Zemplén, 1924. július-december (55. évfolyam, 53-102. szám)
1924-12-03 / 96. szám
2. oldal Z E M P L E N 1924 december 3. csak felhívással fordulok a közönséghez s most már a hivatalokhoz, testületekhez és egyesületekhez is, hogy szolgáltassák be mielőbb a rendelkezésükre álló adatokat. — Ha a névsor teljes lesz, sor kerül azonnal a képviselőtestületi határozat végrehajtására. Elvégre is nagyobb városban ez szélesebb adatgyűjtést és nagyobb körültekintést igényel, mint egy faluban, ahol az adatok épen a kisebb számú hősi halott számánál fogva, rövid idő alatt összegyüjthetők. — Az emléktáblát a városháza frontján fogjuk elhelyezni, olyké- pen, hogy azt később áthelyezhessük az uj városháza falára. — A város vezetősége semmit nem fog elmulasztani, hogy mielőbb méltó emlék hirdesse az Ujhelyből hadba vonult s a világháborúban hősi halált halt vitézeink emlékezetét. Biztosítékot kapnak a magyar földbirtokosok külföldi hitelezői Az igazságügyminisztériumban most fejezték be annak a rendeletnek kidolgozását, amely megadja a lehetőséget a mezőgazdaság számára, hogy a többtermelés érdekében külföldi tőkék vonuljanak be agrárgazdaságunkba. A mezőgazdasági hitelek ügye már régóta húzódik és eddig ezen a téren különösebb eredményt azért nem mutathattunk fel, mert a hitelezők teljes védelme, illetőleg biztosítása nem volt oly módon biztosítva, hogy azt külföldön elfogadhatták volna. A külföldi tőke vonakodott elhelyezkedni nálunk és a földreform gyorsabb végrehajtására szolgáló intézkedésekkel együtt most rendezték ezt a kérdést. Pesthy Pál igazságügyminiszter fogja kiadni azt a rendeletet, szolgált, szigorú fegyelem alatt tartotta katonáit, de a polgári elemmel való érintkezésben udvarias, sőt előzékeny volt. Akik valamelyes dologban hozzáfordultak — ha tehette — készségesen segített rajtuk, amire mindjárt az első napokban nyílt alkalma bőven, midőn a fegyverek beszedése után többen fordultak hozzá a katonai célokra nem alkalmas, vagy egyes muzeális értékű fegyverek visszaadatása végett, amit teljesítettek is s a megbízható úri emberek vadászfegyvereiket is visszakapták. Berancsek ezredesről még megeml tjük, hogy nyelvünket is elég jól bírta. De a megszálló sereg parancsnokságának különösen ama törekvése nyerte meg Ujhely lakosságának tetszését, amelyet a kommunisták ártalmatlanná tétele érdekében kifejtett Sokan azok közül, akik a proletárdiktatúra alatt akár csak szá- jaskodásukkal és a méltán gyűlölt uralom emberei közül valóknak tűntek fel, összefogattak s Kassára kisértettek. (rolyt. köv.) amely a mezőgazdasági hitel kérdését szabályozza és a rendelet megjelenése után semmi akadálya nem lesz annak, hogy a Magyar- országon elhelyezkedni kívánó külföldi tőkék teljes biztosítékot nyerjenek a kölcsönt igénybevő szempontjából. fíern kell a „mester“ cim az iparosoknak Egy éve már, hogy az uj ipartörvénnyel kapcsolatban a minisztérium szabályozta az iparosok „mester“ címének használatát s kimondotta, hogy a jövőben csak az lehet „mester“, aki külön mester- vizsgát tesz egy erre kijelölt bizottság előtt. Ugyanakkor felhatalmazást kaptak az Iparkamarák, hogy a mestervizsga sikeres kiállása után „mester leveleket“ adjanak ki az iparosoknak. Illetékes körök nagy reményeket fűztek ehhez a rendelkezéshez, ami azonban egyetlen kamara területén sem vált be. A jelek szerint ugyanis a fiatal iparosok semmi jelentőségét nem látják annak, hogy a mestervizsgát letegyék és ezáltal jogosultságot szerezzenek arra, hogy iparukkal kapcsolatban a cégben, nyomtatványaikon és hirdetéseikben a „mester“ címet használhassák. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy a „mester“ címmel ma már nem járnak azok a jogosultságok, amelyek a céhrendszer idején a mestereket megkülönböztették a többi iparosoktól. Cigsrettázih Ön? Sodorjon J a n i n a papírt! Törvényhatósági közgyűlés Zemplénvármegye Törvényhatósági Bizottsága december hó 18 án d. e. 10 órakór rendes közgyűlést tart, melynek fontosabb tárgyai: A vármegye közigazgatási bizottságába öt tagnak választása. Kilépő tagok : Dókus Gyula, Payer Ferenc, Sebed Gyula és Sennyey Miklós báró. Meghalt Nagy Barna. A vármegye igazoló választmányába három tagnak választása. A vármegye bíráló választmányába két tagnak választása. A zemplénvármegyei Erzsébet közkórház választmányába három tagnak választása. A Kesztenbaum-\é\e alapra ügyelő választmányba egy tagnak választása. Alispán évnegyedes jelentése a közigazgatás általános állapotáról. A vármegye 1923. évi, a t. nyugdíjalap 1921., 1922. s 1923. évi s a jegyzői nyugdíjalap 1923. évi zárszámadása. Gróf Bethlen István miniszterelnök köszönő távirata s leiiata a legutóbbi három miniszteri kinevezésről. Zala vármegye tvhatósági bizottságának átirata az alkotmány- jogi reformok mielőbbi megalkotása s a nemzetgyűlési képviselők számának csökkentése iránt. Vas vármegye tvhatósági bizottságának átirata gróf Bethlen István és gróf Apponyi Albert üdvözlése iránt a Nemzetek Szövetségének Genfben tartott gyűlésében való eredményes szereplésük alkalmából. Heves vármegye átirata a korcsmái zárórákról. Az állandó választmány ülését dec. hó 17 ének d. e. 10 órájára tűzte ki Thuránszky László főispán. HIEEK. — A hercegprímás köszöneté Zemplén vármegye közönségének. Zemplén vármegye közönsége nevében Bernáth Aladár alispán meleghangú táviratban üdvözölte Csernoch János biboros-her- cegprimást aranymiséje alkalmából. Most érkezett meg Bernáth Aladár alispánhoz az egyházfejedelem irata, melyben a következőkben köszöni meg a vármegye közönségének üdvözletét: Méltóságos Bernáth Aladár alispán urnák Sátoraljaújhely. Zemplén vármegye közönségének Méltóságod által tolmácsolt kitüntető üdvözlését aranymisém alkalmából a legmélyebb hálával köszönöm. Buzgón kérem a jó Istent, hogy Zemplén vármegye közönségét és tisztikarát mindennemű áldásávalelhalmozza, Fogadja Méltóságod őszinte tiszteletem nyilvánítását. Esztergom, 1924. nov. 28. Csernoch János bibornok-hercegprimás. — Ludvig György altábornagy búcsúja. A miskolci 7-ik vegyesdandár parancsnokát, Ludvig György altábornagyot a kormányzó a in. kir. honvédség helyettes főparancsnokává nevezte ki, Miskolc város polgári társadalma távozása alkalmából az őszinte szeretet minden megnyilvánulásával gazdag ünnepség keretében búcsúzott az altábornagytól, kiemelve ezáltal még jobban azt a népszerűséget, amelyet az altábornagy a polgári társadalom körében is élvezett. Ludvig György altábornagy igen meleghangú levélben búcsúzott el vármegyénk főispánjától is, kifejezvén legőszintébb sajnálatát, hogy az uj állásában ránehezedő sürgős teendők miatt nem búcsúzhat el személyesen is. Levelében egyben őszinte köszönetét fejezi ki azért a mindenkor tapasztalt előzékenységért, melyben Thuránszky László főispán őt a hivatalos érintkezések alkalmával is mindenkor részesítette. Vármegyénk főispánja az udvariasság szokásos formáit meghaladó válaszában kifejezést adott, a kormányzatára bízott vármegye közönsége nevében is, az altábornagy távozása fölött érzett mély sajnálatának, . kiemelve különösebben, hogy az altá- bornagynak teljes mértékben sikerült a katonaság és a polgárság között fennálló harmoM. KÁROLY fsZIPÁL I művészi fényképészeié megnyílt ptÍ5«-uccuíhtíbes": k. Hol is a nagybecsű közönségnek, a fotográfia terén a legmesszebbmenő igényeit elégítik ki. U. m : művészi portrait, speciál gyermek- és csoport-felvételekben *<? Külön szakosztály fényképnagyitásoknak. ben. J éd , szezőLétEL este zra,g:3r disznótoros vacsora a CI-iTJB-áttererrrToen. a következő menüvel: Vegyes hurka, kolbász Toros káposzta Tepertős túrós csusza Kitűnő hegyaljai boroki figyelmes kiszolgálási csak 25000 K