás után úgy jár el Romániával szemben, ahogy bármely más európai állammal szemben cselekedett volna. Bethlen István miniszterelnök felsőházi beszéde jelentette azt a pontot, amikor a türelemnek vége kellett, hogy szakadjon és tekintet nélkül arra, hogy Románia mit csinál, a magyar kormánynak le kellett szögeznie álláspontját a közelgő népszövetségi ülésszak és elvitathatatlan igazsága szempontjaiból. A magyar válasz a román időnyerési taktikát megfosztotta egy eszközétől, amikor válaszát átnyújtotta Bukarestben s egyszersmind elintézte azt a jogi abszurditást, melyet a román külpolitika követett a halogatásos hallgatással. A magyar válasz egyik legelső és megdönthetetlen érvü megállapítása az, hogy valamely barátságos megegyezést nem lehet arra alapítani, hogy egyik fél előbb saját jogelveit feladja. Ilyen feltételekkel tárgyalásokba sem bocsátkozhatik. Második kardinális megállapítása az, hogy Románia a békeszerződés 250. cikkéből kifolyólag a magyar állam polgárokkal szemben fennálló fizetési kötelezettsége sehogyan sem keverhető össze Magyarországot a békeszerződés értelmében terhelő jóvá- tételi kötelezettségekkel, mert ez az obligó húsz évre rendezve van s ez idő alatt Romániát összesen 11 millió aranykorona illeti meg, mig az elkobzott magyar birtokok értéke meghaladja a 300 millió aranykoronát. Nem lehet Romániának a más pénzéből fizetnie, amikor köztudomás szerint számláján igen hatalmas követelőktől betáblázva, legalább is a szóbanforgó összeget meghaladólag van román tartozás. A magyar válasz szerint a lefegyverezett Magyarország biztonságának ezidőszerint csak két biztosítéka van, mégpedig : az egyik a szerződések szentsége, a másik a döntőbírósági eszme ereje s ezzel kapcsolatosan a döntőbírósági épület kiépítése. Ebből a két elvből nem engedhetünk, mert a vita elejétől kezdve ezen az állásponton vagyunk és meg vagyunk győződve, hogy a most átadott válaszunk minden kon- ciliáns volta ellenére is ezekhez, mint végső és egyetlen biztosítékokhoz, eszmei bázisokhoz fundamentálisan ragaszkodnunk kell. Nemcsak a maga tárgyi igaza értelmében, de azontúl azért is, mert itt van az az archimedesi pont, mely az egész döntőbírósági és szerződési elvet auktoritásában egyedül és kizárólagosan biztosítani tudja ma, amikor e per hosszú múltja után látni vagyunk kénytelenek, hogy a „világ intézőszerve“, a Népszövetség nem e két elv szolgálatában cselekedett, hanem helyet adott politikai szempontoknak is, melyek az igazságot és a bírói illetékességet az előbbi kedvéért olyan szívesen mellőzte, mint ahogy szétfolyó magatartásával az eddigiek szerint tette. A Romániának tett ajánlatunkat a jogos érdekeink védelmén túl a békülékenység szellemének kifejezésével e két eszme szolgálatában teljesítettük. Joggal remélhetjük s reméljük is, hogy a világ I „ZEMPLÉN" EREDETI Ma A hóhér Irta: H. Balzac Franciából fordította: Eperjessy Gyula. Mendának, a kis spanyol városnak a harangja éppen most Ütötte el az éjfélt. Victor Marchand, a fiatal francia tiszt egy hosszú terasz párkányára támaszkodott, sokkal jobban belemerülve komor tépelődéseibe, mint ahogy azt a katonai élet gondtalansága sejtetni engedte ; el kell azonban ismerni, hogy soha óra, táj és éjjel nem kedvezett jobban a kétkedő gondolatoknak. A szép spanyol ég azúr kupolaként terült el feje felett. A csillagok ragyogása, a hold fénye, lábai alatt kacéran elterülő csodaszép völgyet világítottak meg. A bataliionparancsnok egy narancsfának támaszkodva, maga alatt száz lábnyira Menda várost láthatta, melyet azok a sziklák védtek meg az északi széltől, amelyeknek a tetejére a kastély volt felépítve. Fejét elfordítva a tengert vette észre, melynek csillogó vize széles ezüst lepelként keretezte a vidéket. A kastély ki volt világítva. Vidám báli zsongás, zenekarnak a hangjai, néhány tisztnek és táncosnőiknek nevetése összekeveredve értek el hozzá a távoli hullámok morajával. Az éjjel frisse- sége felüditő energiát kölcsönöztek a nappali hőségtől elernyedt testének. A kert olyan erősen illatozó fákkal és bóditó virágokkal volt teleültetve, hogy a fiatal tiszt úgy érezte magát, mintha egy parfümmel teli fürdőbe cseppent volna bele. A mendai kastély egy spanyol granddé volt, amelyben jelenleg egész családjával lakott. Az egész estély alatt az idősebbik leány annyi szomorúsággal vegyült érdeklődéssel nézte a tisztet, hogy ez a spanyol leány által kifejezeti érzelem bizvást okozhatta a francia fiú álmodozásait. Clara szép volt és bárha három fivére és egy húga volt, apjának, Leganes marquinak a vagyona volt olyan hatalmas, hogy Victor Marchand nyugodtan gondolhatott arra, hogy a leánynak gazdag hozomány jut. De hát körülbelül a kivihetet- lennel egyenlő gondolái az, hogy ennek a főúri címére mérhetetlenül büszke aggastyánnak a leánya egy párizsi pék fiának a felesége legyen. A franciákat egyébként is gyűlölték itt. A spanyol márki pedig G... t.. .r. tábornok előtt gyanús volt, hogy felkelést készit elő VII. Ferdinánd javára s éppen ezért egy batalliont küldött táborozásra Menda városába, hogy a környező falukat, melyek mind Leganes márkinak engedelmeskedtek, kellőképen kézbetarthassa. Ennek a batallionnak volt a parancsnoka Victor Marchand. Ney marsall legutóbb azt a sürgős értesítést küldte, hogy az angolok éppen Menda városánál akarnak kikötni s ebben a bizalmas értesítésben Leganes marquit úgy említette, mint aki a londoni kabinettel sürü érintkezést tart fenn. így tehát dacára annak, hogy a spanyol grand Victor Marchand-t és katonáit szives fogadtatásban részesítette, a fiatal tiszt szigorúan az utasításokhoz tartotta magát. E terasz felé indultában, ahová a reábizott város és a falvak ál* lapotát jött ki ellenőrizni, azt kérdezte magában, hogy mivel magyarázható egyrészt a márki meg nem szűnő és folyton i^sg megújuló barátságossága, a vidék csendessége, másrészt pedig a tábornokának nyugtalansága ? — Felelni nem tudott rá magának, de ezek a gondolatok egy perccel ezelőtt már kiröppentek a fiatal parancsnok fejéből s helyüket az elővigyázatosság érzése és egy nagyon jogos kíváncsiság váltotta fel. Ugyanis a városban éppen most meglehetős nagyszámú világosságot vett észre. Dacára Szent Jakab ünnepének, még reggel megparancsolta, hogy a tüzek a napiparancsában előirt órában mindenütt ki legyenek oltva. Ezen eljárás alól csak a kastély volt kivétel. Jól látta itt-ott, a megszokott pontokon katonáinak bajo- nettjét csillogni. A csend azonban ünnepélyes volt, olyan, amiből nem azt lehetett kivenni, hogy a spanyolok az ünnepnapi berugás mámorát aludnák. (Folytatjuk.)
