Zemplén, 1926. július-december (57. évfolyam, 48-99. szám)
1926-12-07 / 94. szám
2. oldal ZEMPLÉN 1926. december 7. Megyaszón Forgács Miklós j Szepessy Géza, Ilovszky János, gióf Serényi István maradtak meg jelölteknek. E kerületben minden valószinüség szerint pótválasztás lesz az egységes párt jelöltjei között. A névsor igy teljes s a pénteki választási napon mind az öt Zempléni kerületből az egységes párt jelöltjei kapnak mandátumot. Lázár Miklós folytatja a hatósági atrocitásokról költött meséit Bukását ahatóságok megrágalmazásával ő akarja szépíteni, aki bebizonyltottan megfenyegette a hatósági személyeket Nagyon régen ismert ócska választási fegyvere a bajba jutott ellenzéki képviselőjelölteknek a „hatósági terror“ emlegetése. Ez az utolsó, kétségbeesett kísérletük arra, hogy magukat mártíroknak tüntetve fel, legalább igy jussanak egy kis sajnálkozó rokon- szenvhez és legalább ez a kifogásuk maradjon meg a csata- vesztés indokául. Minden jelölt olyan fegyverrel harcol, amilyennel épen rendelkezik ! Egyik azzal, hogy kipróbált hivatottságára, bebizonyított tenni tudására hivatkozva kéri és kapja meg a választópolgárság további bizalmát, másik pedig azzal, hogy — látván kísérletezésének sikertelen voltát — az állítólag ellene használt „hatósági terror“-raI igyekszik egy kis jóindulatot ki- kunyorálni magának.- Van azután egy harmadik fajta is — a tokaji kerületben Lázár Miklós ilyen — aki afelett való méltó elkeseredésében, hogy sem teste, sem lelke nem kell a választópolgároknak, balsikerü próbálkozását úgy igyekszik megbosszulni, hogy uton-utfélen, beszédeiben, cikkeiben a hatóságokra szór képtelen és fantasztikus rágalmakat. Dühtől tajtékzó szájjal, méregtől freccsegő tollal szórja ország-világgá azokat a sérelmeket, amelyek* különben csak termékeny ujságiró-fantáziájában születtek meg, amelyeket azonban Lázár ur igen alkalmasoknak vél arra, hogy maga iránt — ha már rokonszenvet nem is, de legalább — egy kis részvétet keltsen. Pedig ezt sem érheti el ilyen eszközökkel, mert nem részvétet, hanem undort vált ki az, mikor valaki, akit becsületes, nyílt tusában két vállára fektettek, tehetetlen dühében a pártatlanul,'igazságos zsűrinek támad és azt akarja veresége okozójául feltüntetni, holott csupán saját erőtlensége volt az oka elbukásának. A zsűri — melyet a képviselő- választás nagy küzdelmében a hatóság jelképez — vezetőjétől, Széli József főispántól kezdve le egészen utolsó tagjáig aggódó gondal őrködik afölött, hogy a rmérkőzés“ mindenben a törvényes szabályok szerint folyjék le, hogy a küzdő felek egyike se használjon meg nem engedett fegyvereket és fogásokat; kötelességét pártatlan igazságérzettel végzi és nem engedi magát még olyan „bandita fogástól“ sem megfélemlíteni, mint amilyent a mindenre elszánt Lázár Miklós egyik „küzdőtársa“ kísérelt meg a Lázár jelenlétében. Ez a megfélemlitési kísérlet — amiről különben Lázár az ő mindenre alkalmas „Reggeléiben elfelejtkezett beszámolni — úgy történt, — amint azt röviden már meg is irtuk, hogy november hó 24-én délelőtt Lázár és egy magát Galovicsnak nevező — hir szerint budapesti hivatásos vivó- mester, vagy dijbirkozó — egyén megjelent a szerencsi főszolgabírói hivatalban és előadták panaszaikat, Galovics ur — kifeszitve izmait kijelentette, hogy ha a hivatalos szemé/yek továbbra is igy viselik magukat: akkor ő azokat két oldalról fel fogja pofozni. Ugyanilyen fenyegetést használt a nevezett későbben a szerencsi ! főjegyzővel szemben is, annak hivatalos helyiségében és természetesen Lázár ur jelenlétében. Mikor azonban a Kih. Btk. 41. §-a alapján Galovics ellen megindult az eljárás, jobbnak látta Szerencsről hirtelen eltűnni úgy, hogy az idézést sem tudták kézbesíteni neki. Meg tudjuk érteni ilyen előzmények után a Lázár Miklós féktelen haragját. Hogyne! Hiszen mégis csak borzasztó dolog az, hogy valaki hiába öli a pénzét dijbir- kozói „fellépti“-dijakba és a hatóságok még attól sem hajlandók megijedni 1 Igazán hallatlan hatósági erőszakoskodásra vall, hogy erőszakkal megmaradnak a maguk törvényszabta utján és nem engedik letéríttetni magukat semmiféle bérenc fenyegetéseitől. Lázár Miklós a legutóbbi cik | kében, miután előbb — Petőfi után szabadon — kitanitja a belügyminisztert, hogy „kalaplevéve beszéljen vele", azt is kijelenti, hogy ő fantaszta. Hát ha nem is mondta volna ezt magáról, már régen megmutatták ezt azok a fantasztikus cikkei, amelyekben az igazság legteljesebb mellőzésével igyekezett a hatósági terrorról és a tokaji választókerületnek iránta megnyilvánult „bizalmáról“ szóló meséit elhitetni. A hatósági terror folytonos emlegetése közel jár már az üldözési mánia tüneteihez, a szörnyű nagy bizalom ügye pedig úgy áll, hogy még az ajánláshoz szükséges számú aláírásokat sem tudta megszerezni az, aki 3000 jó ajánlói aláírás emlegetésével akarta a kerület választóit félrevezetni. Hogy milyen alapos volt ez a híresztelés is, mutatja, hogy a választási biztos az ajánlások pótlására utasította. December 10-től csak pár nap választ el már. A választás napja fogja majd a legméltóbb választ megadni Lázár Miklós terror-meséire és bizalmi-fantazmagóriáira. A válasz pedig, amilyen lesújtó lesz Lázárra, olyan felemelő lesz báró Maillott Nándorra, aki nem sápitozó kortesmesékkel, hanem a derekasan elvégzett feladatok büszke öntudatával áll választói elé. A Tokaj-Hegyalja népe tudja, hogy kit kell választania jóltevő vezérül. És akit választani fog, az nem — Lázár Miklós leszl í) pesti úr—és a bodrogközi magyar Janka Károly verhetetlen Wagner Károly haszontalan erőlködései Bodrogköz, dec. 7. „Volt nekem egy notesz könyvem, Belenéztem, hullt a könnyem. Az volt Írva a lapjára, Jelöltségnek nagy az ára.* (Irta Wagner Károly.) Érdekes, hogy Pesten fejébe veszi egy fiskális, hogy neki ha törik ha szakad, mandátumának kell lenni, felül a vonatra, lemegy a magyar ,k közzé, ahogyan Pesten szokták mondani: a „parasztok'* közzé, telebeszéli a fejeket, telekürtöli a lapokat raját egyéni- niségének nagy súlyával és azt hiszi, hogy ez a jámbor falusi nép egyenesen karjaiba szédül és boldog, l.ogy a „pesti ur“ az ő érdekeit annyira védeni akarja. így gondolta ezt Wagner Károly is. Sok-sok hosszú esztendő eltelt már úgy az ő, mint a bodrogközi magyarok életében. Soha hirét se hallották egymásnak, de most itt a képviselőválasztás és Wagner Károly egyenesen felfedezi magá- . ban a nagy politikust, a bodrog- j közi nép barátját. Mintha csak . mindig ott élt volna a lápok bi- j rodalmában, annyira testvére lett egyszerre.-a lenézett falusi magyar. Bezeg, nem paraszt most a pesti urnák senki, még kezet is csókol, mintha Budapesten volna. Hiszen mindösze csak négy hé*ig tart a szenvedés, szegény falusi házak ajtaján való kuncsorgás — aztán majd megfürdik utána a pesti fürdőben, hogy meg ne érezzék odahaza rajta a falusi szagot. Elismerjük, hogy jól tud beszélni, ügyesen csoportosít másoktól ellesett kiszólásokat, adomákat nagyszerűen tud elmondani, mint pl.“a jött-ment-re adott rep likája. Nem mondta neki senki, hogy jött-ment, de neki tetszik az, hogy ezt mint sebet mutogassa, tehát elő vele. A bodrogközi magyar sokkal tisztességtudóbb, sem hogy másokat jött mentnek nevezzen. Azt monoja, hogy neki több esze van a politikához, mint Janka Károlynak. Hát a Bodrogközön nem szeretik az olyan embert, aki túlságosan megdicséri magát. Elhisszük, hogy ért a politikához, De hát azt mondja meg, hogy ki i nem ért ahhoz minálunk? Prog- , rambeszédét közölte a „Zemplén- 1 vármegye“. Mutassa meg hát, hogy hol van abban politika? Cigándon keresztül táncolt egy lakodalmat, adott 40 pengőt a menyasszonynak, másik 40-et a vőlegénynek, huzattá egy szép menyecske fülébe, dalolt, tetszel- gett, kellette magát... Hát hol van itt az a nagy politikai tudás ? Az egyik községben kezet csó- t költ a csokrot adó lánynak, a másikban homlokon csókolt egy asszonyt, mondván, hogy ezzel jegyzi el magát az egész választó polgársággal... Még mindig nem látjuk a politikát. Mi mindezekben egyebet látunk. Azt, hogy ráülhessen mindenáron egy kis kerületre. Neki van szüksége erre, nenr a kerületnek Látja ezt minden értelmes, józan bodrogközi ember és hiába erőlködik, házal, dolgoztat kortesgárdájával, csak nem nő a tábor. Semmi okát nem látják a Bodrogközön annak, hogy Janka Károly személyét a Wágner Károdéval cseréljék fel. Janka Károly verhetetlen. A tegnap lezajlott ricsei vásáron egész nap ott mozgott Wágner, de bizony csak hűvös maradt továbbra is a hangulat. Janka Károlyt, a riesei vásárok apját a mostani tizedik vásáron ünnepelni kívánta Riese _ elöljárósága, de Janka Károly szerényen még ez elől is kitért. Neki nem ünneplésre van szüksége, hanem szere- tetre. Ez a szeretettedig ott van vele szemben minden bodrogközi magyar szivében. Nép és tisztviselők, földesurak és földmivesek egy akarattal, egy szívvel adják le Janka Károlyra szavazatukat 10-én. A bodrogközi ember tudja, mi a becsület, épen azért nem lehet elcsábítani sem pénzzel, sem tánccal, sem aféle hirtelen jött csókkal... —ly.
