Zemplén, 1910. július-december (41. évfolyam, 53-102. szám)

1910-09-24 / 76. szám

4. oldal. ZEMPLÉN. Szeptember 24. múltat sem tudjuk kamatoztatni, ha nem kérünk részt a nyugat- európai nemzetek versenyéből. — Egészséges, öntudatos iparpolitika segíthet csak rajtunk és szívesen köszöntjük az idők változását, mely ezt a bizonyosságot valahára-végre belevitte a nyilvánosság tudatába. Az azután más lapra tartozik, hogy gyáripart pium desideriumokkal nem lehet csinálni. — Sárospataki újságírás. Sáros­patakon e napokban Hodosy Béla szerkesztésében Sárospatak címmel uj politikai hetilap indult meg. Az uj lap első száma eleven s változatos tartalommal került a közönség elé. Ugyancsak itt említjük meg, hogy a Sárospatakon megjelenő és már ötödik évfolyamot élő Sárospataki Újságnak tulajdonjogát és szerkesztését Molnár János vette át. — Házasságkötés. Werner Miklós máramarosmegyei körjegyző folyó hó 28-án tartja esküvőjét Fűzi Kálmán máramarosszigeti telekkönyvvezető lá­nyával, Irénkével. — Itt vannak a kárbecslők. Min­den hadgyakorlat után, ahol nagyobb csapatok harcmozdulatai következté­ben a termőföldek tulajdonosai káro­sodást szenvedtek, a katonai kincstár részéről bizottság jön a helyszínére, mely megbecsüli a katonaság által gyakorlat közben okozott károkat és a kár mérvéhez képest állapítja meg a gazdák részére megtérítendő össze­geket, melyeket a katonai kincstár azután megtérít. A környékünkön nemrég lefolyt hadgyakorlatok által okozott károk megbecslése céljából folyó hó 22-én érkezett városunkba Boditz Károly őrnagy és lovag Gur- kler Ottó százados vezetése alatt a kárbecslő bizottság. Ma Mikóházára, Lasztóczra és Alsóregmeczre mentek, holnap Vily, Vitány és Pálháza köz­ségek határait járják be és a nehány hétig tartó kárbecslés után visszatér­nek állomáshelyeikre. — Öngyilkos postamesternő. Szo­morú, fájdalmas szenzációja van Alsó­gyertyán községnek. A postamesternő, kihez szeretetteljesen ragaszkodott az egész falu népe, főbe lőtte magát és amint utólag kiderült, a szörnyű el­határozásra az vitte rá, hogy hatszáz korona hiányzott a postapénztárból és az összeget pótolni nem tudta. Az életével fizetett hát a magéról való megfeledkezésnek azért a percéért, a mikor a pénztárba nyúlt és az állam pénzére tette rá a kezét. A szeren­csétlen végű asszony sorsáról a kö­vetkező tudósítás számol be : A zem- plémnegyei Alsógyertyán falucskának csendjét feltűnő eset izgalmai kavarták fel. Csütörtökön reggel rovancsolni jöttek a gyertyáni postahivatalba a kassai postaigazgatóság kiküldöttei, alig fogtak azonban a munkához, a szomszédszobában revolver dördült el: Málcza Lajosné postamesternő revolverrel főbelőtte magát és ször­nyet halt. A szerencsétlen asszony a rovancsolás elől menekült a halálba. A rovancsolás eredménye ugyanis megállapította, hogy hatszáz korona hiányzik a posta pénztárállomáoyából. A szerencsétlen végű asszony csa­ládja iránt általános a részvét. — Eljegyzés. Dr. Littman Arnold kassai ügyvéd, a Kassai Újság főszer­kesztője eljegyezte Ferenczy Marosát Nyíregyházáról. — Értesítés. A statusquo izr. hitközség nagytemplomabeli imaszé­kek bérbeadása az 1910/11-ik évre folyó szept. hó 25-től, vasárnaptól fogva a hitk. irodában történik. A jelenlegi bérlők elsőbbségi igényöket csak az első 3 napon át, vagyis szept. 25-től bezárólag 27-éig érvényesíthe­tik, azontúl a hitközség az imaszékek fölölt szabadon rendelkezik. Magán- tulajdonosok, kik imaszákeiket bérbe­adják, az eladási feltételek és tempi, szabályzat értelmében bérlőket a hitk. elöljáróságnál bejelenteni tartoznak, az elöljáróságnak pedig a bérlő sze­mélye ellen veto-joga van. Ezen jo­gánál fogva is köztudomásul adja az elöljáróság, hogy magántulajdonosok imaszékeiket csakis a statusquo hit­község tagjainak adhatják bérbe vagy engedhetik át használatra, mert a kebelbeli tagok igényeit elsősorban kell kielégíteni és biztosítani. — A bérbeadást a hitk. iroda készséggel elvállalja. — Tolvaj könyöradománygyüjtő. E napokban egy 40—45 év körüli, magas termetű, őszbevegyült hajú férfi könyöradományokat gyűjtött a városban egy 48-as elaggott honvéd részére. Útjában betért B. Ö. úrnő Kazinczy-utcai lakására is, ahol nem érte be a könyöradománynyal, hanem egy észrevétlen pillanatban magával vitte a kezc-ügyébe eső ridikült is, melyben egy darab 100 koronás, négy darab 20 koronás bankjegy és egy barna szinü kis erszény volt nehány koroua tartalommal. Mire a ridikül hiányát észrevették, a könyörado- mánygyüjtőnek már nyoma veszett. A károsult úrnő panaszt tett a rend­őrkapitányságnál, ahol a jeles könyör- adománygüjtő elfogatása iránt nyom­ban intézkedtek. — A „kivándorló.“ Tegnapelőtt nagy feltűnést keltett magaviseleté­vel a helybeli pályaudvaron egy bod- zásujlaki paraszt legény. Viselkedése feltűnt a vasúti állomáson szolgálatot teljesítő egyik rendőrnek is, aki a legényt igazolásra szólította. Fedor- csák Józsefnek nevezte magát és el­mondta, hogy Bodzásujlakról jött, a hol szolgálatát elhagyta és most fele­ségével együtt Amerikába akar ván­dorolni. Feleségét keresték, de nem találták az állomáson. Gyanús volt az is, hogy a legény külseje egy cseppet sem árulta el a hosszú útra készülő utast; mindössze egy fehér nyári ruhából állott öltözéke és sem podgyász, sem útlevél birtokában nem volt. Mikor a rendőr az útiköltsége iránt érdeklődött, valamennyi zsebé­ből össze-vissza nehány fillért tudott előteremteni. Mivel a „kivándorló“ minden további cselekményével mind­inkább megerősítette a jelenlevőkben azt a gyanút, hogy elmeháborodott, a rendőr a további intézkedések meg­tétele végett a rendőrkapitánysághoz kisérte az elmezavart legényt. Itt ki­hallgatták és dr. Szepesi Arnold városi főorvos véleménye alapján, mint nem közveszélyes és kórházi ápolást föltétlenül nem igénylő elme­beteget, lakóhelyére, Bodzásujlakra utasították. — Dolgozik a gép. Csütörtökön amint Homonnáról az abaujvármegyei szigetvári gazdaság megtekintésére oda érkezett gróf Ándrássy Sándor Imre s Mihály fiaival, a Szarvas major­ban megrendítő szerencsétlenségnek lettek tanúi. Ugyanis épen akkor vágta le a szecskavágógép kaszája Szabó Mihály cseléd kezefejét. A ré­mes kiáltásokra a grófok a helyszínre siettek s az ifjú 18 éves Mihály gróf fogta fel a sebesültet, az első segélyt nyújtván neki az elvérzéstől megmen­tette, sebeit kimosta s csonka kezét bekötözte. A szerencsétlenül járt em­bert gróf Ándrássy Sándor a saját fo­gatán szállíttatta a kórházba, ő pedig fiaival gyalog ment a várba. S utasí­totta Mandeville urad. ispánt, hogy a szegény ember családjának részvétét fejezze ki s egyben nyugtassa meg őket, hogy a családfő szerencsétlen­sége folytán egész életére úgy család­jának, mint neki uradalmában kenye­ret és megélhetést biztosit. — Alvás közben meglopták. O. I. helybeli lakos e napokban kint járt a mezőkön, a hol bolyongása közben csakhamar elfogta az álom. Mialatt közel a sínek mentében álomra haj­totta fejét, egy Kovács nevű fiatal ember jutott a közelébe, a ki észre­vette, hogy az alvó ember arany óra­lánca kikandikál zsebéből. Hirtelen elhatározással hozzá lépett, az óra­láncot elemelte s azzal távozott. A neszre azonban 0. felébredt és utána futott a tolvajnak, a ki minden ellen­állás nélkül visszaadta a lopott óra­láncot tulajdonosának. A fiatal ember ügye, a ki különben jobb családból való fiú — a bírósághoz kerül. — A szerencsi állami iskola. Ör­vendetes rohamossággal fejlődik a szerencsi állami iskola. Az a gyors s minden vonalon való előrehaladás, amelyet Szerencs produkál, maga után vonta az iskolák fejlődését és most azt a hirt vesszük, hogy a szerencsi állami elemi iskola nyolctagú tanere­jét folyó évi okt. 15-én tízre emeli fel a közokt. miniszter, akkorára át lesz alakítva a még szükségeltető két uj tanterem is, melyeknek költségeit a szerencsi cukorgyár vállalta magára. — Tégkiárusitás. Schön S. és Barna D. cégnek lapunk mai számá­ban foglalt hirdetésére felhívjuk t. olvasóink figyelmét. — Kenyér és zabszállitás. A m. kir. kassai ITT. konvédkerületi had­biztosság az Eperjes, Igló, Miskolc, Eger, Sátoraljaújhely, Munkács, Ung- vár, Szatmárnémeti, Máramarossziget, Nagykároly és Nyíregyháza ál omáso- kon elhelyezett m. kir. honvédcsapa­tok részére 1911. január hó 1-től de­cember 31-ig szükséges kenyér és zabszállitásának nyilvános verseny- tárgyalás utján való biztosítása iránt pályázatot hirdet. Az általános felté­telek a kassai kereskedelmi- és ipar­kamara titkári hivatalában megte­kinthetők. — A legtöbb közönséges hashaj­tószer azzal a tulajdonsággal bir, hogy még állandóan nagyobbodó adag hasz­nálata mellett is folyton vészit hatá­sából. Az oly sok orvos által dicsért Ferencz Józsefkeserüviz kitűnő oldó és hashajtó hatása ellenben még hu­zamos használat esetén is mindig egy­forma marad. A valódi Ferencz József- keserüviz a belet görcsök nélkül mossa ki, az étvágyat fokozza, anélkül, hogy a gyomrot bármikép megterhelné. Ezen kiváló tulajdonságáért a bécsi általános közkórháznak V. orvosi osz­tálya beható kísérletezés után megálla­pította, hogy „a Ferencz József-viz a „keserüvizek“ leghivatottabb kép­viselője.“ — Munkaközben. Kocsina Mik- lósné sárospataki munkásasszony lek­várt főzött a kertben. Szorgalmasan, türelmesen, magánosán kavarta a lek­várt, mikor egyszerre epileptikus ro­hamok a földhöz vágták. Esésközben lángot fogot a ruhája s a nedves, vi­zes szövet lassan-lassan égni kezdett. A szomszéd Durányik Andrásné gya­nús nyöszörgést hallva, gyanút fogott, rátörte a gyerek miatt bezárt kaput és szomszédnéjával együtt vizet kapva, leloesolták a szerencsétlenül vergődő és égő fiatal asszoyt. A szegény szenvedő asszony két lábszára összeégett, úgy, hogy be kellett szállítani a sátoralja­újhelyi közkórházba további ápolás végett. — Uj telefonelöfizetö. Múlt szá­munkban ilyen címmel megirt hírünk helyreigazításául közöljük, hogy a te­lefonközpontba újonnan bekapcsolt uj előfizető nem Lefkovits Záli, de Lefkovics Dávid Kossuth-utcai tűzifa- kereskedő. — Fontos az egészség megóvá­sára. Minthogy az utóbbi időben „Po- lenai savanyuviz forrás“ Polena Be- reg m. elnevezés alatt, egy közönsé­ges szénsavval telitett forrásvizet hoznak forgalomba és azt valódi uradalmi Polenai viz gyanánt árusít­ják, figyelmeztetjük a n. é. fogyasztó közönséget, hogy csakis azon viz va­lódi uradalmi Polenai gyógyvíz és csakis az bir gyógyhatással gyomor­baj, köszvény, vese, cukros-hugyár, epekő, a torok és tüdőszervek minden bajainál, amelynek címkéje Schönborn gróf címerével, ónkupakja és dugója „uradalmi Polenai,“ „Luhi Erzsébet,“ és „Szolyvai“ felírással van ellátva. Mindazok tehát, melyek ezen kellék­kel nem bírnak, visszautasitandók. Schönborn gróf uradalmi ásvány­vizeinek bérlösége Szolyva. — Fő­raktár : Sátoraljaújhely és vidékére Berkovits Háni kereskedése (Vörös ökör épület.) flz őszi idényre ÄbbbÄ aljak, reform-ruhák és leány-ruhák Szegő Sándor sátoraljaújhelyi divat­áruházába megérkeztek. Női és gyer­mek felöltők legnagyobb választékban. ----------Meglepő olcsó árak. DUNKY FIVÉREK cs. és királyi udvari fényképészek műtermében elsőrendű szép képek készülnek, az eddigieknél sokkal ol- csóbb árban. Sátoraljaújhely Széchó- nyitér 9. — Nem mind arany, ami fénylik. Már az igaz, hála istennek 1 mondja Ábris bátyánk. íme az Esterházy cognac úgy fénylik, mint az arany, de mégis meg lehet inni, sőt még jó is, kitűnő; de igya meg valaki az aranyat! No ? Hát nincs igazam ? i&E1 Ásvány víz üdít ? gyógyít BAKTÉRIUMMENTES természetes ásványvíz. Vese és hólyagbajoknál, a vesemedence idült hurutjainál hugykö és fövónykópződós- nél, a légutak és a kiválasztó szervek huru- tos bántalmainál kitűnő hatásúnak bizonyult. Orvosilag ajánlva. Főraktár: Behyna Testvérek cégnél Sátoraljaújhely. KÖZGAZDASÁG. * Szilágyi és Diskant miskolci gépgyár os cég kitűnő könyökszerkc- zetü viznyomásu borsajtóra, valamint legújabb „Villám“ centrifugális bo­gyózó és zúzógépére felhívjuk olvasó­ink figyelmét. Kiemelendők különö­sen a cég által feltalált és készített „Kossuth“ „Kincsem“ és „Hegyalja“ borsajtók, nemkülönben a nagyüzemü présléshez készített „Rákóci kettős kosaru“ sajtók, melyeknél a régi vi­lág fából készített prése zseniálisan egyesítve van a modern teknika vívmányaival. A sajtók felső része faszerkezet. Ennélfogva must sehol sem érintkezik vasrészekkol, hanem csak fával, ami a must színét, izét, zamatját nem befolyásolja. A tör­kölyt sem kell összevagdalni, hanem kisebb darabokban is könnyen kile­het venni. Az 1901. évi temesvári, az 1902. évi egri és pozsonyi II. me­zőgazdasági országos, az 1906. évi nagyváradi, 1907. évi pécsi kiállítá­son aranyérem és díszoklevéllel a cég borsajtói lettek kitüntetve. A cég Ízléses árjegyzékét kívánatra minden érdeklődőnek megküldi. NYÍLT TÉR.*) SZTOJKAI LUGOS SÓS SAVANYUVIZ rekedtség, köhögés és nátha ellen. Cukorbetegségnél speciális gyógyszer. Főraktár Sátoraljaújhelyben: Yilkovsieky és Tóth czégnél. Keserüviz vásárlásnál kérjen határozottan KIRÁLY keserű vizet. Az elrontott gyomrot 2—3 óra alatt teljesen rendbehozza. A legjobb és legolcsóbb. Kapható az összes helybeli füszerkeresk. A „Király“ keserüviz-forrásvállalata: Erzsébet királyné sósfürdő Budapest-Kelenföld. •) E rovat alatt közlöttekért nem vállal felelősséget a Szerk. Felelős szerkesztő - Dr. Adriányi Béla. Fömunkatárs: Majtényl Géza. Helyettes szerkesztő: Koboz Hugó. Laptulajdonos: Éhlert Gyula.

Next

/
Oldalképek
Tartalom