Zemplén, 1928. július-december (59. évfolyam, 49-92. szám)

1928-12-05 / 86. szám

2. oldal ZEMPLÉN 1928 december 5 Neokratin a legbiztosabb szer fejfájás, fogfájás, migrain, fdegbáutalmab, izületi fájás és és’, mindennemű fájdalom ellen. Minden gyógyszertárban kapható. 25 fi Zemplénvármegyei álta­lános Zanitó-Egyesület sárospataki körének gyűlése A neonacionalizmus jegyében tartott tanitógyölés táviratilag üdvözölte a kultuszminisztert. Saujhely, 1928 dec. 4 Rendkívül magas színvonal, a tanítói, nevelői hivatás teljes átér- tése, a dúsan nekilombosodott tanítói kötelességteljesitésben való megértő egybeforradás jellemezte a Zemplénvármegyei Ált. Tanitó- Egyesület Sárospataki Körének f. hó 4-én az állami polgári leány­iskola tornatermében tartott népes közgyűlését. Arról győződhetett meg a köz­gyűlés iránt érdeklődő laikus kö­zönség is, hogy a feljövő nemze­dék nevelése, a jövő feladatára való előkészítése, azoknak a nagy­vonalú irányeszméknek jegyében történik, melyeket vezérelvül nem­zeti kultúránk nagynevű vezére az ő mindeneket átfogó koncepciójá­val a magyar tanítóság részére kijelölt. A hazafias eszméknek és köte lességeknek a változott magyar élethez mért újszerű felfogását hirdeti a tanítói és nevelői mun­kásságban is irányadó elvül gráf Klebelsberg kultuszminiszter Neo­nacionalizmus cimü könyve s en nek a szelleme foglalta össze rend­kívül tartalmas egységgé azt a minden megszivlelésre méltó meg­nyitó beszédet, mellyel a zempléni tanítóság egyik kiváló értéke, Kneiszl Emil a köri gyűlést meg­nyitotta. — Ma pozitív tartalmat kell adni a hazafias érzésnek — mondotta Kneiszl megnyitójában. E tartalom összefoglalója az — folytatta —, hogy akarjuk az integer Magyar- országot! A neonacionalizmus a nacionalizmus évszázados negatí­vumából pozitívumot teremt. Nem más, mint a legtisztább irreden­tizmus. Az irredentizmus pedig addig, amig nem hangzik, hogy mindnyájunknak el kell menni, nem más, mint produktiv munka, lelki, szellemi és fizikai értelem­ben. Ma a munka az igazi élő hazafiság. Klebelsberg könyvéből azt a tanulságot vetíti a tanítóság elé, hogy: — Nemzetreform kell s ez az egyének megreformálását jelenti. Kezünkben a jövő! Valláserkölcsi alapon álló, dolgozni akaró s dol­gozni tudó magyar embereket kell nevelnünk. Maradandó hatást keltett be­széde végén azon indítványát ter­jesztette elő elnök, hogy a köri gyűlés gróf Klebelsberg Kunó kul­tuszminiszter a következő szövegű távirattal üdvözölje: — A sárospataki tanítói körnek a neonacionalizmus jegyében tar­tott gyűléséből a legmélyebb tisz­telettel üdvözöljük Nagyméltósá­godat. Az indítvány lelkes elfogadása után Rozsonday István sárospa­taki állami elemi iskolai igazgató tartott rendkívül érdekes, értékes, kiválóan szemléltető s az elméle­tiek mellett nagy gyakorlati tudást eláruló előadást az uj tanterv gya­korlati végrehajtásáról. Petró János végardói tanító nagy előkészületet és szorgos kutatást igénylő munkával összeállította Végardó község monográfiáját s azt igen élvezetesen, szórakoztatva és egyszersmind tanítva adta elő. Az értékes feltáró munka teljes bizonyítékát nyújtotta annak, hogy milyen kiváló eszközévé válhat az a földrajztanításnak. Ennek belá­tásával határozta el a gyűlés, hogy felkérik a tanítóságot a községek monográfiáinak elkészítésére. Mint ahogyan ennek kifejezést is adott, méltó büszkeség tölthette el Petreczky Jenő kir. tanfelügyelőt annak a komoly, céltudatos mun­kának láttán, melyet tankerülete tanítósága annyi odaadással kifejt s melynek a gyűlés lefolyása is eminens bizonyítékát szolgáltatta. A köri gyűlést közös ebéd kö­vette a Magyar Király szállóban. xxx xc NAGYBÁNYAI HORTHY MIKLÓS kormányzó névnapját ünnepli ma a csonkaország a ma­gyar lélek sugárzó melegével s hódolatos tisztelettel köszönti a budai vár nagy lakóját, aki a nem - zet megértő szeretetétől környezve dolgozik Árpád népének jobb sorsán Ezen a kedves napon a Nagy- urra tekint Zemplénből is minden magyar szem a bizalom őszintén sugárzó hűségével s a legbenső­ségesebb imádságos fohászt küldi az Egek Urához, kérve a Magas­ságbelitől „fényt nevére, áldást életére.“ Lapunk legközelebbi száma, a szombati ünnep miatt, f. hó 12-én, szerdán a rendes időben jelenik meg. — A Törréu}hat<t.