Zemplén, 1924. július-december (55. évfolyam, 53-102. szám)

1924-10-15 / 82. szám

2. oldal Z E M P L E N 1924 október 15 gyenge terméseredményre, a köz­érdekű inségmunkákat az egész vármegye területére halaszthatat­lanoknak jelezte. Részletes kimutatást terjesztett elő az elvégzendő inségmunkák- ról, mely szerint a végrehajtandó munkálatokra közel 7 milliárd ko rónára lenne szükség. Miután azonban ilyen összeg utalásáról nem lehet szó, előter­jesztésében az alsóberecki-i Bod- roghid s a tárcái—phtrügyi, tárcái —báji s a tárcái - bodrogkereszturi vicinális közutak építésére, illetve javítására kérte egy milliárd ko­rona engedélyezését — kölcsön- képen, mely összeg havi egyenlő részletekben egy év alatt lenne visszafizetendő. A bereokl-i Bodrog-hld Részletesen és — ami Bernáth Aladár alispánnak a Bodrog-hid építésénél elfoglalt álláspontját mindig jellemezte — nagy meg­értéssel és világos okfejtéssel tárta föl az alispán előterjesztésében azokat az okokat, melyek a hid sürgős létesítését nélkülözhetet­lenné és feltétlenül szükségessé teszik, annál is inkább, mert a vármegyének a hid fölépítésére már előnyös és elfogadhaté aján­lata van. Az építkezésre 400 milliió ko­rona már rendelkezésre áll s még a közmunka-akció keretében nyúj­tandó 800 millió korona kölcsönre van szükség, hogy a munkálatok megkezdődhessenek. A tárgyaláson nyert benyomá­sokból az azon résztvevők reményt merítettek, hogy a kérelem lehető­ség szerint teljesittetni fog. Uezőrendőrl kihágások A tokaji járás főszolgabirája jelentést tett, hogy a magántulaj­don tisztelete járásában igen gyenge lábon áll, mely körülmény a me­zőrendőri kihágások példátlan megszaporodását szülte. Legkét- ségbeejtőbb azonban Olaszliszka községben, ahol a mezei lopások a legszemérmetlenebb módon kö­A túszok névjegyzéke azokén kívül, akik már április 21—22-én hurcoltattak el s akiknek névsorát már ismertettük, a következő : Báró Vécsey Ferenc, báró Vécsey Béla nagybirtokosok, Lánczi Zoltán új­ságíró, Hericz Sándor ipartestületi elnök, Kertész Béla tanár, Lengyel Dezső bankhivatalnok, Ivanicskó Gyula, dr. Meczner Tibor nagy- birtokos, árvaszéki ülnök, dr. Ko- valiczky Elek kir. közjegyző, Hor­váth Tihamér iparos, Schweitzer János fogházfelllgyelő, Schweitzer János egyetemi hallgató, Onuska Miklós iparos, Diószeghy József árvaszéki ülnök, Vilkovszky Kál­mán kereskedő, Dubay Nándor kereskedő, Blumenfeld Jenő ke­reskedő, Zsürger Vince magán- hivatalnok, Szabó Vince keres­kedő, Ruzsinszky József iparos, Debreczeni Áron keresk. iskolai igazgató, dr. Nyomárkay Ödön birtokos, vármegyei közkórházi főorvos, dr. lsépy Tihamér ügy­véd, Bernáth Aladár vármegyei másodfójegyző, dr. Mizsák József tb vármegyei főjegyző, Meczner Béla földbirtokos, főrendiházi tag, Thuránszky László vármegyei fő­jegyző, gróf Mailáth József, (gróf Mailáth Pál szintén túszfogságba esett néhány nappal később, ami­kor már a fentebb felsoroltak Budapesten voltak.) (Folyt, kör.) vettetnek el. A mezőőr vagy tu- . lajdonos szemeláttára, fényes nap- | pal törik le a kukoricát és viszik j el a keresztbe rakott terményeket j és a legszigorúbb bírságok sem ! riasztják őket vissza. A fegyver­telen mezőőröket kinevetik s ha ellenük fordulnak, életveszélyesen megfenyegetik. A bizottság, a főszolgabíró jelen­tésében felhozottakkal részletesen foglalkozott s megtette a szüksé­ges intézkedéseket. Közlekedés Átiratot intézett a bizottság a Máv. igazgatóságához s a miskolci üzletvezetőséghez annak érdeké­ben, hogy a reggeli személyvonat Miskolcig közlekedjék s hogy az Ujhelyből délután 2h 26'-kor és Miskolcról—Ujhelybe d. u. 1 h 40 u kor induló személyvonathoz kőz­A vámhivatal két ízben tett már panaszt az államrendőrségen, hogy a nagyállomáson lévő raktárából nagyobb mennyiségű textiláru tűnt el. A szeptember hó 22-én tett panaszfeljelentés szerint 48 klgr. textil-áru, az okt. hó 9-iki jelentés szerint pedig 9 kgr. fehérített pa­mutvászonnak kelt lába a raktárból. A rendőrség figyelmét a meg­indított nyomozás során felhívták egyik gyanúsan viselkedő vasúti munkásra, aki nagyobb mennyi­ségű textil-árut kínált eladásra. A nyomozás a kapott nyomon elindulva hamarosan eredményt ért el s őrizetbe vették Horváth József éjjeli őrt, Panykó János és Lukács Elemér vasúti munkáso­kat, akik beismerték, hogy a lo­pásokat ők követték el. Egyizben álkulccsal hatoltak be a raktárba, kétizben pedig a betört raktárab­vetlen járatú személykocsik csa­lhassanak. Gazdasági ügyek Az őszi szántás és vetési mun­kálatok vármegyeszerte folyamat­ban vannak. A tengeri és krumpli termés általánosságban jónak, sőt egyes helyeken kiválónak mond­ható. A szőlőkben a termés nem bőséges, de igen jó minőségűnek ígérkezik. A Hegyközi vasnt ügyében a legutóbbi bizottsági bejárás alkalmával felmerült kifo­gások alapján megállapított hiá­nyok pótlására kötelezte a bizott­ság gróf Károlyi László tulajdo­nost. Végül az egyes szakelőadók terjesztették elő a bizottság intéz­kedéseit igénylő jelentéseiket és ügy darabjaikat. lakon keresztül huzgálták ki az árukat Horváth József éjjeli őr a rend­őrségi fogdában öngyilkosságot kísérelt meg. A kapcájából és a lábravalójából kötelet készített és már a hurokba tette a fejét, mikor fogoly társai szándékát észrevéve az öngyilkosságot megakadályozták A tettesek a lopásokat a leg­primitívebb módon követték el s kívánatos, hogy az ilyen értéke­sebb árukat tartalmazó raktár őr­zésére nagyobb gondot fordítsa­nak, ma is igaz lévén a közmon­dás, hogy az alkalom szüli a tolvajt. — Az iskolánkivüli népmű­velés céljaira az 1924/25. évre pstatakarékpénztár utján Tokaj község 127.400, Tárcái község 100.000, Bodrogkeresztur község 60.000 koronát küldött a várme­gyei Isk. Népm. Bizottságnak. íakásépitési hitel a kis* gazdáknak A m. kir. földmivelésügyi mi­nisztérium az 1920. évi XXXV. törvénycikk alapján házhelyhez jutott egyéneknek, továbbá az 50 kát. holdat meg nem haladó bir­tokkal biró, vagy ily területen gazdálkodók lakásai és egyéb építményei felépítéséhez szükséges összes építkezési faanyagok köny- nyebb és jutányosabb beszerzé­sének biztosítására állami támoga­tással az OKH. kebelében meg­szervezte a „Falusi lakásépítő akciót“. Ezen az utón az építkezők ren­delkezésére bocsátott faanyag ára jelentékenyen mérsékeltebb a napi árnál, ezenkívül az elegendő kész­pénzzel nem rendelkező építtetők a faanyagot hitelbe is megkaphat­ják a következő feltételek mellett: Az igényjogosult az anyag ér­tékének 30 százalékát köteles azon­nal készpénzben lefizetni, mig a fennmaradó 70 százalékról — amennyiben a szövetkezetek igaz­gatósága megszavazza, (három hónapra szól) s fedezeti váltót ad, melyet úgy az igényjogosult, s amennyiben nős, felesége is, va­lamint az összegre hitelképes ke­zes is forgatmányával látja el. A váltó évi kamata 26 százalék, melyhez még a forgatói jutalék járul. TX X X&JE2 ZSZ. — A főispán szabadságon. A belügyminiszter Thuránszky László főispán részéi e okt. 10-től hat heti szabadságot engedélyezett, mely idő alatt Bernáth Aladár al­ispán helyettesíti. — Dr. Ligeti József ünnep­lése. Dr. Ligeti József vm. t. fő­orvos városunk általános tisztelet­ben és közbecsülésben álló pol­gára, az orvosi karnak tekintélyes tagja vasárnap töltötte be 70-ik életévét, mely alkalomból nemcsak tisztelői és barátai, hanem az izr. kulturális intézmények és jótékony egyesületek is melegen ünnepelték. Tisztelgett nála az izr. hitközség, iskolaszék és karitativ intézmé­nyek, melyek nevében dr. Reichard Salamon, dr. Székely Albert és dr. Roboz Bernát üdvözölték és adtak kifejezést a legjobb kíván­ságoknak. Minden okunk megvan arra, hogy a társadalom tisztele­tének és becsülésének mi is kife­jezést adjunk, mert az ünnepelt egész élete folyamán s a legnehe­zebb időkben is a társadalmi összhangot és megértést szolgálta, a közjónak volt mindig a mun­kása azokkal a tulajdonságokkal, amelyekkel annyi tisztelőt és ba­rátot szerzett magának a társadalom minden rétegéből. — A tiszáninneni ref. egy­házkerület őszi közgyűlése ma van Miskolcon. Kedden a Közép­iskolai Tanügyi Bizottság ülésezett. — Adomány. Orbán Béla és Paulovics Sándor egy köztük tel­merült vitás ügyből 150,000 ko­ronát küldöttek be szerkesztősé­günkbe, 75,000 koronát a kérész- ; TÓTH m fÜBser-, csemege-, Prágai-, Kassal sódar- és hideg felvágottak üzlete Sátoraljaújhely, Rákóczi-utca 1. Herz szalámi, Pick szalámi, Widoni Testvérek-fé!e; szalámi minden nap kapható. MÉH-UI9SZ vétele, Eladása. CUHOR, hévé, rizseb többféle választékban előnyös árban — Tisztviselőknek egy havi hitel pontos fizetésre. Cukorkákban, 8zerenosl csokoládékban nagy lerakat. r SZlPflL I». HftBOLV művészi fényképészete megnyílt! Sátoraljaújhelyben, Petőfi-ucca 14. szám. Hol is a nagybecsű közönségnek, a fotográfia terén a legmesszebbmenő igényeit elégítik ki. U. m.: Művészi portrait, speciái gyer­mek- és csoport-felvételekben. «« «se Külön szakosztály fcnykepnagyitasoknak! Elfogták a vámhivatal raktárának tolvajait Az egyik tettes öngyilkossági kisérlete a rendőrségi fogdában

Next

/
Oldalképek
Tartalom