Zemplén, 1926. július-december (57. évfolyam, 48-99. szám)
1926-08-04 / 57. szám
2. oldal. ZEMPLÉN 1926. auguhis 4. Molnár Béla temetése Az elszakított felvidék' magyarság impozáns részvéte mellett helyezték julius 31-én örök nyugvóhelyére parnói Molnár Bélát a gálszécsi sir- kertben fekvő családi sírboltba. A trianoni határok dacára is érzéseiben, hitében és reménységeiben egységesnek maradt Zemplénvármegye közönsége osztatlan gyásszal vett részt a temetésen, kifejezést adva annak, hogy közös a gyászunk és fájdalmunk valahányszor itt — vagy odaát éri a nemzeti ügyet veszteség egy-egy értékes és harcos tagjának kidőltével. Zemplénvármegye közönsége képviseletében Bernáth Aladár alispán vezetésével Thuránszky László ny. főispán, Pintér István ny. árvaszéki elnök, kir. kormányfőtanácsos, dr. Oláh István ny. kúriai biró, dr. Molnár János főorvos, Mauks Árpád és Zalay Andor földbirtokosok vettek részt a temetésen, melyet Sikorszky Endre pápai kamarás, gálszécsi róm. kát. plébános végzett fényes segédlettel. Az elhunyt koporsóját Mauks Árpád, dr. Oláh István, Pintér István, Egry szenátor és a két Cseley fivér vitték ki a sirkertbe. Hárman az elszakított részről, hárman a csonkaországból, hogy ezáltal is jelképezzék az egymástól elszakított magyaroknak a gyász közösségében való ölelkezését. A gyászháznál dr. Fleischmann Gyula a Felvidéki Keresztény Szocialista Párt titkára, a temetőben Péter Mihály gálszécsi ref. lelkész mondottak gyászbeszédet. Dr. Fl'ischmann Gyula beszédét, mely a párt és a ke- letszlovenszkói magyarság búcsúja Molnár Bélától, itt egész terjedelmében közöljük. Drága Nagy Halottunk ! Nemcsak ez a nemesi kúria, nemcsak Gálszécs lakossága hanem az egész szlovenszkói magyarság gyászol ma téged, akihez ma utoljára zarándokoltunk el — rokonaid, jóbarátaid volt tégyvei.ársaid, magyar testvéreid — hogy elbúcsúzzunk örökre és könnyeinkkel áztassuk virágokkal diszitett ravatalodat. Te nemes magyar ur, fajodnak büszkesége, milyen sokáig dacoltál a kórral, mely már régóta sorvasztotta szervezetedet, s megakadályozott az utolsó években, hogy néped sorsának intézésébe erős kézzel nyúlj bele, A kérlelhetetlen halálnak mégis meg kellett adnod magadat, el kellett válnod őseid házától, kedvenc Íróasztalodtól szép orgonaíáidtól, amelyekben e tavaszon utoljára gyönyörködtünk együtt, s mindazoktól, akiket szerettél és akik szereltek, nagyrabecsültek. Földi lakodat lölcserélted egy szűk koporsóval és az élet izgalmas lármája helyett, a sirkert csöndjében fogod aludni örök álmodat. Egy nemes, mindenki által nagyrabecsült család elvesztette benned urát és a szloveszkói magyarság szegényebb lett egy elsőrangú vezéregyéniséggel. Politikai elveket kitűzni, politikai elvekért harcolni és ezekhez hűnek maradni, a magyar nemzeti ideálokért rajongani, a magyar nemzeti becsület felett őrködni, tradíciókat védelmezni, a nemzet ellenségeit ostorozni, elvek lölött a szellem lovagias fegyverével csatázni — ki volt ebben nagyobb náladnál, ki mérkőzhetett veled, ki mutatott fel ragyogóbb példát ezen a téren, mint te ! A szlovenszkói magyar történelem lapjain méltó helyet vívtál ki magadnak munkásságoddal, a szlovenszkói magyarságnak írásaidban értékes kincset hagytál, politikai harcaidban pedig példát mutattál, hogy a magyar nemcsak karddal, hanem a szellem fegyverével is nagyszerűen tud verekedni. A harcos magyarnak — s nem a kényelmes urnák, nem a Pató Páloknak voltál te típusa, hiszen egész lelkeddel csak a ma gyarságot szolgáltad s a szived minden dobbanása fajodé volt, Nem ideallizállak halálod után, csak a való képet festem rólad. Mindenki látott, amikor botodra támaszkodva mentél a közügyeket szolgálni, amikor sokszor fájdalmaktól gyötörve ültél Íróasztalod mellett és küzködve vetetted papirra nehézkes betűidet, amelyekből mindig ragyogó szellemes Írásaid, publicisztikai remekműveid tevődtek össze. Fizikai fájdalmaidat önmagad tetézted néped sorsa, jövője feletti bánkodással és magam is sokszor voltam tanúja, amikor kettős szenvedés marcangolt : a gyilkos kór és közügyeink szomorú sivársága. Lehettek ellenségeid, de egyet mindenkinek el kell ismernie : a nemzeti lelkiismeret hangja senkinél sem szólalt msg erősebben, tisztábban, parancsolóbban, nemesebben — mint nálad, halott barátunk, elköltözött Molnár Bélánk, te pótolhatatlan értékünk 1 Sokat vészit benned az egész magyarság és sokat vészit a mi pártunk, amelyben és amelyen keresztül te mindig csak egyet, a magyarság szent ügyét szolgáltad. Azt akartad, úgy láttad, | hogy mi vagyunk a választottak, | a hivatottak akik erkölcseiben, hitében, nemzeti érzésben, megtisztítjuk és megerősítjük népünket és megteremtjük a békét, egyetértést, a szlovenszkói testvérnemzetek között. A bukásból kivezető, a feltámadás útja, szerinted is a mi pártunk programja volt. s azért csatlakoztál a nagy összeomlás után, te is, a tapasztalt politikus, a szellemes publicista, a nagytudásu független magyar, — a mi pártunkhoz. A magyar Géniusz újjászületését, a magyar feltámadást, amelyért harcoltál, már nem érted meg. Kidültél, s a további munkát reánk, ittraaradottakra bíztad. A Te testamentumod, a mi programunk 1 A magyar jövő biztosítása még messze van, odáig még sokan fognak elhullani közülünk, de ebben egységes lesz minden szlovenszkói magyar, s ezért együtt lógunk harcolni mindnyájan, ahogy azt megálmodtad ezen gyönyörű park öreg, terebélyes fái alatt. Búcsúzunk tőled s bár ma még alig tudjuk elhinni, hogy Molnár Béla nincs többbé, hogy írásait többé nem olvassuk és nem fogad többé bennünket ennek a háznak a kapujában a leg- szivélyesebb, a legkedvesebb, a legmagyarabb házigazda, — 'assan mégis bele kell törődnünk a meg- változhatatlanba, hogy örökké elhagytál bennünket. A túlvilág titkait nem ismerjük. Nem tudjuk vájjon fogsz e álmodni valamit a csöndes sir- kertben. Mi gondolni fogunk rád, ha a Dargó felül felzúg a szél, ha meglátjuk a gálszécsi határt, ha elmegyünk a kerted mellett, — és eszünkbe jutsz mindig, te büszke nemes lélek, aki a magyar történelem legsötétebb napjaiban világítottál elénk szellemed fáklyájával. Legjobbjainkat igy veszítjük el egymás után, s igy fogyunk mi mélye szerint elfogta a hiuzt.“ Némelyek azt állítják, hogy az úgynevezett palotás agarak egy külön fajt képeztek, ez azonban téves feltevés, mert palotás agaraknak azokat a jelesebb és ked- vencz agarakat nevezték el, amelyek nem a kutya ólakban állottak, hanem bemenetelök volt a palotába is s helyök a kályha melletti pokróczon volt, sőt a nagy karos székekbe is szabad volt elhelyezkedniük. Az asztalhoz is, mint fentebb II. Lajos agarainál megjegyeztem besettenkedhettek s onnan enni is kaptak. Hogy fogalmunk legyen, mily fényűzést fejtettek ki a vadászat körül, Thököly Imre udvartartásának vonatkozó részét ide igta- tom : „csatlósa 23 volt, akik 12 — 36 frt. készpénzt, báránybélést, naponként 4 czipót. közlöndis vagy fájlondís ulu nyolez, bor, sör vagy lőre naponként, heti pénz vagy hús, prebenda vagy étke konyháról. Peczér, agárhordozó és madarász összesen 14. Fizetés: készpénz 10—14 fri.-ig, közlöndis vagy kisznyiczir, posztó ulu 14. Nadrágra, süvegre, fehér ruhára 4 frt., báránybélés No 1, búza, cub 2, sertés 1 vagy 3 frt. csizma 4, czipó 4, bor vagy sör vagy lőre, kősó, lencse, egy mázsa hús, lovára széna, abrak vagy szokás szerinti pénz.„ De nemcsak a fejedelmek, hanem a főnemesek és nemesek is nagy szenvedéllyel űzték az aga- rászatot. Zay Péter aki a XVI. század leghíresebb lovas vadásza volt, egész falka agarat vett és cserélt s az egész ország agará- szaival ösmerős volt. 1574 ben Forgách Simon Surányből irja neki, hogy Pálfy János megsürgette az ígért agár iránt. Sándor Mátyás 1583-ban Beczkóból tudósítja, hogy agár kölykei, amelyekre számított, igen jó egészségnek örvendenek. Klucsói Albett, aki Klucsón lakott egyike a logjobb vadászpajtásai közül való volt. Debreczenyi Menyhérttől, aki Egerben lakott, levelében egy novum testamentumot és némi nemű agarakat kér. Szolgáját Farkas Antalt elküldte a bibliáért, aki a Kormos nevű agarat is elhozta. Levelében pedig irja, hogy kérte tőle azt Balázsy Ferencz, Kátay Mihály, Szacsai Kristóf, sőt Homonnai György is, de ő nem adta, ő maga is egy pánczélért vette, mely megért 25 frtot és a rabnak elengedett 100 frtot érő marhát az sarczába, „mely agárnak bizonyul itt, ez földön nem sokat tartót tam mását“ másnak nem is adnám, de Péter Urat nagyon tisztelem, még egy másikat is küldött tuszul hozzá. — Zay Péter rá is parancsolt szolgáira, hogy úgy vigyázzanak a Kormosra, mint szemökre és az üdvösségükre. A XVII. században a sok hábo ruskodás miatt a vadászattal is kevesebbet foglalkoztak, sőt az agarak is megfogytak. Réday Ferencz, Bessenyey Ferencz nádorhoz 1660 julius 26-án Husztról keltezve a következőket irja: .ajánlom Nagyságodnak, mint kegyelmes Uramnak alázatos szolgálatomat, Istentől boldog, szerencsés, hosszú életet kívánván Nagyságodnak. Kegyelmes Uram jó időtől fogva ígértem vala arra magamat, hogy valami agarakkal Nagyságodnak kedveskedjem, melyet eddig is effektuáltam volna, ha az a mi sok változó állapotaink engedték volna, mert mi velünk igen elfelejtette az Saidi és Ali pasa fegyvere az vadászatot mindazáltal a minemőek maradtak az sok futásban és gond- viselellenségben, azok közül Nagyságodnak egy nihányat elküldöt- tem, adja az Isten egészségben, csendesebb elmével, jobb és állandóbb békességben vadászhasson Nagyságod velők. Kérvén Nagyságodat alázatosan, ne az ajándéknak mivoltát, hanem az én i Nagyságodhoz való köteles szolgálatomat tekintse.“ Perényi Imrének pedig Szent Jóbról ugyanazon év julius 4-érői igy ir: „az agarak dolgát, ami nézi édes bátyám Uram. mint