<tág téli közgyűlése. Amint értesülünk, Zempiénvármegye Törvényható­sági Bizottsága f. hó 19-én tartja téli rendes közgyűlését. — Halálozás. Constantin Géza tolcsvai szőlőbirtokos, törvényha­tósági Bizottsági tag, 56 éves ko­rában Tolcsván hirtelen elhunyt. F. hó 4 én temették el nagy rész­vét mellett. — Rendkívüli i örvény- hatósági közgyűlés. A f. hó 3-án d. e 10 órai kezdettel tar­tott rendkívüli törvényhatósági közgyűlés említésre méltóbb tárgya a karácsonyi segélyek ügye volt, melyet a Törvényhatósági Bizott­ság az állandó választmány s Bernáth Aladár alispán javaslatai, illetve előterjesztései alapján a leg­nagyobb megértéssel intézett el, megszavazva az egy hónapi fize­tésnek megfelelő segélyt a várme­gyei, számvevőségi, államépitészeti és Erzsébet közkórházi tisztviselők és alkalmazottaknak. — A Kazinczy-Kör sza­badegyetem előadásai dec- 1-én kezdődtek meg. Az elnöki megnyitó után dr. Dómján Elek főesperes tartott hosszabb, értékes előadást a budhizmusról. Az ér­dekes vallásbölcseleti fejtegetést, valamint Nagy Barna sárospataki theológus szavalatait osztailan tet­széssel fogadta a közönség. — December 8-án, szombaton este 6 órai kezdettel dr. Hegyaljai Kiss Géza tart előadást Rákóczi vár- omladékain címmel. — A Szociális misszió műsoros teadelutánja. A sátoraljaújhelyi Misszió Társulat vasárnap délután 5 órai kezdettel tartja első műsoros teadélutánját. A Szoc. Misszió teadélutánjai iránt a múltban is élénk érdeklődés nyilvánult meg s hisszük, hogy ez a jőakaratu nemes támogatás a jövőben csak fokozódni fog. — A Mária kongregáció a Szociális Misszió Társulattal karöltve dec. 11. kezdettel a Katholikus Kör helyiségeiben jótékonycélu bazárt rendez. — Rövid farsang, vasár­napra eső ünnepek az 1929-es naptárban. Az 1929- es év nem sokat ígérget azoknak, A kolozsvári régi ÜI6ÍIMN05 m kir. udvari szállító ékszerész, órás, műötvös Budapest, IV., Higyú-ucca S. (Klotildpalota) fennállásának negyedik évtizedes emlékére mélyen leszállított árak mellett ■■ karácsonyi ff rendez és n, b. pártfogói figyelmébe ajánlja dúsan felszerelt ékszer, óra, arany- és ezüstnemü raktárát. Képes árjegyzék bérmentve. aSáSáSáSIWSWSWWSWWSW akik a mulatozó és pihenő na­poknak különösen kedvelői. Mind­járt az eleje sem jól kezdődik az évnek. A farsang vizkereszttől feb­ruár 12-ig tart. Február 13-án már ránkköszönt a hamvazószer­da. Vizkereszt. Kisasszonynapja (szept. 8.) és Mária szeplőtlen fo­gantatása ünnepe (dec 8.) pedig vasárnapra esik. Így 3 ünnepnap­pal kevesebb lesz a jövő évben mint egyébkor Vigasztalásul né­hány ünnep meg vasárnap mellé került. így szombatra esik Gyer­tyaszentelő és Péter Pál, hétfőre Gyümölcsoltó Boldogasszony, mi- nekfolytán a sátoros ünnepekkel együtt összesen 6 kettős ünne­pünk lesz. Nagyon korán lesz jövőre husvét: március 31 én. Éhez képes az összes változó ün­nepek igen korán lesznek, áldozó csütörtök május 9-én, pünkösd május 19 én, űrnapja május 31-én. — Megoldat nyert a Ka­szinók elhely eeésc Ami kezdet ben sok nehézséget ígért — ked­vező megoldást nyert a Kaszinók elhelyezésének ügye. — A városi képviselőtestület legutóbbi köz­gyűlése jóváhagyta a városi tanács azon intézkedését, mellyel a Vörös Ökörben e célra épített helyisége­ket a Kossuth Kaszinónak bérbe adta. Bernáth Aladár alispán vi­szont a Nemzeti Kaszinónak a vármegye tulajdonát képező, eddig főorvosi lakás céljaira használt épületet adta bérbe, mely kaszinó céljaira ugyancsak kiválóan alkal­mas. A két Kaszinó vezetősége most szinte lázasan munkál azon, hogy Kaszinóját mielőbb megnyit­hassa. — A gyümölcsfa ápolási és permetezési faufolyam december 4-én kezdetét vette. A teljesen gyakorlati irányú tanfo­lyam 5 napig tart. Mindennap más gyümölcsösben permeteznek. A tanfolyam vezetője: Okályi Iván, a földmivelésügyi miniszté­rium által kiküldötf szakember. A tanfolyamon résztvenni szán­dékozók és a tanfolyam iránt érdeklődők naponként reggel 8 Az 6 1 S Ő európai automobil, -II l melynek ára CSÖKKCIlt eddigi felülmulhatatlanu! kiváló tulajdonságai pedig növekedtek Modern, tartós, felszerelése tökéletes. MEHCEQES-BEHZ AUTOMOBIL R.-T. Budapest, IV., Váci ucca 24. szám Telefon: Automata 870-16. és Automata 870-51. Körzetképviselet: Fried-féle gépgyár Miskolc

Next

/
Oldalképek
Tartalom