Zemplén, 1928. január-június (59. évfolyam, 1-48. szám)
1928-02-15 / 13. szám
2. oldal. ZEMPLÉN 1928 február 15 zenésitett költeménye szerepelt Tóth Bartók Anna interpretálásában. A kiváló pap -költő is egyik izmos tehetsége a zempléni földnek, aki prózában és versben egyaránt elismerten értékes alkotásokkal gazdagítja irodalmunkat Tóth Bartók Anna Kiss Gézának a programon szereplő mindkét versét pompás, kifejező, meleg színezésű hangon interpretálta. Novak Sándor költeményének De- réky János miskolci színművész volt a megértő kifejezője. A kiváló költő szárnyaló gondolatai gyönyörűen iveitek az elismert művész kitűnő előadásában. Dr. Binét Menyhért Verhaeren fordi tását báró Szentkeresztyné Ny eg re Rózsi szavalta. Binét Menyhért előkelő helyet biztosított már magának műfordítóink között Verhaeren szebbnél-szebb gondolatait nyelvünk pompás zengzetes- ségével adja vissza. De még többet nyertek értékükben a költemények báró Szentkeresztyné magas művészi nívón álló előadásával. Az illusztris előadó minden megjelenése szenzációs sikert jelentett És méltán, mert br. Szentkeresztyné előadásában az eleven élet erejével jelenik meg és kap szárnyra minden gondolat. Aho gyan elmondta Nagy Miklósnak .Keselyük a mohácsi mezőn“ cimü remek költeményét, valósággal megrázó hatású volt. Előadá sában mindenki előtt testet öltött a költemény és élővé vált a tartalom. Petőfi két költeményének elszavalásával szinte lázba hozta a közönséget. Nagy Miklós most említett költeményeivel is súlyos költöi vénát és nagyon tehetséges zempléni erőt igazolt. Záhony Já nőst már a Stefánia estéről ismerjük. Akkori megállapításainkat gyönyörű hangján előadott énekszámaival most csak teljesebb értékűvé tette. Kovács Dezső országosan ismert Vándordalának, Kárpát Zoltán és Bathó János egy-egy remekbe sikerült darabjának eléneklése erősen megszívlelt élménye volt az estnek. Bathó János nagy zenei tudását, művészetét Buzinkayné Oláh Rózsi juttatta még teljesen érvényre, minden érzés festésére, kifejezésére alkalmas, dús árnyalásu, bárso nyos, meleg színezésű, sziveket simogató énekével. Óriási sikere volt Farkas Andornak akiről nemcsak mint egyik legelismertebb zempléni szerzőrőt, hanem mint az est tevékeny, fáradhatatlan rendezőjéről is meg kell emlékeznünk. Az est nagy sikere Farkas Andor érdeme, valamint az is, hogy a nívós műsor lepergetésével egy legszebb színekkel pompázó csokrot nyújtott a közönségnek. Az a rengeteg taps, mely szereplését kísérte, mikor uj oldaláról, mint a hegedű mestere mutatkozott be, nemcsak a költőnek és kiváló előadó művésznek szólt, hanem a Kazinczy-Kör szárnybontása propagálójának is. fi Zemplénvármegyei Jíemzeli Kaszinó alakuló közgyűlése Nagy érdeklődés mellett tartotta vasárnap délelőtt 11 órakor a Zemplénvármegyei Nemzeti Kaszinó alakuló közgyűlését a vármegyeháza nagytermében. A közgyűlésen olt láttuk vármegyei és városi közéletünk nagyon sok számottevő tényezőjét s örvendetes tényként kell megállapítanunk, hogy a mutatott nagy érdeklődés egy uj, hatalmas társadalma tényező irányitó erejének biztos Ígéretét nyújtja. Az alakuió közgyűlést dr. Dómján Elek főesperes vezette be a Kaszjnó alakulásának szükségét, hivatását, jelentőségét fejtegető meggyőző erejű beszédben, melyben azt húzta alá erősebben, hogy a megalaku landó Kaszinó a régi Zemplénvármegyei Kossuth Kaszinó uióda kíván lenni a nemzeti és társadalmi hazafias célok követésében. A lelkes tetszéssel fogadott megnyitó után Hegedeös Miklós ny. min. tanácsos mint korelnök vette at az elnöklést s felolvastatta a Kaszinó alapszabályainak terve zetét, melyet a közgyűlés elfogadott és belügyminiszteri jóváhagyás alá terjeszt. A tisztikar választására térvén át a közgyűlés, a legnagyobb lelkesedéssel Széli József főispánt választotta meg a Kaszinó elnökének. A legszerencsésebbnek kell ítélnünk azt a választást, mert főis- panunK erőteljes, fara. hatatlanul agilis egyénisége képezheti a Kaszinó jövendőjének iegbizíosaub tamaszat Az ő nagy tudása, tapintata, társadalmi érzéke, vezetői bölcs képességei a legalkalmasabbak a vármegyei társadalomnak egy Kaszinó keretén belüli össze- forrasztására. — A személyében összpontosult bizalomtól áthatva, tőle várhaija csak a varmegye közönsége, hogy a megalakult Zemplénvármegyei Nemzeti Kaszinó egyesitője leend a vármegye társadalmi életében szunyadó erőknek s nem enged környezetében teret a társadalmi ellentéteknek. mwsmwmusmmnawmwmmvmvwmja Aleinökckké dr. Dómján Elek jgjj ~ j!|;főesp;rest és Emödy László tanácselnököt, ügyvezető igazgatóvá Kiss Gábor polg. isk. igazgatót választotta meg a közgyűlés. A tisztikaron kívül 30 tagú választmányt választott a közgyűlés. Legjonb forrásból azonban arról értesülünk, hogy ez a választmány rövidesen több tag beválasztásával még kiegészítést nyer Kimondotta a közgyűlés, hogy a régi Zemplénmegyei Kaszinó tagjai, amennyiben az uj Kaszinóba való fevételűket írásban kérik az elnökségtől, a Kaszinó tagjai közé felvétetnek anélkül, hogy a választmány a jelentkezést felülbírálná. A zempléni szerzők közül még Máriássy Szemere Katinka, Klacskó Béla szerepeltek a közönség méltányló elismerésével, épen úgy, mint Bathó Lenke művészi zon- gorakiséretéért és Záhony Jánosné költemények interpretálásáért A hangversenyt társasvacsora követte a városháza tanácstermé ben, melyen részt veit az országos Mansz. megbízásából Geőcze Sarolta is, a Mansz. vezérkarának egyik kimagasló, kiváló lelkiséggel megáldott tagja. Emődy Lászlónak köszöntésére válaszolva olyan remek, lenyűgöző erejű szavakat, talált, gondolatoknak adott kifejezést, melyekkel egy csapásra bevette magát a zempléni szivekbe s mindenki szemében a nagy magyar asszonyok igazi típusává ma gasztosult. A vacsorán Farkas Andor a szabolcsi Bessenyey-Kör kiküldötteit üdvözölte, mire Mikecz István válaszolt egy nagyon talpraesett beszédben, hangoztatva a vidéki egyesületek kulturszolidari- tásának szükségességét, s a kulturális kapcsolatok felvételét. Kedden délelőtt 11 órakor jubiláns díszközgyűlésre jöttek össze a vármegyeháza nagytermében a Kör tagjai és vendégei. A Hiszekegy elhangzása után Emődy László, a Kör elnöke üdvözölte a disz közgyűlésen megjelent előkelő közönséget, majd időrendi előadásban ismertette a Kör negyedévszázados múltját a kultúra szolgálatában. Alapos gonddal felépített munka volt az előadás anyaga, mely nagy körültekintést igényelt annál is inkább, mert a kommun alatt megsemmisültek a Kör régi iratai s igy azokat a régebbi ada tokát, melyeket Emődy László olyan élvezetes előadásban elénk tárt, csak megbízható szájhagyományok után lehetett felkutatni — Geőcze Sarolta, a Mansz kiküldötte meleg szavak kíséretében- a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének üdvözletét adta át, ami után az elnök ismertette a Kör vezető ségéhez érkezett s irodalmi körré való átalakulásra vonatkozó indítványt. Az elnök indítványára a a díszközgyűlés elvi határozatot hozott az átalakulásra vonatkozólag SINGER varrógépek rég bevált jó minőségben _ Kedvező r fizetési feltételek SINGER VARRÓGÉP RE SZV E WTARSASAC Sátoraljaújhely Bákóosl uooa 19 JXM, YffiPLff ffT TTÍt HIEBS! — A bodrojjfe ö*i válai*- táa. Hétfőn zajlott le a Bodrogközön az időközi országgyűlési képviselőválasztás, A mandátumért két jelölt küzdött. Dr. Barathy Béla az egységes párt hivatalos jelöltje és dr. Wagner Károly ugyancsak egységes párti prog i rammal. A küzdelem, amint az l előrelátható volt, dr. Barathy Béla győzelmével végződött, aki 540 szótöbbséggel verte ellefelét. A választás a legteljesebb rendben folyt le s Barathy Béla kezdettől végig állandó fölényben volt el lenfelével szemben. A választás kimenetele általános örömet és megnyugvást keltett a Bodrogközön — Felvidéki bál. A fővárosban és vidéken, de a megszál- í lőtt Felvidéken is igen nagy ér- | deklődés nyilvánul meg a Felvi- j déki Egyesületek Szövetsége által j február hó 13 án a Geliért szálló ! márványtermében rendezendő ha- j gyományos műsoros táncestély iránt j Az estély fővédnökei: Berzeviczy Albert. Búd János, Csáky Károly, Juhász Andor, Hermann Miksa, báró Perényi Zsigmond, Puky i Endre, báró Radvánszky Albert, j Scitovszky Béla, Walkó Lajos, Zsitvay Tibor. A védnöki tisztsé- ; get pedig a felvidéki társadalom j előkelőségei vállalták. Dr. Vaszkó ■ Endre miniszteri tanácsos, szövet- j ségi ügyvezető elnök, Kalmár ; Elek, tankerületi főigazgató, sző- j vetségi főtitkár és dr. Javornitzky Jenő igazságügyi főtanácsos, ren- j dezőbizottsági elnök az estély si i kere érdekében mindent elkövet- nek. Az estélyen nemcsak a Csőn- , kamagyarorszagon élő felvidéki társadalom szine-java, de a megszállott területről is sokan fognak megjelenni. Az estély találkozója lesz a felvidéki régi magyar tár- ; sadalomnak. Az estélyt magas színvonalú műsor előzi meg, mely belopja erre az estélyre a felvidéki erős, tiszta levegőt és megerősíti a hitet, a bizalmat. A műsor kere tében vitéz dr. Orbán Gábor zongorázik. dr. Szathmáry István, a Petőfi Társaság tagja hazafiasság tói izzó költeményeit szavalja, Kéthelyiné Wakoia Margit kedves magyar dalokat énekel ifj Kertész Árpád zongorakisérete mellett. Seregély Irma háríamüvésznő játéka után báró Szentkereszthy Pálné Nyegre Rózsi magyar költeményeket szaval, majd dr. Dir- ner Gusztáv cigányzenekari kíséret mellett saját szerzeményű, szivet markoló dalait adja el i Az estély jövedelme a Felvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Inter- nátusa javára szolgál. A meghívókat a rendezőség szétküldötte. Meghívókat a rendezőségnél (V. Géza ucca 4. szám. Telefon : T. 212—73.) lehet még igényelni. A Központi Kávéház feletti emeleti helyiségek hivatal vagy j nagy lakások céljaira kiadók. Értekezhetni a Kossuth-házban. 1 Pénteken, feb Szombaton, fe Vasárnap, fet CECIL DE MILLI dező két évi verej A főszereplők közö különféle nemzetis hírességei, köülük gyár VÁRKONYI alkotásu bibliai tá rázóbbnál-megráz<! bilincselően hat •A I mVott énekkarát nos Imre 1 10 tagú zene inayer Vilm« ter vezényli. Mlspál Zoit — Xllaliy I<i Wolff érdekes re számában az U, Ferenc képes» iro amelyben a De problémáiról Kos kezd cikksorozata irt hosszabb elbei László tanulmán; tájak magyar Kosztolányi Dezsd szár Elemér és S irodalmi cikkeket, a művészi és idő dag sora mellett teszik teljessé és Rejtvény lovat, a netei, a Tánc, Gasztronómia, a S Illetlenség kódex« séghez cimü rajz: rabja. AZ UJ 4D( negyedévre ö‘40 ványszámot kíván küld a kiadóhiva Andrássy ut 16. — Magyar irodalmi lapja a szerkeszti Tutsek szebb regények, társadalmi és isit kékén kívül a rej kesztői üzenetek A Magyar Lányo pengő kedvezméi hetik meg a Szás cimü regénysoro Lányok és Szás együttes előfizeté 4 pengő. Csak a előfizetési ára 2‘ ványszámot kivár a kiadóhivatal: Andrássy ut 16.