Zemplén, 1910. július-december (41. évfolyam, 53-102. szám)
1910-11-09 / 89. szám
Sátoraljaujhely, 19Í0. November 9. 89. (5000 ) Negyvenegyedik évfolyam. Megjelen hetenkint kétszer szerdán és szombaton este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoraljaújhely, Főtér 9 szám. Telefon: 42. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Njilttórben minden garmond sor 40 fill. Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. Előfizetési ára: Egész évre 10 korona, félévre 5 kői negyedévre 2.50 korona. — Egyes szám ára 10 fillér. Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűknél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 8 üli. — Állandó hirdetéseknél árkedvezmény. KWmyészbM nemzeti hivatása. Irta: Molnár Viktor, m. klr. vallás- és közoktatásügyi államtitkár. — nov. 9. A tanügyi politika kultúránk főlényét mindezideig nem bírta megalapítani a nemzetiségek között. Ezek visszavonultak a maguk iskoláiba és ott más tartalmú kultúrát tenyésztenek, mely a mienktől idegen, vele nem ritkán ellentétes irányú. Féltékenyen őrködnek a maguk külön szellemi világának elzárkózottságára; tudományos haladásunk előtt szemet hunynak, történelmünket elferdítik, irodalmunktól elfordulnak, szóval a látszatát is kerülik a velünk való szellemi közösségnek. S mert mindezideig nem találtuk meg a módját, hogy akár hatalmi eszközökkel, akár magával kultúránk erejével az ő külön társadalmuk kialakulására befolyást gyakoroljunk, évtizedek óta összetett kezekkel kell tűrnünk egy olyan fejlődést, mely idővel az államegységet is vitássá teheti. A nemzetiségi társadalom minden téren felvette velünk a versenyt és bárha az alkotásban sikerekre nem hivatkozhatik is, a rombolásban tagadhatatlanul eredményeket ért el. Csak egy téren nem birt velünk : képzőművészetünk előtt feltétlenül meghátrálni volt kénytelen s itt gáncsot nem vethetett fejlődésünknek. Ebben mi vezetünk és fölényünk oly túlszárnyaló, hogy soha kétségessé nem válhat. * Magyarország egész területén csak egy képzőművészet van és csak egy fog virágzani beláthatatlan időkig — a mienk. Csak az a kérdés, hogy ha ez igy van, fel tudjuk-e használni szellemi túlsúlyúnk e bizonyítékát, a nemzeti géniusz e hatalmas erejét nagy nemzeti céljaink elérésére ? Fog- juk-e hasznát venni annak a fölénynek, amit képzőművészetünk fejlettsegében binmk? Reméljük, hogy igen. Ez mindenesetre attól függ, vájjon a nagy magyar intelligencia, helyesebben; a magyar intelligencia összessége tudatára ébred-e annak, hogy művészetünkben, annak minden kultúrái tartalmától el is tekintve, nemzeti életünk egyik hatalmas egységesítő eszközét bírjuk és vájjon művészetünk a maga föltétien, még pedig az érzelmekre, a lélekre föltétlenül ható erejével bir-e hódítani nemzetiségeink között ? Reggeli Ez utóbbi kérdést, annak elősegítése minden kétségen kivül az állami feladatok sorába tartozván, ezúttal nem tárgyalom, csupán annak megjegyzésére szoritkozhatom, hogy a kormányzat eme törekvése eredményes csak úgy lehet, ha művészetünk a szárnyalás teljes magasságába jutván el, hóditó erejével ellenállhatatlanul fogja a híveket gyűjteni, úgy a magyarság, mint nemzetiségi polgártársaink sorából. De annál inkább szívesen és készséggel mutatok arra, hogy a magyar müveit közönségnek képzőművészetünk mellett való pártoló állásfoglalása úgy önmaga, mint a nemzet iránt kötelessége. Nem lehet többé vita tárgya, hogy művészetünkben, annak mindössze félszázadnyi múltja után, tüneményes fejlődést mutatunk. A mérleg ugyanis nemcsak akkor billen a mi javunkra nagyon kedvezően, ha az összehasonlítás terén csupán nemzetiségeinket vesszük sorra, mert hisz ezeknek művészeti elmaradottságához szó alig fér, hanem ekkor is, ha Európa nagy művészeti múltú nemzeteivel állítjuk szembe a magunk ifjú művészetét. Minden igaz magyar ember lelkét jogosan töltheti ei büszkeséggel és örömmel a tudat, hogy nemzeti művészetünk immár számottevő tényezője az egész müveit világ művészetének, sikerei úgyszólván napról-napra fokozódnak, sőt ami talán a legbeesesebb, szinte egy csapásra terelik felénk az európai közfigyelmet. * Ezek való és megdönthetetlen tények, melyeknek bizonyságait egyrészt a tengeren innen és túl rendezett nemzetközi és világkiállításokról hazahozott babérok s másrészt azok a meghívások szolgáltatják, melyekben művészetünk a külföldről már esztendők óta évről-évre részesül. Nem szabad tehát kételkedni többé művészetünk jövőjében s a magyar közélet terén talán éppen művészetünk az, melynek, mint sajátunknak, lebecsülése teljesen jogosulatlan. — Csak arra gondoljunk, hogy egy félszázadnyi becsületes munka és törekvés után ismét kezünkben van Bo- tond bárdja, melylyel ezúttal a nyugat kapuit döngetjük. Meg fognak-e nyílni ezek a kapuk, hogy azok előtt egész Európa hódolatát fogadhassuk ? Ez a magyar közönségen függ. Abban a percben, amint ez a közönség megérti, hogy a művészet nem a fényüzési hajlamok kielégítésére szánt eszköz, hanem ellenkezőleg, mint a kultúra zománca, lelki szükséglet, színekben és vonalakban megnyilatkozó költészet, örök harmóniáknak és örök igazságoknak kifejezője, lelket és szivet gyönyörködtető és nemesitő ajándéka a Gondviselésnek és abban a pillanatban, midőn ez a magyar közönség megérti azt is, hogy mindezek fölött nekünk, magyaroknak a művészet nemzeti életünk teljességére való törekvéseinkben is hatalmas segítségünk, ismétlem, abban a percben művészetünk útja a legmagasabb fejlődöttség, a legmagasabb szárnyalás felé fog vezetni. Mindezekért én szivem mélyéből köszöntőm azt a nagyszabású vállalkozást, mely hét magyar város müveit közönségét akarja a művészet megértéséhez, meg- szeretéséhez és támogatásához közelebb hozni. Hiszen ez a vállalkozás, mint kimutattam, rendkívülien fontos kultúrái és nemzeti érdekeinket nagyon közelről érinti. De köszöntőm elsősorban a hét város közönségét, mely másodízben látja vendégéül művészetünket, példát adván ezzel összes városainknak arra, hogy honfiúi kötelességeinket akkor és akként teljesítjük legodaadóbban, ha a nemzet kultúrái törekvéseit szolgáljuk kitartóan, meg nem szűnő lelkesedéssel és áldozatkészen. Tanácskozik a vármegye. Rendkívüli közgyűlés, — A megye részvéte. — A kolera ellen. — Uj választások. — nov. 9. Zemplénvármegye törvényható- ságz tegnap, kedden délelőtt rendkívüli közgyűlésre ült össze. A megyebizottsági tagok feltűnően csekély számmal jöttek fel a vármegye nagytermébe, a tárgysor mindössze három pontból állt s már eleve kizárt minden olyan közigazgatási érdekességet, amiknek varázsa tud egyedül csak zsúfolásig megtelt közgyűlési termet s ragyogó, elegáns karzati közönséget felmutatni. S az egyébként szürke, egy-két negyedórára szabott tanácskozást egy fájdalmas akkord vezette be. Meczner Gyula főispán