Zemplén, 1923. október-december (54. évfolyam, 79-102. szám)
1923-10-17 / 82. szám
Ötvenaegyedik évfolyam. 82. szám Sátoraljaújhely, 1923. október 17. megjelenik hetenként kétezer szerdán és szombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoraljaújhely Széohenyi-tér 9. ez. EMPLEN POLITIKAI HÍRLAP Előfizetési ár: Negyedévre . . 3000 K. Egy évre . . 12000 K. Hirdetések: négyzetcentiméterenként. Nyilttór soronként 500 K. Telefon: (szerkesztőség) 42. szám. FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: Báró MAILLOT NÁNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF Telefon: (kiadóhivatal) 42. szám. SzéitébBR-hosszában pertraktáiják a lapok politikai pártállásuk szerint a szolnoki beszed részleteit s megszólaltak a nagy nyilatkozók is, hogy tisztán dacos ellenzékieskedésből vagy pártérdekekből mielőbb lerontsák a miniszterelnök tagadhatatlanul nagy sikert keltett politikai nyilatkozatainak hatását. A szélsőséges álláspont képviselői tovább űzik a végzetes játékot. Nekik pusztában kiáltó szó a miniszterelnöknek az a komoly figyelmeztetése, hogy az országnak társadalmi és politikai nyugodtságra van szüksége ahoz, hogy gazdasági és politikai élete határozott irányjelzők felé vehesse útját. Az ország nyugodt és tárgyilagos közvéleményénél a- zonban nem tévesztheti el célját az a felhívás, melyet a miniszterelnök a sajtóhoz és a magyar társadalomhoz intézett, hogy a nyugalom atmoszférájának megteremtésével s minden erő összefogásával segitse a kormányzatot abban, hogy képviselői mentői nagyobb súllyal, mentői nagyobb eréllyel és mentői egységesebb nemzet nevében léphessenek föl a sorsunkat eldöntő tárgyalásokon. A miniszterelnök nagyon j világosan és élesen körvonalazott. szavakkal mutatott rá azokra a magasabb politikai orientációkra, melyek minden eddiginél nagyobb kötelességtudást, türelmet és önfegyelmezést kívánnak a nemzettől, hogy a helyesnek mutatott irányt betartva, megkerülhesse azt a sziklát, melyet a trianoni sors hengeritett történelmi hivatásunk, ezer éves becsületes múltúnk és gazdasági boldogulásunk útjába. A miniszter mementója nyomán a magyar nemzeti társadalomnak föltétlenül számot keli vetnie most már azzal, hogy merre vegye az útját a politikai útvesztőben s igazi értékük szerint kell mérlegelnie az embereket és dolgokat, mert onnan származott a legtöbb bajunk eddig, hogy minden tervezést és készülő alkotást közvetlen létrejövetelük előtt értéktelenné tett a zavaros hang, amely szívesen tévesztette össze magát az ország közvéleményével. Most a minden egyébnek alapját képező gazdasági talp- raáilásunk és megerősödésünk útját egyengeti szívós és következetes munkássággal az a férfiú, akit ezekben a legsúlyosabb időkben nemzet- mentő munkára hivott el a magyarok jobb sorsa. Szabad-e ilyenkor és megengedhető-e most is még, hogy ezekben a sorsdöntő órákban megint csak az ország, újból csak a nemzet érdeke legyen az utolsó s a politikus urak ambíciója az első? Eltürhető-e továbbra is, hogy amikor a sok külső jel végre sikert is igér, a pártintrika, személyeskedés és jelszavas taktikázás álljon útjába a komoly akaratnak, az érett megfontolásnak s a termékeny és jobb jövővel biztató reál-politikának? Nincs-e itt még mindig utolsó órája a magunkba szállásnak, a legszorgosabb lelki- ismeretvizsgálatnak, az önmeggyőzésnek? Haszontalan-e még ma is minden figyelmeztetés s arra a belátásra való utalás, hogy ha sírba hull a nemzet, vele együtt zuhan oda mindenki: kormány és ellenzék, fajvédő és liberális, igazak és álnokak, a szegény, a gazdag, az ur, a szolga, a burzsuj és a proletár. De milyen csöndesek is lesznek majd akkor, mikor az örvény szélén meglátják magát a mélységet? Milyen halkszavuak az emberi lelkiismeret és a történelem itélő- széke előtt azok, akik ma nem vetnek számot azzal, hogy a nemzetek balsorsában az ellenzéki politika sincs felelősség nélkül. Egy reményük mindenesetre lehet. Az, hogy felelősségüknek elébe vág az a siker, amelyet a magyar közvélemény őszintén kíván minden jószándéknak, amelyik nemzeti önérzettel és becsületes hittel akarja a jobb jövőt az eltakarított romok helyén fölépíteni. fi ftarolineum “jubileuma. Városunk egyik legelőkelőbb és legintenzivebb nevelő hatású kultúrintézménye, az Irgalmas Nővérek vezetése alatt álló Karolineum október hó 15-én fennállásának nevezetes határkövéhez ért, szervezésének ötven éves évfordulójához. Nagy és megbecsülendő tőke egy kulturális intézmény életében ötven esztendő, de legjobban emeli ennek a fontos évfordulónak jelentőségét az a céltudatos, odaadó, fáradhatatlan és nemes önfeláldozással kifejtett kultúrái tevékenység, melynek Uj- hely város és messze környéke a nőnevelés terén oly sokat köszönhet. Madách születésének százados ünnepén. A Zemplénvármegyei Kazinczy-Kör 1923 szept. 29-iki Madách-emlékünnepélyére irta és elmondotta: Dr Buday Károly, a Kazinczy-Kör főtitkára. Ritka jó kedvében lehetett az 1823. esztendőben a Magyarok Istene, amikor irodalmi, politikai, tudományos életünket a jelesebb- nél-jelesebb költők, irók, tudósok, államférfiak galériájával ajándékozta meg. Örömtől lobogó fáklyáink fényét csak nemzetünk jelenlegi siralmas helyzete homályositja el egy-egy pillanatra, de ezt is csak azért, hogy a visszaemlékezés szent áldozatai alkalmával annál erősebben harsogjanak fülünkbe Petőfi dalai, id. Andrássy Gyula gróf bölcs államférfim oktatásai, Vas Gereben nagy idők nagy embereinek múltbeli reflexiói s a bölcsek-bölcsének, Madách Imrének minden gondolatából, minden szavából felénk áradó mázsás súlyú igazságai. Ünnepeltük már a magyar nép- lélek alkotó geniejének, Petőfi Sándornak születése százados ünnepét s a jelen alkalommal vármegyénk ősi székházára ismét felvont nemzeti trikolor áldozati ünnepre hívta össze e vármegye nemesen érző közönségét, hogy megcsonkitottságában is egész lélekkel ünnepelje a szintén megcsonkított, sőt épen nagy szülöttjének születési s egyúttal nyugvó helyét is elvesztett Nógrádvárme- gye fiának: Madách Imrének születése századik évfordulóját. Ha a nagy német gondolkodó, Leibnitz ösmerte volna Madáchot nagy elvének kimondásakor: „Om- nia ad unum,“ minden gondolatunk, törekvésünk egy cél elérésére irányuljon, úgy bizonyára ehhez Madách élete pályája, alkotásai a legtökéletesebb példát szolgáltahatták volna a számára. Nem a magyar irodalomnak, de a világirodalomnak sincs oly Írója, kinek élete, életéből fakadó eszmevilága, eszmevilágának külső megnyilvánulásai : lyrai, drámai alkotásai mind-mind vázlatok, tanulmányok lettek volna egy nagy mü, örök értékű emberi alkotás szol gálatához, talán csak a XV. század genieje, Leonardo da Vinei szentelte vázlatainak, anatómiai tanulmányainak javarészét az Isten fia tragédiájának: az Utolsó Vacsorának elkészítéséhez, miként Madách minden alkotása a nagy mü befejezését célozta, hogy ösz- szevágjon benne minden, évmilliókig szépen elforogjon, mig egy kerék fogát ujitni kell. Ennek az emberi életnek értékét és mélységét kell, mélyen tisztelt ünneplő közönség, gyönge, erőtlen szavammal születése százados ünnepén méltatnom. E méltatás ne legyen a kritikus boncoló elméjének müve, sem akadémikus jellegű aesthetikai méltatás, legyen az elmefuttatás, gondolatébresztés, tanulságok levonása mindnyájunk szamára. Hiszen oly Íróval állunk szemben, akinek mondani valója volt az egész világ, benne a magyarságnak, imádott nemzetének, mondani valója van a felmagasztalt női ideálnak, a férfinak, a barátnak. Vagyunk itt mindegyik fajtából, látom a hitveseket, anyákat, a sors ezernyi gondjaival küzdő férjeket, látom a tanuló ifjúságot, nemzetem jövőjét, igy hát nem pusztába kiáltó szavakat kell hallatnom ez ősi terem négy falai között, de fogékony lelkek gondolatvilágához férkőzöm; midőn Madách Imre életének kora gyermekségétől a szenvedések iskolájának százféle nemén megerősödött költői pályáján tartok seregszemlét. Ha Petőfit az Alföld tette költővé, úgy bátran elmondhatjuk, hogy Nógrád bájos természeti szépségei: főképen a Sztregova- völgye fejlesztette ki az istenáldotta szép tehetségben a bölcselő lángelmét A sztregovai völgy fekvésének leírásaiból valami sejtelmes, a múlt és jövendő felett való elmélkedésre késztetés költészete árad, a cserfaerdők ko- szoruzta magaslatok, mezők és rétek vadvirágai vonzzák a vizsgálódásaiba merült tudóst, gondolatokra ébresztve a világ folyásán tűnődő bölcselőt, az élet csapásaitól megtört merengő lantos elsírhatja keserű csalódásainak könnyeit, zokoghat eszméi bukásán, mígnem az esőtől harmatos zöldellő vidék uj eszmék diadalra juttatására ösztönzik az emberi elmét. (.Folyt, köv.) E^yee szám ára 200 20
