Zemplén, 1910. július-december (41. évfolyam, 53-102. szám)

1910-11-12 / 90. szám

Sátoraljaújhely, 19ÍO. November 12. 90. (5001.) Negyvenegyedik évfolyam. Megjelen hetenkint kétszer szerdán és szombaton este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bktoraljanjhely, Főtér 0 szám. Telefon: 42. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Nyiltlérben minden garmond sor 40 fill. Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. Előfizetési ára: Egész évre 10 korona, félévre 5 kői negyedévre 2.60 korona. — Egyes szám ára 10 fillér. —— Hirdetési díj: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűknél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy kerettel ellátott hir­detések térmérték szerint egy négyszög centim, után 8 fill. — Állandó hirdeté­seknél árkedvezmény. A létszámemelés. — nov. 12. Bizonyára senki sem áltat­hatta magát azzal, hogy a kato­nai létszámemelés kérdése — mely még Széli Kálmán minisz­terelnöksége idején merült fel, de amely aztán épen az e kér­désből keletkezett sok évi poli­tikai válság miatt nem volt el­intézhető — elintézetlenül ma­radhasson, amint ismét normális állapotok állanak be hazánkban. íme a normális állapotok meg vannak és ime újból felbukkant a létszámemelés nagy kérdése is. Még nem konkrét formában, még nem a közös hadügyminisz­ter kézzelfogható előterjesztése alakjában, de itt van és a ma­gyar hadügyi albizottság szerdai tanácskozásán már tárgyát ké­pezte egy beható vitának, amely­ben nem kisebb kaliberű állam­férfiak vettek részt, mint Tisza István, Apponyi Albert és Kuhen- Héderváry miniszterelnök. Tisza azzal a visszarettenést nem ismerő szókimondással, mely­től még akkor sem tekint el, ha mindjárt a népszerűtlenség is az ára az őszinteségnek, úgy vetette fel a témát, hogy igen határo­zottan mutatott rá a létszámeme­lés elmaradhatatlanságára. Ez egy régi szükséglet, egy régi nagy szükséglet, melynek eleget kell tenni. Eleget kell tenni egyrészt a saját erőnkre alapított bizton­ságunk kedvéért, mert — mint Tisza kifejtette — nekünk ma­gyaroknak a legnagyobb érde­künk, hogy ez a monarkia ka­tonai nagyhatalom legyen. Hiszen csak nemrég a Szerbiával való háborús veszedelem idején ta­pasztalhattuk, hogy a katonai nagyhatalom milyen súlyos jelen­tőségű. Mikor a béke temploma már minden oldalról recsegett- ropogott, mikor már mindenki azt várta, hogy eldördüljön az első ágyulövés és a tömeggyil­kolás rettenetes nyitányaként le­vegőbe repüljön a zimony—bel­grádi hid, akkor Németország, ez idő szerint a legelső katonai nagy­hatalom Európában, felemelte erős szavát és egyetlen vétójával vissza tudta riasztani a háború démonját. Vájjon a kötekedők, a kik minden áron háborút akar­tak, lecsendesedtek volna akkor is, ha Ausztria-Magyarország nem tagja a hármas szövetségnek, mely immár évtizedek óta, igaz, hogy folytonos fegyverkezések és folytonos óriási pénzáldozatok árán nagy sikerrel tartja fenn a béke áldásait? Bizonyára nem! És amidőn Tisza István igen he­lyesen utalt rá, hogy a hármas szövetség folytán kevesebbet kel­lett tennünk ma is, mint ameny- nyire biztonságunk szempontjából feltétlenül szükség lett volna, ha a hármas szövetség nem léteznék, úgy legyünk belátással és becsül­jük meg ezt a ránk nézve mér­hetetlenül értékes szövetséget azzal, hogy hadseregünk létszáma, felszerelése, berendezése tekinte­tében lépést iparkodunk tartani a modern korral, a modern hadi- technikával. Hát persze, hogy ez pénzbe kerül, sok pénzbe. És bizonyára jobb volna azokat a milliárdokat, amiket a hadsereg elnyel, kultú­ránk fejlesztésére, közegészség- ügyünk javítására, tisztviselőink jobb dotációjára fordítani. De amig be nem következik az, amit Tisza beszéde után Apponyi olyan óhajtásként hangoztatott, melyben együttérez vele minden kulturember, hogy a civilizált államok kölcsönös egyetértéssel iparkodjanak túlfeszített hadügyi kiadásaikat apasztani, addig ért­sük meg, hogy újabb és újabb áldozatokat kell feláldozni a nagy- torkú molochnak. És ne feledjük, hogy a milliárdok árán megvásá­rolt fegyveres béke még mindig olcsóbb, mint a legrövidebb há­ború, amely pénzbe, de vérbe is kerül és irtózatokat involvál. Hogy a kormány meg akarja valósítani a kilences bizottsági programmot, mely tagadhatatlanul óriási haladást jelent a nemzet szellemében, azt nyilvános mó­don kifejezte a szerdai vita so­rán Khuen-Héderváry miniszter- elnök, aki kilátásba helyezte azt is, hogy ebbeli előterjesztéseit a jövő év első felében szándé­kozik az országgyűlésben meg­tenni. Azt pedig már tudjuk, hogy Hhuen-Héderváry nem tartozik az üresen Ígérgető államférfiak közé. Amit ő vállalt, azt meg is valósítja, mert — mint maga mondta — abban az órában, amelyben programmját nem tudná megvalósítani, nálánál veszeke- dettebb és gyorsabb lábú embert alig lehetne találni. Tehát meg lesz a nemzet szellemben való haladás a katonai téren is. Eb­ben bizhatunk. De ez különálló kérdés és nem áll tulajdonképeni összefüggésben a létszámemelés­sel, mely utóbbi halaszthatatlanul kielégítendő és az egész mo­narchia érdekében való szükség­letet jelent. fi „nagy-orosz“ röpiratok.*) Irta: Bíró Pál. II. Az osztrák birodalmi diplomácia campagneának az előző közlemény- ben ismertetett fejezeteibe ékelő­dik „a gyakori felkinálkozás“ is, a melylyel az orosz diplomácia „a ma­gyar mozgalmak ellen“ ajánlja Ausz­triának a fegyveres segítséget. Az „europäische Pentarchie“ adata szerint egyik legdühösebb röpirata a nagy­orosz pártnak figyelmezteti a szláv testvéreket arra, hogy „ez a nép (t. i. a magyar) históriai erővel viheti előre a dunai birodalmat Szaloniki felé“, tehát mindent el kell követni, hogy „megnyomorítsuk őket.“ — Az osztrák diplomácia, érthető okokból, mindenkor fázott a goadolattól, hogy ezt a segítséget igénybe vegye. Az első ajánlkozás idején, az 1837-iki magyar mozgalom erősebb lendülete­kor olyan komoly már a dolog, hogy ez évi naplójában Széchenyi is meg­emlékezik róla és ugyanez évben Guizot figyelmezteti Londonban Sza- lay Lászlót, hogy „nyakukra jön a muszka.“ És még sem jön. Csakis a negyvenkilencediki események hozzák ide. És itt úgy tapasztalják, hogy a moszkvaiak „jól elhintették a jövő aratás magvát“ Az orosz veszedelem előrenyomulásának komoly árnyékát látja e tényben Bismarck Ottó is, a mikor a porosz kamarában sajnálko­zik azon, hogy az orosz haderő vonul Magyarországba. Égy nevezetes cikk, Bismarck beszédének hatása nyomán írja, hogy a „cyrill-betük ostroma után ez a kozák felvonulás Napoleon jóslatának ijesztő árnyképeit festi Európa mappájára.“ Az események igazolják is aztán, hogy az oroszbarát irányzat nem ver­hetett mély gyökeret az osztrák dip­lomácia törekvéseiben. Dacára annak, hogy Miklós cár még 1853-ban is annyira egynek tekinti Ausztriát Orosz­országgal, hogy ezt meg is mondja Hamilton-Seymour angol nagy követ­nek ; már a jeruzsálemi szenthelyek afférja során is mutatkozik a nagy hajlandóság, mely a második keleti háború porosz-osztrák egyezményével nyilvánvaló is lesz, hogy Ausztria szabadulni akar az orosz bűvkör ká­bító levegőjéből. Két oldalról jött, de egy irány­ban haladt az a politikai felfogás, mely egyrészről porosz, másrészről magyar oldalról figyelmeztette az osztrák diplomáciát, hogy ez az orosz­barátság lejtőre viheti exisztenciáját. Deák Ferenc a negyvenes évek ele­jén, főként a harmincas évek tapasz­talatainak nyomán idecélozóan is Írja Wesselényinek, hogy „amely órában a magyar megszűnik nemzet és pedig magyar nemzet lenni, azon az órán túl halálos sebet kap Ausztria füg­getlen fenállhatása — una dies utri- usque dúcét ruinam.“ Ez az osztrák diplomáciához adresszált figyelmezte­tés jórészben a föderalista irányzatok ellen volt kihegyezve, mert hiszen ez a kor igen éles vonalakban látta a bécsi koronatanács körül gomolygó felhőzetet. Ám éppen azért, a magyar politikai életben is felülkerekedni látszik az irányzat, mely kiakarja ra­gadni a nemzetiségeket „az álmok és ábrándok csalogató ingoványálól.“ Wesselényi szerint a butitó röpiratok- kal szemben „meg kell győznünk a szlávokat, hogy a szolgaság vár rá­juk, ha velünk összekülönböznek.“ Erre még erősebb visszhangot adnak a nagyoroszok. Durván és kíméletle­nül. A Kárpátok felől és a balkáni hegyekből egyszerre tüzelnek. — De amig a század derekán, három évti­zed eseményeinek legforróbb forgata­gában tart ez a magyar állam egysé­gére törő tüzelés, a magyar politikai élet irányitó vezérelve következetesen az, hogy : béke a nemzetiségekkel. Minden mérges és kevésbbé mérges röpiratra ez az egyetlen válasz, mert egyébként ez időtájt „cyrill-betüs magyar érdekű ellenirat alig lát nap­világot“. De minél igazabbaknak látsza­nak Tkalcic emlékiratai, hogy „a szláv kultúra jól dolgozott, mert a müveit szláv ifjúság már ekkor él és mozog és később „mind nagyobb szenvedély- lyel kezdi keresni az összeköttetést a többi szláv nemzettel“, minél kitö- rőbb örömmel adják meg erre az uj visszhangot „frissebb orosz nyomtat­ványokkal“ minél hangosabban kiált vissza Moszkvából Csaplovits, hogy a „szlávokban áll Magyarország ereje“ : a magyar politikai élet vezető irány­elve annál következetesebb nyugalom­mal hirdeti a békét a nemzetiségekkel. Ez a nyugalom, mely az igazság ere­jéből táplálkozik, nemzetiségi politi­kánk egyik legjelentékenyebb fejeze­tét teremti meg, amidőn közvetlenül a provizórium előtti diétán Tisza Kálmán, mint a határozati párt ve­zére indítványára „elhatározták a nemzetiségek lehető kielégítését.“ A magyar nemzetiségi politikának ez a szilárd biztonsága, igazsága hi­tében való ereje vezeti a monarchia politikáját is arra a mesgyére, melyen Belcredinek már azért kell buknia, mert szlávokkal akarja lehetetlenné tenni a kiegyezést. Ám ezután már szinte nevetséges színpadi hatásvadá­szatnak látszik Riegernek, a csehek vezérének sietsége Moszkvába, hogy „hódolatát fejezze ki a szláv szellem előtt“ és egy szekéralj legfrissebb nyomtatvánnyal próbáljon ,,uj lelket önteni a szláv törzsekbe.“ Kállay szintén nem egyszer hallja, sőt látja is még a szláv röp- irat-eső zuhatagát Boszniában, mélyen szántó munkásságát azonban ez az eső már meg nem ronthatta. A sajtó erejének megnövekedésével a tisztább kultúra szele különben is háttérbe szorította az egyoldalú „vásári porté­kákat“ ... *) Az első közleményt a Zemplén előző számában adtuk közre. Reggeli és uzsonna kávéra elfogadtatnak ....... - FREUNDLICH DEZSŐ cukrászdájában. ..............­Lapunk mai száma 8 oldal,

Next

/
Oldalképek
Tartalom