Zemplén, 1928. július-december (59. évfolyam, 49-92. szám)
1928-11-04 / 78. szám
1928 november 4 ZEMPLÉN 3. oldal. t tartatna vidé- 'ól. Most már rdetni kellene, gyönyörű, me- ;őlőtermésünket okát adóvá ér- k bőven van- i évjárat ritka i, stb: stb. i osztály mii- kifejtettem. Azt ogy a vidéküu- böző társadalmi zmények már eljárás és se- is mind tömö- - annyi sok tatéren szerzett biró vezetőik mellett. Hisz az anyagi ál- i hányadát ugy- adalmunk szoltó/^ munkakö- legállapitott ter- zsupán bővülne len vonatkozó - csak előnyöket :l a Szövetség )bnél szebb ki- :ött megemlitem í szép látványt, ;y tetejéről egy- élvezhető, mi- 1 síkságán ki- tortüzek, felette milliárdjai tün- mintha a világ zt lenne a tárcámmal olyan etne teremteni, an a napfeljöt- Vidékünk ide- góta emlegetett zett szüreti miiek rendezésével n igyekeztem a ;ességét, célját» lödését nagyjá- s ezzel részben lapszabályainak Igáltatfam ada- usok nagyobb maságokat tarlén kivül szék- ,Tc.k;ajhegyalja“ dő s addig is, a megalakulás, om irodámat s ködösemet. Pe- Tokajhegyalja íek kicsinyített 20 év óta min- rsználok, a cim lírásával 1 a Szövetség í a Tokajhegy- yen 1 masnak tartom :ot, melyet iro- an ösmernek, madártávlatból ! azonban több liról is sokszo- tni. különösen perészére kiállítandó tagsági oklevelek hasonló képen ilyen látképesek lehetnének. A tagok pedig lehetnének a) tiszteletbeliek, akiket u. i. a közgyűlések ilyeneknek megválasztanak, b) alapitók (jogi személyek és cégek is) ha legalább 100 P- vel gyarapítják a Szövetség alapját, c) törzstagok, akik bár a legkisebb önkéntes adomány felaján lása mellett jelentkeznek, d) alkalmi tagok, akik a Szövetsége* valamely módon igénybe kívánják venni s végül, akiket talán legelőször illett volna megnevezni e) kültagok, borainknak bel- és külföldi fogyasztói. A tagok jogai és kötelességei a hasonló egyesülésekben szokásos jogok és kötelességek, mégis azzal a különbséggel, hogy amint már mondva volt, rendszeres tagdíj tulajdonképen nincs. De mástekintetben sem kivan Szövetségünk bárkinek is terhére lenni 1 Annak dacára minden tag igényelheti a Szövetség támogatását, a kültagok pedig elsősorban jogosultak kifogástalan jó boraink megszerzésére' amelyeket kibocsátandó utalványaink ellenében akár több évre előre biztosíthatnak. Ez különösen szólhat a későbbi időkre, amikor boraink nagy kelendősége és keresettsége mellett nem lesz módunkban mindenkit kielégíteni. Erős hittel hiszem, hogy még a ma élők meg fogják érni ezt, a jelenleg sokak előtt talán csak ábrándnak tetsző feltevést. Egyelőre ezek voltak azok, ame lyek megírása célszerűségi s más egyéb okok figyelembe vétele mellett megengedhető volt. Ismételve kérem a szives hozzászólásokat. Tarczal, 1928. október 25-én. lEa: i ä e ki — A földmivelésügyi államtitkára Hegyalján. Amint értesülünk Prónay György báró földmivelésügyi államtitkár Balázsy Ferenc min. tanácsos és Varga Zsigmond szakreferens kíséretében csü törtökön Tarcalra érkezik, a hol Széli József főispán fo gadja. A földmivelésügyi ál lamtitkár már régebben várt látogatása a tokajhegyaljai kölcsön ügyével függ össze. A kölcsön ügyében TarcalonJ csütörtökön folytat tárgyalást; az államtitkár s a tárgyaláson részt vesznek a vármegyei Gazdasági Egyesület részéről annak elnöke: bárő Maillot Nándor, báró Waldbott Kele-; men s az egyesület titkára : i lllésházy Endre kir gazdasági tanácsos és többen a meghívottak közül. — Kinevezés. A kormányzó a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére Petreczky i Jenő kir. tanfelügyelőt a VI. fiz. I osztályba nevezteti. — A m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter az Országos Társadalombiztosító Intézet sátoraljaújhelyi kerületi pénztáránál teljesítendő szolgálati kötelezettség mellett dr Graskó Dezső intézeti dijnokot ideiglenes minőségben ellenőrző orvossá nevezte ki. — Előléptetések a hou- védzászlóalj tisztikarában. A kormányzó a sátoraljaújhelyi honvédzászlóalj tisztikarában Likay István századost őrnaggyá, Heidrich Zoltán és Ranga János főhadnagyokat századosokká előléptette. — Halottak napja. Ezrek és ezrek keresték fel Mindenszentek napján a köztemetőt. A verő fényes őszi délutánnak már korai óráiban hosszú sorokban kígyózott a tömeg a temető felé s délután háromra kivonult az egész tisztikar s a legénység oszlopokban sorakozott föl a hősök sírjai előtt, hol az ünnepély kezdetére ezrekre menő tömeg ölelte körül a gyászünnepség színhelyét. Az ünnepélyt a Dalárda éneke vezette be, majd az egyházak lelkészei a róm. kát. és gör. kát. egyház szertartásai szerint megszentelték a hősi halált haltak sírjait. Kiss Ernő ref. esperes imája és dr. Dómján Elek ev. főesperes beszéde után karének fejezte be a kegyeletes ünnepséget. — Előléptetés a vámőrség tisztikarában. A kormányzó Fischer Károly vámőrfőhadnagyot századossá előléptette. — Vonal kisiklás a szerencsi pályaudvaron. Súlyos kimenetelű vasúti szerencsétlenség történt szerda délután a szerencsi vasuti-pályaudvaron. A 474 számú tehervonatot 3 óra után néhány perccel indították Sátoraljaújhely felé és a váltón túl már csak három kocsi volt, amikor — minden valószínűség szerint téves aláváltás következtében — a kocsik kisiklottak. A három teherkocsi közül a középső felborult és o Mim HÉT minden magyar háziasszonynak kötelességévé teszi, hogy a világhírű magyar gyártmányú világos fej védjegyű Dr. OETKER-feie sütőport használja. Kérje a füszerkereskedésben a most megjelent 1V8 receptet tartalmazó, színes képekkel illusztrált dr. Oetker-féle receptkönyveL Ára 30 fillér. Radzik Imre sátoraljaújhelyi vonatfékező, ki a felborult kocsin teljesített szolgálatot, a kocsi alatt lelte halálát. A szerencsétlenül járt vasutas összeroncsolt holttestét Szerencsen felboncolták és pénteken délután Sátoraljaújhelybe szállították, ahol temetése, ma délután, nagy részvét mellett ment végbe. A kötelességteljesités közben szerencsétlenül járt vasutas 43 éves volt és özvegyén kivül három árvát hagyott maga után. Radzik Imre huszonhetedik éve állott az államvasutak szolgálatában és tavasszal teljes nyugdíjjogosultsággal ment volna nyugdíjba. A szerencsétlenség ügyében á vizsgálat folyamatban van. — Gyermekülésért liá- I rom évi fegyházbüntetést kapott egy huszeszteudős anya. A sátoraljaújhelyi kir. törvényszék Kaltenbach tanácsa most hirdetett táblai Ítéletet Vanna Majoros Rozália huszesztendős, szerencsi leány ügyében, kit a sátoraljaújhelyi kir. törvényszék előzőleg hat havi börtönre ítélt szándékos emberölésért. Az ítéletben megállapítást nyert, hogy Vanna Majoros Rozália ez év május 15-én Lajos nevű 4 hónapos fiát szándékosan, de előre meg nem fontolt szándékkal megölte, oly módon, hogy gyermekét egy párnába és lepedőbe csavarva teljesen elzárta a levegőtől, minek következtében a gyermek megfulladt. A bíróság megállapította továbbá, hogy a leány elkeseredésében követte el tettét, mer* gyermekét sem eltartani, sem elhelyezni nem tudta. Az ítélet ellen a kir. ügyész felebbezéssel élt és igy a debreceni tábla dr. Várady tanácsa foglalkozott az üggyel. A tábla részben helyt adott az ügyész felebbezésének és a vádlottat három évi fegyházra és hat évi hivatalvesztésre ilélte, A Kaltenbach tanács által kihirdetett táblai Ítéletet úgy a vád, mint a védelem megfelebbezte. — Megliivő. A sárospataki Akad. Ifjúsági Olvasó Egylet nov. 10-én este fél 8 órai kezdettel, könyvtára gyarapítása céljából, szi- nielőadással egybekötött táncmulatságot rendez. Színre kerül a „Heidelbergi diákélet“. — Mint értesülüuh a budapesti dr. Oetker tápszermüvek városunkban a Magyar-Hét kirakatversenyén részt vesz. — Mit feleltek a Marsba küldött szikratáviratra ? Az egész világ olvasóközönsége | érdeklődéssel figyelt fel arra a hirre, amely azt jelentette, hogy egy angol állampolgár szikratáviratot adott fel a Marsba. Az egyik berlini napilap féligmeddig I tréfás formában ugyan, de azért I meglehetős szenzációt keltve kö- 1 zölte a napokban azt a hirt, hogy i a Mars lakók választ küldtek a Londonból feladott szikratáviratra. A válasz szerint állítólag a Mars lakók sürgősen kérnek néhány példányt Wilhelm Speyer Carlott cimü regényéből, amely az utóbbi évek egyik legnagyobb sikerű mondain regénye. Wilhelm Speyer regényéről — amely magyarul „Akibe mindenki szerelmes“ címen jelenik meg, — tudni kell azt, hogy olyan példányszám rekordot ért el egész Európában, hogy ehhez hasonlóval még a legolvasottabb modern irók sem RENAULT személy és teherautóit REIMAN Budapest, Vörösmarty tér 3. dicsekedhetnek. Wilhelm Speyer ma egyike Németország legolvasottabb és legismertebb Íróinak. „Akibe mindenki szerelmes“ cimü regényét a Színházi Élet kezdi el közölni ezen a héten, egyszerre harminckét oldalas folytatást adva, pompás regénynyomó papíron. Kabarékról, színdarabokról és zenemüvekről uj jegyzéket készséggel igyen küld a Színházi Élet színdarab osztálya Budapest, VII., Erzsébet körút 29. — Varrógép javításokat szakszerűen, gyorsan és olcsón eszközöl a Singer varrógép részvénytársaság Sátoraljaújhely Rá- kóczi-u. 19. — B**törése»lopás Kar- «»án. November 1-re virradó éjjel Karcsán, Lichtman Adolf szatócs üzletét még ezideig ismeretlen tettesek kirabolták. A betörés körülményei a leggyakoroltabb kezek munkájára vallanak A csendes nyugalomhoz szokott falusi nép felizgatott kedélyére megnyug tatólag hatott a hatóság részéről nyomban folyamatba tett széleskörű nyomozás. — S. Andor a már közismert és hírneves grafológus, ma városunkba érkezett s a Magyar Király szállóban (I. em. 14. sz.) szállt meg. Analizáló lapok átadhatók és átvehetők Szabó Pálnál. Tisztelettel kéri a n. é. közönség szives pártolását. — Szípál fényképészeti műtermében olcsó árak mellett művészi fényképek készülnek. E hó 15-ig a Színházi Élet részére 50 százalékos kedvezménnyel fölvételek eszközöltetnek. — NYUGDÍJASOK, B-lisztás tisztviselők, állás nélküli magántisztviselők és kereskedők BIZTOS MEGÉLHETÉST nyerhetnek. Cim a kiadóban. Legszebben •"L* dzv. RahOBszhy Sándorné helmufestö Bercsényi ucca 5. szám — 1929. évi január hó 1-től vincelléri állást elfoglalok. Jó bizonyítványaim a kiadóhivatalban — hol cimem is megtudható — megtekinthetők. ÉRETT NYUGATIN Dl AI BANÁN A LEGJOBB TÁPLÁLÉK betelefonál