Zemplén, 1922. január-június (53. évfolyam, 1-77. szám)
1922-05-30 / 64. szám
Május 30. hirdstni, mert annak a józanul gondolkozó , 6b az ország érdekeit szivén viselő polgár- j ság körében nines talaja. Fényes bizonyi- j téka ez a többség annak is, hogy e keni- I let polgársága igenis, össze tud fogni, h í i arról van szó, hogy Magyarország meg- j mentésén együttes erővel akar és fog dolgozni. — Nagyon köszönöm a választókö- zönség bizalmát. Ez a bizalom meghatványozza bennem azt az erőt, amivel én a parlamentben dolgozni akarok. A választási elnök lelkes szavaiban az imént felemlítette azt is, hogy a megnyilvánult bizalom nem kizárólag a pártnak, haEem az én csekély személyemnek is szól. (Közbekiáltások: Elsőtorban a személyének 1) Nézeteimet, elveimet megismerhették már két év előtt. (Úgy van, úgy van 1 Éljen Görgey I) Az összeülő parlamentnek óriási munkát kell végeznie. ígérem, hogy mindig ott leszek az első sorokban azok között, akik az ország konszolidáeiójárt, a békés együttműködésért küzdenek. Akkor lesztk a legboldogabb, ha az én kedves választóim meg lesznek velem elégedve. — tn nemcsak azoknak akarok képviselőjük lenni, akik mellettem voltak és akik szavazatukkal támogattak, én az •gisz kerület minden pelgárán&k képviselője vagyok. Azokra, akik ellenem voltak, nem haragszom, mert tudom, hogy meg fognak győződni róla, hogy nem csináltak rossz cserét és legszebb napom az lesz, ha azokat a most míg nem hozzám szitókat is az ón táborom meggy őző- déses hivsi közé sorozhatom. — Ha ezt elérjük, akkor helyreáll ebben a városban is a felekezeti és társadalmi béke, (Úgy van) amely előmozdítója a város egészséges fejlődésének. Kérem a kerület egész közönségét, legyenek bizalommal és támogassanak. Én meg vagyok róla győződve, hogy ha megértjük egymást, nem fogunk meddő munkát végezni] Szűnni nem akaró zajos éljenzés fogadta Görgey szavait, majd felharsant a vasutaseeneker indulója és a hömpölygő népáradat zeneszóval kísérte képviselőjét a megyeházáig, ahol Tburánszky főispán intézett az egybegyűltekhez rövid beszédet, majd a tömeg a Rákóozi-induló hangjai mellett Görgey Istvánt éltetve szétoszlott. Nyilatkozat. Lánozi Aladár, Helyben. A nagy „leleplezést“ örömmel várom. Az eddigi rágalmakért bűnvádi feljelentést tettem. Kroó Mór. LEO.IOKB AN<»OIi Merőit és ruliavósznah, Mtool nyári szövet ttölönlegességeii békebeli választékban és minőségben megérkeztek BRŰNNER LMOS posztó- és gyapjúszövet áruházába Sátoraljaújhely, Főutca Itt. Zemplénmegye valamennyi kerületében győzött az Egységes párt. vf A megyaszói kerületben pótválasztás lesz Az orsság legu;<igyobb i észtben vasárnap zajlottak le a képviselőválasztások. A hivatalos jelentés lapunk zártakor még nem ismeretes, azonban a szavazás eredményéről forgalomban levő migbiobató köalések száriul a -kerületek nyolc fanöt százalékában az Egységes Párt győzött. A saensáeió erőjével hat az a hír, hogy Nagykanizsán Rassayuak sikerült kibuktatnia Kállay pénzügyojiaissurt. Zsmp’én vármegyében a választások eredménye hivatalos helyről nyert értesítés szerint a következő: Sátoraljaújhelyi kerület: Görgey István (Egységes párti hivatalos jelölt) 1856 szótöbbséggel. Sárospataki kerület: Bettenyey Zénó (Egységes párti hivatalon) 1590 szótöbbséggel. Tokaji kerület: Béró Mailott Nándor (Egységes párti hivatalos) 2957 szótöbbséggel. Királybelmecii kerület: Janka Károly (Egységes párti hiv.) 540 szótöbbség. A megyaszói kerületben Forgách Miklós (Egységes párti hivatalos) és Fazekas Endre (Független kisgazda) jelölt között pótválasztás lesz. Megállapították az ipari szakvizsgások kategóriáit. Különböző, kategóriák szériát megálla- lapltották, mely Iparosok tehetnek Iparigazolvány hiányában szakvizsgát. — Előző számunkban megírtuk, hogy kik tehetnek iparigazolvány hiányában ipari szakvizsgát. Pótlóan felsoroljuk még azokat a kategóriákat, akiknek szintén jogában áll ipari szakvizsga letétele iránti kérvényüket benyújtani az illetékes kereskedelmi és iparkamarához. — Mindazok, akik 1914. július 25-től 1918. október 31-ig, három évnél hosszabb ideig teljesítettek tényleges katonai srol- gálatot és mint ilyenek, valamelyik k*p<» sitéshez kötött iparágba vágé szakmunkát végeztek. Ennek a körülménynek igazol *sa minden esetben feltétlen szükséges. — At Amerikába; kivándorlott honfitársaink közül, akik az idegen világrészben öt évig dolgoztak valamely szakmában és visszavándorlásuk után idehaza önállóan kívánják azt tovább folytatni. — Azok, akik a világháború alatt rokkantakká váitak és uj iparág üzésére tértek át, abban az esetben bocsáthatók szakvizsgára, ha az uj szakmában legalább hat hónapot meghaladó ideig dolgoztak. Mig azok a rokkantak, akik a rokkanti«- kólában nyertek kiképzést, külön szak3. oldal. vizsga letétele nélkül ia kaphatnak ipar- ígazoiványt. — Mindezek szakvizsgára való bocsátásukat a tartózkodási helyeik szerint illetékes kereskedelmi és iparkamaránál kérhetik. Az iparkamarák kötelessége a szakvizsgákra való bocsátása iránti kérelmet minden egyes esetben felülvizsgálni. — Az engedélyezett szakvizsgát egy háromtagú bizottság folytatja le, amelynek két tagja mindig önálló szakmabeli iparos legyen. A bírálóbizottság megállapítja a szakképzettséget és eaak az e&3tbi adja ki az önálló ipar üzésére jogosító igazolványt, ha az illető az általános követelményeknek minden tekintetben megfelelt és szakmájában kellő jártasságot tanúsított. > — Azok az egyének, 'kik a háború alatt katonai szolgálatuk folyamán egy évnél hosszabb ideig dolgoztak valamely műhelyben bármely szakmában, ezt az időt az önálló iparűzéshez megkívánt segéd- gyakorlakori&tba beleszámítják, feltéve, ha az illető ezt a körülményt hitelt érdemlően igazolni is tudja. — Ezek az intézkedések előreláthatóan megnyugvást keltenek az érdekeltek soraiban, akik iparigazolvány hiányában nem folytathatták megkezdőit mesterségüket és igy a maguk és családjuk anyagi szükségleteit sem tudták megszerezni. Ezzel megadták a fenti kategóriák valamelyikébe tartozóknak a leh?tőséget arra, hogy iparigazolványhoz jussanak és igy a helyzet kényszerűsége folytán félbehagyott munkájukat újból felvehessék. Dr. Hornyay Bálában nemcsak az újhelyi orvosi kar, de a város is ?gyik legértékesebb tagját veszítette el. Már mint orvosnövendék feltűnt nagy szorgalmával, miért is oklevelének megszerzése után, az orvosi fakultás tanárikara ösztöndíjjal jutalmazta. Ezzel tanulmányainak kibővítése végett külföldre utazott, ahol a világhírű egyetemeken kedvelt szaktudományának, a szemészetnek szentelte minden idejét. Budapestre visszakerült a Rókus-kór- ház szemészeti osztályán néhai Siklósy tanár mellé osztották be és itt már mint az osztály alorvosa a szemészet körébe vágó tanulmányaival a szakirodalmat is gazdagította. De az ismeretek után sóvárgó lelkét maga az orvosi tudomány nem tudta kielégíteni. Rajongó szeretettel vetett' magát a szépirodalom, a művészet, & sene Stransz lápét és Tsa aranyműves és ékszerész Sátoraljaújhely, Neherle-tér Z. Elvállal és készit rajz szerint: Mindennemű ékszer-, arany- és ezüst nem üt, valamint platina ékszereket. Raktáron tart: Ezüstárukat, ékszereket, arany- és aranydoublé tárgyakat, drágaköveiket. Pontos, gyors és menbizhato kiszolgálás l Legolcsóbb napi árak! Vesz: aranyat, ezüstöt és drágaköveket, j