Zemplén, 1922. január-június (53. évfolyam, 1-77. szám)

1922-01-07 / 3. szám

Január 7. 2^mptéip a. oldal. — Svájcz a magyar korona stabilizá­lását tervezi. A középeurópai valuták le­romlása magát a svájci piecot sújtotta leg­jobbjai, mert a svájci árukészleteknek nem akad vásárlója. A svájci bankák most a súlyos helyzetből úgy igyekeznek szaba­dulni, hogy akciót indítanak a középeuró- psi, elsősorban a magyar valuta megjaví­tása, illetve stabilizálása érdekében. — Faeladás, A város tanácsa értesíti a közönséget, hogy a város tulajdonát ké­pező sátorhegyi éölgy szálerdőben eladás alá kerülő szálfa egyedak 1922. évi január hó 9, 10 és 11. napjain a helyszínen reg­gel 9 órakor kezdetét vevő nyilvános ár­verés u^ján törzsenként fognak eladatni. — Nem emeli a vasút a személyszállí­tási dijakat. Hetek óta mint befejezett dol­got emlegetik, hogy a kormány a vasúti dijakat, úgy a személy-, mint a teherszál- iitásnái fölemeli. A fáma a tarifaemelés határidejéül január elsejét tüzto ki. A dá­tum elérkezett, sőt el is muH, de az eme­lés elmaradt. Most aztán kitűnt, hogy a kormány a személyszállítási dijak föleme­lését nem is tervezte s nem is tervezi. His* elég magas ez már így is. Ellenben emelni fogják a teherszállítási díjtételt, de ezt is osak az egyes cikkekre s a helyi viszonyok figyelembevételével. A közönség mindenesetre örömmel fogadja ezt a hír­adást. Mésztürö Amerikai Simavesszök Berlandieri X Riparia Teleki 8B sz. Berlandieri X Riparia Teleki Armon X Rupestris Ganzin 1. sz. Rupestris Monticola stb hazánk legelső és legrégibb beszerzési forrása Teleki Zsigmond szölőhezelösége mi iám. Kívánatra árajánlattal és árjegyzékkel szí­vesen szolgálunk Sürgönyeim: Teleki Villány.- Uj aajy szálloda Budapesten. Con­tinental szálloda néven modern szálloda nyílik meg január 10-ón kedden, Budapes­ten. A szállodának minden igényt kielé­gítően berendezett, körülbelül 100 szobája van. A mai nehéz építési viszonyok között esaményjzámba megy országunkban agy ilyen nagyarányú szálloda megnyitása, a me y az utazóközönség kényelmes ottho­nául fog szolgálni. A Continental szálloda a Hungária-fürdő épületében van. (VII. kér. Dohány utca 42.) — Az Üzlet navü háromszor hetenként megjelenő kereskedelmi szakiap az uj esz­tendőben a napilapok nálunk szokásos alakjában jelenik meg. A legutóbbi szám­ban többek közölt dr. Biró Benedek leg­felsőbb számszéki tanácsos a pénzszűkének káros voltáról, dr. Kadosa Marcell a tisz­tességtelen verseny ellen szóló törvényja­vaslat aggodalmas gsmrális klauzulájáról Írnak sikket. — Csuz, kömény, rheums, szúrás, szaggatás, csontfájdalmak ellen évtizedek óta kipróbáit legjobb szer a világhírű Kriegi er-íéla Reparator. 1 üveg ára 45 korona, a gyógyszertárakban. Egyedüli ké­szítő : Kriegner gyógyszertár, Budapest, Kálvín-tór. — Tfldőbaj, asztma, gyomorbaj, vér­szegénység, rheuma, vérbaj s egyéb beteg­ségek otthoni gyökeres, gyors és kevés költséggel való gyógyításához bárkinek díjtalanul ad tanácsot az „Aster“ folyóirat (szerkesztősége (Budapest, III., Nád u. 1.) Az „Aster* a betegségek gyógyításához nem egy-egy szert ajánl, hanem valamennyi hivatalosan hatásosan elismert méregtelen gyógyszert koncentrálva ir elő. így egye­síti valamen^F gyógymód előnyeit s ezért régi bajoknál is több ezer esetben teljes sikert ért ei. — A Bá vány. Földes lenre uj darabja az elmúlt színházi hét szenzációja. Á Szín­házi Elet uj száma már képekben és szö­vegben részletesen ismerteti s Vígszínház újdonságát. Azonkívül Krúdy Gyula, Ka- rinty Frigyes, Kosztolányi Dezső, Szenes Béla, Szomaházó István cikkeit közli és rengeteg képet, kottát, mozi, divat és ze- nemelíékl6tet ad. Ára 15 korona, negyed­évi előfizetési dij 150 kor. Kiadóhivatal Erzsébet-körut 29. Garantált jó minőségi! R| BERMANN-féle mERKUR-ruhafesték. Ira 3 korona. Háztartási és egyéb vasáru cik­kek nagy választékban és legjutányo- sabban GUTTMANN MARTON cégnél, Meczner Gyula-utca 2. szám alatt kaphatók. A szerkesztésért felelős : Kro6 József. Kiadétulaidenos: Krmó Wt*r MEGGYEEEKE isméi mmdemiff! Hirdetései* nwi uh —— HRADIL KÁROLY Q mlterie Sátoraljaújhely, Széchenyi-tér 9. K észít mindennemű, a fényképészeti szakba vágó munkákat. Elsőrendű és pontos kiszolgálás. Kívá­natra háznál is eszközöl felvételeket. Mezei nyúl és minden más szőrme és vadbőröket (róka, nyest, görény és vidra) továbbá nyers marha- és borjubőröket a legmagasabb napi áron veszek. Schönfeld Herman börMedő Sátoraljaújhely, (a róm. kath. templom m-llett.) Telefonszám: 105. BRITZ FRIDA női ftaiapüzlcte, Sátoraljaújhely, Főtea ZZ. Az őszi és téli divat újdonságai nagy választékban raktáron. I»ack-, biraony- és cilinder anya­gokból kóaztUt modell kalapok. ToU-kalapok óz toU-diziek nagy- választékban — Fosztó-, Filo- él Gharmemból készült nemezkalapok Divatsapkák nagy választékban. Alakítások, formálások a modell kalapok és a legújabb eredeti divatlapok után készíthetők. Férfi kalap formálásokat is elvállalom. Ékszereit jól és drá.gé>n eladhatja I Arany és ezüstnetnllek nagy választékban olcsó árban kaphatók. Aranyat, ezüstöt és régi arany és ezüst pénznemeket a leg ,>• magasabb napi árban veszek. A legjobb svájci gyárt- niányn órák a legjutá- nyosabb árban nagy vá­lasztékban1. kaphatók. BRAUN és SILBER órás és ékszerész Sátoraljaújhely Rákóczi- és Meezner Gvula-u. sarkán. FRIED DILIHOS áruházába a legújabb digatbelmék! Állandó nagy raktár valódi angol férfi és női ruha szövetekben, valamint menyasszonyi kelengyékben, selymekben és vásznakban. SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ PAPLANOK FÉRFI RUHASZÖVET KÜLÖNLEGESSÉGEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom