Zemplén, 1924. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)

1924-01-02 / 1. szám

Ötvenötödik évfolyam. 1. szám Sátoraljaújhely, 1924. január 2. Megjelenik hetenként kétszer sserdén és szombaton' Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoraljanjhely (Vármegyeház udvar) I Zemplén POLITIKAI HÍRLAP Előfizetési ár: I Negyedévre . . 3000 K. ] Egy évre . . 12000 K. Hirdetések: négyzetcentiméterenként. Nyllttór soronként 500 K. Telefon: FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: Telefon: (szerkesztőség) 63. aiám. Báró MAILLOT NÁNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF (kiadóhivatal) 63 esám. ^z, első lapra Sátoraljaújhely, 1924. január 1. Az öröklét időmérőjének végtelen számlapján új szám­hoz ért az emberi lét mutatója s a szilveszter-éjszakai va­júdásból ígéretes arccal bukkant föl az újszülött: 1924. Szilveszter éjszakáján eltemettük az elaggott évet, mely­nek sirbazuhanását annyi komor gyász és annyi feltörő ke­serűség kisérte, hogy csaknem azt kell hinnünk, hogy az a rendíthetetlen hit, melyet a látnok költő száz évvel ezelőtt szent örökségként hagyott reánk, bujdosni indult a hazában, mint Világos után s nem világol föl többé a végnélkülinek tetsző magyar éjszakában. Pedig az elmúlt esztendő hozta újból föl a magyar égre a magyar értéknek és kultúrának, a magyar élet jogá­nak és igazságának kiolthatatlan fénnyel világitó üstököseit s az imént sírba dőlt esztendő verte vissza világszerte hall­hatóan azt a hatalmas visszhangot, melyei Petőfi és Madách magyai lelkiségben örökkön égő hatalmas szelleme indított el a megpróbáltatások és szenvedések földjéről. A körülöttünk vakon és süketen, a „győzelem“ borától ittasan, hagymázos őrületben tántorgó gyűlölet ütemét az elmúlt esztendőben mérsékelte le szizifuszi munkájával az a férfiú, akit legválságosabb időnkben a magyar sors kereke mellé állított a történelmi szükségesség. De mi — s ez a végzetszerü balsorsunk — csak az árnyékot keressük, csak a hamu hullását látjuk és sorsunk kimúlt esztendejét ijjedten szürkitettük belé egy-egy siró, nyögdécselő mea culpa zümmögésébe. Az esztendő fordulóján pedig, mikor titkok szorítják a sziveket s az elkövetkezhető dolgok felismerhetetlen forma­ként fenyegetnek az idő sötét mélységeiből, nem kellene magyar mélabúval tétován tekintgetni vissza a hátunk mö­gött feketéllő sötétbe, hanem minden reménységünk, min­den érdeklődésünk, minden hitünk, minden várakozásunkat az újszülött, a ránkköszöntött újesztendő felé kell fordítanunk. Ha annyi csalódás ért is, annyi balsors; ha annyi ma­gyar könny és mélységes magyar fájdalom van is mögöt­tünk, legyen erős és tántoríthatatlan a mi hitünk a szebb j és boldogabb magyar jövendőben. Higyjünk abban, hogy ! az uj esztendő is egy lesz azok közül, melyben igazibb életre kél az egész ország, higyjük, hogy amint megállóit a magyar a Mohipusztán, Mohácson úgy megáll Triánonon túl is, a könnyel és vérrel megszentelt igazság erejében és hatalmában bizakodva. Hitünk legyen az új évben, ne letar­giánk és lemondásunk, meit a hit nélkül nem lehet erőnk az élet ezernyi küzdelméhez s nem lehet erőnk azokhoz a kötelességekhez, melyeket nehéz sorsunk élőnkbe szabott. Annyi a példa előttünk s korcs utódokként nem tagad­hatjuk meg soha azokat a tetteket, melyeket gloriás fényben tündöklő nagyjaink lelkében a honfiúi önfeláldozás érlelt kötelességekké. Hiszen ezek tartottak fönn Trianonig. Az a mindenek fölött való hazaszeretet, amely ha kellett tollal, ha kellett karddal, ha kellett a szolgaság könnyíelen némaságával, vagy a vérpadon elomlott mártiriummal küzdött és virrasz­tóit még a csillagtalan éjszakákban is. És békességet az új esztendőre. Térjen vissza a felzak­latott magyar szivekbe és a gyűlölettől izzó magyar lelkekbe a békesség. Ne legyen megint úgy, hogy mi magunk mindig egy­mást marjuk, gyalázzuk, gyilkoljuk, egymás vérét vegyük ahelyett, hogy minden éperőt, akarást, készséget egy ös­vényre terelve, sír szélére sorvadt országunk megmentésére, újjáépítésére, visszaszerzésére egyesítenénk, hogy . egyetaka- rással, vállvetve emeljük le a köveket, miket Trianon hen- geritett sziklasirunkra. Ne az ő évet temessük, hanem a múlt egyenetlenségeit s ne egymásra vessünk, hanem akarjuk erősen, elszántan a jövőt, az új, a soha nem múló győzedelmes Életet. Feszülő izmokkal menjünk neki, kemény vállakkal, elszánt akarással, felfelé szegzett fejjel s vessük ki az átkot, a mely oly ádáz gyűlölettel tombolt a tatárral s „nemzeti nagylétünk nagy temetőjét“ ásta meg a mohácsi síkon. Tárjuk ki hajlékainkat és sziveinket az emberszeretet igéinek s ami szépet, jót, emberien nemes dolgot, haladá­sunk, életünk irányába esőt produkálnak az Istentől jobban megáldottak, tegyük azt magyar közkinccsé s akarjunk me­gint boldog, szabad kulturált európai magyarok lenni. Nincs ennél igazabb újesztendei kívánságunk. A proletárdiktatúra Zemplén vármegyében Irta: Dr. Kossuth János (14) I. Bevezetés A történelmi anyag egybefoglalá­sának vázlatos (ismertetése. A fővárosi szocialisták, mint akiknek szervezetük sokkal erő­sebb és céltudatosabb volt a Ká­rolyi forradaloménál, népmozgal­makkal, felvonulásokkal — a fő­városból sűrű egymásutánban le­utaztatott és helyi agitátoraikkal tartatott, tartalomban szélsőséges, formában rüpők szónoklataikkal tartották izgalomban a vidéki la­kosságot. Egy a fővárosból jött pépbolonditó bitang a Vadászkürt vendéglő kertjében tartott ndpgyü- lésen — pár nappal a fórra dalom kitörése után — már olyan beszé­det tartott, aminőt még Ujholyben nem hallottak, ahol a szoci listák azelőtt csak azt kívánták, iamit minden okos és jóindulatú ember jogosnak ösmert el s amelyből több meg is valósult s megváló sulófélen volt az idők szellemé­ben. A vallás ellen dühöngött, mint a proletáriátusnak még a „burzsoáziánál is nagyobb ellen­sége“ ellen — egyben beigérte a „papok üldözésében“ a leszámo­lást. A beszéd a csőcselék feliz­gatására volt szánva s a legsöp- redék elemben visszhangra is talált. Az a beszéd volt a nyitá­nya a jóformán napról-napra is­métlődő utcai gyűléseken elhang­zott szózuhatagnak. S bár a szó­nokok kifejezték azt, hogy prole­tárdiktatúrát terveznek, Károlyiék — fegyvertársakat látva bennük — közömbösen vették az egész mozgalmat. Ebből a káoszból mi válhatott volna egyéb, mint ami inkarnáló- dott a valóságban. Látva a forra­dalmi kormány nyomorult tehe­tetlenségét, kezdett a fejvesztettség általánossá válni. Ujhelyt az a meglepetés érte, hogy jóformán egyik napról a másikra addig teljesen ösmeretlen nevek verődtek felszínre. Csuta, Domenyik, Dren- gács, Fűzi, Kroo, Pásztor, Hart- stein, Nemes (Neufeld), Steiner, mig aztán megjelent a színen dr. Bettelheim Ernő, akivel teljes lett a gárda. A vármegyét gúzsba kötötte a nemzeti tanács röviddel megala­kulása után, azon kategorikus ki­jelentésével, hogy az alispáni hi­vatal fölé is kiterjesztette a hatás­körét s mint alárendeltjével bánt el. Dókus Gyula alispán elösme- résre méltó férfiassággal, a törvé­nyes formák s az alkotmányos rend szemeiőtt tartásával kivánt a felfordultságban is intézkedni s a rendkívüli vármegyei közgyűlést november hó 9-re egybehívta, a mely közgyűlés megtartását azon­ban a nemzeti tanács megalakí­tása után egy-két nappal később megalakult munkástanács, Ujhely jakobin klubja, megakadályozta. Ez az erőszakosság már a pro- letárdiktctura beköszöntője: voh s attól kezdve fokozatosan erős- bödött az, mig elég gyors pro­gresszióban teljessé nem vált, amellyel szemben a központi for­radalmi kormány szánalmas tehe­tetlenségben vergődött. Egyes vo­natkozásokban még névlegesen se ösmerte el a munkástanács a Károlyi kormányt. A sátoraljaúj­helyi postafőnök áthelyezését, a melyet az illetékes felsőbb ható­ság rendelt el, erőszakkal akadá­lyozta meg Bettel heim Ernő s a felsőbb rendelkezésnek nem volt képes a hatóság érvényt szerezni. A Károlyi kormány vármegyei biztosa tűrni volt kénytelen, hogy a helyéről való távozást követelő szocialisták deputációit fogadja, akik arcátlan arroganciával jelen­tették ki, hogy a türelmük fogy­tán van s a sor rájuk került. Betörésen ért gonosztevőket helyeznek szabadlábra s a ható­ságot paktumszerü megállapo­dásra kényszeritik, hogy a nem­zetőrség- lefegyverzése végett ve­zetett éjjeli fegyveres támadás tetteseinek büntetlenséget bizto­sítsanak. Tűrni kénytelen a Károlyi forradalmi kormányhatósága, hogy a munkástanács bíráskodhasson azon bátor tisztek fölött, akik Bettelheim Ernőt a városból ki akarták kergetni, azt a Bettelheim Ernőt, aki a város mérsékelt mun­kásságát megvaditotta, aki „katona és zsentri banditáknak“ nevezte a polgári társadalom nyugalma Egyes szám ára soo ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom