Zemplén, 1928. július-december (59. évfolyam, 49-92. szám)
1928-11-11 / 80. szám
2. oldal ZEMPLÉN 1928 november 11 NEOKR ATIN t, II n Ha fáj a feje, vegyen be egy s*em mindennemű fájdalmat azonnal megszüntet. Minden gyógyszertárban kapható. 21 nátha van. minden fogy, minden megy — és szaporodik az állam haszna. 5. A nátha konjunktúra természetesen az irodalomban is érezteti hatását. Ha tekintetbe vesszük, hogy a legtöbb költő egyetlen — melegítés szempontjából figyelembe vehető — ruhadarabja a inolyos, boglyas haja, úgy köny- nyen megérthetjük azt a csodát, hogy a poétáknak nem tíz, hanem 80°/«-a nem ír most, mert minduntalan eltüsszenti maga mellől a múzsát. Ez a 80°/» meg nem írt iroda dalom az állam legnagyobb haszna, mert csend, béke és nyugalom dereng a teljes anyagi lendülés horizontján. Azt hiszem, a fenti néhány példából megérthető, hogy milyen nagy jótétemény az államnak a nátha. De nemcsak az államnak, nekem is, mert ime, alig kezdtem hozzá, már is összetüsszentettem egy cikket. Egészségemre. Köszönöm. Szinetár Qyörgy. sem. Ez azonban korántsem raj- , tunk mult, hanem a közönség vá- i sárlóképességén, ami az anyagiak i hiányában e nevezetes alkalom- j mai sem haladta meg az eddigi ! átlagot. Iparosaink, kereskedőink a Magyar Héten fokozott mértékben állottak rendelkezésre a magyar gyártású cikkekkel s a kampányra teljesen felkészülten várták a vásárlóközönséget, hiú reménnyel, mert a vásárlóképesség határt szabott a legjobb szándék és akaratnak is. Az eredményt azonban semmikép sem akarjuk lekicsinyelni, mert a Magyar Hét alkalma nálunk is meggyőzhette a közönséget, hogy szükségleteinek és igényeinek kielégítésére a hazai gyártmányok minden vonalon rendelkezésére állanak s egyedül tőle függ a külföldi gyártású cikkeknek a hazai piacról való kiszorítása. A Magyar Hét eredményét azért leginkább a jövő igazolhatja. Azt, hogy volt-e ez a propaganda a közönségre annyiban nevelő hatással, hogy nemcsak ilyen megszervezett alkalommal, hanem e nélkül a jövőben is előnyben részesíti a külfölddel szemben mindazt, ami a hazai műhelyekből, gyárakból, hazai iparos és munkás keze alól kerül ki. Hozzászólás Hegedűs Sándor kerületi borászati főfelügyelő „Tokajhegy- aljai Szövetség“ c. cikkéhez. A Zemplén november hó 4-iki számában a borászati főfelügyelő úrnak a cikkét alaposan átolvas tam s abból — következtetésem szerint — bármennyire is szép a cikkíró elgondolása, a szőlőbir- tokosságnak semmi érdemleges haszna nem lesz. Szövetségektől, bizottságoktól a mai válságos időben mi eladósodott szőlőbirtokosok semmit sem remélhetünk. Nézetem szerint a szőlőkölcsőnnel sem oldódott volna meg a Hegyalja válsága. Mert ahhoz, hogy a Hegyalja mai válságából véglegesen kilábaljon, teljesen új, eddig még nem taposott ösvényre kell lépni s akkor esztendők múlva a bajt a jó Isten segítségével kiheverhetjük. Ennek az orvossága a pénz. Nálunk ez nincs, vagy ha van is egyeseknél, az nem elegendő ahhoz, hogy ezzel a Hegyalja megmenthető legyen. Szerény véleményem szerint ezzel a nagy tőkével csakis az állam rendelkezik. Az elgondolásom a megmentésre vonatkozólag a következő; tegye az állam a tokajhegyaljai bort monopóliummá, fizesse a mustot cukortartalom szerint s a Hegyaljáról csakis az állam vihessen ki bort. Ne szépítsük, hiba van a termelőben, de hiba van a borke reskedőben is, azonban a legfőbb hiba a mai nemzetközi kereskedelemben leledzik. Ezek a hibák többé-kevésbé meg fognak szűnni, mihelyt az állam borainkra a kezét ráteszi Nagyon jól tudjuk azt, hogy nálunk a bor kifejlődéséhez esztendőkre van szükség. Az idén későn szüretelt jó mustból csakis 4—5 esztendő múlva, asszúból pedig csakis legalább egy évtized múlva lesz minden nemes, minden hegyaljai jelleggel megáldott nektár. A termelő szegénységénél fogva nem várhatja be ezt az időt, hisz alig várja azt a pillanatot, hogy ezt a drága, de még csiszolatlan gyémántot 80- 90 fillérért piacra dobja s így akadályozza meg a teljes csődbe jutását. Ha pedig eladta a borát, akkor egy fél év múlva, ha