Zemplén, 1924. július-december (55. évfolyam, 53-102. szám)
1924-12-24 / 102. szám
Ötvenötödik évfolyam. 102. szám Sátoraljaújhely, 1924. december 24. Megjelenik bétánként kétsxer szerdán és szombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal : Sátoraljaújhely (Vármegyeház udvar) I Zemplén POLITIKAI HÍRLAP E15flietóel ár: Negyedévre . . 20000 K. Hirdetések: négyzetcentiméterenként. Nyllttér soronként 1500 K. Telefon : FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: Telefon: (szerkesztőség) 63. Bgám. Báró MAILLOT NÁNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF (kiadóhivatal) 63. Hám. Karácsony Irta; Göndöcz István ref. lelkész Ami után annyira sóvárogtunk, amiért annyit imádkoztunk : íme elérkezett ! Az örök Szeretet, ártatlan gyermek képében alávarázsolta az eget a földre, az igazság és szere- j tét országát, a gyűlölet és igazságtalanság világába. Oh, mily sokáig vajúdott a világ, mig a megváltó eszme testet ölthetett, mig a betlehemi csillag felragyoghatott! A kietlenség és reménytelenség, a csüggedés és kétségbeesés sötét köde borult a szomorú földtekére. Izráel népénél az egy igaz Isten tisztelete megszűnt, a szomszéd pogány népek isteneit imádták ők is. Az erkölcsök nagyon aláha- nyatlottak. Az ország két részre szakadt. Az elnyomatás, a szolgaság oly erőssé tette a népekben a szabadulás utáni vágyat, hogy a megváitó eszme befogadására alkalmasabb időpont nem is lehetett volna ... Elérkezett az idők teljessége ! A nagy megpróbáltatások képezik a nemzetek életében a fordulópontot. Amikor a keserűség pohara csordultig megtelik egy nemzet kezében ; amikor az élet és halál, a lét és nem lét kérdése suhogtatja meg szárnyát egy nemzet felett, az az idők teljességét jelenti. Izráel s általában a Kelet népe szivszorongva várta a Messiást, a Szabaditót. A szivszorongó váradalom közepette egyszer csak elhangzott a biztató angyali ének Judea pusztája felett: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek és a földön békesség és az emberekhez jóakarat.“ Az egyszerű pásztorok s a napkeleti bölcsek szivét egyaránt boldogság töltötte el. Uj remények alvó csirái keltek ki szivükből . . . tisztességet tettek Neki s a tisztelet tárgyait : tömjént, aranyat és mirhát vittek Elébe. Kedves olvasó ! A Krisztus eljövetelét megelőző idők képe nem veti-e ránk árnyékát? Bármerre tekintünk . . . mindenütt éllenség . . . mindenfelől a halálmadarak vijjogása hallatszik felénk, mindenfelől az enyészet hullámai fenyegetnek. Hazánk, nem kétfelé — mint Izráel országa — hanem négyfelé daraboltatott. Az erkölcsök meglazultak. Mintha a defétizmus vett volna erőt nemzetünkön . . . És mi, ahelyett, hogy meghallanánk a Szeretet és Békesség angyalának nekünk is aláhangzó szózatát; ahelyett, hogy a magyar őserőt, közös édes anyánk, a „Haza“ bol- dogitására s felvirágoztatására koncentrálnánk; ahelyett, hogy összeölelkeznénk a szeretetben s egymás megértésében; a helyett a széthúzás és viszálykodás ördöge kisért bennünket úgy a társadalmi, mint közéletünkben. Mintha a megszületett Krisztus semmi ingerenciával nem lenne reánk. Azok a források, melyek korunk szellemi életéből buzognak fel, szomjúságot nem oltanak, nem üdítenek, hanem izgatnak. Aki iszik belőlük, elégedetlen lesz a fennálló társadalmi renddel s valimi beteges vággyal rajong az ismeretlen, titokzatos holnapért ... A gyógyulást, a boldogulást egyedül a külső körülmények s társadalmi viszonyok megváltoztatásától várjuk; pedig inkább az emberi lelkekben kellene belső, gyökeres változásnak lennie. Nem a Krisztusnak, nem a Megváltónak kell újra születni, hanem nekünk kell újjászületnünk ! Nem uj Megváltóra van szükség, hanem uj megváltottakra 1 Le kell vetkeznünk az önzés, a gyülölség, a szeretetlenség ó emberét, hogy megszülethessen a boldog, egymást