Zemplén, 1909. július-december (39. évfolyam, 53-103. szám)

1909-07-21 / 58. szám

2. oldal. ZEM.PL ÉN. Julius 21. fertőzések folytán leszáradjanak. Ha pedig közben az eső lemosta a port, természetesen megismétlendő a poro­zás. Csakis ismételt és figyelmes réz- kénporozással hárítható el a fürtök teljes pusztulása. Ha az első porozás után még mindig megbetegedő és kiszáradó fürtök mutatkoznak, ez a jelenség nem azt bizonyítja, hogy a védeke­zésnek nem volt hatása, hanem azt, hogy az ilyen bogyók már a porozás előtt meg voltak fertőzve. A már fer­tőzött bogyókat meggyógyítani nem lehet, csakis a még érintetlenek véd­hetők meg rézkénporozás által attól, hogy megbetegedjenek. A porozást akkor is sikerrel lehet folytatni, ha az időjárás nedves, sőt legsikeresebb korán reggel, mikor a fürtök még harmatosak, mert a rézkénpor a ned­ves bogyókra jobban tapad s védő­hatását is jobban kifejtheti. Itt említjük meg, hogy az „Am­pelológiai Intézetthez több, a beteg­ség különféle stádiumában levő für­töt küldtünk megvizsgálás, a beteg­ség és a védekezési szer helyes meg­állapítása céljából s azon távirati ér­tesítést vettük, hogy a fürtökön pe­ronospora találtatott, ellene azonnal kell rézkénporral porozni. Fújtató és rézkénpor (Aschen- brant-fóle) a Magyar Mezőgazdák Szövetkezeténél (Budapest, Alkot­mány utca), Geittner és Rausch cég­nél (Budapest, Andrássy ut) kapható. Holdankint 15—20 kgr. szükséges. Ára kgronkint 50, nagyobb mennyi­ségben 45 fillér. A meglévő baj elleni erélyes vé­dekezést — melyet a vármegye sza­bályrendelete is előír s melynek el­mulasztása kihágást képez — ismé­telten ajánljuk a t. szőlősgazdák és az illetékes hatóságok szives figyel­mébe. A Zemplénmegyei Gazdasági Egyesület elnöksége. HÍREK. | Luhács Hárnly. | — jul. 20. A koporsódra röget nem dobhattam Bucsuzásul hát rá e dalt vetem, Tán el fog férni annyi hanttal együtt A te megdermedt, néma sziveden. Kaptál te dalt utadra utitársul Hegedü-szó sirt koporsód felett, Bohém-legényid mind vonóhoz álltak S amennyi húr, az mind sirt, könyezett. Táncolni kezdtek sSzomoryNiki a kis kadét elfelejtve pillanatnyi aprehenzióját, sietett Katóért. Neki Ígérte ezt a táncott s a világért sem mondott volna le róla. Dénes Ödön egyedül maradt Fo­dor Böskével. Égy egész év óta nem látta a leányt; s most kínos volt a találkozás a történtek után. Nem tudta mit mondjon neki. Végre meg­találta a kivezető utat. — Ha nincs eligórve a táncra, adja nekem, kérem. — Köszönöm. De tudom csupán udvariasságból kérte ezt a táncot, nem fogadom el. De ha egy szíves­ségre kérhetném . . . — Parancsoljon velem. — Ne udvaroljon Katónak; ez nem becsületes dolog. Á férfi meglepetve nézett a le­ányra s kissé érdes volt a hangja, a mikor azt kérdezte: — Miért mondta ezt Böske ? — Azért, mert ez az igazság. Maga csak játszik azzal a leánynyal; maga nem szereti Katót. — De ... de ... én ... — Nem, maga nem szereti;nem is szeretheti igazán, mert az a naiv, hiszékeny kis leány nem magához való. Óriási ellentétek vannak a lel­Beállok én is legónyid sorába Lantom húrját, ládd, én is rezgetem. A köny, amelyet én hullajtok érted, Bohém legényhez illőn : — dal legyen. Legyen kísérőd, mint társid zenéje A mérhetetlen, végtelen vizen, Amelyen uj hajód: — szöges koporsó — Felfoghatatlan cél felé viszen. Ez mondja el neked az utak-utján: Nincs ok panaszra zord közöny miatt, Van elég szem, mely könyet ejt utánad, S van elég szív, mely titkon elsirat. Széttört vonódra, néma hegedűdre Busan tekint le annyi, annyi szem, Melyet te tettél egykor ragyogóvá, Vagy nótád hagyott busán, könyesen. Sok szép nótádat nem húztad hiába, Ki érzést vet, az sziveket arat, A nóta-mag, mit itt-ott elvetettél Megtermé, hidd el 1 a kalászhadat.. . .. S ki neked szivet,müvészlelket,érzést Adott a név, rang, uri-sor helyett : Vezetni fogja és gondozni lágyan Ott túl is a to nótás lelkedet. Németh Pál. Tisztesség-vadászat. — jul. 21. Az élet maga igazolja napról- napra amaz elterjedt, magyar szálló­ige igazságát, hogy nincsen nap ese­mény nélkül. Nagy és sok, érdeklődést keltő esemény hirét vesszük szakadatlan folyamban. A sajtó, amelyet pók­hoz lehet hasonlítani s mely ott ül az egész müveit eontinensre kiterjedő hálója közepén, bőven táplálkozha- tik a hálójára tapadó eseményekből, fáradnia sem kell, hogy közelükbe jusson, mert a kábel, a telefon, táv­írda, vasúti vonalak képezik az ő hálója szállait s ezek maguk viszik az esemény-táplálékot a gócpontba, hol az eseményekre éhes sajtó pók fészke!. És bár napról-napra bővül, szö­vődik ez az egész világot keresztül­fogó háló : a sajtó pókok egy része nem elégszik meg a nyújtott táplá­lékkal, többet kíván s éhsége napról- napra fokozódik. Hogy kielégítést nyerjenek : hálójuk szálait odarögzitik oly helyekre is, melyeket nem volna szabad érinteniük s valósággal szen­télyek azok, ahonnan manap ezeken a hálószálakon keresztül szívják táp­lálékukat. Mindez azért van, mert a sajtó keik közt, ezzel a diszharmóniával pedig nem lehetnének boldogok. Ez nem a maga párja Ödön ; ez egy sze­relmes, bohó kis leány, aki a szivé­vel gondolkozik; szerelmes a maga férfias szépségébe, hizeleg neki a bókja, boldoggá teszi, hogy vele fog­lalkozik, de nem látja a lelkét: nem keresi azt a fonalat, amely a legerő­sebben köt össze két embert. Éz a tudatlan kis leány soha sem értené meg magát. Ha elmúlna a mámor, idegenek lennének egymásnak, mert hiányozna a lelkek közössége. Hagyja el Katót, kérem hagyja el. Gyermek az még s könnyen feled. Inkább most sírjon, ha fájni fog a szív, mint ké­sőbb, amikor már két élet lenne tönkre téve. A férfi halkan, mintha saját ma­gától kérdezné, azt mondta a lánynak: — Hát mit gondol Böske ? maga azt hiszi, hogy .. . Nem fejezte be a mondatot, mert a leány hirtelen közbeszólt: — Igen Ödön, én azt hiszem, hogy maga csak a pénzéért venné feleségül Szentimrey Katót. És ezért nem mondta Dénes Ödön Szentimrey Katónak sem akkor este, sem pedig soha, hogy: szereti. egy részét gourmanddá tette az ese­mény-táplálék változatossága. Figyel­men kívül hagyják a fontos, orszá­gos, politikai eseményeket, parlagon hagyják a közügy, közérdek annyi mezőjét, mely a sajtótól ápolási, gon­dozást, propagálást vár, hogy a ne­kik izletesebb, kívánatosabb táplá­lékra vadászhassanak ; arra, am lyre — sajnos 1 — a közönség egy része is éhes. így tör azután be a sajtó­pókok ez undorító hada az egyének magán, családi, becsületbeli ügyeibe, hogy ezeket az apró, de érdekes szen­zációkat hálójába ejtve odavihesse az emberi megszólások, a nyilvánosság­nak piacára. A példák mutatják, hogy a ma­gyar fővárosi s vidéki sajtó élet bő­ven duslakodik az ilyen orgánumok­ban, melyek országos, komoly ügyek közcélt szolgáló tárgyak vitatása, közlése helyett mohó vadászatot in­dítanak — szakítva úri felfogással, erkölcscsel, tisztességérzettel — az egyéni tisztességre és becsületre. — Apró, kicsiny, de titkos egyéni és családi szenzációk látnak nyomda- festéket s felfújt, kicimezett, kiáltó alakjukkal szomorúan engednek kö­vetkeztetést vonni arra, hogy az em­berek egyrészéből teljesen kihalt az embertársai iránt érzett rokonszenv, figyelem, megbocsátás és szeretet érzése. És ez a mások szerencsétlensé­gén, balsorsán, családi drámáján élős­ködő sajtóhajsza szemünk láttára ujul meg napi ól-napra. Ma ellenem, hol­nap ellened. És szomorú, hogy a tár­sadalomnak mégis van egy jelentős nagyságú része, mely ezeknek a saj­tóorgánumoknak romlott táplálékát várja, fogadja és emészti. Ma, mikor a társadalom e része szívesebben fo­gad minden közérdekű kérdésnél egy ilyen úgynevezett pikáns szenzációt: lehet-e csodálni, ha van sajtó, mely visszaélve e vágygyal, e kíváncsiság­gal, gondoskodik az ilyen csemegék feltálalásáról ? Ez ellen a garázda, a magán­élet szentélyébe hatoló orv-munka ellen megvetéssel kellene harcolni és védekezni a nemes Ízlésű, az egyéni integritást szentnek tartó, lovagias magyar társadalomnak. Itt van ime példának a legújabb sátoraljaújhelyi eset, a Molnár—Chu- dovszky affér is. Ideges percben meg­történik a sajnálatos eset, hogy egyik úri ember tettleg megbánt egy másik úri embert. Temérdek kielégítő módja van, hogy az ilyen, az életben gya­kori affér feltűnés és az egyéni tisz­tesség sérelme nélkül intéztessék el. De bármint legyen is, ez tisztán a szereplők magánügye s egyáltalán nem oly esemény, melyet a müveit társaság gunynyal dolgozna meg s verne dobra a nyilvánosság piacán. Efemer értékű szenzáció ez az élet nagy eseményeihez viszonyítva, tisz­tán a szereplők magánügye s melyik úri érzésű ember gondolna rá, hogy ezt kicifrázva, tolakodó szemérmet­lenséggel ellopja s odategye a nagy nyilvánosság bonckése alá. Hát any- nyira gyűlöljük már mi emberek egy­mást, hogy csak egymás bajainak taglalásában duslakodva érezünk jó közérzést ? Hát nem maradhat védve a nyilvánosságtól az sem, ami kizá­rólag az egyesek ügye? Hát szabad é tisztességes sajtónak ilyes személyi ügyeket máskép, mint jóakarattal, nemes indulattal kezelni f Láttuk, hogy mindez hiú remény­ség. Az apró, kis, titkos szenzációra mohó vágygyal bújtak elő odúikból, az ilyen szenzáción élősködő sajtó­pókok s nem fékezve tartózkodásukat a mások magánéletébe való beavat­kozástól, minden férfiasság és tisz­tességérzet nélkül, rosszlelküséggel, elferdítéssel, ízléstelen szatírával húz­ták ki az ügyet a nyomtatott betű utján a mások kellemetlenségeiben gyönyörködök terítékére. Nagy adag kárörömmel persze és rosszakarattal. De van a társadalomnak egy nemes érzésű része, mely undorral és megvetéssel fordul el ettől a ko­médiától. Mert lassan kezd kialakulni a társadalom kebelében, egy ki nem mondott, titokban működő becsület- bíróság, mely a tolitól, melyet harcba visznek, szintúgy megkívánja a tisz­taságot, mint a kardtól, melylyel lo­vagias ember becsületét védelmezi. És ez a bíróság a maga érvényre- juttatott közönyével és megvetésével képes lesz arra, hogy e visszaélésekre reá nyomja a maga megszégyenítő bélyegét, melyet mindenki észre fog venni a megbélyegzettek homlokán El kell jönni azon időnek, mi­kor az egyéni integritás ez orv-vadá­szait lehetetlenné fogja tenni s tudja majd tenni a tisztességes érzésű em­berek nemescélu szövetkezése. Ennek a szövetkezésnek hallgatólag, ki nem mondottan minél előbb meg kell alakulni, mert a példák intenek cse­lekedetre. Hannibál itt áll a kapuk előtt . . . th. — Negyven nap. A néphit tud­valevőleg azt tartja, hogy ha Medárd- napkor esik, utána negyven napig esős időben van részünk. Az idén mintha tényleg bevált volna a nép­hit, mert a Medárdot követő negyven napon át ugyancsak sűrűn volt eső­ben részünk s aligha volt egy nap is, amikor meg ne nyíltak volna az ég csatornái. A kritikus idő negyve­nedik napja vasárnap volt és azóta mintha meggondolta volna magát a nyár és ismét visszatért volna hoz­zánk. Négy nap óta meleg, szép nya­runk van s most csak az volna kí­vánatos, hogy a szép idő állandó ma­radjon és legyen végre-valahára ré­szünk igazi, napsugaras, szép nyár­ban, amit eddig — bár julius havá­nak vége felé járunk — nélkülözünk. — Uj ügyvéd. A kassai ügyvédi kamara dr. holló Zoltán ügyvédet Nagymihály székhelylyel tagjai so­rába iktatta. — Izraeliták kegyelete. Julius hó 18-án 70 éve múlt, hogy Teitel­baum Mózes szentéletü újhelyi rab­binus meghalt. A honvédlaktanya mellett fekvő régi zsidó temetőben nyugszik, hol halála évfordulóján nagy számmal jelennek meg az emlékzetét tisztelő hitsorsosok. Ez éven különö­sen nagy volt a kegyeletes megem- lékezők száma s több ezeren érkez­tek messze vidékről, sőt a külföldről is Teitelbaum sírjához. A nevezetes emlékű rabbinus Kossuth Lajosnak még Ujhelyben lakása idején, mielőtt a közpályán tevékenységét megkez­dette volna, megjövendölte,hogy „nem­zetének dicsősége lesz.“ A jóslat be­vált, mint Teitelbaum számos más jövendölése is s ezek szereztek neki Európaszerte nagy hirt és általános tiszteletet. — Gyászfátyol van a hegedűn ... Sátoraljaújhely város bohém világá­nak egyik általánosan kedvelt, nép­szerű alakja halt el folyó hó 19-én reggel 5 órakor a sátoraljaújhelyi „Erzsébet“ közkórház elmeosztályá­nak egyik szobájában. Az izzig-vórig bohém lelkületű cigányprímás Lu­kács Károly, aki annyi szép, átórzett nótával férkőzött be a közönség szi­vébe, halva fekszik immár, megölte a lázas, éjszakázó, a gyönyörben mér­téktelenül tobzódó egyének betegsége a paralysis progressziva. Szivében megsemmisült, örökre hallgatóra vál- lott az érzés, mely egykor forrt, te­vékenykedett s átitatta melegével a nótákat, melyeket vonója közvetített. A hegedű árva lett, tulajdonosa ke­zéből kiesett a vonó, mely ott vib­rált, fickándozott s parancsolt a bál­termekben perzselően, tüzesen, vadul s akkor volt selymes, lassú és méltósá- gos, mikor a társaság egy-egy bu- songó magyar dalba kezdett. Sokáig volt itt közöttünk, szerették, megbe­csülték s ép akkor, mikor hütelen

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom