Zemplén, 1928. július-december (59. évfolyam, 49-92. szám)

1928-10-24 / 76. szám

Ötvenkilencedlk évfolyam. 76 szám. Sátoraljaújhely, 1928. október 24. Megjelenik hetenként kétezer «■érdén és szombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal : Sátoraljaújhely (Vármegyeház IX. ndv) I I Zemplén j Előfizetési ár: Negyedévre . . 2 pengő Hirdetések: §j négyzetcentiméterenként. Ny litt ér soronként 20 fillér Telefon : M. T. 1. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 100. szám. FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: Báró MAILLOT NÁNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF Telefon : M. T. 1. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. szám. Hiszek egy Istenben, hiszek egy.hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Amen. A társadalom és az aviatika Irta: Dr. Karafláth Jenő országgyűlési képviselő Mióta a tengert elvesztet­tük, ránk nézve különöské­pen nagyjelentőségűvé vált a légi forgalom, mert hiszen csak ezen keresztül tudunk a nagyvilággal összeköttetést találni. A párizsi egyezmény újab­ban olyan engedményeket tett számunkra, amelyek alapján mi, a kereskedelmi légi for­galom terén kell, hogy a kor követelményeinek megfelelően haladhassunk. Az első lépés az volna, hogy a légjárás gondolatának népszerűsítése és e gondolat biztosítása ér­dekében különös szakismere­tekkel rendelkező vezetőket tudjunk nevelni. Legelső fel­adatunk tehát a műegyetemen aero-dinamikai és aero-tech- nikai tanszéket állítani fel, hogy a műegyetemről szak­képzett és a kérdések legfőbb intézésére mindenképen alkal­mas mérnökök kerülhessenek I ki. Második feladatunk a ren- ! delkezésre álló erők latbave- tésével lendületbe hozni a légi postaforgalmat, a légi sze­mélyszállítás forgalmát. A múlt ősszel őszinte öröm­mel olvashattuk, hogy a ma­gyar kormány Szombathelyen pilótaiskolát létesített. Mindent el kellene követnünk, hogy a repülőgépvezető-iskolának fej­lődéséhez szükséges feltételei megtegyenek és hogy minél több kiváló, szakképzett piló­tánk lehessen a legkülönbö* zőbb tipusu kereskedelmi gé­pek vezetésére. Nem akarok e tekintetben olyan messzire menni, mint az oroszok, akik már egyetemi diplomát is csak annak szolgáltatnak ki, aki pilótaigazolvánnyal ren­delkezik. A kormány, igen helyesen, Székesfehérvárott repülő kí­sérleti állomást is létesített, ahol az aviatika összes mű­szaki problémáival és azoknak a gyakorlatba való átültetésé­vel foglalkoznak. Ezt az állo­mást is lehető bőven lássa el anyagiakkal a kormány, hogy ez az intézmény fejlődhessék a legmodernebb tapasztalatok I figyelembevételével és a kül- ; földi értékes anyagnak fel- használásával. Németországban, Berlintől i öt kilométernyire, földalatti közlekedés és villamosvasút összeköttetéssel közelíthető meg a Zentralflughafen. Az Unió kormánya kiadta azt a rendelkezést, hogy összes vá­rosai repülőteret létesítsenek. Nálunk e tekintetben Nyi regyháza városáé az elsőség pálmája. Mert legelsőnek fogta fel ennek rendkívüli értékét és repülőteret létesített. Nem tudom eléggé hangsúlyozni annak a jelentőségét, hogy a törvényhatóságok minél na­gyobb számban jöjjenek a kormány segítségére azzal, hogy uj és uj repülőtereket létesítenek. Repülőterek léte­sítésén, légi közlekedési üze­mek alapításán, repülőgépek készítésén, a már meglévő intézmények tökéletesítésén kivül erőteljes propagandára is szükségünk van, főként arra, hogy az ifjúság körében a légjárás gondolata propa- gáltassék, hogy az aviatika egyre mélyebben verjen gyö­keret a gyakorlati életben. Ezt pedig az iskolákban, a rendes tantárgyak keretén belül, főleg a fizikai és geológiai ismere tek bővítésével és az ifjúság­nak modellépítéssel való fog­lalkoztatásával könnyen el lehet érni, Dicséretére szolgál Magyarországnak, hogy itt is akadt egy nagy alföldi iskola, a jászberényi állami reálgim­názium, amely e téren úttörő munkát végzett. Hogy a nemzet nagy réte­geit megfelelő propagandával a repülés szolgálatába állít­hassuk, ahhoz a társadalom­nak jövőbe tekintő áldozat- készségére is szükség van, mert a párizsi egyezmény meg­tiltja számunkra azt, hogy közpénzből segítsük az avia­tikát. Addig mig a Népszö­vetség tanácsa ezt a lehetet­len klauzulát el nem törli társadalmunk mindent elkö­vessen s kövessenek el min­dent a törvényhatóságok is, mert különben az aviatikát nem tudjuk olyan mértékben elősegíteni, amint az hozzánk méltó volna. Kezdetnek az is elegendő lenne, ha a mi, vár­megyénket tagozódott társa­dalmunk megmozdulna és a kormányt minden vármegyénk legalább egy-egy repülőgép felajánlásával támogatná, ami tulajdonképen nem nagy te­her, hiszen egy gép mindössze 20 -25.000 pengőbe kerül, ami fejenkint 3 fillér megter­helést jelentene. A győztes államok lakossága fejenkint 1 — 1.20 pengőt áldoz a polgári és 5—8 P-t a hadi aviatikára. Tokaj-Hegyalja Az államsegély kérdéséhez. Ezen közlemény néha: id. báró Waldbott Frigyes tollá­ból az 1896. évben kiosz­tásra került szölőfelujitási kölcsönakciót elözően jelen* meg a Zemplén hasábjain 1895. évben s mint külön emlékirat is napvilágot látott. Az emlékirat a mai viszonyok között is felettébb érdekes tartalmú s belőle ma is hasznos gondolatok ment­hetők. II. Miután azonban egy ország boldogságát egyedül az összlakos­ság általános jóléte állapíthatja meg: a mi feladatunknak is oly irányban kell mozognia, amely irányban a közjóiét elérésére szol­gáló utakat és eszközöket feltalál­hatjuk. Manapság már senki sem vonja azt kétségbe, miszerint figyelembe vévo, hogy ama kártékony rovar az ország szőlőinek túlnyomó ré­szét elpusztította, a szőlömivelés jogos igénnyel bir az állam tá­mogatására. És tényleg kormá nyunk dicséretes buzgalommal az i egész vonalon meginditá a segély­akciót és szakintézeteket, minta­telepeket létesített, ezeknek élére jeles szakférfiakat állított, kik min­den irányban terjesztik a szakis­mereteket, a keletkezett szőlőmi - velési egyesületeknek segedelmeket juttatott sat. sat. — S bármily jótékony hatással legyenek is ezek a kormányintézkedések szőlőink regenerációjára hazánk különböző vidékein: az bizonyos, hogy itt minálunk a Tokaj-Hegyalján azok még nem biztosítják a kívánt si­kert, mert hiszen itt, mint fentebb is érintve volt, a lakosság szőlői elpusztulásával egész mindenét vesztette el. Mig az ország más részén a szőlőbirtokos többnyire egy megfelelő szántóföldbirtok, vagy ipari foglalkozásra támasz­kodva a bortermelést csak egy kellemetes mellékkeresmény gya­nánt tekintette — addig itt nálunk ezek kivételes esetek és fősza­bályként kell elfogadnunk azt az igazságot, hogy ezek a jótékony állami intézmények, sőt még a 1 jutányos, avagy ingyenes vessző­anyag felajánlásának sem veheti hasznát, miután nem bírja és nem is képes beszerezni az uj szőlő kultúra igényelte költségeket. Mert ugyan melyik pénzintézet nyitná ki erszényét egy ily szegény, tel­jesen tönkretett birtokos hiteligé­nyeinek? És ezért elodázhatatlan köte­lessége az álladalomnak, hogy önhibáján kivül szerencsétlenségbe sodort polgárai felé nyújtsa ki segítő^karjait és előlegezze a meg­kívánt pénzösszeget. Hogy pedig valamely pozitív javaslatot tegyek, vázolni kívánom azt, miképen gondolom én gya­korlati keresztülvitelét egy állami segélynek. Minden tokaj-hegyaljai, s erköl­csileg kifogástalan szőlőbirtokos­nak joga legyen az ő saját szőlő- területének felújítása vésett a meg­felelő kölcsönösszegre a következő feltételek mellett, u. m.: a) A kölcsönkérő köteles egy e végre kijelölendő bizottság elé kérvényt, (melynek s összes mel­léletének bélyegmentessége kimon­datnék) benyújtani, felszerelve azt megfelelő telekkönyvi kivonattal, továbbá a községelőljáróság er­kölcsi bizonyttványával, mely kér­vényekben világosan kijelölné, me­lyik szőlőjében, milyen területet kíván felújítani; mikor kezdi meg a munkát és mennyi kölcsönre tart igényt? b) Ezeknek a szabályoknak megfelelő okiratok alapján a ki rendelt bizottság az állam nevében szerződést köt a szőlőbirtokossal, melyben ez a kölcsön kát. hol­danként 1500 ft maximális összeg erejéig megadatik, azonban oly kikötéssel, hogy ez a kölcsön évről évre a szükséges és teljesí­tett munkálatok előrehaladása ará­nyában fog folyóvá tétetni és hogy a következő részlet utalványozása a megelőző részlet teljesített befek- tetásétrtl van ffíotrflvA (íu«

Next

/
Oldalképek
Tartalom