megértő Nagy Magyarország ! Karácsonyi gondolatok ! Szent emlékezések ! Jertek, ünnepeljetek velünk! Hassátok át a magyar sziveket. Betlehemi csilag ragyogj felettünk tündöklőén s vezérelj bennünket a szenvedő Hungária, Nagy Magyarország megszületésének bölcsőjéhez. A proletárdiktatúra Zemplén vármegyében Irta : Dr. Kossuth János (103) III. A cseh megszállás. Nem használt semmi rábeszélés, semmi ijesztgetés — Gulik Vaszily hajlithatlan maradt. A cseh vállalkozók — akiket fütött az üzletből várható haszon, kénytelenek voltak irni Ujhelybe a cseh kommandánsnak, hogy lépjen érintkezésbe Szirmay főügyész- szel, aki közölje a biróval a megkötendő szerződés határnapját. Szirmay íratott tótul a birónak, aki a csehekkel egyetemben megjelent a kitűzött napon a főügyészi hivatalban, ahol a szerződés annak rendje és módja szerint — magyar nyelven szövegezve — megköttetett. Mielőtt Gulik Vaszily elköszönt volna, a főügyészhez lépett s tört magyarsággal ezeket mondta: »másszor pedig ne irja nekem a nagyságos ur tótul levelet, tudom én magyarul. Isten megaigyon 1“ A Hoszpodár Balázs esete is jellemző s ehelyüvé kínálkozik. j Nevezett jómódú, értelmes gazdaember volt Nagymihályban. Fiatalember korában a tizennegyedik közös huszárezredben szolgált s az őrmesterségig vitte fel. Mikor Nagymihályt 1916. évi dec. második felében a csehek megszállották, egy ideig még a főszolgabírói hivatal működött benne, de a postaközlekedés megszűntével nehéz volt az alispáni hivatallal való érintkezés. Az összeköttetés fentartására Hoszpodár Balázs vállalkozott, amit — jó lovaival -- ameddig csak lehetett hűséggel és buzgalommal teljesített is, mit sem törődve az abból származható bajokkal. Még meg se melegedtek a csehek „hóditott“ területükön, már lázas sietséggel láttak hozzá a berendezkedésükhöz. Kíméletlen brutalitással pusztítottak el mindent, ami a magyar uralomra emlékeztetett. Jóformán máról holnapra rendelték el a többi közt a tót tanitási nyelvet is a nagymi- hályi polgári iskolában, amely baromi mohóság érthető felháborodást okozott abban a városban, ahol a fiatal genetáció már magyar iskolában nőtt fel s az idősebbeken kívül mindenki magyarul beszélt. Az érdekelt szülők legalább azt akarták elérni, hogy a folyó tanévet végezhessék be gyermekeik magyar oktatással. Különösen azokra volt égető a kivánság, akik már abban a tanévben végezve, a képesítést szerezték volna meg. Hoszpodár Balázs — akinek a fia az utolsó tanévet végezte — gondolva egyet, elment a cseh tanfelügyelőhöz, amely állást egy volt gömörme- gyei renegát magyar tanitó töltötte be. A hivatal ajtaján figyelmeztetés volt kifüggesztve, amely szerint odabent csak tótul szabad beszélni Hoszpodár mit sem törődve a cseh ukázzal, „adjon Isten jó napot“ tat köszöntött be. A cseh tanfelügyelő a neofila buzgó megátalkodottságával próbált tót szót kicsikarni emberéből. Csaholni kezdte, hogy Zemplén már Csehországban van, hogy a tótok hálával tartoznak a cseheknek, amiért felszabadította őket a magyar járom alól, Ígért füt-fát a behódolóknak, fenyegette az ellenszegülőket. Hoszpodár nem tágított. Még a Wilsoni pontokra is hivatkozott, amellyel a népek önrendelkezési jogát biztosítják. És mindezeket magyarul mondotta el, mit sem törődve a mérgelődő renegáttal, akit a guta környékezett. Végre aztán Hoszpodárban berzenkedni kezdett a tizennégyes huszár karakán vére, látva, hogy céljait el nem érheti, berekesztette a vitát a következő, szószerint idézett kijelentéssel: „No hát tudjon meg az ur, hogy a magyar soha se lesz cseh és nem fogja se fazikat drótozni, se egérfogót csinálni, mert — és itt a mellére ütött — a vir soha se nem válja víznek.“ A derék ember aztán — könnyítve lelkén — rávágta az ajtót a hitvány renegátra. Folyt, köv.)) Eg:3res ©tziáozcx ára ÍOOO ZEH,
