Zemplén, 1922. január-június (53. évfolyam, 1-77. szám)

1922-05-02 / 52. szám

lás bűntettével kapcsolatos szándékos em­berölés vádjával terhelt Var^a András bünperóbsn ült törvényt a sátoraljaújhelyi törvényszék, a haiáuhomoki határban f. évi január hó 22 án éjjel elkövetett bűn­cselekmény miatt. A törvényszék vádlott részbeni beismeréséből ée a kihallgatott tanuk terhelő vallomásából megállapította, hogy a vádlott Súg* Pétert, kivel egyik sárospataki korsóméban ismerkedett meg, a b.-balásei határban bakkanosa sarkával súlyosan összeverte 4a részeg állapotban a zord januári éjszakán magára hagyta, téli­kabátját pedig dohányracekójáva! és pipá­jával mafával vitte, de a köaal 2000 kor. összegű pénzből, mslyet nála a tanuk pár órával a büneselekmény megtörtént* előtt láttak, á tettesnél csupán 4 kor.-t találtak. Ezen bizonyítékok és a boncolást eszkö­zölt orvoszzakériők és a törvényszéki fő­orvos véleménye aiepján a törvényszék dr. Bródy Kálmán vídő védbeezédének meghallgatása után Varga Andrást ember­ölés és minősített rablás bűntettei miéit 12 évi fsgvházra és az áldosat örököseinek fizetendő 30000 kor. kártérítésre Ítélte, mely itéletban ez elitéit mtgnyugodott, az ügyész azonban súlyosbításért falebbesett. — Hullákat kifogástalanul tisz­tit, minden színre fest Rakovszky, Béresényi-ntea 5. szám. CJel Józsefné Kazinczy-uteai lakos a rend­őrkapitányságon bejelentették, ho&y április bó 13 án fiuk Futó István 9 éves és Gren- osei József 7 éves lak. tanulók a szüleik lakásáról eltávozlak s mindezideig vissza nem tártak. A szerkesztésért felelős : Kroó József. Társszerkesztő : Kozma Béla. • SCvaA Kór fi lisztharmat és jiirtperonospora ellen egyetlen bevált szer a jó Rézkénpor. Eladása a M. kir. Földmivelésügyi Miniszter 36111/922. sz. rendeletével engedélyezve. Ára kötelezettség nélklll 50 kilogram­mos zsákban csomagolás nélkül kg.-ként 64 K 5 és 10 kilós postacsomag csomagolás­sal együtt kg -ként ...............................68 K Kapható: Magyar Mezőgazdák Szövetkezeténél Budapest, V., Alkotmány-utca 29. sz. Steindler Herman Sátoraljaújhely, Rákéczi-u. (Gyarmathy-ház) női divatáruházában nagy választékban kaphatók: I Á J«»ejold) «ostttm »s rnh«*zöv«t#k. Á lofüjabb rnhftfeljmek ás jrenaái- nok. — Legjobb gyártmányú vásznak, •hiffonak, sefirek, mese-árnk. — Mlndanfál* faj- és schálkandők. Ti tjós menyasszonyi kelengyék. Női ás gytrmek harisnyák minden színben. Ölesé áraki Figyelmes kiszolgálás! — Egy millió, két millió sőt három millió koronát is nyerhat az uj m. kir. osstálysorsjátékon. Hivatalos árak egész 120, fél 60, negyed 30 korona. Rendeljen levelezőlapon május 12-ig, mart a sorsjegy- készlet a nagy kereslet folytán húzás előtt elfogy. A rendelt sorsjegyet és hivatalos játéktervet azonnal megküldi a Bonkő Bank r.-t. Budapest, Andrássy-ut 60. Sok gond megőiziti az embereket. Ha azt akarja, hogy haja, bajusza, sz skála ismét visszanyerje természetes régi szinét, próbálja meg egyszer a méregmentes Siana-hajfestőt mely 17-féle színárnyalatban kapható. Gyártja: a Diana Kereskedelmi R.-T. Budapest, V., Nádor-utca 30. ______ • — Eltűnt iskolásilak. Osv. Futó Mi­hály né Jókai utca 77. számú lakos Gnu­Jó forgalmú üzlethez társ kerestetik nagyobb tőkével. Cim a kiadóhivatalban. MpHPiti?P7tpt? a tavaszi és nyári HiúdulHuulutl kalap-újdonságok BLITZ FRIDA NŐI KALAPŰZLETÉBEN SÁTORALJAÚJHELY FŐ-UTCA 22. ELVÁLLAL MINDENFÉLE NŐI ÉS FÉRFI KALAPOKNAK FORMÁLÁSÁT ÉS MINDEN SZÍNRE VALÓ FESTÉSÉT | Arany, estist és antik tárgyak Yétele a legmagasabb árban. óra- és ékszerjavitá- ■•Jr&aL*- sokat a legjntányo- sah*» árkan vállal. — §pf^\f§ Specialista Chrousme- ter, ütőzsebórák és an- tik órák javításában. WIDER JÓZSEF órás és ékszerész Sátoraljaújhely, Széchenyi-tér 19. Kovács József szücsmester Sátoraljaújhely Gróf Somogyi llona-utca 3. .Utcai üzlethelyiségében vállal mindennemű speciális munkákat, szőrmefestéseket, javításokat és átalakításokat. — Állandó raktár mindennemű szűcs- és szőrmeárukban. Herz Sámuel bádogos Sátoraljaújhely, Bákóczi-u. 11. Elvállal mindenféle bádogos munká­latokat, u. m : tetőfedés és csator­nák szakszerű elkészítését min­dig a legolcsóbb napi árban, valamint javítást és festést a legolcsóbban. Mtßrrhizteka legújabb angolszfiveí HfilfinligiiBÉgiti Szabó Sándor úri szabósága Sanjhsly, Hozincy-u. I Specialista sport-ruhák készítésében. állandóan raktáron a legújabb szövetek. HKADIL KÁROLY ti műterme! Sátoraljaújhely. Széchenyi-tér 9. m K észít mindennemű, a fényképészeti szakba vágó munkákat. Elsőrendű és pontos kiszolgálás. Kívá­natra háznál is eszközöl felvételeket. ilz „Emiié“ tmuéház renoválás után M^\\l Esténkint cigányzene. — Kitűnő fajborok. — Pontos kiszolgálás! Szives pártfogást kér: a tulajdonos. Patkányirtáshoz tengeri hagymát használati utasítással kilónként 120 koronáért szállít ST AN D A RD-laboratorium, Budapest, Főherceg Sándor-tér 30/a. Strausz lápot és Tsa araaphiES és ékszerész Sátoraljaújhely, Weherle-tér Z. Elvállal és készít rajz szerint: Mindennemű ékszer-, arany- és ezűstnemfit, valamint platina ékszereket. Raktáron tart: Ezüstárukat, ékszereket, arany- és aranydoublé tár­gyakat, drágaköveket. Fontos, gyors és meghízható kiszolgálás i Legolcsóbb napi árak! Vesz: aranyat, ezüstöt és drágaköveket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom