Zemplén, 1910. július-december (41. évfolyam, 53-102. szám)

1910-07-23 / 59. szám

2. oldal. ZEMPLÉN. Julius 23. dásról szó sem lehetne. Mindezek nem kapacitálták a hájas embert. Nosza hát, rajta a városi hatóságon, a finánckomiszáruson, pénzügyigaz- gatóságon, minisztériumon s ha kell a menyországon át is, de megmutatja, hogy a szegény testvér nem kap ital­mérést. És lön azonképen. Persze a gazdag korcsmárosnak tekintélye is vagyon, pénze is, befolyása is, az utazhat, informálhat, informáltathat, kapacitálhat, kenhet, summa summá- rium kimondta minden illetékes ha­tóság, hogy a kóser vendéglős csak mérje tovább a libamájat és sóletet s a vendég igyék hozzá kutvizet, ha jólesik neki. Ez a história, ha anekdotta lenne is — pedig szóról-szóra igazság — a Seifensteiner Salamon bölcselke­dése által leszűrhető igazsággal vál­nék frappánssá. De miután Salamon bácsit nem igen érdekli a dolog, fűz­zük tovább mi a következtetést. Mert mi a két város vetélkedésében sok hasonlót találunk. Lássuk csak! Uj helynek vagyon vármegyei ad­minisztrációja, törvényszéke, pénzügy­igazgatósága, járásbírósága, adóhiva­tala, egy zászlóaljból álló helyőrsége, államépitészeti hivatala, kulturmérnök- sége, folyammérnöksége, főgimnáziu­ma, leánynöveldéje, polgári fiú isko­lája, egy nagy hivatallal felérő igen jelentékeny forgalmú kórháza (amely egyike az országban a legnagyobbak­nak — már legalább a vidéken), az ország egyik legnagyobb vasúti indó- háza a forgalmi főnökséggel, nagy gépjavító műhelye 500 munkással s a tiszti apparátussal, ugyanakkora munkáslétszámu dohánygyára szintén jelentékeny tiszti személyzettel, ezek­hez csatlakoznak a kisebb személyi létszámú, de azért a városi forgalom­ban nem épen indifferens hivatalok, tanfelügyelőség, kerületi pénztár, csendőri szárnyparancsnokság, erdé­szeti hivatal, állategészségügyi fel­ügyelőség, pénzügyi biztosság, gazda­sági egyesület, van nyolc vagy kilenc pénzintézete, nagy ügyvédi központ, a Sárospatakéval össze se hasonlít­ható ipara és kereskedelme, szóval és röviden van annyija, amennyivel egy vidéki város felőlről megtömhető s amennyit saját erejéből produkálni képes s amennyinél többel más ha­sonló városok sem bírnak. Ezzel szem­ben Sárospatakon a főiskolán, tanító­képzőn s két pénzintézetén kívül egyéb — az urbanitást szolgálni hi­vatott — intézmény nincsen. Ha az igazságos párhuzam kedvéért mérle­geljük azt, amivel Ujhely bir Sáros­patakkal szemben, a következő ma- thematikai képletet nyerjük 10:1. Leg­alább is tízszer akkorák a Sátoralja­újhely rendelkezésére álló s a városi fejlődést szolgáló tényezők mint a Sárospataké. Mindezekhez mérlegel nünk kell még Ujhelynek piaci elő­nyeit a Sárospataké felett. Uj helyre gravitál 70—80 község, Sárospatakra 15—20. S ez utóbbiak sem tekinthe­tők olyanoknak, mint amelyeknek Ujhelyhez már semmi közük nem lenne. Nos és ezen erőviszonyokat Sárospatak talán azzal akarja felfor­gatni, hogy Uj helytől a törvényszé­ket, a vármegyeházat, járásbíróságot, a honvédséget, a gépjavító műhelyt, vagy a pénzügyigazgatóságot, vagy a kardos fináncokat akarja elokkupálni ? Szó sincs minderről, csak annyit akar, hogy a reája, vagy reája is gravitáló s politikai járást képező községek körletének az igazságszolgáltatás ér­dekei által feltétlenül indokolt járás­bíróság állíttassák fel. Íme a kis kóser vendéglős sze­rény kívánsága. És ime a nagy korcs- máros sipakodása, aki nem tűrheti, hogy a szegény testvérje is lendít­hessen a sorsán. így fest a dolog. Vége „nagy Ujhelynek“, ha Sárospatak is járás­bíróságot kap. Mert akkor emez vi­lágvárossá fejlődik, Ujhely pedig — a la Nagykároly siralmas hanyatlásba sülyed. Komikussá teszi a túlzás az okos ember egyébbként helyes ész­járását is, mert amikor Nagykárolyt Szatmárral állította párhuzamba, ott egy törvényszékről tehetett volna em­lítést, amelyet Szatmár kapott s nem egy kissebb körletü járásbíróságról. És dr. Grosz Dezső már düledezni látja az újhelyi megyeházát s talán magát is odaképzeli, mint Máriust Carthago romjaira, mivel hogy »Ujhely iparát és kereskedelmét tönkre tenné az az ominózus járásbíróság“. Lám- lám mit nem diktál az autosuggestió a megriadt zseben keresztül. Elfeledi, hogy ha az újhelyi ipar és kereske­delem olyan vékony dongáju volna, amelyet a sárospataki járásbíróság is tönkre tehet, az olyan ipar és keres­kedelemről még csak szót ejteni sem volna érdemes. Hanem hát nemcsak Szatmár és Nagykároly kínálkoznak ám példákul. Találunk közelebb is, frappánsabbat is, amely sokat korri­gál majd a dr. Grosz Dezső theoriáján. Ugyebár ezelőtt vagy harminc évvel megfosztották Ungvárt a törvényszé­kétől, át téve azt cak und pack Be­regszászba. Áz már valóságos császár metszés, helyesebben zsebmetszés volt Ungvárral szemben. Ami bennünket fenyeget, az az ungvári veszteséghez képest, szúnyog az elefánt mellett, mert hiszen Ujhelyből talán egy hi­vatalszolgát sem visznek el, mig amott a város intelligens társadalmá­nak egy tetemes részét veszítette el, évenkint több százezer korona esett ki a város forgalmából s elveszett egy vidéki város fejlődésére már igen nagy tényezőként szereplő amaz ide­gen forgalom, amit egy törvényszék teremt Nos és aztán tönkre ment-ó Ungvár ? Világvárossá fejlődött-ó Be­regszász ? Hát bizony Ungvár az óriási vérvesztést nemcsak kiheverte, de annak dacára szépen fejlődött to­vább is, ipara, kereskedelme — főleg emez — jóval nagyobb, élénkebb, mint Ujhelyé, ellenben Beregszáz ma is az a nagy falu, ami az Ungvártól torkon verve elvitt törvényszékkel való megspékelése előtt volt. Ne tegyük magunkat tehát ne­vetségessé, ne csapjunk fel emez újabb keletű béka-egérharc groteszk vitézeinek. Amivel nem azt akarjuk mondani, hogy városunk fejlesztése iránt közönyösek legyünk, hanem igenis azt, hogy város fejlesztési buz­galmunkban ne a „szarva közt ke­ressük a Jőgyet“. És főleg hagyjuk ki a jáiékból az irigységet, attól nem hízott még meg se ember, se város. Dr. Grosz Dezsőt pedig megvigasz­taljuk. Mi ugyanis azt hisszük, hogy a pataki járásbíróság felállítása után se fogja az uhu melancholikus huho­gását az újhelyi vármegyeház omla­dékái között hallattni, ellenben vi­dám kaláberezés közben hadd szóljon mentői többet és mentői tovább. Sp. A Gortvay—Búza affér. juL 23. A Gortvay Aladár és dr. Búza Barna között felmerült affér csütör­tökön délelőtt lovagias utón nyert be­fejezést. Azt a színes és tarka sce- neriát, amit a vasárnapi népgyülés kívánt adni az afférnek, kevés komoly­sággal fogadta a közvélemény és nem vette készpénznek azt a nehány cifra mondatot, melylycl a függetlenségi táborkar akarta a Búza Barna hírét- nevét öregbíteni. Hiábavaló volt a túlsó oldal minden erőlködése, a kö­zönség nem látta az afférben a sajtó- szabadság sérelmét és ha napokon át minden érdeklődés élén is állt a do­log, ez az érdeklődés nem azoknak a háborgásoknak volt a nyugtázása, a mikkel a függetlenségi tábor egy ka­lap alá fogta a sajtószabadságot és Búza Barnát s pártpolitikai szempon­tokkal akarta az affért valami nagy attrocitássá mélyíteni. Az affér és a pesti lapok. Az afférbői — hasztalan iparko­dott a túlsó oldal — nem lett a sajtó- szabadság sérelme ős a fővárosi lapok közül egyedül a Magyarország volt az, mely hasábos tudósításokban adott számot a vasárnapi népgyülésről. Min­den más újság egész röviden — alig néhány sorban — intézte el a dolgot és egyáltalán nem volt kapható arra, hogy Búza Barnában a magyar sajtó- szabadságot lássa és a Gortvay Ala­dárral való afférját a magyar sajtó- szabadság afférjának tegye meg. Hogy a komoly és nívós fővárosi újságok 10—15 sornál többre nem taksálták ezt a — két férfinek egymás­közt akadt s egészen privát afférját, azt természetesnek találjuk. De nem vettek tudomást a dologról olyan ér­telemben, mint azt a Búza Barna hívei szerették volna, azok az orgá­numok sem, melyek az utcának készülnek és a szenzációk kergetése során, szívesen engedik szabadjára a fantáziájukat. És ennek a ténynek a magyarázatát abban a megokolt el­lenszenvben kell keresnünk, melylyel a fővárosi sajtó munkásai Búza Bar­nát nézik. Értessünk meg. Hogy a komoly s vezető szerepet vivő lapok egész röviden intézték el a dolgot, az természetes; olcsó sikerek ked­véért nem kaphatók arra, hogy vét­senek a faktumok ellen. De van egy sereg olyan bulvárdujság,mely a rikító színek kedvéért olykor-olykor bizony szívesen csavar egyet az igazságon. És a magyar sajtó példátlan egyér­telműséggel — értékén taksálva — intézte el a Gortvay—Búza affért. Nem látták a sajtószabadság sérelmét a dologban s arra sem voltak kap­hatók, hogy martirt csináljanak a mi egykoron való követünkből. Búza Barnát a pesti szerkesztőségekben is annak ismerik, aki: a reakció kato­nájának, aki éppen a parlamentben támadt éles, agresszív hangon a sajtó- szabadság ellen. És ezt a bűnét soha­sem felejtik el. Egyik-másik újhelyi s Búza Bar­nával most egy táborban csatázó szabadkömives noszogatására a sza- badkőmivesek lapja: a Világ csü­törtökön vezércikkben foglalkozott a dologgal. S nagy hü-hóval, gúnyosan mosolyogva várta a túlsó oldal csü­törtökön a Világot És a Világ Gort­vay—Búza affért téve meg kiindulási pontiul, anélkül, hogy Búza Barnáról egyetlen jószava is lett volna, egé­szen más s az affértői távolálló szem­pontok ellen vonultatta fel — szabad­kömives szellemben — a maga argu­mentumait. Egy másik szerkesztőség­ből meg — amikor a Búza Barna hívei azt kérték, hogy mellettök fog­laljon állást a szóbanforgó lap — az a válasz jött, hogy nincs a redakció­bán egyetlen ember sem, aki jószem- ínel nézné Búza Barnát és kapható volna arra, hogy tömjénezze őt. A pesti újságírók közvetlen közelből figyelték az ügyvéd ur parlamenti munkásságát és megingathatatlanul él bennök a meggyőződés, hogy nem más Búza Barna, csak egy elszánt, erősen ekszponált harcosa annak a reakciós irányzatnak, mely elsőnek és legszívesebben a sajtószabadságra emelné a kezét. Hogy idehaza Búza Barna — némely kortes hatások ked­véért — a radikális előrehaladás har­cosának adja ki magát, azon a fő­városi sajtó csak mosolyog egyet és nem hiszi el. A párbaj. Dr. Búza Barna — mint azt már megírtuk — Kincsessy Péter és dr. Füzesséry Zoltán utján provokálhatta Gortvay Aladárt, aki Pintér Istvánt és dr. Adriányi Bélát nevezte meg a megbizottaiul. Miután a Gortvay megbízottjai kijelentették, hogy meg­bízójuk a lovagias elégtételadásra kész, a Búza Barna segédei arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a lo­vagias elégtételadásnak ezúttal csak egy módja lehet és ez a bocsánatkó- rés. Miután a Gortvay segédei a do­log ilyen értelemben való elintézésébe nem mentek bele, az affér párbajbi- róság elé került. Búza Barna megbí­zottjai a párbajbiróságba a maguk részéről előbb gróf Batthyányi Ti­vadart, majd gróf Vay Gábort, végül meg Kállay Manót, a Gortvay Ala­dár segédei meg Iíeresztessy Lajost delegálták. A párbajbiróság elnöke id. Molnár Viktor v. b. t. t. nyug. főispán volt, kinek elnöklete alatt össze is ült a párbajbiróság és kimon­dotta, hogy lovagias elégtétel kérés­nek és lovagias elégtételadásnak he­lye van. A párbaj csütörtökön hajnali 4 órakor folyt le a bárcai utmenti ré­ten. Az ellenfelek szerdáról csütör­tökre virradó éjjel érkeztek Kassára, hol a segédek nyomban tanácskozni kezdtek, hogy hol és mikor legyen meg a párbaj, hogy azt a kassai rend­őrség meg ne akadályozhassa. Hosz- szas tanácskozás után megállapodtak a segédek abban, hogy a párbaj haj­nali szürkületkor a Bárca irányába eső, uj temető a alatt — egy letarolt térségen — fog lefolyni. Hajnali 4 órakor indultak el két- két kocsin az ellenfelek és a segé­deik. A kocsik a városon kívül ta­lálkoztak és Kassához közel hama­rosan találtak is — a párbaj szín­helyéül — alkalmas helyet. A párbaj föltételei voltak : egyszeri golyóváltás, sima csövű, légynélküli párbajpiszto­lyokból, 30 lépés távolságra s öt-öt lépés avanszszal. Gortvay Aladár se­gédei párbajorvosul dr. Gudrólyi Gézát, a Búza Barna megbízottai meg dr. Ákos Izsót kérték föl. A pisztolyokat Kincsessy Péter és dr. Adriányi Béla töltötték meg, a harminc lépést dr. Füzesséry Zoltán mérte ki. A párbajt Pintér István vezette, akinek harma­dik tapsára mindkét fél egyszerre sü­tötte el a pisztolyát. Búza nem talált, a Gortvay pisztolya meg csütörtököt mondott. Párbaj után a felek, anél­kül, hogy kibékültek volna, vissza­hajtattak a városba. Végig a varoson. Csütörtökön délelőtt esett meg Kassa közelében a párbaj és Búza Barna csütörtökön déli egy órakor ért — pontos színpadi rendezés sze­rint — haza. A nagyállomáson szállt ki a vonatból és egy apró sereg kö­szöntötte harsány éljenekkel. A hívek voltak, kik elmentek ünnepelni a ve­zért. És Búza Barna boldog mosoly­gással nyugtázta az ovációt és büsz­kén állt meg az idegen tekintetek kereszttüzében, amint a kupék abla­kaiból egy sereg fej bukkant elő és úgy nézte — kiváncsi szemmel — az ünneplést. Dr. Székely Albert kö­szöntötte Búzát és erősen elitélte azt a gyöngeséget, melylyel a magyar társadalom nőm mer a párbajnak ha­dat üzenni. Majd a választások ide­jén is szerepet vitt hölgy-liga kedves­kedett virággal a vezérnek és azután Búza Barna is elmondhatta, hogy milyen boldognak érzi magát. Az a pillanat egyike volt az élete legszebb perceinek és abból merit erőt a to­vábbi küzdelmekhez. Még egy-két éljen a vezérnek és egy-két abeug az ugyancsak azzal a vonattal utazó Gortvay Aladárnak és azután bevo­nult a városba — csak a Napóleon hadai vonulhattak ilyen diadalmasan — a sereg. Elől Búza Barna lépkedett. Kö­rötte 8—10 asszony, leány s vagy 20—25 férfi. És ezt az apró kört kö- rülgyürüzte vagy 80—100 mezítlábas, maszatos utcagyerek. A perc igazán történelmi volt. Egy-egy mély, férfias bariton el-elzengte, hogy éljen Búza MULLER DEZSŐ női és úri divatáruháza Sátoraljaújhely, Rákóczi-utcza (Kis piacz.) Dúsan felszerelt nagy selyem raktár. Női és férfi divatkelmék, ruhadiszek, csipkék. Len, damaszl és valódi May és Holfer-féle rumburgi vásznak. — Posztl függönyök. — Garnitúrák és menyasszonyi kelengyékbe!] —------■- 1 1 ■ ----- állandó nagy raktár. ---------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom