Zemplén, 1910. január-június (40. évfolyam, 2-52. szám)

1910-05-18 / 40. szám

Május 18. ZEMPLÉN 3. oldal. ki: a miskolci állami főgimnázium­hoz Dómján Elek sátoraljaújhelyi lelkészt; a sárospataki állami tanitó- képezdéhez hronyecz József miskolci lelkészt; a homonnai állami felsőke­reskedelmi iskolához Homola István kassai lelkészt; a sátoraljaújhelyi fő­gimnáziumhoz Korbély Géza eperjesi lelkészt. — Halálozások. Részvéttel értesü­lünk, hogy Peiszerle Simon uradalmi erdész, vármegyei törvényhatósági bizottsági tag, 52 éves korában f. hó 12-én Agyidócon elhunyt. Temetése szombaton volt nagy részvét mel­lett. Elhunytét özvegye, szül. Kossuth Judit s kiterjedt rokonság gyászolja. — Römer Károly nagyazari esperes- plebános 77 éves korában folyó hó 15-én meghalt. Az érdemes öreg lel­készt 17-én temették el óriási közön­ség jelenlétében. — Ünnepély a zárdában. A Má­ria kongregáció tagjai kiválóan sike­rült, vallásos ünnepélyt rendeztek pünkösd másodnapján délután a Ka- rolineum óvoda termében, mely az alkalomra gyönyörűen fel volt díszítve. Az ünnepély programmjait zongora játék, énekszámok, szavallatok és monológok képezték; minden szám kitünően sikerült s a szereplők ké­pességeiről tett tanúságot. A leányo­kat Imelda és Hildegarda irgalmas nővérek tanították be kitünően leját­szott szerepeikre. — Érettségi vizsgálatok. A sáto­raljaújhelyi rk. főgimnáziumban má­jus 17-én vették kezdetüket az Írás­beli érettségi vizsgálatok. A szóbe­liek junius második felében lesznek. — Kortesuton az önjelölt. Le- hóczky Miklós, a homonnai választó kerület önjelöltje — mint a Homonna és Vidéke Írja — vérmes remények­kel s néppárti programmal most járja a falvakat és tulvilági boldogságot igér a népnek, ha ezen a világon tá­mogatni fogják. Az önjelölt ur szó­nokol a világteremtésről, a zsidók babiloni fogságáról, a messiás eljö­veteléről, a burháboruról és ezekhez hasonló világeseményekről, majd meg­ígérte a népnek, hogy ha megválaszt­ják képviselőnek, úgy szabad utat enged Amerikába minden magyar alattvalónak. Az önjelölt ur legköze­lebb kiosztja a kortestollakat s meg­tartja programmbeszédjét Helmeckén, ahol egyik legtevékenyebb s leghan­gosabb hive lakik. — Eljegyzés. Milatschek János uradalmi tiszttartó és neje, Lässig Berta leányát Jankát Bárciházi Bárczy Miklós, Bárciházy Bárczy László m. kir. közigazgatási biró és neje, Jókei Ágh Matild fia Borsiban május hó 14-én eljegyezte. — A Gyermeknapok eredménye. Sátoraljaújhely város hölgyei fáradsá­got nem kiméivé állottak ez éven is az emberszeretet szolgálatába s a hű­vös, kellemetlen májusi napokon lel­kes kitartással őrködtek az urnák mellett, melyekbe a jószivü közönség készséggel dobálta adományait a Gyer­mekvédő liga javára. A gyűjtés ez éven is igen szép eredménynyel járt, miről tanúskodik a hozzánk küldött következő hivatalos értesítés: A május hó 3 és 4-én megtartott gyermeknapi gyűjtéseknek eredménye a következő.: A Rákóczy téren 172 kor., a Kazin­czy és Rákóczy-utca sarkán 137 kor. 66 f., a Wekerle téren 127 kor. 70 f., a Vadászkürt szálló előtt 79 kor. 44 f., a vármegyeház előtt 115 kor. 30 f., a róm. kath. templom előtt 16 kor., a dohánygyár előtt 105 kor. 40 f., a kereskedésekből küldött gyűjtés ered­ménye 194 kor. 60 f., összesen 948 kor. 10 fillér. Ezen összeget a főispán urnák a Ligához leendő juttatás vé­gett átadtam. Sátoraljaújhely, 1910. május 12. Dókus Gyuláné, az 0. Gy. L. helyi bizottságának elnöke. — Az urnáknál a következő hölgyek buz- gólkodtak a nemes cél érdekében: Ifj. Bajusz Józsefné, Barna Dezsőnó, Beregszászy Istvánná, Beregszászy Julia, Bettelheim Paula, Csécsi Irén, dr. Csizy Béláné, Eiszenmann Manci, Davidovits Edit és Rózsi, Dános Jo­lán és Margit, Demján Ilma, Dókus Gyuláné, Dongó Mariska, Farkas An- dorné, Fejes Ernőné, gróf Festetieh Julia, Friedrich Olga, dr. Friedmann Árminná, Főző Józsefné, dr. Füzes- séry Dezsőné, Gosztonyi Margit, Gott­lieb Jolán, Göllner Irén, Grünberger Rózsi, Hajós Károlyné, Haas Elza, Haas Irén, dr. Havas Bertalanná, He­gedűs Viktorné, Hericz Sándornó, dr. Hornyay Béláné, Hönsch Mária, Isépy Andorné, Isépy Edit, Juhász Elza, dr. Kabina Gézáné, Kellner Sománé, Kertész Ödönné, dr. Klein Károlyné, dr. Kontz Endrónó, Kótits Lászlóné, Kovács Károlyné, Környey Macza, Kroó Aranka, Lakatos Lenke, dr. Legeza Jánosné, Ligeti Ida, Marnó Tivadarné, Markovics Teréz, Masz- nyik Jolán, dr. Molnár Jánosné, Mannó Margit, Nagy Albertné, Neu­mann Jenőné, Neubauer Miksánó, Nievel Rózsi, Nyomárkay Anna, Os- váth Margit, Pallay Józsefné, Perl- stein Cornél, Pilissy Béláné, Rakmá- nyi Gizella, Reichard Dónesné, Rei­chard Ilona, Reichard Lajosné, Rozs- nyay Béláné, Röszner Terus, Schön Manci, Schön Otilka, Somogyi Ilonka, Somogyi Sári, Steinhöfer Sándorné, dr. Stern Árminná, Szepesi Simonná, Szeszlér Ödönné, dr. Szentgyörgyi Zoltánná, Székely Mária, Tarkeöy Jolán, Tolnay Ödönné, Vadászy An- talné, Vágó Margit, Vágó Mári, Walt­her Lászlóné, Zajka Jolán. — A gyermekmentés szent ügyében fára­dozó Dókus Gyuláné úrnő, valamint az őt támogató s vele együtt fáradozó úrasszonyok és leányok a nagy kö­zönség mély hálájában találják meg nemes fáradozásuk legértékesebb ju­talmát. — Egy pipa dohány miatt. Vé­res vasárnapja volt Sárospataknak. — Az egyik korcsmában együtt mulatott két régi jóbarát; Kienes Dániel cipész és Jósvai György föld- mives. Hazafelé menet Kienes pipára gyújtott. Jósvay kért tőle dohányt, hogy ő is rágyújthasson a pipájára. Kienes durván felelt: — A kinek nincs dohánya, az ne pipázzon 1 Jósvay vissza felelt, szó szót köve­telt s nagy veszekedés támadt. Majd ökölre mentek és veszekedés közben Kienes hosszú pengéjű kését társa szivébe döfte. A szerencsétlen ember azonnal ^szörnyethalt. Klencset letar­tóztatták. — Szőlősgazdák Orsz. Egyesüle­tiének közgyűlése. A M. Sz. 0. E. f. hó 21-én, (szombaton) d. e. 11 óra­kor tartja ez idei rendes közgyűlését Budafokon. A közgyűlésen Rácz Sán­dor szől. és bor. felügyelő, a pince­mesteri tanfolyam igazgatója előadást fog tartani egy közérdekű tárgyról: a cementhordókról, melyek minél na­gyobb mértékben való alkalmazása az egyre emelkedő hordóárak miatt indokolva van. Előadás után a leg­modernebbül berendezett intézet és pincegazdaság lesz bemutatva, mig egyes jelesebb állami borok kós­tolására a társas ebéd után fog al­kalom nyílni. A társas ebéd szintén Budafokon lesz 723 órakor 3 koronás teríték mellett. Ebéd után pedig a társaság a Törley-féle pezsgőgyárat tekinti meg. — Erdövásárlás. Wollman Káz- mér laborcróvi nagybirtokos Radzi- vill lengyel herceg felsőcsebinyei 1300 hold erdőterületét megvásárolta. Wol- man Kázmér erdőterülete igy össze­kapcsolódott az újonnan vásárolt er­dővel s igy jelenleg WolmanDak van a legszebb vadászterülete a felvidéken. — Tanítók köri gyűlése. A „Zem- plénvármegyei ált. Tanítóegyesület Szinnai köre“ Cirók-ófalun a gör. kath. iskolában 1910. évi május hó 25-én d. e. 10 órakor tartja meg ta­vaszi rendes gyűlését, melynek tárgy­során több pedogógia kérdés foglal helyet. A gyűlést követőleg kirán­dulás a közeli erdőbe, hol az étke­zésről gondoskodva lesz. Az ebéd ára személyenkint 3 korona. A ebé­den részt venni óhajtók május 22-ig Azary Anna áll. tanítónőnél (Szinna) jelentkezzenek. — Megölte az ijedség. Homonnán egy három éves kis fiút az édes anyja megakart verni, amiért rakoncátlan- kodott. A gyermek a verés elől me­nekülve az asztalnak futott, amikor egy nagyot sikított és holtan össze­rogyott. A megejtett orvosi boncolás alkalmával sérülési nyomokat nem találtak a holttesten de megállapit- tatott, hogy nagy fokú ijedtség követ­keztében szivmegállás okozta a hir­telen halált. — Zemplénvásárhely pusztulása. Irtózatos pusztítással csapott le me­gint a tűz, egy virágzó zemplénvár- raegyei községre. A megvadult elem határt nem ismerve dühöngött és nyomában több százezer koronányi vagyonok pusztultak el. A szomorú sor színhelyén: Zemplénvásárhely községben hétfőn este tűzvész pusztí­tott, amelynek 67 lakóház és azok­nak összes melléképületei estek áldo­zatul. A házakban számos háziállat, gazdasági eszköz, bútor és élelmiszer pusztult el. Oltás közben többen megsebesültek. A lakosság nagy része hajléktalan. A kár meghaladja a 300.000 koronát. A segélyezésre a járás főszolgabirája gyűjtést indított. — Zongoratulajdonosok szives tudomására hozzuk, hogy Fink Leó, a hires Keresztőly-féle fővárosi zon­goragyár hangverseny hangolója, ki már 12 év óta ellátogat hozzánk és közmegelégedésre hangol zongorákat, városunkba érkezett és úgy itt, vala­mint a vidéken is hangolásokat 6 ko­ronáért eszközöl. Javításokat külön alku szerint. Előjegyzéseket szíves­ségből Udvardy Szaniszló (Kossuth-u.) fogad el. — Yége a potya telefonálásnak. Rendkívül érdekes, de épp oly igaz­ságos rendeletet adott ki a kormány. Eddig ugyanis ismerőseik telefonján nagyon sokan beszélgettek olyanok a kik semmi nemű telefondíjakat nem fizetnek, csak úgy a szívesség örve alatt beszélgettek, akivel jól esett nekik. A miniszter elrendelte, hogy ha a központban a beszélgetés anya­gából arról lehet meggyyőződni, hogy nem az előfizető beszél, csengessék külön le a beszélgetőt s terheljék meg használati díjjal az előfizető számláját. — Rendőri hírek. Betörés. Dókus László szolgabiró várhegyi nyaraló­jában betörők jártak s onnan nagy mennyiségű fehérneműt és egy álló órát vittek el. A nyomozás folyik, a tettesek minden valószínűség sze­rint kóbor cigányok voltak. — A kor­teskedés hevében. Káté István 3. elemi iskolai tanuló hétfőn délután csatlakozott a Buza-párti kortes me­nethez s amint a falvakból jövet, az végig vonult a városon, a pöttömnyi emberkének nyoma veszett. A rendőri nyomozat megindult. — Tanulónak felvétetik egy jó házból való fiú Dunky Fivérek cs. és kir. udvari fényképészek műtermébe Sátoraljaújhely Széchényi-tór 9. Menyasszonyi kelengyék beszerzésére ajánljuk Schön Sándor és Barna D. előnyösen ismert céget. KÖZGAZDASÁG. * Felhívás permetezésre. A Pe- renospora ismét fellépett úgy, hogy már most szabad szemmel is felis­merhető. Midőn erre a t. szőlősgaz­dák figyelmét kötelességszerüleg fel­hívjuk, felkérjük, hogy a múlt év szomorú tapasztalatain okulva, az újabb veszedelem ellen idejekorán védekezzenek s a permetezéseket hala­déktalanul foganatosítani és folytatni, a közigazgatási hatóságokat pedig, hogy a permetezést községenkint szi­gorúan elrendelni és ellenőrizni szí­veskedjenek. A Gazdasági Egyesület elnöksége. — Kitünően működő szab. Columbus permetezők a Gazdasági Egyesületnél kaphatók darabonkint 46 kor. árban. * A nyári hónapokban. A szőlé­szeti és borászati szakosztályi ülések a nyári hónapokban (junius, julius, augusztus és szeptemberben) a szoká­sos napon nem mint eddig délután, hanem délelőtt 8 órától kezdődőleg fognak megtartatni. * Yasuti hozzájárulás. Az újon­nan építendő s a tőketerebes-gálszécs- varannói h. é. vasútvonal meghosszab­bítását képező, a varannói állomás­ból kiindulólag Hencfalva, Felekháza, Zenplénmátyás, Kis-és nagydomása, Nagydobra, Turány, Minyevágása és Nagyberezsnye községek érintésével Sztropkóig vezetendő vasút engedmé­nyesei részére, ha végleges építési engedmgnyt 1912. óv végéig meg­szerzik s ugyanezen időn belül az építést megkezdik, — Zemplénvár- megye közönsége a vármegyei köz­úti költségvetési alap terhére 100,000 kor. névértékű törzsrészvény ellené­ben, 50 évi tartamra, évi 600 kor. hozzájárulást biztosított. TÖRVÉNYSZÉK. § Részeg fővel. (Esküdtszéki tárgyalás.) Varga Lajos tokaji csiz­madiamester folyó évi február 7-én otthon borozgatott egyik fivérével. A mulatozást meg-megzavarta a 4 és fél hónapos kis Erzsébet, folytonosan ritt, úgy hogy Varga nem tudott nyugodtan nézni a poharak mélyére. A garázda, részeges ember ezenany- nyira feldühödött, hogy előbb kétszer fejbevágta és azután megfojtotta az ártatlan kis porongyot. Szándékos emberölés bűntettével terhelten, ma került Varga Lajos az újhelyi esküdt- biróság elé. A büntető tanács elnöke Wieland Lajos s tagjai Oörömbey Balázs és Lázár Sándor voltak. A vádat Eisertb István főügyészhelyet­tes képviselte s a védelmet dr. Nagy Arthur ügyvéd látta el. A vádlott beismerte bűnét és részegségével vé­dekezett. A kihallgatott tanuk iga­zolták is, hogy Varga iszákos, része­ges ember volt s a kis Erzsébetet születése óta nem nézte jó szemmel, ítélethozatalra lapunk zártáig még nem került sor. Felelős szerkesztő - Dr. Adriányi Bál*. Főmunkatárs: Majtényl Géza. Helyettes szerkesztő: Boboz Hugó. Lap tulajdonos : Éhlert Gyula. HIRDETÉSEK. I. rendű pj Zemplén-Ladmóczi Mész- és Agyagipap fej | Részvénytársaság Sátoraljaújhely. | ® Ajánljuk a t. építő, építész® 0 és mészkereskedő urak szives | 0 figyelmébe az általunk kizárólag] gj fával égetett, teljesen kőmentes j ® 1 i i I 0 mely rí összes a múlja. Kj Levélbeli megkeresésre azon­® nal válaszolunk, távirati meg­0 rendeléseket elfogadunk. 1 Zemplén-Ladmóczi Mész- és Agyagipap ^ Bé azvénytár sazág. jgj Sürgöhyczim: Mésztársaság Saujhely. 1 darabos meszet, kiadós hazai voltánál fogva azj termékeket felül­Telefon szám: 32.

Next

/
Oldalképek
Tartalom