Zemplén, 1909. július-december (39. évfolyam, 53-103. szám)

1909-08-21 / 67. szám

4. oldal. ZEMPLÉN. Augusztus 21. társaság, melynek minden tagja uj- szomotori lakos, nem búcsúra akart menni, de célja volt a bucsujárók maszkjában elérni a galíciai határ­szélt, hogy útlevél nélkül vándorol­hassanak ki Amerikába. — Elfogott utazó zsebtolvajok. Mecsuch András morvaországi em­ber kedden hajnalban el akarván utazni, egyik közbeeső állomáson fel­szállott a Sátoraljaújhely felé menő vonat egyik harmadosztályú kocsi­jába. A szakaszban két fiatalembert talált, kik közül az egyik segített neki csomagját feltenni a csomagtar­tóba. Közben azonban kilopta Me­csuch zsebéből annak pénztárcáját. Mecsuch azonban észrevette, meg­fogta az illetőket és átadta egy rend­őrnek, az egyik azonban elmenekült. Az elfogott egyik tettes, kinél a tár­cát a pénzzel együtt megtalálták, Ki­rág József közismert utazó zsebtolvaj, elmenekült társa pedig Sóth Béla szintén rovott múltú utazó zsebtolvaj, kit aznap délután szintén elfogtak. A rendőrség mindkettőt letartóztatta. — Cimbalmozni vágyók figyel­mébe! Több érdeklődő kívánságának teszünk eleget, amidőn közreadjuk, hogy Werner Sárika oki. cimbalom­tanárnő magániskolájában a beirat­kozások az 1909—1910. tanévre már folyó hó 29-én megkezdődnek ; a ren­des oktatás pedig szeptember hó 1-én veszi kezdetét. — Vivótanfolyam Sátoraljaúj­helyben. Pellegrini József olasz szár­mazású hírneves vivómester, ki már három hónap óta tartózkodik váro­sunkban, most, miután közönségünk a lürdőzésről visszatért, szeptember hó 1-től megnyitja vivótanfolyamát a kir. tanfelügyelő s a polgári leány­iskolái igazgató szívességéből átenge­dett polgári leányiskolái tornaterem­ben. A vivómester három hónapos tanfolyamot szándékozik nyitni férfiak s nők részére kard és vitőrvivásra. — A nők részére délután 2 órától 4 óráig tartana a tanítás a vitőrvivás- ból, férfiak részére délután 4-től este fél kilencig. Délelőtt a vivómester házaknál tartandó magánórákra vállal tanítást férfiak és nők számára. Is­meretes a sport gyakorlatok hatása az emberek fizikai s lelki életére. Ügyesiti az azzal foglalkozókat, erő­siti s fejleszti a testet s éppen azért ajánlatos, hogy a kedvező alkalmat nocsak a felnőttek, de serdülő gyer­mekek is vegyék igénybe. Dicsérendő dolog, hogy Pellegrini mestert nem az anyagi jutalom, de az eszményi sikerek s diadalok vezetik tanításai­ban s ezzel akarja majd a nagy kö zönség méltánylását kiérdemelni. A mikor a közönség, a sportbarátok s szülők figyelmét pártolólag hívjuk fel a vivótanfolyamra, közöljük, hogy a tanfolyamon résztvenni kívánó fér­fiak a vivómesternél a vívóteremben, a nők pedig Kincsessy Péter gyógy­szerész urnái jelenkezhetnek s irat­kozhatnak be a tanfolyamra. — A mozgófénykép színházban, mely a volt Tornacsarnok melletti téren van elhelyezve, napról-napra nagy érdeklődés mellett folynak az előadások. Az elektró-bioscop színház néző terét mindig hűségesen, nagy számban látogatja a közönség, ami indokát — mint már mondottuk — az érdekes, tökéletes képekben leli s a kellemes, kényelmes helyiségben, melyet szívesen keres fel a közönség. A műsor majdnem napról-napra uj és változó. Az előadások fél kilenc órakor veszik kezdetüket s megtekin­tésükre újból felhívjuk a közönség figyelmét. — A szülök figyelmébe. A ke­gyesrendiek vezetése alatt álló algim­náziummal kapcsolatos „Deákasztal- ezervező-bizottság“ Podolin (Szepes- megye) pályázatot hirdet több ingye­nes, félingyenes és fizetéses helyre. A teljes fizetéses helyre felvett tanuló reggeli, ebéd és vacsoráért havi 18 koronát fizet. A szervező-bizottság a tanulók elhelyezéséről is gondosko­dik. Magyar anyanyelvű tanulók tisz­tességes német családoknál nyernek elhelyezést. így módjukban van a német nyelvet is elsajátítani. Lakás­ért havi 8 — 10 koronát fizetnek. — Bélyegtelen kérvények gimnáziumi igazgató címén Szepes megye kül­dendők. Mondik Pál Podolin. — Női felsőkereskedelmi iskola első évfolyama folyó évi szeptember hó 1-én nyílik meg Debrecenben. Az erre vonatkozó tudnivalókat lapunk mai számának hirdetési rovatában találja az olvasó. — Szenzáció a reklámban. Szen­zációs és mégis nagyon egyszerű a Lukács Vilmos reklámirodája (Buda­pest, V. Fürdő-utca 10.) által meg­honosított uj reklámmódszer. Lukács Magyarország és Ausztria több, mint 700 elsőrangú szállójában, kávéházá­ban és vendéglőjében kibérelte mint­egy 5000 illemhely ajtóit és ezen ajtók belső oldalán egy nagy belga tükör fölött és alatt művészi kivitelű reklám üvegtáblákat helyez el, amely táblák már feltűnő elhelyezésüknél fogva sem maradhatnak észrevétlenül. Ennek a szenzációs reklámnak be kell vésődnie a vásárló közönség emléke­zetébe, és ez az, amit az igazi rek­lámnak eredményeznie kell. — A szt. István napi harsonák fürdő­inknek már finálét fújnak. Ritkulnak a vendégsorok, minden következő nap megtizedeli azokat. Csak a télen- nyáron nyitva lévő Pöstyón fürdőben, ahol a szeptember és október állan­dóan enyhe és derült szokott lenni, uralkodik élénkség késő őszig is. A köszvónyesek és reumások, kik eddig nem jutottak a fürdőzéshez, most sietnek oda, hogy az időjárás viszon­tagságai ellen télire vértezve legyenek. — Az általános drágaság miatt ajánlatos, hogy mindenki biztosítsa tűzkár ellen nemcsak épületeit, ha­nem bútorait, terményeit és egyéb ingatlanait is. Mindezek beszerzése ma háromszor annyi befektetést igé­nyel, mint ezelőtt. A csekély biztosi- tási dij fizetését megbirja mindenki, egy tűzkár azonban évekre tönkre teszi a károsultat. Biztosítási dij 100 korona érték után zsindely fedél alatt 51—60 fillér, cserép, pala vagy bá­dog fedél alatt 15 fillér. Biztosításo­kat felvesz az „Első magyar ált. biz­tositó társ." ügynöksége Sátoraljaúj­helyben a „Zemplén“ kiadóhivata­lában. — Előnyös birtokvétel. Eladó Sátoraljaújhelyben a Kazinezy-utcá- ban vízvezeték és villanyvilágítással, kocsiszín és 2 istállóval (3—10 ló ré­szére) felszerelt ház. A házban van: egy 8 szobás lakás, mely 2400 kor, egy 2 szobás lakás, mely 280 kor. és 3 kisebb helyiség, mely 300 koro­nát jövedelmez. A házhoz tartozik egy 567 n-öl terjedelmű telek és egy 1000 hordós borpince, továbbá a ház mellett van l8/* kát. hold beültetett csemege-szőlő terület, Vs hold gyü­mölcsös. A birtokhoz tartozik még a vasút állomástól 10—15 percre a Sá­torhegy déli lejtőjén a herceg Win- disch Grätz szőlője mellett levő 10 kát. hold területű szőlő, melyen 2 szoba és konyhából álló nyári lakás, egy vincellér lakás, présház, istálló, teljes gazdasági felszerelés és 37* k. hold gyümölcsös. Az idei termés a vevőé. A felsorolt birtoknak eladási ára 150 ezer kor. A vételárhoz 50,000 kor. készpénz szükséges, 40 ezer kor. tíher maradhat az ingatlanon, mig 60 ezer kor. 6 éven át volna törlesz­tendő. Aki ezen előnyös vételre reflek­tál, forduljon felvilágosításért kiadó- hivatalunkhoz. DUNKY FIVÉREK cs. és királyi udvari fényképészek műtermében Sátoraljaújhely Széché- nyitér 9. Modern irányzatú művészi kivitelű fényképek és nagyítások ké­szülnek. — Egy oki. tanítónő mérsékelt díjazásért zongora órák adására ajánl­kozik. Bővebbet a Oojdics nővérek tőzsdéjében. — Teljes ellátásra elfogad intel­ligens tisztviselő család gimnáziumba járó két fiú, vagy polgári iskolába járó két leány növendéket. — Zongora tanítás. Zongora órá­kat úgy háznál, mint saját lakásán előnyös feltételek mellett ad kiváló képesítésű zongora tanítónő. Cim: Sátoraljaújhely, Bokor József, Rá- kóczi-u. 10. — Eladó egy jókarban lévő trimó, egy kredenc és egy ebédlői tükör. Cim a kiadóhivatalban. — Gimnáziumi tanuló a követ­kező tanévre teljes ellátásra felvéte­tik egy intelligens családnál. Cim a kiadóhivatalban tudható me. Szemgyógyintézet van Miskolcon a Csabai-uton levő szanatóriumban. SZÍNHÁZ. ** Palásthy színtársulata Mező­hegyesen. Palásthy Sándor színtársu­lata újabban Mezőhegyesen állomá­sozik s ezen a helyen is kivívta tár­sulata előadásai iránt a közönség pártfogó érdeklődését. Mint lapunk­nak Írják : ajszezon sikerének fő'inditó okait abban leli, hogy Palásthy igaz­gató a rövid mezőhegyesi színi szezon minden előadására újdonságokat tű­zött ki s a fővárosi legújabb darabo­kat mutatja be a közönségnek, mely kellőképen méltányolja Palásthy s társulata nemes törekvéseit. ** Komlóssy Emma bemutatko­zója. Komlóssy Emmát, a régi nép­színház énekesnőjét — mint a fő városi lapok egy értei raüleg Írják — szívesen látta viszont Budapest szín­ház-látogató közönsége folyó hó 18-án este a Király színház színpadán. A Király színház uj tagjának első be­mutatkozója volt ez a közönség előtt, mely Komlóssy Emma művészetét, énekképessógét már régebben ismeri, de a művésznő a Király színház, tem­peramentumához illőbb műsorában bizonynyal még a régibb sikereknél is nagyobb diadalokat van hivatva elérni. A sikeres bemutatkozó hírét örömmel vették a művésznő nagy­számú sátoraljaújhelyi hívei is, kik ma is szívesen gondolnak vissza Komlóssy itteni sikerekben gazdag működésére. ** Szerződtetés. Közöltük már javarészben, hogy Palásthy Sándor sátoraljaújhelyi színigazgató milyen szervezésben fogja bemutatni uj tár­sulatát s kik lesznek az uj társulat tagjai. Palásthy Sándor most — mint értesülünk — azon tagokon kívül, a kiknek neveit már felsoroltuk, újab­ban Szász Annát, az előnyösen is­mert színművésznőt is szerződtette társulatához. IRODALOM. A Knopfler — Gárdos hittan 4 füzetből álló s igen értékes mű. Itt főleg, az ország határa felé, hol a tankönyvnek jutott a magyarosítás terén egyik főszerep, kívánatos, hogy e tankönyv az elemi iskolákban az izr. hitoktatásnál elfoglalja az őt mél­tán megillető helyet. Kifogástalan magyarságán, könnyed nyelvezetén kívül nagy előnye a tömörség s az, hogy a biblia fordítást, hit és erkölcs­tant, továbbá imaforditásokat magá­ban foglalva, a tananyag teljes fel­ölelése mellett sem haladja meg a gyermek értelmi képességét. A négy kötet összes ára (II. III. IV. V. és VI. osztály részére) 2 kor. A könyv kiadója Alexander Vilmos. Az „Adalékok Zemplénvármegye Történetéhez“ c. havi folyóiratunk 1909-ik évi XV. évfolyamának jun.—jul. havi füzete a következő érdekes tartalommal jelent meg: 1. A zempléni nemes hadak 1809-ben. Irta: Dongó Gy. Géza. — 2. Száz év előtt. Irta: Sándor Imre. — 3. A szent koronának 1805. és 1806. évi útja Zemplénben. Irta: Dongó Gy. Géza. — Az „Adalékok“ előfizetési ára íél évre 3 kor., egész évre 6 korona. Az „Adalékok“ eddig megje­lent füzeteihez készült díszes bekötési táblák kiadóhivatalunkban (Főtér 9. szám) folyton kaphatók. A „Zenélö-Magyarország“ köz­kedvelt zongora és hegedű zenemű- folyóirat most megjelent 389-ik füzete újra a legjobb és legkedveltebb zon- goraujdonságokat közli és pedig: I. Lakatos Ferenc hírneves „Jászberé­nyi csárdás“-át, mely minden jobb cigányzenekar kedvelt müsorszámát képezi. II. Fesler Ottó, „John China­man“ eimü, eredeti chinai jellemin­dulóját. Minden müveit család zon­gorájának egyik legelőkelőbb ékes­sége a házi programm, mely a lelki hangulatok legfinomabb tónusában tartva, az ábrándos, hófehér leány­szobától, a táncos szalonteremig és nótás ebédlőig, a legigazibb tetszésre találhat. Szinte ajándókszámba menő jutányosán jut a zeneértő közönség a „Zenélő-Magyarország“ minden egyes számához, mert ennyi pénzért — 12 korona évi előfizetésért külön kiadás­ban csak 2—3 kottát kapna, itt mint­egy 120 darabot kap az előfizető a nevesebb hazai és külföldi zeneszer­zők legszebb müveiből. Félévi előfi­zetés 6 korona. Ezért kap az előfi­zető 11 füzetet s karácsonykor egy 45 - 50 oldal terjedelmű, gyönyörű „Karácsonyi zenealbumot“. Az eddig megjelent 380 régebbi füzeteinkből, 60 különféle összeállítású, 30—30 zeneoldal terjedelmű mutatvány füze­teket adtunk ki. Ilyen füzet 8—10 korona bolti áru zenemüvet tartal­maz, s füzetenként 60 fillérjével hoz­tuk forgalomba. Ezekről részletes prospektust, úgy egyéb zenemüvek­ről árjegyzéket kívánatra ingyen és bórmentve; mutatvány füzeteket pe­dig 60 fillér levélbólyeg beküldése ellenében küld: a Zenélő Magyar- ország kiadóhivatala, Budapest, Vili. Józsefkörút 11. SPORT. Felhívás. A SAC. tagjait ez utón felkérem, hogy amenuyiben a szept. hóban megkezdődő vivótanfolyamon résztvenni óhajtanak, ebbeli szándé­kukat nálam e hó végéig bejelen­teni szíveskedjenek. Boronkay László, h. e titkár. A SÁC. és ETVE. reváns mér­kőzése. A sátoraljaújhelyi athlelikai club — mint jeleztük — folyó hó 22-én vasárnap Eperjesen fog mér­kőzni az eperjesi torna és vívó egy­let football csapatával. Ez a verseny tulajdonképen reváns mérkőzés lesz, mert folyó hó 15-én már szembe állt egymással a két csapat s akkor a küzdelem 4: 1 arányában az ETVE. javára dőlt el. Széles körben keltene örömet, ha a SAC. e revánsküzde- lemről győzelemmel jönne haza. A versenyre menő footballisták holnap, folyó hó 22-én a reggeli vonattal in­dulnak Eperjesre az egyesület tevé­keny titkára Boronkay László veze­tése alatt. Tennisz-előjáték. A Sátoraljaúj­hely—Sárospatak tonnisz játékosai között rendezendő mérkőzés előjátéka a Chudovszky kerti-pályán 18-ika óta a közönség élénk érdeklődése mellett folyik. A szép és ízléses nyeremény­tárgyak, melyek 22-én kerülnek ki­osztásra, állandóan közszemlére van-

Next

/
Oldalképek
Tartalom