Zemplén, 1922. január-június (53. évfolyam, 1-77. szám)

1922-06-13 / 70. szám

2. oldal. Ämplerv Junius 13. geugygggga Nem indokolt a búzaárak uj emelkedése. Érdeklődéssel fordulhat most, egy hó nappal as aratás előtt a közvélemény fi­gyelme a búzaárak alakulása felé. As élet folytonos drágulása, a hihetetlenül magas árokról való hírek *s elővételeknél, már eddig ia előkósiithették & fogyasztókéi arra, hogy a Jövő évi kenyér ára sok mogpró- báltatást fog okozni a háztartáeokaak. Fel- kereetünk egy szakembert, hogy ssakazsrü információval szolgáljon ebben » kérdés­ben is a közönségnek. A közélelmezési miniszter rendeletét várjuk. — A« uj termés vásárlás i — hang­zott érdeklődésünkre a felelet — még nőm kezdődött meg. Hissen még a gabonafor­galom stabályozásáról szóló rendelet sem jelent meg, amelyről pedig tudjuk, hogy készülőben van. A kiszivárgott hirsk sze­rint a késsülő rendeletben benne vs® as is, hogy az indokolatlanul magas kötések érvényesítésénél az állam nem fog jogvé­delmet nyújtani. Innen van az, hogy reá­lis k*?; estedé cnid&ig elővásárlást nsm esz­közölhetett. A 4000 koronás ár valószlnfitisn. — A fővárosi sajtóban ia hir«k kelet­keztek arról, hogy az alföldi megyékben 4000 koronás előzetes vásárlások történtek már eseiltt egy hónappal, amikor az óbuza ára 3200 korona volt, uj busára. Mi ért a hirt valószínűtlennek tartjuk és azt hisz- szűk. valamely mezőgazdasági érdekeltség áü mögötte. Á tavalyi termés: ugyanis olyan kvalitású volt, iiogy akúf évtizedig is elállhat, ha tehát a ksresktáő nagyobb mennyiségű busát akart vásárolni, sokkal olssóbban tehette volna ezt óbúzában, me­lyet a budapesti központnál alkalmasan ^raktározhatott. — A rémhír eloszlatására felemlíthet­jük, hogy sgyik itteni cégnek igen jó kéz­ből ajánlottak legutóbb is aj hutát S000 koronás áron, elősetee fizetés nélkül. A kötést az említett kereskedelmi iudokok aifcp'&u természetesen nem csinálták m*g. Kitől függ az uj busa ára? — Ma még nem lehet konkrét képit alkotni az uj búzáról. Szerintünk az sok­ban füg» a poütiká.ói. Hz az árak sserte- len a: ycan emelkednének, az Miauinak hatalmi s*óval kell a közönség érdekeit megvédeni, különben a nem termelő kö­zéposztály kenyér nélkül marad. Ah uj búza árát befolyásolja még a termésered­mény. Erre vonatkozólag, a kilátások a Dunántúl sokkal jobbak, mint a mi vidé­künkön. Függ az uj búza ára a korona állásától, emelkedésétől, vagy sülysdésétől, de leginkább attól, hogy az állam milyen áron kezdi vásárolni az ellátatlanok szá­mára az uj termést. Ás uj búza ára «lőtt iránytű és az egész piaeot befolyásoló srő voltak múlt évben is az állami vásárlások. 3000 koroma slógs^gss ár. — A mai 3000 koronás bus«ár»kmt indokoiatlannuK tartjuk s es folyománya annak a politikának, ahol a termelő osz­tály került túlsúlyba. A békeidőben ugyan is már nagyon ideális ár volt r 20 koro­nás búza. A mai ár pedig pontosan ennek a száznyolovanszorosa. Ez az ár nincs arányban a magyar valuta romlásával, a mely legfeljebb százhatvanadrészo sülyedt békebeli értéke alá. — A termés árának aránytalan emelkedése ilyképpen indoko­latlan. Meg is látszik a mi kisgazdáinkon ez a feltűnő kedvezmény. — A mugunk részéről teljesen' méltá­nyos árnak tartanánk, hn az uj búza ára — még abban az esetben is, ha a korona 50 eentimesig sülyedne — 3000 koronával indulna. A 3000 koronás ár egyrészről biz­tosítaná a termelő számára a legális pol­gári hasznot, másrészről elviselhető teher­tétel volna a középosztály számára is a jövő évi ksnyérasükséglet beszerzése. LEGJOBli MGOL ÍOsztsren és ruhavasznak, AJÍCIOI, nyári ízület IMigtsságsfc békebeli választékban és oiluéiégbeu megérkeztek BRÜSKER 1.9303 posztó- és gyapjúszövet áruházába Kálóra* fmicjhely, Főnie* 16. fiz fölötti jogeiianás milliós károsodást Jelent aklnostána ás a városra. Az itslraérési engedélyek revíziója, amely a legnagyobb titokban ugyan, de siakadatlanul folyik, érthető isgalomban tartja az érdekelteket. Az engedélyek elvonásáról illetékes helyun nem szokták beismerni, hogy azok nemosak egyéni érdekeket sértenek, hanem súlyosan káros tünetei a még mindig beteg­ségben sínylődő közállapotainknak. Munkatársunknak alkalma volt egy szakemberrel beszélgetni, aki az italmérési engedélyek elvonásáról a következő érde­kes felvilágosítást adta: — Az italmérési jogelvonások nem csupán országos, hanem városi szempont­ból is igen károsak. Ezt a teóriát könnyű számadatokkal is megvilágítani, ha össze- számláljuk azokat, akiktől megvonni szán­dékoznak az italmérés engedélyét. Ez a körülmény ugyanannyi elsőrendű adóalany megszűnését jelentené, amely a különféle adónemeket, így a forgalmiadót, mint leg- ujabbat tekintetbe vóvo, többmilliós káro­sodást jelent a kincstárra és a városra nézve is tetemes veszteséget jelent, pedig mindkettőnek épen az ellenkezőjére, vagyis az adójöredelem fokozására volna a jövc- delemosökkeatés helyett szüksége. — Tudomásom szerint egyeseknek ama állítása, hogy az engedélyek megvo­násánál felekezeti szempontok bírnák döntő befolyással, nem felelnek m?g a valóság­nak. Az ita mérés revíziójáról szóló törvény egészen más, mint a dohéi ytőzsdéké. Eb­ben az képezi a legfőbb kérdést, vájjon az érdekelt egyén maga gyakorolja-« az ital- mérési jogot, vagy pedig másnak adta bérbe. A jogosultak vagyoni állapota és feleke­zeti viszonyai itt nőm jönnek tekintetbe. Ha az italmérőnek más fogyatkozása az ita'mérésen kívül nincs, ekkor továbbra is zavartalanul megmaradhat jogai élvezeté­nek birtokában. — Az a körülmény, hogy az uj ital- mérési engedélyekre pályázók között sok a hadirokkant, nincs befolyással a u ví­zióra és az egyáltalán nsm gyarapítja a bevonások számait. — Az uj ita! mérési engedélyek kiadá­sáról egy pénzügyminiszteri rendelet intéz­kedik. A pénzügyminiszter ugyanis most rendeletet adott ki, amelyben felhívja az illetékes hatóságokat, hogy a már hosz- szabb idő óta folyó revíziót mielőbb fe­jezze be. — A miniszter rendelete szerint be is fejezik az összes revíziós ügyeket, azonban as uj engedélyeket junius első feiében, szóval a választások után adják ki. fi multi értté és indulása. Budapest f«lé: Sátoroljaujhsly nagyállomásról indul: 7 00 12*20 . személyvonat gyors vegyes „ (esik S*r-»»c«<g) «sernéljn coat 14*46 18-53 Budapest felöl: Sátoruljaujht'iy nagyállomásra érkaaik: vs>;yssvonat (SzsrsnssrőI) 720 stsmóly „ (Budapsstről) 1000 fjors „ „ 14*4 «««mély „ „ 18*10 Sátoraljaújhely nagyállomás és Sátor- »Ijaujbely kisállomás (Novo-Mssto Pod- Satrom) kösött. Sátoraljaújhely nagyállomásról indul a kisállamáéra: vsgyssvonat 515 személy 1? 10*05 vegyes 99 11*00 gyors 91 15*20 vegyes 99 17*20 személy >1 19 40 Cseh Államvasutak: Csap (aló Indul: Csap felől érk.: gyorsvonat 315 3-14 személyvonat 6*25 6*24 azsraély „ 10*48 1019 személy 17*18 1689 gyors „ 1813 18*12 személy „ 3217 2216 Kassa falé Ind.: Kassa fe fii érk.: gyorsvonat 1*38 1*36 személyvonat 5*46 5*37 sstnaőly » 9*25 910 gyors „ 13-37 1136 személy „ 15*11 1501 személy „ 20 41 20-34 Dűlőnél BaM ös Leoialiti mintás selymet nagy választékban kaphatók Steindler Herman divatáruházában Sátoraljaújhely, Rákéczi-u. (Qyarmathy-ház) Müyész- és tanulmány olajfestékek! Elsőrendű minőségben állandóan raktáron vannak : festő- vásznak, praeperált festőlemezek, festővászon papírból, mely teljesen pótolja a vásznat. Vidra-, nyest- és st‘*teecsetek. — Paletták óvál és téglaalakban, fából és porcellánbúl. LfcíifliBj, iá&ülaj, Terpentin, ÜiastixkenCB, lassan és gyorsanszáritó festoszerek ! — Gombfestékek, pastellkréták, rajzszerek ! Festőminia kölcsönzés! Telefon sz.: 126. j tÖTQCÍHHET! Amatőrök és Fényképészeit ma nálam olcsóbban szerezhetik be, r. ■*! a fővárosban! Nagy raktár elsőrendű külföldi gyártmányú lemezek, előhívók, fixáiók, aranyfürdők, gáz- és napfény másolópapírokból minden méreiekben. Sötétkamara-Iámpák, fényképragasztószerek, albumok, kártonok. Mátolókeretek ! — Ssáritó-állványok! — Kazetták 1 Mendzurák! — Tálak 1 SzabÓ Pá.1 könyv, zenemű, papír- és fényképészeti czikkek kereskedés, _S^Oraj[a_UjjLeljL

Next

/
Oldalképek
Tartalom