Zemplén, 1910. július-december (41. évfolyam, 53-102. szám)

1910-11-16 / 91. szám

2. oldal. Z E M P L'ETN. November 16. mazás és becsületsértés 8, ember élete elleni bűncselekmények 6, testi sértés 102, magánlak megsértése 5, lopás 104, rablás és zsarolás 1, jogtalan elsajátítás 1, orgazdaság és bűnpárto­lás 14, csalás 4, más vagyonának megrongálása 27, gyújtogatás és tüz- okozás 41, fegyvereserő elleni bűn­tett 1, egyéb törvénybe ütköző bűn­cselekmények 12, kir. járásbíróságok hatáskörébe utalt kihágások 20, közig, hatóságok hatáskörébe utalt kihágá­sok 307 esetben. Sátoraljaújhelyben a személy- és vagyonbiztonság általá­ban véve kielégítő volt. Lopás bün­tette 5, lopás vétsége 17, egyéb bűn­tett vagy vétség 13 esetben fordult elő, illetőleg ennyiszer foganatosítta­tott nyomozás. Baleset bejelentés 8 történt nagyobbára jelentéktelen sé­rülésekről. Kiutasittatott, kitiltatott illetve eltoloncoltatott 41 a közbiz­tonságra veszélyes idegen illetőségű egyén. Tüzesetek a következő helyeken és számban fordultak elő a vármegye területén : A szerencsi járásban Sajó- hidvég, Megyasszó, Monok, Tiszaluc, Szerencs, Alsódobsza és Taktaszada községekben jelentéktelen kárral. A tokaji j.-ban Bodrogkisfalud és Tokaj községben. A sárospataki j.-ban Sá- patakon két esetben fordult elő tüz­eset és pedig első alkalommal Klein Abris tanyai bérlő kárára egy gazda­sági épület éget le. A kár 1780 kor., mely biztosítás folytán megtérül. A második esetben 12 lakóház és mel­léképületek estek a lángoknak áldo­zatul. A szenvedett kár hozzávetőleg 25,000 koronát tesz ki, mely azonban jórészt biztosítva volt. A bodrogközi j.-ban Lelesz, Szolnocska és Czigánd községekben. A gálszécsi j.-ban Szécs- keresztur, Nagyazar és Vécse közsé­gekben. A nagymihályi j.-ban Nagy- mihályban volt jelentékenyebb kárt okozó tüzeset. A kár azonban bizto­sítva lóvén, megtérül. A varannói j.-ban Alsókomaróczon, Szacsurban és Telekháza községekben. A homon- nai j.-ban Homonnán két esetben. Az okozott kár mintegy 7000 kor. bizto­sítás folytán egészben megtérül. A szinnai j.-ban Szinna, Vendégi, Pap­háza és Nagygereblyés községekben. Folyik a kivándorlás. Amerikába kivándorolt Sátoralja­újhely r. t. város területéről 11, a szerencsi járásból 16, a tokajiból 2, a sárospatakiból 10, a sátoraljaújhelyi­ből 26, a bodrogköziből 36, a gálszé- csiből 25, a nagymihályiból 65, ava- rannóiból 20, a homonnaiból 73, a szinnaiból 92, a sztropkóiból 6, a mezőlakomból 18, összesen 400 egyén. Amerikából visszatért a szerencsi já­rásba 7, a tokajiba 1, a sárospatakiba 1, a sátoraljaújhelyibe 14, a bodrog­közibe 7, a gálszécsibe 9, a nagymi- hályiba 20, a varannóiba 20, a ho- monnaiba 22, a szinnaiba 13, a sztrop- kóiba 5, a mezőlaborcziba 2, összesen 121 egyén. Útlevél iránti kérelem az elmúlt hó folyamán 295 érkezett be s 292 utlovól állíttatott ki. Általában észlelhető, hogy az amerikai kiván­dorlás újból nagyobb mérvekeket öl­tött s igen nagy azoknak a száma, kik galíciai ügynökök közreműködé­sével útlevél nélkül vitorláznak el az uj világba. A galíciai ügynökök éjjel erdei gyalogutakon kalauzoltatják ki magukhoz a kivándorolni szándéko­zókat s táviratilag kéretnek otthon maradt hozzátartozóiktól pénzt a to­vábbutazásra. A galíciai hatóságok pedig tétlenül szemlélik, hogy 2—300 ember is tanyázik némelyik ügynök lakásán, várva a táviratilag kért pénz odaérkezését. Az őszi vetési munkálatok s a szőlőkben a szüretelések befejezést nyertek. A szőlőtermés eredménye a júniusi jégverés pusztításai folytán ál­talában igen silány. Az őszi vetemé- nyekben a szárazság folytán elszapo­rodott mezei pockok óriási károkat okoztak. Az utóbbi tartós esőzések és a hideg idő beálltával azonban ezen kárttevő állatoknak rohamos pusztu­lása remélhető. A tanítás a községekben zavar­talanul folyik. A rátkai uj iskola épülőfélben van. A czirókabélai r. k. hitfelekezeti és a pásztorhegyi g. k. hjtfelekezeti elemi iskolák már csak­nem elkészültek s rövid idő alatt át lesznek adva rendeltetésüknek. A radi iskolában az oktatás az iskolai épüle­tek javítása miatt szünetel. Bodrog- zsadány községben Kárpáti Péter ta­nító nyugalomba vonult, állása még be nem töltetett. Az agyidóczi hitfe­lekezeti tanító nyugdijaztatott, a bar- kóczi tanító pedig elmozdittatott s a mennyiben az állások még betöltve nincsenek, a nevezett községben a tanítás szünetel. Megyei közigazgatás. Az alispáni jelentés tudomásul vé­tele után, a főispán javaslatára elha­tározta a bizottság, hogy az elhunyt Vladár Emilnek, a bizottság egyko­ron való érdemes tagjának emlékét jegyzőkönyvileg örökíti meg. Fejes István érthetetlennek találja, hogy a városhoz beérkezett ügy darabok száma a múlt hónapban már négyezerre rú­gott és 500 akta maradt elintézet­lenül. Az alispán felvilágositásképen megjegyzi, hogy magyarázatát a város ügykezelési szabályrendelete adja meg. Mindent iktatnak s iktatják az egy­azon aktát többször is, amint a kü­lönböző bizottságok egymáshoz utal­tatják. Innen a nagy iktatási szám, a hátralékokra vonatkozóan pedig megfogja majd tartani a vizsgálatot. A kivételes nősülések iránti kér­vények kedvezően való elintézése után, dr. Szirmay István főügyész referált. A Skazup gyermekek, özv. Kuttem- berg Zsigmondné s özv. Lux Ignácné illetőségi ügyeiben, Jozefovits Dávid, Maczkó János és ifj. Varga György mezőrendőri és Bálint János vadászati bérletre vonatkozó ügyeiben a bizott­ság az elsőfokú intézkedéseket jóvá­hagyta. A sárospataki posta-gyűjtő­hely felállítása tárgyában megszün- tettetett minden további eljárás. — Szerviczky Emmának a vármegyei árvaszék ellen beadott panaszát el­utasította a bizottság. Az erdőhorvátii, valamint a tokaji közbirtokossági ha­tározatok ellen beadott felebbezések kiadattak a főszolgabíróknak, a uagy- kövesdi képviselőtestületi tagválasztás ellen beadott felebbezést meg eluta­sította a bizottság. Somogyi Bertalan és dr. Tátray Dezső kisebb érdekű ügyekben való előterjesztései után, Pilisy Béla árvaszéki ülnök jelentette, hogy a gyámügyi közigazgatás a múlt hónapban is minden zavar nélkül funkciónált. Egészségügy. Dr. Lőcherer Lőrinc megyei fő­orvosjelentette, hogy az általános köz- egészségügy októberben rosszabb volt, mint szeptemberben. Ujhelyben a vörhenyben megbetegedettek száma 123, a kanyaróban megbetegedettekké 179 volt. Vásárok alkalmával a ha­tóságok 75 esetben koboztak el hamis tejet és indíttatták meg mind a 75 esetben a kihágási eljárást. Révész György törvényhatósági főállatorvos jelentését dr. Mizsák József aljegyző terjesztette be. Októberben az állat- egészségügy állapota kielégítő volt. Bejelentette a főállatorvos, hogy Uj- hely huslátó tanfolyamok székhelyéül jelöltetett ki és a tanfolyamok veze­tésével Göndör Herman városi állat­orvos bízatott meg. Megemlíti a je­lentés, hogy a vágóhídi állapotok immár tarthatatlanok, a vágóhíd any- nyira sötét és hiányos és a sertés­vágóhíd annyira nélkülöz minden felszerelést, hogy a mizériákon mie- előbb s radikálisan segíteni kell. — Eiserth István kir. főügyészhelyettes jelentése szerint a kir. ügyészség fog­házában a múlt hónapban a rablét­szám 285 volt s ebből a jogerősen elitéltek száma 265, a felebbezés alatt állóké 3 s a vizsgálati foglyoké 17. Adó, tanügy s közlekedés. Eiszenmann Oszkár pénzügyigaz­gató jelentésében előadta, hogy ok. tóber folyamán egyenes állami adóban 444328 (a múlt év októberében be­folyt összegnél 12360 kor.-val több), haddijban 13955 (— 2779), bélyeg­illetékben 18292 (-)- 2885), dohány- jövedékben 98953 (+ 40667), sójöve­dékben 5040 (— 3786), fogyasztási adóban 1029142 (-f- 168139), jogille­tékben 189506 (-£- 58610) és dijjöve- dékben 1038 (— 1239) korona folyt be. Fizetési halasztás illetékre 6, adóra 10 esetben és házadómentesség 40 esetben adatott. Az egyenes adó ki­vetés megindítása tárgyában kelt pénz­ügyminiszteri körrendelet tudomásul vétele után Cziráki Barna adótörlésre vonatkozó s Klein Mór tőkekamat­adó törlése iránti felebbezéseit eluta­sította, Granovitzer Pál erdőhorvátii és Latocki János borsii lakosok va­dászati jövedéki birságait elzárásra változtatta át és Neufeld Ignác ho- monnai, Szép Gedeon sátoraljaújhelyi, Bergstein Manó tállyai, Bodnár Jó­zsef szerencsi és Mattyasovszky Sán­dor újhelyi lakosok általános jöve­delmi pótadó törlése tárgyában való felebbezéseinek helyt adott a bizott­ság. Elrendeltetett 3 esetben a kielé­gítési végrehajtás. A kistárkányi, erdő- bényei, radi, homonnaolykai, velejtei, magyarsasi, nagykövesdi, kisberesnyei, homonnazávodi körjegyzők és községi bírák ellen kimondta a bizottság az anyagi felelősséget az esetre, ha nem teremtenek rendet az adó behajtások körül. Á Sátoraljaújhelyben, Tolcsva, Opálhegy, Felsőfeketepatak, Kozma, Agyidócz és Felsőkörtvélyes közsé­gekben és a sókuti, tapolyizsépi, ho- monnavidéki és bánóczi körjegyzősé gekben behajthatatlanná vált köztar­tozások töröltettek. Beregszászy István kir. tanfel­ügyelő bejelentette, hogy Mailáth József Karádon a kor igényeinek mindenben megfelelelő iskolát építte­tett. A bejelentést éljenzéssel vette tudomásul a bizottság. A nagykövesdi református iskola megintettetett, hogy okleveles tanítóról gondoskodjék. Az analfabéták tanfolyamának elősegíté­sére 1000 koronát szavazott meg a bizottság. Majtényi Sándor telekhá­zai és Dipták István perbenyiki áll. iskolai tanítók ellen elrendeltetett a fegyelmi vizsgálat. A bodrogzsadányi iskolánál tervbe vett tanítói választás­hoz Beregszászy István kir. tanfel­ügyelő lett elnökül kirendelve. Gárdos rákóczi és Csáthy homlokosi tanítók személyi pótlékkal való jutalmazását ajánlja a bizottság a közoktatásügyi kormánynak. S a tanfelügyelőnek számos apróbb érdekű ügygyei egybe­kapcsolt referátumai után, Hönsch Dezső műszaki főtanácsos tette meg a havi jelentését. Az állami s törvény- hatósági utak jókarban vannak s közle­kedési akadályok nem fordultak elő : az utak felülvizsgálata mindenfelé fo­lyamatban van. A tőketerebes—gál­szécsi h. é. vasút által épített párhu­zamos ut s a homonna—takcsányi h. é. vasútnak — a ezirókamezői és a szinnai állomásokhoz vezető utjai átvételére vonatkozó jegyzőkönyvek, valamint a Borsod-miskolczi hitelbank által épített vidrányi h. é vasút mü- tanrendőri bejárásáról való jegyző­könyv tudomásul vétettek. A vécsei vasútállomás átvételéhez a bizottság Nemthy Józsefet küldte ki s meg­szavazott végül az udva—alsóalmád— szinnai lh. ut kiépítésére 5000 korona segélyt. Az ülés déli 12 órakor ért véget. A fejlődés utján. Az Osztrák-Magyar bank uj fiókjai. — Az újhelyi akció. — Pénzintézetek egyesülése. — nov. 16. Az osztrák-magyar bank a bank- közösség megújításával tiz uj bank­fiókot kíván az országban felállítani és már is a régi klasszikus versen­gésekre emlékeztet az a harc, mely- lyel a fejlődő és forgalmukban na­gyobb lendületet vett felsőmagyar­országi városok mind síkra szállnak egy-egy uj bankfiókért. Nekünk Mun­kács és Ungvár a riválisunk és tu­datában azoknak a közgazdasági elő nyöknek, melyekkel járna Zemplén- vármegye életében az újhelyi tank- fiók fölállítása, mindent el kell kö­vetnünk, hogy ne szenvedjenek az érdekeink Munkács és Ungvár igye­kezeteivel szemben sérelmet. Elvitat­hatatlan jogunk van a bankfiókhoz, számokkal és magának a valóságnak hadrendbe sorakoztatásával mutathat­juk ki az igazunkat: ha összefog hát minden arra illetékes tényező és ko­molyan, energikusan szállunk sikra az érdekeink védelmében, lehetetlen, hogy meddők maradjanak az igyek- véseink. Előbb a városi képviselőtes­tület, most vasárnap meg egy népes, eleven sikerű értekezlet ütötte meg az első hangot: mindent el kell kö­vetnünk és minden elébünk meredő akadályt le kell győznünk, ha azt akarjuk, hogy az osztrák-magyar bank egyik uj fiókját Ujhely kapja meg. (Az újhelyi bankfiók,) Az értekezlet élénk érdeklődés mellett folyt le a városháza nagyter­mében vasárnap délelőtt. A megje­lentek az értekezlet elnökévé Grün- baum Simont, jegyzőjévé meg Szabó Jakabot választották egyhangúlag. Grünbaum elnöki megnyitójában — egy tartalmas, meggyőző erejű beszéd­ben — részletesen kifejtette, hogy az újhelyi bankfiók fölállítása teljesen megérett s mindenképen megokolt dolog. A kassai fiók területre egyike az ország legnagyobb fiókjainak, hét vármegyét határol és ötezer cégnek van ott megállapított hitele. A kassai fiók forgalmának egy negyed részét Zemplénvármegye adja, önmagában véve ez a körülmény is elégséges ahhoz, hogy a vármegye székhelye, Sátoraljaújhely megkapja a bankfió­kot. A hét vármegye területe, amely most tartozik a kassai bankfiók kör­zetébe, oly nagy, hogy a kassai bank­fiók a maga biztossága kedvéért a hitelt nagyon mérsékelt módon álla­pítja meg. A kassai bankfióknak kez­detben 2 millió volt a dotációja, 1898 már 3 millió és ma 8 millió; a váltó állománya 98-ban 3 millió volt és ma már 7 millió. S ameny- nyiben az elért forgalom egy negyed részét Zemplénvármegye adja, ezek a számok is alapos argumentumok az újhelyi fiók felállítása mellett. Hiteles helyről nyert információ szerint az osztrák-magyar bankban meg van a hajlandóság, hogy a tervbe vett tiz uj fiók egyikét Sátoraljaújhelyben ál­lítsa fel, azonban mozognunk kell, életjelt kell adnunk magunkról és akkor nem maradhat eredmény nél­kül az érdekeink mellett való demon­strálás. A zemplénmegyei hitelnyújtás rendezésére rendkívül üdvösen hatna az újhelyi fiók felállítása. Ugyanis Zemplénben közel 35 bank van s mert a kassai fiók nagyobb távolságra esik tőlünk, kénytelenek 20—30 ezer korona többletet tartani készletben vagyis leszögeznek olyan 7—800,000 koronákat, amik kamatot nem hajta­nak s amely körülmény azután a hiteltigénylők rovására megy. Ha Uj - helybe jön a bankfiók, ezek az össze­gek forgalomba kerülnek, a kamatláb esik, s mert jelzálogkölcsönökkel is dolgozik, emeli az ingatlanok értékét, palotát építtet, a magánhivatalnoki kar számát erősen növeli s miután az új­helyi körzetbe több vármegye lenne beosztandó, jelentősen fokozódnék az újhelyi ipari s kereskedelmi forgalom. Mind olyan indirekt előnyök, melyek számokkal ki sem fejezhetők. Álljon talpra Ujhely, mozgasson meg min­den tényezőt s inspiráljon a fokozot­tabb munkára minket az a körülmény is, hogy Munkács és Ungvár is pá­lyázik a bankfiókért s könnyen meg- eshetik, hogy ha akármelyikök kapja is meg, Ujhelyt hozzá csatolják. Na­gyon jelentős, egzisztenciális érdekről van szó és kell a magunk érdekeit annyira becsülnünk, hogy a leghatá­rozottabban szálljunk sikra a bank- fiókért­Dr. Bessenyey Zenó, Halász Jó­zsef, dr. Grósz Dezső, Widdei: Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom