Zemplén, 1924. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)
1924-01-02 / 1. szám
Ötvenötödik évfolyam. 1. szám Sátoraljaújhely, 1924. január 2. Megjelenik hetenként kétszer sserdén és szombaton' Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoraljanjhely (Vármegyeház udvar) I Zemplén POLITIKAI HÍRLAP Előfizetési ár: I Negyedévre . . 3000 K. ] Egy évre . . 12000 K. Hirdetések: négyzetcentiméterenként. Nyllttór soronként 500 K. Telefon: FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: Telefon: (szerkesztőség) 63. aiám. Báró MAILLOT NÁNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF (kiadóhivatal) 63 esám. ^z, első lapra Sátoraljaújhely, 1924. január 1. Az öröklét időmérőjének végtelen számlapján új számhoz ért az emberi lét mutatója s a szilveszter-éjszakai vajúdásból ígéretes arccal bukkant föl az újszülött: 1924. Szilveszter éjszakáján eltemettük az elaggott évet, melynek sirbazuhanását annyi komor gyász és annyi feltörő keserűség kisérte, hogy csaknem azt kell hinnünk, hogy az a rendíthetetlen hit, melyet a látnok költő száz évvel ezelőtt szent örökségként hagyott reánk, bujdosni indult a hazában, mint Világos után s nem világol föl többé a végnélkülinek tetsző magyar éjszakában. Pedig az elmúlt esztendő hozta újból föl a magyar égre a magyar értéknek és kultúrának, a magyar élet jogának és igazságának kiolthatatlan fénnyel világitó üstököseit s az imént sírba dőlt esztendő verte vissza világszerte hallhatóan azt a hatalmas visszhangot, melyei Petőfi és Madách magyai lelkiségben örökkön égő hatalmas szelleme indított el a megpróbáltatások és szenvedések földjéről. A körülöttünk vakon és süketen, a „győzelem“ borától ittasan, hagymázos őrületben tántorgó gyűlölet ütemét az elmúlt esztendőben mérsékelte le szizifuszi munkájával az a férfiú, akit legválságosabb időnkben a magyar sors kereke mellé állított a történelmi szükségesség. De mi — s ez a végzetszerü balsorsunk — csak az árnyékot keressük, csak a hamu hullását látjuk és sorsunk kimúlt esztendejét ijjedten szürkitettük belé egy-egy siró, nyögdécselő mea culpa zümmögésébe. Az esztendő fordulóján pedig, mikor titkok szorítják a sziveket s az elkövetkezhető dolgok felismerhetetlen formaként fenyegetnek az idő sötét mélységeiből, nem kellene magyar mélabúval tétován tekintgetni vissza a hátunk mögött feketéllő sötétbe, hanem minden reménységünk, minden érdeklődésünk, minden hitünk, minden várakozásunkat az újszülött, a ránkköszöntött újesztendő felé kell fordítanunk. Ha annyi csalódás ért is, annyi balsors; ha annyi magyar könny és mélységes magyar fájdalom van is mögöttünk, legyen erős és tántoríthatatlan a mi hitünk a szebb j és boldogabb magyar jövendőben. Higyjünk abban, hogy ! az uj esztendő is egy lesz azok közül, melyben igazibb életre kél az egész ország, higyjük, hogy amint megállóit a magyar a Mohipusztán, Mohácson úgy megáll Triánonon túl is, a könnyel és vérrel megszentelt igazság erejében és hatalmában bizakodva. Hitünk legyen az új évben, ne letargiánk és lemondásunk, meit a hit nélkül nem lehet erőnk az élet ezernyi küzdelméhez s nem lehet erőnk azokhoz a kötelességekhez, melyeket nehéz sorsunk élőnkbe szabott. Annyi a példa előttünk s korcs utódokként nem tagadhatjuk meg soha azokat a tetteket, melyeket gloriás fényben tündöklő nagyjaink lelkében a honfiúi önfeláldozás érlelt kötelességekké. Hiszen ezek tartottak fönn Trianonig. Az a mindenek fölött való hazaszeretet, amely ha kellett tollal, ha kellett karddal, ha kellett a szolgaság könnyíelen némaságával, vagy a vérpadon elomlott mártiriummal küzdött és virrasztóit még a csillagtalan éjszakákban is. És békességet az új esztendőre. Térjen vissza a felzaklatott magyar szivekbe és a gyűlölettől izzó magyar lelkekbe a békesség. Ne legyen megint úgy, hogy mi magunk mindig egymást marjuk, gyalázzuk, gyilkoljuk, egymás vérét vegyük ahelyett, hogy minden éperőt, akarást, készséget egy ösvényre terelve, sír szélére sorvadt országunk megmentésére, újjáépítésére, visszaszerzésére egyesítenénk, hogy . egyetaka- rással, vállvetve emeljük le a köveket, miket Trianon hen- geritett sziklasirunkra. Ne az ő évet temessük, hanem a múlt egyenetlenségeit s ne egymásra vessünk, hanem akarjuk erősen, elszántan a jövőt, az új, a soha nem múló győzedelmes Életet. Feszülő izmokkal menjünk neki, kemény vállakkal, elszánt akarással, felfelé szegzett fejjel s vessük ki az átkot, a mely oly ádáz gyűlölettel tombolt a tatárral s „nemzeti nagylétünk nagy temetőjét“ ásta meg a mohácsi síkon. Tárjuk ki hajlékainkat és sziveinket az emberszeretet igéinek s ami szépet, jót, emberien nemes dolgot, haladásunk, életünk irányába esőt produkálnak az Istentől jobban megáldottak, tegyük azt magyar közkinccsé s akarjunk megint boldog, szabad kulturált európai magyarok lenni. Nincs ennél igazabb újesztendei kívánságunk. A proletárdiktatúra Zemplén vármegyében Irta: Dr. Kossuth János (14) I. Bevezetés A történelmi anyag egybefoglalásának vázlatos (ismertetése. A fővárosi szocialisták, mint akiknek szervezetük sokkal erősebb és céltudatosabb volt a Károlyi forradaloménál, népmozgalmakkal, felvonulásokkal — a fővárosból sűrű egymásutánban leutaztatott és helyi agitátoraikkal tartatott, tartalomban szélsőséges, formában rüpők szónoklataikkal tartották izgalomban a vidéki lakosságot. Egy a fővárosból jött pépbolonditó bitang a Vadászkürt vendéglő kertjében tartott ndpgyü- lésen — pár nappal a fórra dalom kitörése után — már olyan beszédet tartott, aminőt még Ujholyben nem hallottak, ahol a szoci listák azelőtt csak azt kívánták, iamit minden okos és jóindulatú ember jogosnak ösmert el s amelyből több meg is valósult s megváló sulófélen volt az idők szellemében. A vallás ellen dühöngött, mint a proletáriátusnak még a „burzsoáziánál is nagyobb ellensége“ ellen — egyben beigérte a „papok üldözésében“ a leszámolást. A beszéd a csőcselék felizgatására volt szánva s a legsöp- redék elemben visszhangra is talált. Az a beszéd volt a nyitánya a jóformán napról-napra ismétlődő utcai gyűléseken elhangzott szózuhatagnak. S bár a szónokok kifejezték azt, hogy proletárdiktatúrát terveznek, Károlyiék — fegyvertársakat látva bennük — közömbösen vették az egész mozgalmat. Ebből a káoszból mi válhatott volna egyéb, mint ami inkarnáló- dott a valóságban. Látva a forradalmi kormány nyomorult tehetetlenségét, kezdett a fejvesztettség általánossá válni. Ujhelyt az a meglepetés érte, hogy jóformán egyik napról a másikra addig teljesen ösmeretlen nevek verődtek felszínre. Csuta, Domenyik, Dren- gács, Fűzi, Kroo, Pásztor, Hart- stein, Nemes (Neufeld), Steiner, mig aztán megjelent a színen dr. Bettelheim Ernő, akivel teljes lett a gárda. A vármegyét gúzsba kötötte a nemzeti tanács röviddel megalakulása után, azon kategorikus kijelentésével, hogy az alispáni hivatal fölé is kiterjesztette a hatáskörét s mint alárendeltjével bánt el. Dókus Gyula alispán elösme- résre méltó férfiassággal, a törvényes formák s az alkotmányos rend szemeiőtt tartásával kivánt a felfordultságban is intézkedni s a rendkívüli vármegyei közgyűlést november hó 9-re egybehívta, a mely közgyűlés megtartását azonban a nemzeti tanács megalakítása után egy-két nappal később megalakult munkástanács, Ujhely jakobin klubja, megakadályozta. Ez az erőszakosság már a pro- letárdiktctura beköszöntője: voh s attól kezdve fokozatosan erős- bödött az, mig elég gyors progresszióban teljessé nem vált, amellyel szemben a központi forradalmi kormány szánalmas tehetetlenségben vergődött. Egyes vonatkozásokban még névlegesen se ösmerte el a munkástanács a Károlyi kormányt. A sátoraljaújhelyi postafőnök áthelyezését, a melyet az illetékes felsőbb hatóság rendelt el, erőszakkal akadályozta meg Bettel heim Ernő s a felsőbb rendelkezésnek nem volt képes a hatóság érvényt szerezni. A Károlyi kormány vármegyei biztosa tűrni volt kénytelen, hogy a helyéről való távozást követelő szocialisták deputációit fogadja, akik arcátlan arroganciával jelentették ki, hogy a türelmük fogytán van s a sor rájuk került. Betörésen ért gonosztevőket helyeznek szabadlábra s a hatóságot paktumszerü megállapodásra kényszeritik, hogy a nemzetőrség- lefegyverzése végett vezetett éjjeli fegyveres támadás tetteseinek büntetlenséget biztosítsanak. Tűrni kénytelen a Károlyi forradalmi kormányhatósága, hogy a munkástanács bíráskodhasson azon bátor tisztek fölött, akik Bettelheim Ernőt a városból ki akarták kergetni, azt a Bettelheim Ernőt, aki a város mérsékelt munkásságát megvaditotta, aki „katona és zsentri banditáknak“ nevezte a polgári társadalom nyugalma Egyes szám ára soo ^