kegyele- tes, illetődött szavakkal parentálta el az oly korán elhunyt gróf Andrássy Károlyt és a színvonalas s erejében megindító beszéd a törvényhatóság osztatlan együttérzésével találkozott. Majd áttért a törvényhatóság a napirend letárgyalására és egyhangúlag, minden hozzászólás nélkül intézte el az elébe került ügyeket. Részletes tudósításunkat a következőkben adjuk: (A vármegye részvéte,) Meczner Gyula főispán 10 órakor megnyitva a gyűlést, szives szavakkal üdvözli a megjelenteket. Majd gróf Andrássy Károly haláláról emlékezik meg és a beszéd a maga eleven erejű s nemes illetődöttséggel elmondott szövegében a következő: Szomorú kötelességet kell most teljesítenem a gróf Andrássy családot ért lesújtó gyász bejelentésével. Gróf Andrássy Géza és felesége Őnagy méltóságáé első szülött fiukat, Károly grófot temették el november hó 2-án s az ősi Krasznahorka várának néma lakói ismét egy drága halottal szaporodtak. A daliás leventének a ragyogó ifjúi élet bimbójában, 22 éves korában, a honvédelmi legszebb kötelesség lerovása közben hullott ki kezéből a kard, aludt ki életének fáklyája. Az önfeláldozó szülők leggondosabb ápolása, a tudomány minden erőfeszítése sikertelen volt az oly nagyreményű ifjú élet megtartására. A szülők legszebb reménye, az egész úri család s mindeneknek becézett kedvence ifjúsága bimbójában elhervadt, véghet- len űrt, tengernyi fájdalmat hagyva maga után. A fájdalom kínzó érzése nyilait át vármegyénkén is a szomorú hir vételével. A fájdalmat csak az igaz részvét múlta felül, mely részvét a Labore forrásától a Bodrog, Tisza, Hernád, s Sajó völgyeinek bércein és rónáin minden kebelt elfogott. Az Andrássy család hazafisága, hírneve, érdeme össze van forrva Zemplénvármegyénk történetével. — Egy szívnek egybefolyó dobbanása. A család tagjainak közéleti jelentősége, érdemesültsége mindig büszkesége volt és marad vármegyénknek. Nem is lehet hát másképen, minthogy szivünkből, lelkűnkből osztozzunk a család örömében és bánatában. E szomorú gyászeset alkalmából is a fájdalmas s igaz részvét mély érzésével tekintünk a megtört szülők, Őnmgáók felé. Hiszen a nemes gróf nemcsak egyik legelső birtokosa és nagyura vármegyénknek, de a vármegye közéletében, a közügy szolgálatában is egyik legelső zászlóvivő. Mint bizottsági tag vezet a hazafiságban, a hazafias áldozatkészségben. — Közművelődési egyesületünk nagyérdemű elnöke s legelső áldozatkész munkása. Minden szépnek, jónak és nemesnek, egyháznak, iskoláknak támogatója. Hogy ne fájna hát nekünk is az ő és úri családjának mérhetlen vesztesége, hogy ne osztoznánk mi is igaz részvéttel az ő és családja mélységes gyászában és bánatában ? Azt hiszem osztatlan helyesléssel találkozom, midőn arra kérem önöket, hogy fejezzük ki Andrássy Géza gróf s felesége, Kaunitz Eleonóra grófnő Onmga s az egész grófi család előtt a megrendítő gyászeset felett érzett igaz részvétünket azon kijelentésünk kapcsán, hogy az ő gyászuk a vármegye gyásza is s azon óhajunk kifejezésével, hogy az isteni Gondviselés adjon a szülőknek erőt a mélységes gyász viseléséhez és vigasztalódást többi gyermekeikben. Kérem egyszersmind öDöket, mél- tóztassanak hozzájárulni, hogy ezen részvétünk kifejezéséről a gróf és grófnő Onmgáék jelenlegi tartózkodási helyükön még ezen gyűlésünk és uzsonna kávéra árat m,llett----------FREUNDLICH DEZSŐ cukrászdájában. -■ JLapuuk mai száma 4 oldal.
