Zemplén, 1924. július-december (55. évfolyam, 53-102. szám)
1924-08-13 / 65. szám
1924. augusztus 13. ZEMPLÉN 3. oldal dicsérő szavai a rátermett agilis cserkészparancsnok, Kaltenbach Ferenc felé, aki két fivérével együtt sokatigérő reménysége és méltó utóda szellemileg egy kiváló apának, testileg pedig egy gyönyörű anyának s máris büszkesége városunk ifjúságának. Olyan volt ez a nap, amely után nemcsak szólam, de a lelkek és szivek mélyéből kitörő szent nagy meggyőződés, hogy „Hiszek Ma- gyaroszág feltámadásában. (Dr. L. D.) Városi közgyűlés Saujhely, aug. 11. Hétfő délután 4 órakor rendes közgyűlést tartott Orbán Kálmán dr. polgármester elnöklete alaty a városi képviselőtestület, mely elfogadta és jóváhagyta a polgári fiúiskola céljaira szolgáló épület megvételére vonatkozó adásvételi szerződést. A vételár 200 millió korona s most már nincs akadálya a tulajdonjog bekebelezésének. Jóváhagyta és tudomásul vette a közgyűlés a tisztviselői fizetési különbözetek fedezésére szolgáló 270 milliós kölcsön kiutalását s három havi részletekben leendő felvételét. A laktanyát 30 évre bérbe adta a képviselőtestület a katonai kincstárnak azzal a kikötéssel, hogy bérfizetést ugyan nem kiván, de ezen idő alatt köteles a kincstár a laktanyaépület állandó jókarban tartásáról gondoskodni. Tudomásul vette, hogy a Hegyközi vasút építkezésével kapcsolatban gróf Károlyi László 40 millió koronával járul a Kazinczy- ucca külső részének makadam burkolásához. Nagy megértést és áldozatkészséget tanúsított a képviselőtestület, mikor az alsóberecki-i bod- roghid építkezési költségeihez 5 éven át évi 7 vaggon búza árát ajánlotta meg. Olyan nagy meg terheltetés ez a városra, melynek vállalását csak a hid fölépítéséhez fűződő rendkívül fontos érdekek teszik érthetővé. A Sátoraljaújhely —hollóházai távbeszélő vonal építési költségeihez 5 millió koronával járul a város. Megalkotta a képviselőtestület a testnevelési alap szabály- rendeletét s két millió koronát szavazott meg az alap javára. Az anyakönyvi teendők ellátásával kapcsolatos dologi kiadásokat egyelőre vállalta a képviselő- testület, de felir a belügyminiszter hez, hogy ezeket csak előlegezi, mert a törvény a belügyi tárcára hárítja ezeket a kiadásokat, — amennyiben pedig a felirat nem lenne eredményes, a közigazgatási bírósághoz fog panasszal fordulni Az általános kereseti adó kulcsát 5 százalékban állapította meg a közgyűlés s elutasította a kéményseprő mestereknek a dijak felemelésére irányuló kérelmét, mert a belügyminiszter a dijakat már megállapította. Elfogadta végül a polgármes- nék a vízvezetéknek a köztemetőbe való kivezetésére vonatkozó előterjesztését s fölhatalmazta a Diana fürdő helyreállítási költségeire szükséges 100 milliós kölcsön felvételére. A többi kisebb jelentőségű ügy elintézése után este 7 órakor ért véget a közgyűlés. Jizalmatiansági indítvány a vármegyei Jegyző Egyesület Elnökségével szemben A bodrogközi járás jegyzői az alább következő s a Zemplénvár- megyei Jegyzői Egyesület Elnökségéhez benyújtott bizalmatlansági indítvány közlését kérték szerkesztőségünktől : „Immár második hónapja, hogy a jegyzői kar az aranyparitásos fizetése és lakbére helyett kénytelen az igen szűkre szabott előleggel beérni. Más hónapokkal szemben azért súlyos sérelem az augusztus hóra esedékes teljes illetmény utalványozásának és kifizetésének elhalasztása, mert a legtöbb jegyzői családban akad iskolázni való gyermek, kinek fölszereléséről ebben a hónapban köteles a szülő gondoskodni. Azt tapasztaljuk, hogy a jegyzői kar érdekeinek megvédésére hivatott intézmények — nevezetesen a vármegyei jegyzői egyesület elnöksége ezzel a sérelemmel szemben teljes nemtörődömséggel viseltetik, holott nem kellett volna egyebet tennie, mint megfelelő memorandum kíséretében várme gyénk Főispánjához fordulni, aki a jegyzői kar jogos kívánságainak teljesítése elől soha sem zárkózott el s Öméltósága bizonyára mindent elkövetett volna, hogy fizetésünk a többi tisztviselők fizetéséhez hasonlóan utalványozva legyen. Ezt a lépést megtenni az elnökség elmulasztotta, amivel bizonyságot szolgáltatott arról, hogy a jegyzői egyesület vezetésére alkalmatlan. A bodrogközi járás alulírott jegyzői ennélfogva bizalmatlansági indítványt nyújtanak be s felkérik az elnökséget, hogy e tárgyban rövid határidőre közgyűlést tűzzön ki. Jelen bizalmatlansági indítványt a vármegye többi járásában is körözni fogja. Riese, 1921. auguszius 2-án.“ (Aláírások.) ZE3Z I E 2KÜnagy vezetésével kivonult csendőr- iskola legénysége és Szilágyi József csendőrtiszthelyettes elisme- j résre méltó tevékenységet fejtettek ; ki. Felkérte azért a belügyminiszter ; Thuránszky László főispánt, hogy Csepy Béla csendőrtisztnek Szilágyi József tiszthelyettesnek s az iskola legénységének önfeláldozó és eredményes munkájukért teljes elismerését fejezze ki. — A városok fogyasztási adójövedelme. A pénzügyminiszter a városok és a községek által szedhető bor- és hus-fogyasztási adókat, valamint a sör és szesz fogyasztási adópótlékot fölemelte. Ezek az adók ezentúl arany-korona értékben, de a szorzószámszerü papírban kerülnek befizetésre. A képviselőtestületi határozatok életbeléptekor meglevő készletek után pótlólag is beszedhetők. — A Központi Takarékpénztár tőkeemelése és jubileuma. Hétfő délelőtt 11 órakor tartotía a Központi Takarékpénztár rendkívüli közgyűlését, melyen az alaptőkének egy milliárd koronára való felemelését határozták el a rész- ' vényesek. Ugyanekkor ünnepelte I az intézet 30 éves fennállásának | évfordulóját is s ebből az alkalom- í ból meleg ünneplésben volt része : az intézet alapitói közül az igaz- ! gatóságban ma is helyt foglaló | Behyna Miklós kereskedelmi ta- j nácsosnak és dr. Reichard Salamon ügyvédnek, mint akiknek munkássága révén vált virágzóvá és tőkeerőssé a Sátoraljaújhely gazdasági életében oly jelentős tényezőjű pénzintézet. — Az igazgatóság uj tagjaiul Szeghy Elemér nagybirtokos és Poko- mándy Imre főintéző választattak meg. A jubiláns közgyűlésen meleg ovációban részesítették a részvényesek dr. Klein Károly vezér- igazgatót is, kinek hozzáértése és fáradhatatlan munkássága emelte az intézetet a vidéki nagy intézetek között is a legelsők sorába. A felemelt alaptőke máris túl van jegyezve. — Halálos autóbaleset Köröm községben. Vasárnap, aug. 10-én Breitscher Tihamér berzéki földbirtokos házánál keresztelő volt. A házigazda hétfőn hajnalban négy órakor saját autóján szál- littattta haza vendégeit: a girincsi plébánost, a harangozót és Mar- gittay Ferenc sátoraljaújhelyi pénzügyi számtanácsos feleségét. A vadonatúj autót csak a napokban vette Budapesten. Az autó az első ' útját minden baj nélkül tette meg Budapestről. — Hétfőn hajnalban Burró Zoltán soffőr a rendes sebességgel vezette a gépét, amikor Köröm község közelében keréktörés következtében az autó mind a négy utasa nagy Ívben kirepült a gépkocsiból. Margittay Ferencné nyomban meghalt. A plébános, a harangozó és a soffőr jelentéktelen zuzódásokat szenvedtek. — Miniszteri elismerés. A tavaszi árvízről tett főispáni jelentésből megelégedéssel állapította meg a belügyminiszter, hogy az árvizveszedelem elhárításában úgy a községek lakossága, mint különösen Csepy Béla csendőrfőhad— Táncmulatság. A Saujhelyi Máv. Sport Club folyó hó 31-én nagyszabású táncmulatságát a „Vadászkürt“ helyiségében tartja meg, melynek előkészületei már javában folynak és a siker érdekében nagyszámú rendezői gárda működik. — Futball. A Saujhelyi Máv. Sport Club futballcsapata aug. hó 31-én d. u. 4 órakor a Pécsi Vasutas Sport Club csapatával mérkőzik a dohánygyár mögötti sportpályán. A pécsi csapat 150 főnyi kísérettel érkezik a reváns mérkőzésre, — Jóslat tizenhat szűk esztendőről. Sirius mester, a fáradhatatlan budapesti időjós alaposan elveszi kedvünket az élettől, megjósolván, hogy ettől az évtől kezdve tizenhat esztendeig nem lesz bő esztendő. Vigasztalóul csak azzal a sovány kilátással kecsegtet bennünket Sirius, hogy nemcsak hazánkban, hanem Európa többi részében, sőt még Amerikában is tizenhat szűk esztendő következik. Hogy ezt Sirius mester miből következteti, azt igazán nem tudjuk megmondani. Csak az bizonyos, hogy eddig jóslásainak mindig az ellenkezője következett be és igy valószínűbb, hogy tizenhat bő esztendő köszönt ránk. — Bor- és husfogyasztási adók megállapítása. Sátoraljaújhely rt. város tanácsa pénzügyminiszteri felhatalmazás alapján a bor és husíogyasztási adókat aug. hó 10-től a következőkben állapította meg aranykoronákban: Bor 1 liter 14 fillér Bormust és szőlőcefre 11. 10 „ Gyiimölcsöbor 1 lit. 05 „ Vágó és kisebb marhák, u. m. ökrök, bikák, tehenek s egyéven lelüli borjak 1 drb. 10 K. 50 „ Egyéven aluli borjak 2 K — „ Juhok, kosok, kecskék, kecskebakok, ürük és birkák 1 drb. — K 80 „ Bárányok, gödölyék és malacok 6 kg.-ig — K B0 ,, Malacok 20 kg.-ig 1 K 50 „ Süldők, azaz sertések 20 kgon felül 70 kg-ig 2 K— „ Sertések 70 kg. felül 2 K 60 „ Friss hús a vágott marhának fogyasztásra alkalmas egy darabja, azután besózott, füstölt, pácolt hús, kolbászfélék, végre szalonna 04 fillér. Fenti díjtételek 1924. évi aug. hó folyamán 17000-szeres alapon számított papirkoronákban, a további hónapok folyamán pedig a pénzügyminiszter által az illető hónapra megállapított szorzószám alapján számított papirkoronák- fizetendők. — Az Én Újságom |E kitűnő gyermeklap e heti számában folytatódik Tányértalpu koma sport- története, amelyet Mühlbeck Károly mesteri rajzai diszitenek. Cooper világhírű indián regényét is közli ez a szám, amelyben még egy sor tréfás mesét, apró elbesszélésf találunk. Szerkeszti: Gaál Mózes. Előfizetési ára negyedévre 25.000 K. Mutatyányszámot ingyen küld a kiadóhivatal: Budapest, VI., Andrássy ut 16. — Magyar Lányok. Tutsek Anna kiváló lapjának legújabb számában érdekes regényt ir Egó, egy másik regény a külföldi irodalom egyik jelesétől Alcottól való. Szép elbeszélések ismeretterjesztő cikkek és érdekes képanyag disziti ezt a füzetet is. Előfizetési ára negyedévre 30.000 K. Mutatvány- számot ingyen küld a kiadóhivatal : Bupapest, VI., Andrássy ut 16.