Zemplén, 1928. január-június (59. évfolyam, 1-48. szám)
1928-01-22 / 6. szám
2. oldal. ZEMPLÉN 1928 január 22 — Ragadozó szárnyasok pusztítása. A polgármester értesíti a közönséget, hogy a m. kir. államrendőrség helybeli kapitánysága a Zempléni Vadásztársaságnak engedélyt adott arra, hogy Sátoraljaújhely város északi határában, Sátoraljaújhely és Széphalom közötti területnek közvetlen a Ronyva felé eső felén, valamint a város Felsőberecki felé eső határában az u. n. Paptó környékén a réteken a ragadozó szárnyasokat f. évi január 22-től február 19-ig terjedő 4 heti idő alatt Phosphor- szörppel mérgezett marhavérrel pusztíthassák. Minthogy a „Phos phor“ úgy az emberi, mint az állati szervezetre mérgező hatású, figyelmezteti a közönséget, hogy a kihelyezett és mérgezett marhavér darabok eltulajdonításától, valamint az elhullott szárnyasoknak emberi vagy állati táplálékul való felhasználásától óvakodjon. — Baleset a bünyábau. A Magyar Trachit r. t. tarcali kőbányájában dolgozott Kovács József 18 éves bányamunkás. F. hó 18-án is együtt dolgozott társaival, amikor munkaközben egy bányarész beomlott és a leomlott kövek súlyosan megsértették. Beszállították a sátoraljaújhelyi Erzsébet kórházba Kényszeregyesség. A kir. törvényszék Engel Sándor tokaji kereskedő ellen a kényszeregyezségi eljárást elrendelte. — A öodrogkcreszturf csempészek ügye a kir. ítélőtáblán. Felebbezés folytán a debreceni kir. ítélőtábla tárgyalta Jakubovics Sámson és Enten Ignác bodrogkereszturi csempészek ügyét. A vádlottakat a múlt év folyamán lopás bűntettéért három, illetve másfél évi börtönre ítélte a sátoraljaújhelyi kir, törvényszék, mert a lefoglalt és a községháza zárt helyiségébe elhelyezett csempészárukat jogtalanul elszállították. A kir. ítélőtábla megsemmisítette a sátoraljaújhelyi kir. törvényszék ítéletét és a vádlottakat furtum possessionis (saját, de bűnjelként őrzött dolgok eltulajdonítása) és magánlaksértés bűntettében mondotta ki bűnösöknek s ezért Jakubovics Sámsont egy évi, Enten Ignácot nyolc havi börtönre Ítélte. A kir. ügyész az ítéletben megnyugodott, mig a vádlottak a Kúriához felebbeztek. — Minden magyar orvos tapasztalatból tudja, hogy a „Mira“ háromféle term, gyógyvize a külföldi vizeket teljes mértékben pótolja. Igyunk Mira vizeket! Mindenütt kaphatók! a villamos világítás és berendezési munkálatokra beérkezett ajánlatok felülbírálása és az épitőbizottság- nak ezekre vonatkozó javaslata képezte. A közgyűlés magáévá tette az épitőbizottság javaslatait és elhatározta, hogy a szabályszerű versenytárgyalások eredménye alapján a vízvezetéki és a csatornázási munkálatokat a legolcsóbb ajánlattevőnek Weitzenhoffer Bertalan, miskolci vállalkozónak, a villamos világítási és berendezési munkálatokat Hatschek, Quttman és Társai budapesti cégnek Ítéli oda. A közgyűlés felhatalmazta az épitő- bizottságot, hogy a megkötött szerződések felsőbb jóváhagyásának bevárása nélkül, a sürgősségre való tekintettel, ezen munkákat nevezett vállalkozóknál azonnal megrendelhesse. Az épitőbizottság javaslatához képest a központi fűtés és szellőzésre vonatkozó, beérkezett pályázatok egyikét sem fogadta el a közgyűlés, ellenben utasította a várost újabb pályázatok kiírására és felhatalmazta az épitő-bizottságot, hogy a legolcsóbb ajánlattevővel a szerződést megkösse. A közgyűlés több illetőségi ügy letárgyalá- sával ért véget. HÍREK őrhelyükön a magyar tanítók! Irta: Zemann Zoltán A Tanítóegyesületek Országos Szövetsége a napokban tartotta nagygyűlését a fővárosban, amelyen az ország minden részéből nagy számmal vettek részt a tanítók. A tanítók szerény emberek. Visszavonultan dolgoznak. Nem csapnak nagy zajt a maguk munkája mellett. Ezért országos nagygyűlésük is csendben, minden feltűnés nélkül zajlott le. És hogy mégis ezt a nagy gyűlést, ezen a gyűlésen elhangzott nyilatkozatokat, kívánságokat ide, e lap hasábjaira hozzuk, ezt csak azért tesszük, mert érezzük azt, hogy ezekre a kívánságokra nekünk is fel kell figyelnünk, hogy nem lehet mellettük észrevétlenül elhaladnunk, mert e kívánságok a mi egész nemzetünknek is a kívánsága, mert tanúságot tehetünk arról, hogy a magyar tanítóság mily nagy lelkiismereteséggel teljesíti kötelességét nemzetével, hazájával szemben. Egy nemzet naggyá lehet hatalmával, fegyveres erejével is, de ez a nagyság igen rövid életű. Amit fegyver viv ki, fegyver vesz el. Hol van Babylon, Egyptom, Róma? Egyetlen hatalom, mely népet naggyá tehet, az csak a kultúra, a nemes belső és külső műveltség. Az anyagi hatalom elpusztulhat, de a szellem ereje örök. Mi szegény magyarok ma csak egy fegyverrel indulhatunk a jövő nagy háborújába s ez: a kultúra. így a magyar tanítóság ma e nemzetnek első gyermekei közé tartozik. Ők nemcsak a haza törvényeinek szelleme szerint élnek, hanem a haza iránti szeretetet, a törvények iránti tiszteletet beleoltják növendékeik leikébe is. Meg tanítják gyermekeinket, hogy szeressék ezt a hazát és amikor kell, életüket adják oda érte. Szívvel, lélekkel, ésszel magyarokat nevelnek. Csak magyarokat. Nem felforgató elemeket, nem forradalmi lelküeket, nem mindennel elégedetlen felelőtlen egyéneket, hanem gerinces, becsületes, fajtájához görcsösen, makacsul ragaszkodó magyarokat. A közgyűlésen rámutattak azokra a keserűségekre, amelyek az ösz- szes tanítóságot méltatlanul érték és kérik ezeknek megszüntetését, így kérik az atomatikus előlépés biztosítását, a kántortanitói dijle- velek szétválasztását, a fizetéseknek és nyugdijaknak a hivatalos drágasági index alapján történő valorizálását, a VII. fizetési osztályba való automatikus előlépést és a tanítóság 2 százalékának a VI. fizetési osztályba való bejuttatását. Mi, akik minden időben meg hajtottuk elismerésünk zászlaját tanítóink előtt, kívánjuk, hogy céljukat minden irányban a lehető legteljesebben elérjék és valóra váltsák. — Halálozás. Homoky György tállyai földbirtokos, ref. egyházi főgondnok, ny. ref tanító, Zem- plénvármegye törvényhatósági bizottságának tagja 44 éves korában Tállyán elhunyt. Egyházi és közéleti tevékenysége, lankadatlan szorgalma munkássága, puritán jelleme minden téren közkedveltté telték. Általános szeretetnek örvendett s igy általános részvétet keltett korai halála. — A S/.oc, MIsz. Társulat sárospataki szervezete folyó évi febr 1 -3-ig bezárólag Sárospatakon, a rom. kát. elemi iskola termeiben kiállítást rendez. Ebner Sándor dr. tanár, a Magy. Nemzeti Muzeum néprajzi tárának fő tisztje 2-án d. u. 5 órakor vetített képekkel kisért szakelőadást tart, melynek tárgya: „A bodrogközi szőttesek helye a népművészetben Beléptidij személyenkint a kiállításra 50 fillér, az előadásra 1 P. — A határszéli uliigazol- ványok kiadásának időleges szünetelése. A m. kir. államrendőrség saujhelyi kapitánysága értesíti a közönséget, hogy a határszéli utiigazolványok kiadá sát a mai naptól kezdve — bizonytalan időre beszüntette, miután az igazolvány-nyomtatványokat kiigazítás végett az államnyomdába kellett visszaküldeni. Az igazolványok kiadásának újból való megkezdéséről hirdetmény utján fogja értesíteni a közönséget. — H. Baihá Lenke zene- tanárnO táncmulatsággal egybekötött műsoros estélye. H. Bathó Lenke zenetanárnő február 4-én tartja a sárospataki főiskola „Mudrány“ termében — báró Vécsey Elvirának, a budapesti m. kir. Operaház prima-bal- lerinájának és Páricsi Pál hegedűművész, a debreceni zenede hegedű tanárának közreműködésével — táncmulatsággal egybekött műsoros estélyét. A városunkban is többször szereplő, közismert, zenei körökben igen jó hírnévnek örvendő zenetanárnő műsoros estélye iránt már most is nagy érdeklődés nyilvánul meg városunk müértő közönsége körében s előreláthatólag igen sok újhelyi vesz azon részt. — Iicgelötársulatt köz gyűlés. A saujhelyi legeltetési társulat ez évi rendes közgyűlését f. hó 22-én d. u. 2 órai kezdettel tartja a városháza nagytermében. Ez utón is felkéri az elnökség az érdekelt birtokosokat a közgyűlésen minél nagyobb számban való megjelenésre, hogy az határozat- képes legyen. A közgyűlés főbb tárgyai: az 1928. évi előirányzat, az 1927. évi zárszámadás tárgyalása, a halászat kiadása és a legeltetési dijak megállapítása. Felkéretnek azon birtokosok, akik a jogaikat bérbe óhajtják adni, hogy a közgyűlésen vagy pedig f. évi április hó 16 —30-ig terjedő időpontban ezt a pénztárnoknál bejelenteni szíveskedjenek, mert ellenesetben a legelő kárpótlási dij osztalékától elesnek. Az Elnökség. — Ingyenes egészségügyi előadások. A sátoraljaújhelyi kerületi munkásbiztositó pénztár a polgári leányiskolában ingyenes egészségügyi előadásokat rendez. Az első előadás január 29-én fél 7 órai kezdettel lesz megtartva. Az előadás tárgyai: a gümőkóros betegségek gyógyítása, előadó: dr. Varga Béla főorvos. — Öngyilkosság. Szombatra virradó éjjel bezárt lakásában felakasztotta magát Kohut Jánosné sz. Páricsi Erzsébet, 28 éves dohánygyári munkásnő. Tettének oka ismeretlen. A „Vadászkürí épület emeleti 11 álló akár valamely hivatal részére, akár * Qvn * 0 A 1 "1 2 és 3 szobás lakásokká átalakítva Ilid.JUS 1-101 Közelebbi! Berger és Lipschiíz cégnél