megízlelné, megtagadná, hogy ez valaha a Szőlőjében termett. A mi hegyaljai boraink csakis megérve hasonlítanak az aranyhoz, vagy a csiszolt gyémánthoz, tehát ebből az olvasó is megállapíthatja, hogy a Tokajhegyalja jó hírnevének visszaállítására, valamint pénzbeli felsegélyezésére sem a „Tokajhegyaljai Szövetség“, sem annak bizottságai nem képesek, mert ha meg is van a jó szándék, de hiányzik a pénz. Erre a sok pénzt igénylő beruházásra csakis az állam képes. Hiszem és vallom, hogy ezen az úton lehet csakis a Hegyalját megmenteni, a többi mód csakis meddő kísérletezés marad. Könyörgök tehát a Hegyalja s a vármegye mélyen tisztelt vezetőségéhez, hogy a kísérletezés helyett — félretéve egyesek önző érdekeit — . a nyomorba jutott szőlőbirtokosságon segíteni s őket a végpusztulástól megmenteni igyekezzenek. Sárospatak, 1928 nov. 8-án. Egy nyomorgó szőlőbirtokos. m bee: — A közigazgatási bizottság üllse. Zemplén vármegye Közigazgatási Bizottsága hétfőn, folyó hó 12-én d. e. 10 órai kezdettel tartja Széli József főispán elnöklete alatt november havi rendes ülését. — A Magyar Hét vasárnapján «léiig tarthatnak nyitva a kereskedők. A kereskedelemügyi miniszter az üzletek záróráját — november 11-éré — déli 12 órában állapította meg. A zárórarendelet kiterjed az élelmi- szerárúsító üzletekre is. Szőlősgazdák figyelmébe! 19—20°j0-os mésznitrogén, szuperfoszfát, 40-42°0-os kálisó, kénsavas ammóniák és minden egyéb műtrágya 11 havi hitelre kamatmentesen kapható KNOPFhER 7.0[.-TAN termény és magkereskedőnél SÁROSPATAKON (Telefon sz. eo.) Előjegyzések felvétele a kamatmentes mlitrágyaakcióra. — Házkér valló uiá«ti ivek beatláHa. A városi adóhivatal felhívja a házbirtokosokat vagy meghatalmazottaikat, hogy az 1929. évre szóló házbérvallomási iveiket november hó 30-ig a városi adóhivatalba a törvényes következmények terhe alatt nyújtsák be- A vailomási ivek a városi adóhivatalnál az előállítási költség megtérítése ellenében beszerezhetők. — Valégziniileg tiltott műtét okozta egy tizenhat éven leány halálát. A sátoraljaújhelyi szentegyleti zsidókór- kórházban kedden délelőtt vér- mérgezéses hashártyagyulladásban kiszenvedett egy tizenhat éves leány. A fiatalkorú leány elkésve került a kórházba, mert az elvetélés 10—14 nappal ezelőtt tör tént és igy fertőzött abortusró! lévén szó, a segítség — dacára minden mentési kísérletnek — már későn érkezett Minden valószínűség szerint az elcsábított fiatal leányon tiltott műtétet hajtottak végre. — A leány egy évvel ezelőtt került Sátoraljaújhelyről Erdőhorvátiba, ahol egy kereskedőnél volt alkalmazásban. Az erdőhorváti csendőrség feladata annak megállapítása, hogy bűntény okoz- í ta-e a tizenhat éves leány halálát ? — Pavillon a Hianakortí tenuidzéi korvdolyapályán. A Városi Közmüvek kibérelte a várostól a korcsolya és teniszpálya szegélyén fekvő lakóházat és azt a sportcéloknak megfelelően pavillonszerüen átalakíttatja. A helyiségek egyelőre csak a korcsolyaszezon időtartama alatt lesznek nyitva, azonban valószínű, hogy a későbbiek során — már csak a tenniszversenyekre tekintettel is — a Közmüveknek sikerülni fog megállapodásra jutni a Sac. tennisz osztályával és igy az a tenniszezők és a közönség rendelkezésére is állhat. A lakóházat belülről átalakítják, a bejárat az uccai fronton lesz. A múlt évi egy melegedőhelyiséggel szemben mos* az egész épület áll rendelkezésre; vagyis két nagy helyiség, egy teljesen újonnan épitett üvegesszárny, egy várószoba, pénztári, ruhatári, és a modern követelményeknek megfelelő egyéb mellékhelyiségek. E létesítmény a sportfejlesztés hathatós eszközének Ígérkezik. — IlihniguziläN. Lapunk f. hó 7-iki számában a Bodrogközi Tiszaszabályozó Társulat közgyűléséről közölt hirdetésünkbe sajtóhiba csúszott be. A tárgysorozat 15. pontjának szövege ugyanis Tóth Sándor ny. társulati ig.-fő- mérnökre vonatkozik. — Bajnoki i'uihullmér- köatfa, Vasárnap d. u. 7«3 óra kor bajnoki futballmérkőzés lesz a Dohánygyár mögötti sporttelepen, a Sátoraljaújhelyi AC látja vendégül a Miskolci VTK-át.