Zemplén, 1924. július-december (55. évfolyam, 53-102. szám)

1924-11-08 / 89. szám

1924. november 8. ZEMPLÉN 3. oldal — Az ujborok nagy részben gyönyörűen tisztulnak és a minő­ség országos átlagban nagyon jő. Vannak kiváló minőségűek, de vannak különösen a korán, kény­szerből szüretelt borok között gyenge minőségűek is. Az európai szüret is gyengébb, mint a tavalyi úgy minőségben, mint mennyiség­ben. Ennek is eredménye talán az, hogy a borpiacon bizonyos élénk­ség mutatkozik és nagyobb téte­lek cserélnek gazdát. Árcsökkenés­re tehát számítani nem lehet s ha a fogyasztás növekedőben is van, az áremelkedés még nem mutat­kozott, ellenben az árak stabilizá­lása igen. A visszamaradt borárak pedig emelkedtek is. A termelői és a másodkézi árak között még most is meglehetős különbség van, ami állandó jellege a magyar bor­piacnak az utolsó két évben. A finomabb borok árai változatosak és egyöntetű alakulás nincsen. — Városi Mozgó. Bemutatásra kerül nov. hó 11-én, kedden 6 és 8 órakor „Hat nap“ (A halál út­vesztőjében.) Regény 9 felvonás ban. Nov. 12-én, szerdán 6 és 8 órakor „Rao Singh bosszúja“ (A megbélyegzett asszony.) Roman­tikus történet 8 fejezetben. — Boszorkánypör a járás­bíróságon. Rég megboldogult Kálmán királyunk kimondotta ugyan annak idején, hogy boszor­kányok nincsenek, de ugylátszik Széghalomon ismeretlen ez a bölcs kijelentés. Legalább is nem tud róla Labancz Mihályné ottani la­kos, sőt annyira nem, hogy még a boszorkányok nemével sincs iisztában, mert Mazur Miklós föld- mivesgazdát boszorkánynak ne­vezte a tarlón, azzal is megvá­dolva, hogy ezen minőségében megrontotta a lovait. — Ezeket ugyanis szántás közben erősen csipkedték a legyek, amit La- banczné Mazur Miklós boszor­kányvoltának tudott be és térden- állva szórta rá az áldást. A bo- szorkánypört Valkovszky Győző járásbirósági alelnök oldotta meg hetvenezer koronára büntetvénkneg a kortól ennyire elmaradt asszonyt. VakTálalfAt hölgyek arcáról, JlaJdZdidltai karjáról végleg ki­irtja felelősséggel FOIalaÁK SAROLTA Budapest, Andrássy-ut 38. (Párisi áruházzal szemben). „Mlraole" hajeltávolitó- szer szétküldése utasítással. Szép­ségápolás. Szemölcsirtás. — Kérjen prospektust. — MEGLEPŐ OLCSÓ BUDAPESTEN. Barchet .... 25000 K Öltöny kelme . . 125000 „ Kabát posztó . . 195000 „ Bársony .... 75000 ,. Velour .... 210000 „ IMHÖF ÁRUHÁZ Budapest, Rákóczi-ut 82. Húszér-ucca sarok. — Megrázó az a kép, amely a pontos statisztikai adatokból és tárgyilagos helyzetképekből az ol­vasó szemei elé tárul a Magyarság | Évkönyvében, mely az elszakított országrészek sorsát idegen uralom alá került testvéreink helyzetét leg­pontosabban ismerleti. Az Évköny­vet minden előfizető ingyen kapja. A Magyarság napilap kiadóhiva­talához Budapest, VII., Miksa-ucca 8. kell a megrendeléseket címezni. Sodorjon 39H1H9 papírt — Szokatlanul gazdag e hé­ten a Színházi Élet legújabb szá­mában megjelent Országos Szín­házi Élet, mely gyönyörű, érdekes képeket és riportokat hoz a vidéki színházak bemutatóiról és egyébb eseményeiről, A Színházi Élet leg­újabb száma bőven foglalkozik az Olasz asszony, Masamod bemuta­tóival pazar illusztrációkkal. Kotta­melléklet, nagy film, autó, sport, zene, divat képzőművészei szép- ságápolásrovat, azonkívül A kis muszkák teljes szövege, mint da- rabmellénlet. Incze Sándor nép­szerű hetilapjának ára 8000 ko­rona, negyedévi előfizetés 80,000 korona. Kiadóhivatal Budapest Er- zsébet-körut 59. Porosz származású egyén XKMET OKTATÁST vál­lal Bei ls íz-módszer szerint Felvilágosítással szolgál Széehenyi-tér 8. sz. alatt dir. Braun Béla rendelő­jében. — HÁZVEZETŐNŐI ÁE- EÄST keres özvegy urinö magános nrnál vagy gar- con háztartásoknál a leg­jobb ajánlatokkal. HÁZI- KISASSZONYNAK ajánl­kozik intelligens fiatal leány, aki a háztartás ve­zetésére is képes. — Címek a kiadóhivatalban. S O S3 T­MVSC-Sac 3 :0 (2:0) A jobb és erősebb csapat győzött bár, a gólarány nem hü kifejezője a csa­patok erőbeli különbségének, mert az első félidő két gólja Elefánt gyönge védésének tulajdonítható. A győztes csapat erősen, lelkesen, rámenően játszott s csak a Sac. kitűnő hátvédein múlt, hogy több gól nem esett. A Sac.-nak csatár­sora Egry nélkül teljesen akció­képtelen. Stoffiánt erősen fogták s magára hagyatva nem boldo­gulhatott, mert a csatársorban nem volt, aki értékesíthette volna átadásait, mikor három elleniéi is lógott rajta. A fedezetsorban egye­dül Grünwald játéka elégített ki. Erős máv. fölénnyel indul a játék s Lukács már az első per­cekben tiszta helyzetben fölé lő. A Máv. további támadásait a ki­tűnő Sac. bekkpár akasztja meg s hatalmas rúgásaik gyakran front­ba juttatják a Sac. csatársorát. Stoffián minden akcióját azonban leszereli a kitünően játszó Máv. halfsor, melyben Pataki tulerélyes játéka hangos ellenkezéseket vált ki a közönségből különösen az­után, mikor a birő a Sac. kapu előtt esett faultért reklamált 11-est nem Ítéli meg. A 35. percben eredményes a Máv. támadása. Pásztor lefut s beadását Lukács Elefánt mellett beguritja. A gól után a Sac. erélyesen támad, de ismét csak a Máv. ér el ered­ményt. Lukács lövését Elefánt ki­ejti s a labdát a rámenő Pásztor berúgja. A második félidő első 20 per­cében erős a Sac. fölénye, de a Máv. védelme állandóan résen van. A vasút támadása a 30-ik percben ismét eredményes, Lukács átadását Muhoray védhetetlenül belövi. Vass biró kissé túlságosan is vigyázott, hogy a Sac.-hoz fűződő régebbi kapcsolata ne látszék ki a bíráskodásából. A fölázott pá­lya is befolyásolta a mérkőzést. MKASE—Egyetértés 3:2 (3:0) A miskolci — népkerti pályán le­zajlott mérkőzést a kereskedők nagyobb szerencsével nyerték meg. Az Egyetértés végig erős ellenfél volt s csak a balszerencsén múlt, hogy elmaradt a kiegyenlítés. Saujheiyi máv.—Perecesi T. K. 2 :2 (2:0). A vasárnap dél­előtti szakadó esőben lejátszott mérkőzés egyenlő erők küzdelme volt. A Máv. az első félidőben szerzett góljaival 2 : 0-ra vezetett, de a második félidőben vissza­esett s a védelem nem volt ké­pes a jó technikájú Pereces csa­társor áttöréseit s a kiegyenlítést megakadályozni. 2 m. hosszú, 60 millim. átmérőjű eladók. Megtekinthető Kossuth Ferenc-ucca 11. sz. alatt. Ugyan­ott egy erős szerkezetű t a 1 y i g a is van eladó. Eladó ház. Zilahi Kiss Jenő sárospataki Vay-ucca 136. számú házát (területe udvar és kerttel 500 négy­szögöl), továbbá 604 négyszögöl területű, a csendőriskolával szem­ben fekvő belsőségét eladja. Zárt ajánlatok 1924. évi nov. hó 17-én d. u. 5 óráig nyújtan­dók be alulírott ügyvéd irodájában, ahol az eladási feltételek megte­kinthetők. Dr. Bálint Zoltán, ügyvéd. 40 üveg Törley Reservé pezsgő a gyári árnál 10%-al olcsóbban eladó vendéglős és bávés uralmak. Ásványvizekben, Carlsbadl kétszer süteményekben nagy lerakat. Naponta frlBS debre­ceni virsli, szalvaládé. — Prágai gyégysód&r. Külön­féle csemege őssé, roll, orosz halakban nagy választék. — Csemege, savanya oakorkák és csokoládékban nagy vá­laszték. — Kétszer naponta friss péksütemény. TÚTH LAJOS fűszer-csemege kereskedő Sátoraljaújhely, Rákóczi-u. 1. November 15-től 1—2 személy részére bútorozott szoba kiadó ugyanott jó házi koszt kapható Cim a kiadóhivatalban Aprított tűzifa legolcsóbb napi áron min­den mennyiségben is elsMii ilhosábfa házhoz asm *m. JUHN RÓBERT ÉS TÁRSA fakereskedők SÁTORALJAÚJHELY. Telep : Andrássy-u. 2. — Telefon : 75. ÜZLET MEGNYITÁS. Tisztelettel hozom a n. é. közönség szives tudo­mására, hogy Sátoraljaújhelyben Széchenyi-tér 9. szám alatt (Juhászné-féie ház) férfi-, fiú-, gyermekruha és divatüzletemet megnyitottam. Midőn Ízléses, dús választékú raktáram : elegáns, legújabb szabású, angol szövetből készült öltönyök, divatraglánok, télikabátok, szőrmebun­dák, kiváló minőségű férfi és női bőrkabátok, kalapok, sapkák, ingek, nyakkendők stb. megtekinté- I sére a m. t. közönség szives figyelmét felhívni bátorko- ; dóm, tisztelettel kérem bizalomteljes pártfogásukat, hogy I szolid és olcsó áraimmal a nagyközönség érdekét szem » előtt tartva lehessen alkalmam nb. szolgálatukra állani. [ Teljes tisztelettel: ADORJÁN DEZSŐ. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom