Zemplén, 1924. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)

1924-02-20 / 15. szám

Ötvenötödik évfolyam. 15. ssám Sátoraljaújhely, 1924. február 20. Megjelenik hetenként | kétszer szerdán és szombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoraljaújhely (Vármegyeház udvar) I I Zemplén POLITIKAI HÍRLAP Előfizetési ár: Negyedévre . . 4000 K. Egy évre . . 16000 K. Hirdetések: négyzetcentiméterenként. Nyllttér soronként 500 K. Telefon: FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: Telefon: (szerkesztőség) 63. 8iám. Báró MAILLOT NÁNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF (kiadóhivatal) 63. ernám. • Hiszek egy istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen. A jó szomszéd Sátoraljaújhely, február 19. Az egész világ gazdasági éle­tének nagy szencációja volt a magyar korona teljesen indoko­latlan és váratlan zuhanása a két effektiv koronát vásárló európai piacán a bécsi és prágai tőzsdé­ken. Ennek következménye ter­mészetesen a legsúlyosabban a ma­gyar gazdasági életben jelentke­zett, úgy, hogy a hirtelen felszökő árak szinte katasztrófálissá tették a felkészületlen osztályok élet­viszonyát. Az árak minden vonalon pár nap alatt megháromszorozódtak és a felfelé tendáló áremelkedési folyamat még mindig tart. A nemzetgyűlésen ép olyan ide­gesen fogadták ezt az eseményt, mint a közélet minden egyéb fó­rumain és várták, sürgették a kor­mány megnyugtató nyilatkozatát és erélyes védekezési rendelkezé­seit a koronarombolásssl elköve­tett merénylet ellen. Ez be is kö­vetkezett a legutóbbi miniszterta­nács ülésén, ahol a pénzügymi­niszter ismertette a bécsi és prágai kontremin okát és tendenciáját, ami után a védelmi intézkedések egész sorozatát terjesztette elő és szankcionáltatta a miniszterta­náccsal. Illetékes helyen a koronarom­bolás manőveréről és a kormány intézkedéseiről a következők sze­rint informálták munkatársunkat: — Meg kell állapítani, hogy a magyar korona ellen vezetett tá­madás, mint eddig is minden al­kalommal, most is a bécsi gazda­sági körökből indult ki. Retorzió félét akarnak alkalmazni az igaz- ságügyminiszternek a koronarom­bolók ellen tett eljárásáért, amely­nek során a bécsi közgazdaság igen sok vezető tényezője lett komolyan kompromittálva. Érdekes megfi­gyelni ezzel az eredménnyel kap­csolatban a bécsi lapok gazdasági rovatát, ahol állandóan foglalkoz­nak most a magyar korona zuha­násának okaival és következmé­nyeivel. Kitűnik, hogy egyes bécsi nagybankok prágai érdekeltségeik­kel karöltve tendenciózus kontre- mint vezettek a magyar korona ellen politikai szándékkal, azzal a céllal tehát, hogy megállítsák ilyen eszközök által a koronarontók el­len folytatott bűnügyi vizsgálatot és megdöptsék a pénzügyminisz­tér helyzetét, illetve pénzügyi po­litikáját. — Hasábos cikkek jelentek meg a derék osztrák szomszéd lapjai­ban arról, hogy a magyar korona az igazság- és pénzügyminiszterek folyamatba tett eljárása következ­tében nem lehet nemzetközi érték­cikk, mert azt csak venni lehet, de az eladása a Magyarországon kialakult felfogások értelmében besszmomentumnak tekintetik és mint ilyen törvényes üldöztetés veszedelmének van kiszolgáltatva. Megszüntették ezért a bécsi és prágai koronavételeket, ellenben hatalmas mennyiségű koronatételt dobtak piacra, pánikot idéztek elő és sikerült ezzel lenyomni a ma­gyar korona értékét az osztrák korona alá úgy, hogy Bécsben 93—95 osztrákot ért a magyar korona. nnrwinirin rrur nrvwi A főispán budapesti utjának eredményei Biztosítva van a szőlők bemunkálása. — A határátke­lési forgalom szabályozása. — A pénzügyi székház felépítése. — A pénzügyminiszter megtett minden intézkedést, hogy ez az állapot valóban átmenetszerü le­gyen és sürgős akciót tett folya­matba, hogy a magyar koronát megjavítsa, illetve értékét a nem­zetközi relációkban feljavítsa s ezzel párhuzamban a legradikáli­sabb intézkedések történnek arra nézve is, hogy a korona vásárló értékéta belföldön is visszaállítsa. Az árvizsgáló bizottságok rende­letet kapnak s a legszigorúbb uta­sításokat, hogy azonnal kezdjék meg erélyes működésűket a túlzó árfelhajtók ellen, akikkel szemben németországi példa szerint fognak eljárni. Egyszóval a legrövidebb időn belül változás fog történni legalább olyan eredménnyel, amely a megélhetési nivót visszahelyezi legutóbbi állására. ! A főispán magával vitte a bízott- j ság fölterjesztését s mint a többi ügyeknél, ebben a fontos kérdés­ben is, Görgey István nemzet­gyűlési képviselő társaságában járt el. Közbenjárásuk teljes eredmény­nyel járt, amennyiben a miniszté­rium a fontos érdekek belátásával honorálni fogja a közig, bizottság előterjesztését, s annyi a szőlőmunkálatokhoz értő rabmunkaerővel fogja kiegészíteni az újhelyi fog­ház létszámát, amennyi ele­gendő lesz a szőlők fenn­akadás nélküli megmüve léséhez. Megfelelő intézkedést tesz a mi- niszteriam a rabmunkásoknak ru­házattal való ellátása tekintetében is s figyelemmel lesz a vármegyei t. főorvosnak javaslatára, ami a rabok egészségi állapotára vo­natkozik. A rabmunkások napi Thuránszky László, várme- j gyénk főispánja — amint már megírtuk — a föispáni értekezlet­tel kapcsolatban csaknem az egész múlt hetei a fővárosban töltötte s ezt az időt felhasználta arra is, hogy több olyan dologban közben­járjon, amelyek a vármegyére és közelebbről Sátoraljaújhely váro­sara nézve is elsőrendű fontosság­gal bírnak. A rabmunkálatok biztosítása. A vármegyei közigazgatási bi­zottság legutóbbi ülésében határo­zatot hozott, melyben előterjesztést tett az igazságügyminiszterhez, hogy a sátoraljaújhelyi kir. ügyész­ségi fogház létszámát olyan rab­munkásokkal egészítse ki, akikkel a tavasz beálltával meginduló sző­lő-kampány munkálatai fennaka­dás nélkül végrehajthatók lesznek. ; munkabérét az ellátáson kívül egy kg. búza árában fogják megszabni. A határátkelési forgalom szabályozása. Igen sok panasz hallható a ha­tárátlépő állomás forgalmi beosz­tása ellen, ahol az utasoknak egész napszakokon át kell veszte­gelniük, míg útjukat a Felvidék, vagy a magyar terület felé foly­tathatják. Egyik laptársunk már A proletárdiktatúra Zemplén vármegyében Irta: Dr. Kossuth János (27) 1. Bevezetés A történelmi anyag egybefoglalá­sának vázlatos ösmertetése. A forradalmi kormány erélyte- lensége napról-napra érezhetőbbé tette Csutáék fellilkerekedését. El­lensúlyozására, sőt ártalmatlanná tételére a január második és feb­ruár első felére eső idő lett volna alkalmas. Bettelheim elüzetése a munkásság túlnyomó többségének óhajtása volt, a barak álrokkaqt- jainak lefegyverzése, kivéve Gsu- tát s legközelebbi társait, általános megnyugvást keitett. A törekvés, Ujhelyben jelentékenyebb határ- rendőrségi karhatalmat helyezni el s azzal biztosítani úgy a közbiz­tonságot, mint a kommunista irány ellensúlyozásának íarthatősságát, a forradalmi kormány önfentartási ösztönének ébredésére mutatott. Ha a kivitelnek a Csutáék által inscenirozott akadályozása erélyes visszautasításra talál, kétségtelen, hogy a kommunizmus kezdődő láza csökkent volna emésztő ere­jében s a mozgalom higgadtabb irányt vészén. Csakhogy mig a munkástanács óráról-órára türel­metlenebbé vált követeléseiben, a nemzeti tanács, dacára hogy az őszirózsa forradalom helyi spiritus rektorának szerepére vállalkozott, a megfélemlitettség tehetetlen ál­lapotába hanyatlott Csuta ama kijelentésére, amelyet állítólag a nemzeti tanácsban tett: hogyha Ujhelybe karhatalmi erőt hoz a kormány, akkor itt „vér fog foiyni“, nem akadt egy férfi sem, aki meg­nyerte volna adni a méltó fele­letet. A lavina omlott tovább. A vár- megyeháza lassanjrint mindenkié volt már, kivéve a vármegyét. : Ahány alakulatba, különítménybe i tagozódott a szocialjsta-kommu- i j nista tábor, annyi termet, vagy i legalább szobát követelt magának ! a vármegye székházából. Kíván­ságuk parancs volt. Párttiíkárság, különféle iroci \ szakszervezet, nyilvántartás, r unkakerülők se­gélyakciójának h. lyisége, ruharak­tár, csavargók me gedő szobája, különféle „jóléti“ címet felkapott máról-holnapra alakult „hivatalok“ helyiségei szorították összébb, majd ki a házigazdát. — Al­konyából gyakran éjfélig özönlött fel és le a lépcsőkön a tömeg, amelynek négyötöd része ember­salakból állott. Épületes kijelenté­sek voltak hallhatók. „Vagyunk már elegen, hát mér nem csinál­ják meg aztat a veres gárdát, oszt hagy legyen piff-paff. “ Egy zül­lött vidéki alak pálinkától rekedt hangján fejezte ki megelégedését imigyen: „tavaly még a nagysá­gos urak jártak erre, most már miénk az ámbitus.“ „De jól meg is fordult a világ“, — egészíti ki az eszmecserét egy szajha, „mi leszünk ezután a nagyságák.“ Sut­togást is lehetett elvétve hallani: „nekem nem kell forradalom, ne­kem munka kell.“ De az ilyesmi fehér holló volt. Február második felében egy Franke János nevű pénzügyigaz­gatósági kishivatalnokot, Vavrik József és Kacsik György — az előbbi ösmert alakja a proletár­diktatúra szereplőinek, az utóbbi ösmcretlen — letartóztatták és a rendőrség elé állították azért, mert „A nemzeti köztársasági párt pro­gramja “ cimü, néhány oldalra ter­jedő füzetet osztogatott a járó­kelőknek és — állítólag plakát- kiragasztással próbálkozott. szám ara 300 KI.

Next

/
Oldalképek
Tartalom