Zemplén, 1910. július-december (41. évfolyam, 53-102. szám)
1910-09-03 / 70. szám
4. oldal. ZEMPLßN. Szeptember 3. a cikk szerzőjétől lovagias elégtételt kérjenek. Megbizottaim ma a következő levelet intézték hozzám: Tekintetes dr. Grosz Dezső ügyvéd urnák Helyben. Tisztelt barátunk 1 Megbíztál bennünket, hogy a Felsőmagyarországi Hírlap f. évi 69-ik számának „Szerkesztői üzenetében“ foglalt s téged sértő közleményért nevedben Lánczi Aladár úrtól, mint a Fm. H. szerkesztőjétől lovagias elégtételt kérjünk. Ezen megbízásodnak sajnálatunkra eleget nem tehettünk, mert tudomásunk szerint Lánczi Aladár urnák egy korábbi afférbői folyólag elintézetlen ügye áll fenn. Sátoraljaújhely, 1910. szept. 2-án. Tisztelő híveid : Horváth József, Ehlert Gyula. A fenti levél után az ügyet — a rendelkezésemre álló egyetlen forum — a sajtóbiróság elé terelem. Sátoraljaújhely, 1910. szept. 3. Dr. Grosz Dezső. — Dókus Ernő fögondnok beiktatása. A tiszáninneni ref. egyházkerület október hó 16., 17 és 18-ikán tartja őszi közgyűlését Miskolcon, a ref. felsőbb leányiskola dísztermében. Október 16-án, vasárnap lesz Dókus Ernő egyházkerületi főgondnok ünnepélyes beiktatása Miskolcon a Kos- suth-utcai ref. templomban, fényes egyházi ünnepség között. Dókus Ernő cs. és kir. kamarást a múlt hónapban választotta meg főgondnokká az egyházkerület nagy lelkesedéssel a nemrégiben elhunyt báró Yay Béla örökébe. — A nagykövesdi vérvád. A nagy- kövesdi vérvád meséje tegnap a ki- rályhelmeoi járásbíróság elé került. Buxbaum Vilmos, nagykövesdi korcs- máros és a felesége rágalmazási port indítottak a vérváddal fűszerezett mese hősnőjének : Sompiák Borosának a szülei ellen, amiért a vérvád meséjével kapcsolatban azt hiresztel- ték, hogy Buxbaumék meg akarták vásárolni a hallgatásukat. A port Gábriel Bertalan kir. járásbiró tárgyalta. A panaszosok képviseletében dr. Búza Barna és dr. Székely Albert ügyvédek jelentek meg, mig Somplákékat dr. Lengyel László ki- rályhelmeci ügyvéd védte. A tárgyaláson, mint érdeklődők jelen voltak a vérvád meséje körül ceatázó két újságnak a megbízottjai is: az Alkotmány képviseletében Persián Ádám hírlapíró, aki a dolgot elsőnek publikálta és az Egyenlőség részéről Szabolcsi Miksa, aki ugyancsak fültövön fogta a Persián Adám egyik-másik hazugságát. ítélethozatalra még nem került azonban a sor, néhány tanúkihallgatás megejtése után a tárgyaló biró ugyanis határozatilag kimondotta, hogy a pör tárgyalását — az igazságügyminiszter engedélyével — a helyszínén fogja továbbfolytatni és a tárgyalásra uj határnapot tűz majd ki. — A vég. Néhány soros hir következik itt és ez a hir a végről, az elmúlásról beszél. Nincs benne semmi poezis, de végig száraz közgazdaság és maga az élet. Arról van szó, hogy a sokféle támogatás és kegyes szólam ellenére is rosszul megy a fogyasztási szövetkezeteknek. Újabban a „Csővár- acsa községi hitelszövetkezet, mint az 0. K. H. tagja“ felszámolását fejezték be. Felszámolnak a temesszla- tinai és a seregélyesi hitelszövetkezetek, továbbá a „Sátoraljaújhelyi Hitel- és Árucsarnok Szövetkezet“ valamennyien az Országos Központi Hitelszövetkezet tagjai. Ugyanez a sors érte utói különben a „Nagykos- tély, Kiskostély, Szilha és Grain község állattenyésztőinek szövetkezetét“ is. Az uj alakulások ellenben gyérek. S ebből az egész hírből a Sátoraljaújhelyi Hitel és Árucsarnok szövetkezet felszámolása érdekel csak minket. A Gáthy Géza tragédiája döntötte fel a szövetkezetét s az a revolvergolyó, amelylyel a maga életének vetett véget, mélyen s halálos könyörtelenséggel gátolt bele a szövetkezet életébe is. — Megjutalmazott iparos. Kosaras Ferenc 61 éves szíjgyártó teljes 25 év óta van alkalmazva Bekecsen a .gróf Andrássy Dénes-féle uradalomban. Az uradalom igazgatósága 100 korona jutalmat küldött ez alkalomból a Kosaras részére. Az összeget — az ottani egybehívott iparosság előtt szép szavak kísérete mellett — Valenta Alfréd gazdasági felügyelő nyújtotta át Kosarasnak. — Kolerariadalom a vonaton. A mostani kolerahires időben, mikor a szenzációéhes lapok agyonizgatták a közönséget koleraffirekkel, mindenki e vésztől fél s a legártatlanabb rosz- szullétet is kolerának hiszi. Legutóbb a Sátoraljaújhely—kassai vonalon okozott nagy riadalmat egy utas hirtelen rosszulléte. Csütörtökön a reggeli órákban távirati értesítést kapott ugyanis a kassai rendőrség arról, hogy a Kassára délelőtti 10 óra 15 perckor érkező sátoraljaújhelyi vonat egyik harmadosztályú kocsijában, egy hölgy hirtelen rosszul lett és kolera- gyanús tünetek között megbetegedett, egyben kérték a szükséges hatósági óvintézkedések megtételét. A hir vétele után a városi tisztiorvos és mentők kivonultak a pályaudvarra, ahol kellő apparátussal várták az állítólagos koleragyanus beteget szállító személyvonatot. A koleragyanus beteg egy duzzadó egészségű, kövér hölgy volt, aki mosolyogva mondta : Én vagyok a beteg 1 Valahányszor utazom, a vonatrázástól következetesen rosz- szul szoktam lenni és igy történt ma is. Ezekben a koleraveszélyes időben megrémült a vonatkísérő személyzet és mint „koleragyanusat“ kezelt. Most már egészen jól érzem magam és nincs semmi bajomi Az illető hölgy, akiről a városi tisztiorvos is konstatálta, hogy teljesen egészséges, Wein- stock Ignácné, kisvárdai lakosnő, aki férje kíséretében fiát iskolába Íratni ment Kassára. — Katonai lőgyakorlat. Folyó évi szeptember hó 5-ik napján reggeli 5 órától kezdve esti 5 óráig a Mikóháza, Széphalom, Rudabányácska és Kovácsvágás helységek között fekvő, a kincstár által bérelt lőterü- leten géppuska lövés fog tartatni éles tölténynyel, amely idő alatt a veszélyeztetett terület őrök által lezáratik. A jelzett időben tehát a veszélyeztetett területen közlekedni nem szabad. — Tolvaj cseléd. F. helybeli kereskedő bejelentette a rendőrségnél, hogy lakásáról eltűnt egy női briliáns köves arany gyűrűje, melynek 300 korona az értéke. Minthogy az értékes gyűrűvel egyidőben eltűnt a cselédje is, valószínűnek tartják, hogy az „ismeretlen tettes“ ezúttal a cseléd. Elfogatása iránt intézkedtek. — Balesetek. Szabó Sándor helybeli kocsiloló a vasúti kocsik összekapcsolása közben kezén megsérült. — Konkoly Ferenc napszámost építés közben lábán érte a sérülés. — Gottfried Menyhért cipész egy késsel súlyosan megsérelmezte bal kezét. Valamennyi sérültet lakásán ápolják. — Leszúrt katona. Halálos kimenetelű, véres esemény történt Hra- bóczon e héten. Egy közkatona négy napi szabadságát töltötte otthon. Ä katona izgága, kötekedő természetéről hires volt a vidéken. Valami ügyből kifolyólag a csendőrőrmester a cigányokat megrendszabályozta a faluban, mire a katona odaszólt az őrmesternek : „Mit akarsz a cigányoktól I ?“ Az őrmester rendre utasította a katonát, aki erre nyomban torkon- ragadta, majd kardot rántott az őrmesterre. A dulakodás közben az őrmester önvédelemből keresztül szúrta a jeles harcost, aki nyomban a helyszínen kilehelte nyughatatlan lelkét. A katona halála úgyszólván örömet keltett a vidéken, mert „cibil“ korában réme volt a fiatalságnak. — Pályázatok. A sátoraljaújhelyi pénzügyigazgatóság kerületéhez tartozó királyhelmeei adóhivatalnál megüresedett pénztárnoki állásra pályázat hirdettetett. Határidő 2 hét. — Ugyancsak betöltendő a homonnai járásbíróságnál egy irnoki állás. Határidő 4 hót. — Robogó gonosztevők. A kassai rendőrséghez gyors egymásutánban, két szokatlan zsánerű vasúti lopásról érkezett feljelentés. — Radó Györgyné nagyszőllősi lakosnő gazt panaszolja, hogy a Sátoraljaújhely— kassai vonat egyik kocsijának II. osztályú fülkéjében ellopták 36 korona készpénzét, még pedig úgy, hogy mig ő a kocsi egyik sarkában szunnyadt, hirtelen kloroformos kendőt nyomtak az arcára, amitől elkábult. A tettességgel egy elegáns külsejű, magas, szürke ruhás, borotvált arcú fiatal embert és a vele volt feltűnően szép, feketehaju hölgyet gyanúsítja. — A másik panaszos Glück Henrik kereskedelmi utazó. Glück szintén Kassa és Ujhely között lett az utazó tolvaj áldozata. Már a vasúti pénztárnál észrevette, hogy egy szőke, alacsony termetű fiataelmber tolakodik mellé, aki vele egy szakaszba is szállt. A fiatalember beszédbe elegyedett Glück- kel és olyan intelligensnek látszott, hogy sikerült a kereskedelmi utazó aggodalmait eloszlatni, sőt később egy cigarettával is megkínálta Glücköt és ugyanabból a tárcából maga is rágyújtott. Ez a cigaretta volt Glück veszte. Alig tett néhány szippantást, hirtelen elkábult, majd mély álomba merült és mire felébredt, közel 50 koronával szegényebb volt. A rendőrség, a kapott személyazonosság alapján megindította a nyomozást s a jeles operatőr minden bizonynyal rövidesen kézre is kerül. — Pályázat. A néhai Kellner Mózesné szül. Schwartz Betti által létesített és a sátoraljaújhelyi izraelita anyahitközség elöljárósága által kezelt 3000 korona kiházasitási alapítványnak 1903. februártól 1906. okt.-ig felgyűlt kamata — miután az 1906— 1909. években hirdetett pályázat eredménytelen maradt — folyó 1910. évi november hó 9-én az örökhagyó halála évfordulóján válik esedékessé. Ugyanekkor válik esedékessé ezen alapítvány 1906. okt.-tól 1909. okt.-ig felgyűlt és 1909. évben szintén meddő pályázatban kihirdetett kamata is. E kamatösszegeket elnyerhetik oly izr. menyasszonyok (hajadonok), kik az örökhagyó két testvérének egyikétől törvényesen leszármazottak, esküvőjüket a jelzett évforduló napon tartják és két hasonló leszármazásu rokon által segélyre ajánltatnak. Kellően felszerelt folyamodások a hitközség elöljáróságához címezve a titkári hivatalnál folyó évi október hó 10 ig adandók be. Ugyanott kaphatnak bővebb felvilágosítást. A segélyezendő menyasszonyt, illetve menyasszonyokat a hitk. elöljárósága választja és szemeli ki. A pénz a polgári és egyházi házasságkötés hiteles igazolása után folyosittatik. — Tudományos megfigyelések a moszkvai császári orvosi egyetemen megállapították : Valamennyi hashajtó ásványvíz között a Ferencz József- keserüviz glaubersóban és keserüsó- ban a leggazdagabbnak bizonyult. Ennél a sajátságánál fogva, melyet még fokoz az, hogy szódabikarbónatartalommal is bir, minden más hasonló ásványvíz felé helyezendő. A természetes Ferencz József-keserüviz még kis adagok használata mellett is, gyorsan és biztosan ható hashajtó.“ A valódi Ferencz József-keserüviz csakis teljesen természetes állapotban, minden hozzátétel nélkül kerül forgalomba és ásványvizüzletekben, gyógy- tárakban és drogériákban kapható. 9z őszi idényre aljak, reform-ruhák és leány-ruhák Szegő Sándor sátoraljaújhelyi divatáruházába megérkeztek. Női és gyermek felöltök legnagyobb választékban. -----------Meglepő olcsó árak.----------DUNK7 FIVÉREK cs. és királyi udvari fényképészek műtermében elsőrendű szép képek készülnek, az eddigieknél sokkal olcsóbb árban. Sátoraljaújhely Széehó- nyitér 9. — T. Olvasóinknak. Aki vérszegénységből eredő bajokban, sápkór, gyengeség, étvágytalanság, gyomorbajban szenved, aki sovány, testileg fejletlen, aki gyermekeinek izmosodását kívánja, aki súlyos betegségen átesett, annak a Kriegner féle Tokaji China-vasbor kell, mely az összes vaskészitmények között az első helyen áll és az orvosok is rendelik évtizedek óta. Egy üveg ára 6 korona, kis üveg 3 kor. 20 fillér. Kriegner Korona gyógyszerárában, Budapest, Kálvintér. Postai szétküldés naponta utánvéttel, vagy a pénz előzetes beküldése után. BAKTÉRIUMMENTES természetes ásványvíz. Vese és hólyagbajoknál, a vesemedenco Idült hurutjainál hugykö és fövényképződés- nél, a légutak és a kiválasztó szervek huni- tos bántalmainál kitűnő hatásúnak bizonyult. Orvosilag ajánlva. Főraktár: Behyna Testvérek cégnó Sátoraljaújhely. KÖZGAZDASÁG. * Szilágyi és Diskant miskolci gépgyáios cég kitűnő könyökszerke- zetü viznyomásu borsajtóra, valamint legújabb „Villám“ centrifugális bogyózó és zúzógépére felhívjuk olvasóink figyelmét. Kiemelendők különösen a cég által feltalált és készített „Kossuth" „Kincsem“ és „Hegyalja“ borsajtók, nemkülönben a nagyüzemü présléshez készített „Rákóci kettős kosara,, sajtók, melyeknél a régi világ fából készített prése zseniálisan egyesítve van a modern teknika vívmányaival. A sajtók felső része faszer kezet. Ennélfogva must sehol sem érintkezik vasrészekkel, hanem csak fával, ami a must színét, izét, zamatját nem befolyásolja. A törkölyt sem kell összevagdalni, hanem kisebb darabokban is könnyen kilehet venni. Áz 1901. évi temesvári, az 1902. évi egri és pozsonyi II. mezőgazdasági országos, az 1906. évi nagyváradi, 1907. évi pécsi kiállításon aranyérem és díszoklevéllel a cég borsajtói lettek kitüntetve. A cég Ízléses árjegyzékét kívánatra minden érdeklődőnek megküldi. NYÍLT TÉR.*) Elköltözésünk alkalmából — idő rövidsége miatt — ezúton mondunk Isten hozzádot jó barátainknak és összes ismerőseinknek. Sátoraljaújhely, 1910. szept. 1. Kertész Gyula és neje. •) E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a Szerk. Folelős szerkesztő - Dr. Adriányi Béla. Fémunkatárs: Majtónyl Géza. Helyettes szerkesztő: Koboz Hugó. Laptulajdonos : Éhlert Gyula. RAKOVSZKY SÁNDOR ruhafestő és tisztító Sátoraljaújhely, Bercsényi-utcza 5. (Saját házában.) Díszes női ruhákat, blúzokat, ruha aljakat, férfi ruhákat legszebben tisztit és fest bármily szinre, női ruhaszövetet guvliroz ----- jutányos áron. 'zzr