Zemplén, 1910. január-június (40. évfolyam, 2-52. szám)
1910-04-23 / 33. szám
4. oldal ZEMPLÉN. Április 23. És azután — mikor a koalíció már- már bomladozni kezdett — a fiskális ur más vizekre evezett át. Justh Gyula lett a vezére, az önálló bankért él és hal; a rossz nyelvek ugyan azt mesélik, hogy holmi közoktatásügyi államtitkárság vagy legalább is a sajtóirodai főnökség izgatta az ügyvéd urat, de hát ezt csak a rossz nyelvek mesélik. Spongyát rá. Itt másról van szó. Azt akarjuk példázni, hogy Búza Barna és a hála nem éppen egy tőről fakadtak. Nem kell intim részletekbe kapaszkodnunk, de városszerte tudott dolog, hogy Búza Barna a dr. Fried Lajos vállain emelkedett a magasba. Fölkapaszkodott azokra a széles, hatalmas vál- lakra és itt pőrén kapjuk az aesopi mesét, mely a sasról és az ökörszemről mond egy tanulságos históriát. Néhány évvel ezelőtt esett meg, amikor dr. Fried Lajos Munkácson lépett föl, hogy Lajbis bátyánk ilyen szavakkal fordult Búza Barnához: — Te Barna öcsém, jöjj le Munkácsra és támogass engem. Búza Barna fel is ült a vonatra, elzónázott Munkácsra és ott a következőképen szónokolt: — Eljöttem Munkácsra. Nem azért, hogy Fried Lajost támogassam, mert én őt nem támogathatom. Én csak a hivatalos jelöltet támogatom s ő nem az. De eljöttem, hogy tanúságot tegyek arról, hogy milyen becsületes ember . . . És támogatott tovább ilyen formán Búza Barna. Hogy Fried Lajos nem igen szives szavakkal köszönhette meg ezt a fura támogatást, azt erősen hisszük. Búza Barnáról meg van a maga hite és ezt egy nagyobb társaság előtt — egy csöndes, enyhe nyári éjszakán — ilyenformán formulázta meg: — Ha bejön a parlamentbe Búza Barna, a legutolsó ember, akit észre vesz, az az ő szeretett Lajbis bácsija. így fest az irás, mely Búza Barnát a leggyönyörűbb emberi tulajdonnal : a hálával akarja kapcsolatba hozni. Az utolBÓ audenoia. A Justh-párt országszerte rosszul áll. A nemzet kiábrándult a képmutatók politikájából és most ugyancsak igyekszik azon, hogy kiráng8ssa az urak alól a gyékényt. A rossz hírekre a párt harci kedve is alaposan meglohadt és szomorú arccal járnak- kelnek szerte az országban a levitézlett nagyságos urak. Pesten pedig egy gyilkos kedvű história járja most. Minden valószínűség szerint valamelyik eleven s gyors járású fantázia szülte, de jó és benne van a Justh-párt szomorú sorsa is. Aligha jön vissza olyan számmal, hogy számottevő pártja lehetne majd a parlamentnek. Ez a sejtés van meg — éles, markáns vonalakkal — abban a pesti históriában. Mikor Justh Gyula, legutóbb megjelent a király előtt, Őfelsége állítólag — az audiencia során — ezzel a kérdéssel fordult hozzá : — Mondja csak kedves Justh, mikor volt maga itt utoljára ? Justh Gyula szolgálatkészen, gyors határozottsággal válaszolt: — Hat hónappal ezelőtt, felséges uram. A király összeráncolta a homlokát, majd mosolygott egyet és úgy felelte : — Nem. Most volt itt utoljára. Ezt mondja el a krónika és a felelősséget érte a pesti humor viseli. Menyasszonyi kelengyéit beszerzésére ajánljuk Sebőn Sándor és Barna D- előnyösen ismert céget. HÍREK. I Staut József. | Egy szép s harmonikus emberi életre tört rá csütörtökön a halál. Mindannyiunk kedves, szives szeretettel körülvett jóismerőse : Staut József néhánynapi betegeskedés után Budapesten elhunyt. Negyvenkét esztendőt élt és az életét értékessé a munka tette. Szívósan, fáradhatatlan energiákkal dolgozott mindvégig és kedves, előzékeny modora, rokonszenves s kellemes egyénisége mindenhol, ahol csak megfordult, megszerezték számára a társadalom szimpátiáit. 1867-ben született Mecenzéfen, atyja Staut Adolf honvédalezredes volt, aki, mint az újhelyi zászlóalj első parancsnoka, hosszú időt töltött közöttünk. Staut József Ujhely- ben és Kassán végezte a középiskoláit, Budapesten hallgatta a jogot és a jogvógzettség megszerzése után, mint közigazgatási gyakornok, Zemplénvár- megye törvényhatóságának szolgálatába lépett. Margittay József főispáni titkárnak a vármegyéből való eltávozása után néhai Molnár István főispán titkárja lett és ezt a tisztségét viselte később gróf Hadik Béla és Szinnyey- Merse István főispánok oldalán is. A nemzeti ellenállás idején előbb Csíkszeredára, majd Nagyváradra helyezték át ugyané minőségbe, mig négy évvel ezelőtt a belügyminisztérium berendelte a központba és ott legutóbbi titkári állást töltött be. Daliás, egészséges ember volt, néhány nappal előbb azonban meghűlt és ágynak esett. Az orvosai tüdőgyulladást és szivelhájasodást konstatáltak és hiábavaló volt minden gondos igyekezet, csütörtökön este 10 órakor elhunyt. Halálának hire mély megdöbbenést keltett vármegyeszerte, szimpatikus, szeretett tagja volt társadalmunknak mindenkoron. Munkás, megbízható erejű hivatalnok s melegen érző, minden szépért és nemesért hevülő ember: ez volt Staut József. Halálát a kiterjedt rokonság és a jóbarátok s az ismerősök élén édes anyja: özv. Staut Adolfnó és öescse Staut János, pénzügyigazgatósági hivatalnok gyászolják. A holttetem be- szentelése ma délután ment végbe Budapesten, a Baross-utcai gyászházban. Beszentelés után a Concordia Entreprisse emberei kiszállították a holttestet a keleti pályaudvarra, honnan holnap reggel érkezik Ujhelybe. A temetés a helybeli köztemető halottas házából holnap délután fél 4 órakor megy végbe. És mindnyájunk őszinte, igaz részvéte s fájdalmas megemlékezése kíséri majd el utolsó utján Staut Józsefet. — Az uj hadtestparancsnok. A hivatalos lap közli, miszerint a király megengedte, hogy Mőrk János, a kassai VI. hadtest parancsnoka nyugalomba vonuljon s neki ez alkalomból a Lipótrend nagykeresztjét adományozta. A nyugalmazott tábornok utódává a király Ziegler Alfréd vezénylő tábornokot nevezte ki. Az uj hadtestparancsnok, kinek főhatósága alá a zempléni illetőségű s a közös hadseregben szolgáló fiatal generáció is tartozik, május 1-én veszi át díszes állásával járó teendőinek vezetését. Úgy a távozó, mint az újonnan kinevezett hadtestparancsnokok vármegyénk közönsége előtt régóta ismert s általános becsülésben álló főtisztek, kiknek humánus és a legénységgel szemben tanúsított eljárásuk közszeretetei biztosított. — Ünnepek hete. A mai nappal kezdődött izr. polgártártársaink hús véti ünnepe, mely ez éven nem 8, de 9. napra terjed, minthogy a pa- raszceve, az előkészületi nap szom tatra esett. Hétközben négy nap félünnep lesz, melyen az üzletetek nincsenek zárva. — Ez a hét a görög katholikusok nagyhete is, kik május 1-én ünnepelik husvét vasárnapját, igy holnap virágvasárnapjuk lesz. Csütörtökön éjjel isteni tisztelet van a g. k. templomban, mely alatt a harangok elhallgatnak vasárnap hajnalig. A feltámadási szertartás május 1-én hajnali 2 órakor kezdődik a g. k. templomban, melyen más val- lásuak is nagy számmal szoktak részt venni. A nagyheti szertartásokat és az ünnepi főistentiszteletet Mik- lóssy István, Zemplén vármegyei főesperes pontifikálja, ki az ünnep első napján szentbeszédet is mond. — Vizsgálat a kir. pónzügyigaz- gatóságnál. Néhány vidéki lap hirt ad arról, hogy a sátoraljaújhelyi kir. pénzügyigazgatóságnál személyi di- ferenciákból eredőleg vizsgálat van folyamatban. Á hir igaz, de ma még komentárral nem kisérhető. A vizsgálat eremónye rövid időn belül ismeretessé válik s akkor lesz helye ez ügy szellőztetésének. — Halálozás. Kassán tegnapelőtt váratlanul elhunyt Keczer László kir. törvényszéki biró, 51. éves korában. Az elhunytnak vármegyénkben is előkelő, nagy rokonsága van. — Hajsza a cigányok után. Nagy s eleven izgalmu szenzációja akadt tegnap Ujhelynek. Őrült vágtatással, hihetetlenül gyors iramban száguldott végig a Kossuth- és Kazinczy-utcá- kon egy cigányokkal megrakott szekér és szorosan a nyomukban, hajszolva Faraó ivadékait, vágtattak utánuk a csendőrök. Tegnap délután jelentést kapott a rendőrség, hogy a longi erdőben csavargó cigányok sátoroznak. Nyomban kimentek a színhelyre Kovács Antal s Borzási János c. rendőrőrsvezetők és Oláh Bejámin csendőr. Amint a cigányok megne- szelték a hatósági embereket, felkaptak a szekerükre és a városnak igyekezve, iramodtak tovább. A rendőrök és a csendőr utánuk vetették magukat és az egyik kocsit, melyen Kolompár Terka, Kolompár Csóka és Kolompár Tóni ültek, el is fogták, a másik kocsit azonban nem tudták hamarjában beérni. Oláh csendőr kifogta az elfogott cigánykocsiból az egyik lovat s arra ült, hogy úgy hajszolja tovább a megugrott cigányokat. A Club kávéház előtt azonban elvágódott a ló és Oláh leesett róla. A Club kávéház előtt ott állt Mók Ferenc vajdácskái tiszttartó kocsija, Oláh egy másik csendőrtársával arra kapott és úgy vette űzőbe a továbbugrott cigány kocsit. És most egy eszeveszett, lélek nélkül való hajsza verte fel az utcák csendjét. Elől száguldott Széphalom felé a cigányok kocsija, utánuk vágtattak a csendőrök, kikhez kocsikon még egy csomó érdeklődő csatlakozott. A csendőröknek sikerült is a Torzsás kanyarulatánál a cigányok kocsiját elfogni, akkorára már csak egy cigányasszony : Balog Terka volt rajta három apró gyerekkel. — Balogh József és Balogh Szelence megugrottak és egy-kettőre el is tűntek a közeli erdő sűrűjében. Hat ló volt a cigányok kocsijai elé fogva, mind egészséges s jó karban lévő állatok, melyeket valószínűleg loptak. Ez a feltevés meg is áll, mert 40—50 koronán kívül .még ld gazdátlan ló- rédiát találtak megmotozásukkor náluk. Jellemző, hogy ugyan-e cigányokat Miski Zsigmond, helybeli csendőrőrmester e hó 17-én már elfogta és átadta őket a gyöngyösi hatóságoknak, melyek 17 rendbeli lopásért és betörésért köröztették a karavánt. Ámint azonban folyó hó 18-án átkisérték őket az egri ügyészség fogházába, úgy amint voltak, megláncoltan, lebilincselve sikerült megugraniok, mig azután tegnap újból hurokra nem kerültek. — Rákóczi lovasszobra javára. A lasztóczi ifjúság 1910. évi május hó 1-én a Sátoraljaújhelyben felállítandó Rákóczi lovasszobor alapjának javára zártkörű tánymulatságot rendez. Belépti-dij: Személyjegy 2 K., Családjegy 4 K. Kezdete délután 4 órakor. Felülfizetéseket a jótékonycélra való tekintettel köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz a rendezőség. — Egyházkerületi közgyűlés. A tiszáninneni ref. egyházkerület f. évi rendes közgyűlését Miskolcon tartja meg Kun Bertalan püspök és br. Fay Béla főgondnok elnökletével. — Szent György napja. Ma e3te már nyolckor húzzák a hetet, vagyis itt a termékeny idő korszaka, holnap szent György s igy az esti 7 órai harangszó nyolckor, a hajnali 5 órai pedig négy órakor int majd arra, hogy jól kezdjük és jó! végezzük életünk napjait. Mire ismét 7-kor és 5-kor fognak harangozni, akkorra már megtudjuk, hogy mit hozott ránk az 1910. év. Áldást, bőséget, könnyebb megélhetést-e, avagy újabb nyomorúságok halmazát. Ez a rövid 5 hónap dönti el egy egész esztendő sorsát, ennek a szeszélyeitől függ mindnyájunk jóléte vagy nehéz helyzete. Éd- dig az időjárás oly páratlanul kedvező s minden termény oly dús hozamot igér, hogyha sikerül nagyobb elemi csapásokat elkerülnünk, a leg- reményteljesebb esztendőnek nézünk eléje. — Szent Györgyöt megelőzőleg ma, 23-án Béla napja volt, melyen városunk több előkelő Béláját keresték fel üdvözleteikkel a jóbarátok és ismerősök. — Nyomtatványlefoglalás. A sátoraljaújhelyi kir. törvényszék a Lor- berbaum Márkusz stryji kivándorlási iroda által küldött „ Austro Americans“ felirattal ellátott nyomtatványok lefoglaláását rendelte el, amely lefoglaló végzés alapján nevezett nyomtatványoktól a postai szállítást a kereskedelmi miniszter megvonta s egyben utasította a postahivatalokat, hogy a jelzett nyomtatványokat a sá- toraljhelyi kir. ügyészséghez küldjék be. — Munka közben. Megrendítő szerencsétlenség történt e hó 14-én, Hanajnán, a Magyar Bükkfaipar részvénytársaság fűrésztelepén. A telepnek 30 méter magas kéményén ugyanis hosszrapedések támadtak, s hogy a kémény az elpusztulástól megmenthető legyen, kilenc vaspánttal fogják megerősiteni. A pántok elhelyezését a Heinicke H. B. bécsi cég vállalta el s Müller József pallért küldötte Hanajnára, a ki a munkához hozzá is fogott. E hó 14 én az első vaspántnak felhúzására szolgáló csiga megerősítésével volt elfoglalva, s Hanoi Ferenc, a fűrésztelep íőgépásze, mikor látta, hogy a csiga a helyén van, a vaspánt felhúzását megkezdette. Azonban a csiga még nem volt kellőleg megerősítve, a csigát tartó fakerek a kapocsból kihúzódott s előbb a Müller vállát súrolva, óriási sebességgel Hanel Ferenc fejére esett. Hanel az ütés következtében hányát vágódott, s eszméletét vesztve terült el a gyár udvarán. Hanelt azonnal lakására szállították, s a gyár tisztviselői igyekeztek Hanelt eszméletére hozni, a mi azonban sem nekik, sem a délután 3 órakor megérkezett dr. Veszperényi József, laborcszögi orvosnak sem sikerült, s esti 8 óra tájban meghalt. Hanel, a ki 56 éves volt, öt kiskorú ^gyermeket hagyott árván. — Halál útközben. Április 14-ére virradóra Ö. Tóth András legyesbé- nyei lakos és fia szekéren a mádi erdőbe igyekeztek nyilas fáért. Alig öt percnyi ut után az apa oly szerencsétlenül esett le a hátulsó tengelyről, amelyen ült, hogy súlyos serülései következtében másnap délután meghalt. Érdekes, hogy a szerencsétlenség, ha jön, bokrostól jön, ugyanis a nagytermetű halottnak Legyesbényén nagy és mély sirt akara legújabb fényesitő és hajlitó gépekkel berendeztt fehérnemű és vegytisztító intézetemben, hol minden gallér éle oly géppel lesz simítva, hogy annak viselője meg van védve a nyak kidörzsölésétől. 1 gallér 5 fill., 1 pár kézelő 10 fill. A gallérok szine hófehér és elegáns diszkrét fényt kap, megkapja vászonszerü jellegét és nem lesz olyanná, mint IKIeulosi IMI. a kaucsok gallér. — Vegytisztító intézetemben megfelelő átalakításokat tettem, holis a férfi- és nőiruhák, valamint kézimunkák a legújabb módszer szerint tisztittatnak. Az elkészült munkák tetemesen leszállított árak mellett 5 napon mos* í>Si vegytisztít* intézete belől kifogástalanul eszközöltetnek. — Gyors és pontos kiszolgálást biztosit és mennél számosabb megbízást kér: sAtobaljaüíhbli Olcsóbb lett a gallérfisztitásü