Zemplén, 1910. július-december (41. évfolyam, 53-102. szám)

1910-10-22 / 84. szám

4. oldal. Z emplén. Október 22. képviselve volt, folyó hó 20-án ment végbe. — Sebes János helybeli nyug. kegyesrendi tanár folyó 21-én 54 éves korában Sátoraljaújhelyben elhunyt. Temetése ma délután ment végbe a kegyesrendiek társházából nagy rész­vét mellett. Temetésén részt vett a főgimnázium ifjúsága is. — Megbízatás. A földművelésügyi miniszter a bor hamisitásának és ha­misított bor forgalomba hozatalának tilalmazásáról szóló 1908. éviXLVII. t.-c. 63. §-a alapján Hegedűs Sándor szőlészeti és borászati felügyelőt (szék­hely : Tárcái) Zemplén és Abaujvár- megyék területére az idézett törvény rendelkezései alá eső italok ellenőr­zésével megbízta. — Egyházi beszéd. Á sátoralja­újhelyi izr. anyahitközség nagy tem­plomában folyó hó 25-ikén, kedden délelőtt fél 11 óra körül a mászkir- imát megelőzőleg dr. Goldberger Izi­dor rabbi magyar egyházi szent be­szédet intéz a hívekhez. — A Gortvay—Buza-párbaj a járásbíróságon. Csütörtökön tárgyalta a kassai járásbíróság a Kassán vívott Gortvay—Búza párbaj ügyet. A bíró­ság Gortvay Aladárt egy napi állam­fogházra Ítélte. Búza ugyanezért a párbaj vétségért már előbb 4 napi ál­lamfogházra lett ítélve, — A magyar jogászegylet Kassán. Á magyar jogászegylet folyó évi október hó 30-án Kassán a kir. Ítélő­tábla dísztermében 1272 órakor teljes ülést tart, melynek főtárgya lesz Imling Konrád igazságügyi állam­titkárnak a Magánjog és Büntetőjog közötti viszonyról szóló előadása. E teljes ülést délután 2 és fél órakor a kassai Schalkház szálló nagytermé­ben társas közebéd követi, amelynek végeztével a Magyar jogászegylet tagjai Kassáról a délután 5 óra 25 perckor induló vonattal eltávoznak. E teljes ülésre és közebédre a Magyar jogászegylet a bíróság tagjait és az ügyvédeket meghívja. — A vándorkiállítás eredményei. A Képzőművészeti Társulat felvidéki vándorkiállításának egri és miskolci eredményeit most tette közzé a kiállí­tás igazgatósága. A két városban össze­sen 135 művész állított ki 266 eladó müvet. Ezek közül a két első állomá­son, Egerben és Miskolcon 65 darab kelt el, tehát a kiállítás egész anya­gának egynegyede, mig a kiállító művészek közül eddig 52 adott el, tehát a művészeknek több mint egy- harmada. Az eladott müvek közül 59 darab festmény, 6 darab pedig szo­bormű, ameelyek összesen 28.425 ko­ronán keltek el. Az elért legmagasabb ár 4000 korona, a legalacsonyabb 50 korona volt. A kiállítás Kassán ok­tóber 25-én zárul és onnan még Eper­jesre, Sátoraljaújhelyre, Debrecenbe és Gyöngyösre viszik, ugyanazokra az állomásokra, mint 1906-ban. Akkor a hét városban az elért vásárlási ered­mény 62,010 korona volt. — A hóri iskola felavatása. A hóri ref. iskola felavatása, melyet a községbeli reformátusok 12000 ko­rona költséggel emeltek, folyó hó 16-án ment végbe, több ref. lelkész és a községben s a vidéken élő ref. hívek élénk részvétele mellett. A felavató imát Hutka József esperes mondotta, ugyanő tartott szép egy­házi beszédet az iskolák feladatairól, melyek közé tartoznak az Isten félelme, a haza és emberszeretetre való neve­lés. Az iskola termébe be nem fért közönség előtt Horkay József ág. ev. lelkész mondott alkalmi beszédet. — Istentisztelet után gr. Andrássy Gézá­hoz, aki az iskola belnelyét adomá­nyozta, üdvözlő távirat küldetett. Este fényesen sikerült hangversenyt rende­zett az egyház, amelyen a vidék in­telligenciája igen szép számmal vett részt. Szereplők voltak, részint szava­lattal, részint énekszámokkal, vagy monológgal: Móré Ida, Hutka Mar­git, Nagy Vilma urhölgyek, Virág Béla, Egry István sárospataki főisko­lai növendékek, Nyitray Lajos lelkész, Nyitray Hyörgy és Barkács György tanítók, akik mindnyájan teljes elis­merést váltottak ki. Ezt követte szin­tén az iskola termében egy fényes sikerű táncmulatság, melynek csak a reggel vetett véget. — A rendezés fő érdeme Nyitray Lajos lelkészé, a ki példásan fáradozott azon, hogy mindenek ékesen folyanak le, nem is szólva arról, hogy az iskola fel­építése által, mily nagy feladattal birkózott meg Álljon a hóri, újonnan emelt iskola időtlen időkig, neveljen a magyar hazának az evangéliomi hithez hü nemzedékeket. — A Vadászkürt uj bérlője. A sok évtizedes múltú, jóhirü Vadász­kürt szálloda és étterem bérletét e napokban Végh László vette át. Úgy a szállodát, mint az éttermet az uj bérlő átalakíttatta, rendbehozatta és rokonszenves, előzékeny egyénisége és a vállalkozásával szemben való áldozatkészsége garantálja, hogy a Vadászkürt — az ő vezetése mellett — ismét az uj virágzásnak indul majd. — Megkerült tolvaj. Megírtuk annak idején, hogy Javellák Mihály helybeli kőmivestanuló a folyó év augusztus havában behatolt Vojtkó József gazdálkodó Csörgő-uti lakásába és a mig Vojtkóné a ház mellett el­terülő szántóföldön volt elfoglalva, a sifonban elhelyezett ridiküljéből ellopott 70 korona körüli összeget s azzal megszökött. Az akkoriban meg­ejtett nyomozás eredményre nem ve­zetett, most azonban váratlanul meg­került a körözött fiatal ember. Teg nap este 10 óra tájban Spenik János rendőrellenőr akadt reá a Tököly-utca 4. szám alatti házban, a honnan a rendőrkapitánysághoz kísérte. Kihall­gatása után ma átkisérték a kir. ügyészséghez. — Az agarászat idejére. Az or­szágszerte nagy érdeklődést keltő zempléni agarászat intézősége a ver­senynapokra Kiss Béla debreczeni prímás hires zenekarát szerződtette. Hir szerint Kiss Béla csütörtök vagy pénteken a Központi kávéházban ön­álló hangversenyt fog adni. — Fegyver a gyermek kezében. A fegyverrel való könnyelmű bánás­módnak esett csaknem áldozatául e napokban két gyermek. Folyó hó 17<én a kistoronyai szőlőkben érte egy lövés Matusz András tapolylucs- kai származású 12 éves fiút. Nehéz Imre vincellér fia lövöldözött forgó­pisztolyból a szőlőben, miközben az egyik golyó Matusz karjába fúródott. A sérült fiút anyja behozta az „Er­zsébet“ közkórházba, a hol sebeit bekötötték, azután az egyik kórterem­ben akarták elhelyezni, de a fiú olyan lármát csapott s annyira ellenkezett, hogy anyjával haza bocsátották. — A másik szerencsétlen kimenetelű lövés Kistárkányban történt vasárnap. Várady Imre gazdálkodó fia egy ka­rabélyt mutogatott Széles Menyhért géplakatos-segédnek, miközben a töl­tött fegyver elsült és a sőrétek közül hat széles jobb felső karját és mellét érte. A sérültet gyógykezelés végett behozták az itteni közkórházba. — Tambura zenekar a „Pannó­nia“ kávéházban. Nagy látogatottság­nak örvend Reitmann Adolf „Pannó­nia“ kávéháza, ahova néhány nap óta egy jól szervezett bácskai tambura zenekar vonzza a vendégek nagy tö­megét. A közönség kellemesen elszó­rakozik a tambura által kísért méla- bus nótákon. A hét tagból álló zene­kar nem kultiválja a frivol kuplékat, műsorát teljesen a magyar dalnak szenteli s ezért méltán megérdemli a közönség pártfogását. — Kifosztott persely. Folyó hó 10-én ismét feltörték és kifosztották a sátoraljaújhelyi róm. kath. plébánia templom Szent Antal-perselyét, mely közvetlenül a templomban lévő vas­rácsos ajtó bal sarkában van. A rend­őrség megállapította, hogy az ado­mánygyűjtő vasszekrény fiókját az elvetemült tettes délelőtt 10 és dél­után 2 óra között kés vagy véső se­gélyével törte fel. A tettes munkája közben meg is sérült. Hogy az éles betörő-szerszám felhasitotta kezét, a amellett bizonyítanak a szekrényen, annak környékén és a közelben lévő imazsámolyon látható friss vérnyomok. A fiókban körülbelül 10—25 korona körüli aprópénz volt. A rendőrség a legszélesebb körben megindította a nyomozást. — Kereskedelmi kurzus. Többek felszólításának engedve, tisztelettel értesítem az érdeklő szülőket, hogy kitűnő tanerőkkel szövetkezve, kur­zust nyitok azok részére, kik a felső kereskedelmi iskolát magánúton akar­ják végezni és a törvényes feltételek­nek megfelelnek. Wiener József, képes, polg. isk. tanitó. — Lezuhant a pádról. Folyó hó 21 én estefelé a Rákóczi-utcai izr. elemi iskola szolgájának a cselédje: Zsevebna Mária a lakóház padlásáról lejövet, olyan vigyázatlanul lépett a létrára, hogy a szerencsétlen leány a nehány méternyi magasságból lezu­hant. A cselédet eszméletlen állapot­ban találták meg a kövezeten, később azonban magához tért — Lakásán ápolják. — A természetes Ferencz József keserüviz már kis adagokban hasz­nálva is biztosan és fájdulom nélkül hat. Szemben a legtöbb vásári módon feldicsért s külsőleg bármily tetszetős hashajtó-készítményekkel sem a bele­ket nem izgatja, sem általános rosz- szullétet nem okoz. A valódi Ferencz József- gyógyvíz ideális „természetes“ tisztitó hatásánál fogva még elgyen­gült emésztő szerveknél is alkalmaz­ható, a mi más hashajtószereknél ti­los. Angolország legjelentékenyebb orvostudományi szaklapja, a „Lancet“ ezért a következőkben mondja el Íté­letét: „A Ferencz József-keserüviz nagy értékű természetes ásványvíz, mely nagy figyelmet és kiterjedt al­kalmazást érdemel.“ — Országos vásárok. A kereske­delemügyi kormány közlése szerint országos vásárok tartatnak Zemplén- vármegyében Tokajban 25 én, Sztrop- kén 31-én s november 15-én. Az Én Újságom. Kétszeres ünne­pet jelent minden gyermek számára a vasárnap, akkor hozza a posta Pósa Lajos kitűnő ifjúsági lapját: Az Én Újságomat. Derűt, elevenséget, jóked­vet visz ez a pompás lap a gyermek­szobába Hétről-hétre egész bokrétára való vidám mesét, verset, eleven tör­téneteket, érdekes regényt találhat­nak a kis olvasók Az Un Újságomban. Januárban minden előfizető ingyen megkapja Az Én Újságom gazdag tartalmú naptárát és résztvesz a nap­tár Rejtvénypályázatán amelyen 25 értékes jutalom lesz kisorsolva. Az Én Újságom előfizetési ára negyedévre 2 kor; 50 fillér. Mutatványszámot ké­résre ingyen küld a kiadóhivatal Bu­dapest, VI. Andrássy ut 10. szám. DUNKY FIVÉREK es. és királyi udvari fényképészek műtermében elsőrendű szép képek készülnek, az eddigieknél sokkal ol­csóbb árban. Sátoraljaújhely Széché- Dyitér 9. — Még a legbátrabb ember is megrezzen, ha olvassa a lapokban, hogy a kolera veszélye fenyeget. Meg­ijedni pedig nem jó, sőt még félni sem kell annak a kolerától, aki állan­dóan tart egy palack Esterházi cona- cot házánál. A tisztaság mellett egyet­len ellenszere a kolerának. — Tévedés azt hinni, hogy a poloskák petéikkel együtt ki nem irthatok. Ha a Löcherer „Cimexin poloskairtót“ használjuk, úgy nem­csak az élő poloskák pusztulnak el rögtön, de a „Cimexin“ hatása foly tán a peték nyomban kiszáradnak s többé ki nem kelnek. A Löcherer Cimexin mindenütt használható, szö­vetet, bútort, falat vagy festést nem piszkit; nyomot, vagy foltot nem hagyhat. Kapható: Hrabéczy Kál­mán drogériájában Sátoraljaújhely, valamint a készítőnél Löcherer gyógy- szeréssnél Bártfán. >MÜSCHONG-BUZIÁSFÜRDŐ ÓNK1«*"’ 333301 BAKTÉRIUMMENTES természetes ásványvíz. Vese és hólyagbajoknál, a vesemedence idolt hurutjainál hogykó és fövényképződés- nél, a légutak és a kiválasztó szervek huni- tos bántalmainál kitűnő hatásúnak bizonyult. Orvosilag ajánlva. Főraktár: Behyna Testvérek cégnél Sátoraljaújhely. menetrend Érvényes 1910. október 1-tól. Indul Sátoraljaújhelyből: Budapest felé Reggel személy v. postával 7 ó 32 p (Miskolcztól Budapestig gyorsvonat.) Délután személy v. postával 12 ó 09 p „ gyors v. posta és étkező 4 ó 39 p Este személy v. postával 8 ó 55 p D. u. teher v. szem.-száll. *) 4 ó 45 p Kassa felé Éjjel teher v. személyszáll. 4 ó 08 p Reggel vegyes v. postával 7 ó 25 p Délután személy v. postával 1 ó 13 p Este személy v. postával 8 ó 24 p Mezőlaborcz felé Reggel vegyes v. postával 7 ó 10 p Délután személy v. postával 1 ó 03 p Este személy v. postával 8 ó 34 p Csap felé Reggel vegyes v. postával 7 ó 39 p Délután gyors v. postával 1 ó 08 p D. u. teher v. szem. sz. Csapig 1 ó 20 p Délután személy v. postával 4 ó 37 p Este személy v. postával 8 ó 38 p Érkezik Sátoraljaújhelybe : Budapest felől Éjjel teher v. személyszál.-al 4 ó — p Reggel személy v. postával 6 ó 29 p D. u. gyors v. posta és étkező 12 ó 37 p Délután személy v. postával 4 ó 10 p Este személy v. postával 8 ó 04 p (Budapesttől Miskolczig gyorsvonat.) Kassa felől Reggel személy v. postával 7 ó — p Délután személy v. postával 2 ó — p Este vegyes v. postával 7 ó 56 p Mezőlaborcz felől Reggel személy v. postával 7 ó 18 p Délután személy v. postával 4 ó 26 p Este vegyes v. postával 8 ó 13 p Csap felől Reggel személy v. postával 6 ó 58 p Délelőtt személy v. postával 11 ó 49 p D. u. gyors v. posta és étkező 4 ó 17 p Este személy v. postával 7 ó 47 p *) Csakis minden vasár ós ünnepnapot megelőző hétköznapon közlekedik. NYÍLT TÉR.*) BORSZÉKI Ez ásványvizek királya, angolkór és vérszegénység ellen páratlan gyógy­szer. Mint üditő és hűsítő ital a leg- lső minden vizek között. Főraktár Sátoraljaújhelyben: Vilkovszky és Tóth cégnél. *) E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a Szerk. üasiiti Felelős szerkesztő • Dr. Adriányi Béla. Főmnnkatárs: Majtényi Géza. Helyettes szerkesztő: Boboz Hugó. Laptulajdonos: Éhlert Gyula.

Next

/
Oldalképek
Tartalom