Zemplén, 1909. július-december (39. évfolyam, 53-103. szám)
1909-12-04 / 97. szám
2. oldal. ZEMPLÉN. December 4. mely ha lezuhan: a közgazdaság és pénzviszonyok csődjét sújtja reánk. Cgy pár helyreigazítás tA Kazinczy-kör megnyitója“ o. cikkhez. — dec. 3. Bánó Jenő ur, a mexikói egyesült államok főkonzulja levelet irt lapunk főszerkesztőjének, melyben Kazinczy-köri felolvasásáról november 24-én megjelent ismertetésünk három állításának helyreigazítását kéri. A levél a lap főszerkesztőjéhez szólott, de mert a oikk Írója én vagyok : átveszem magamnak természetes jogomat arra tőle, hogy a szives helyreigazításokat közreadva, arra a főkonzul ur utólagos szives beleegyezése reményében, megtegyem azon tiszteletteljes megjegyzéseimet is, melyek engem, mint cikkírót ezen tévedésekért — úgy: ahogy — mentenek. Bánó Jenő ur szives észrevételei közül az első arra vonatkozik, hogy Mexikónak Escohedo elnöke sohasem volt, de volt egy ilyen nevű tábornoka. Ez tényleg igy van s igy van írva ez az ón kéziratomban is. De a szedő, aki a felolvasásról szóló ismertetésemet kiszedte elnézés folytán szedett „elnök“-öt a „tábornok“ helyett. Az ilyen dolog bizony olykorolykor megesik, de itt valószerü is volt a tévedés, mivel a nehézmó- nyezett hely alatti sorban, ahol Juarez elnökről Írtam: „elnökiről is van szó. A corrector, ki már jóformán csak szavakat olvas nem vette észre a hibát, de ebből a cikk szerzőjére, rám: odium aligha háramol- hatik.' A főkonzul ur második szives helyreigazítása arra vonatkozik, hogy én azt írtam Miksa császárról, hogy ő Juarez elnök parancsára Ítéltetett halálra. A főkonzul ur útbaigazítása szerint Miksa császár felett a rendes gondos ízléssel terített asztalt s nem vehettem észre, hogy valaki hozzám siet s osak mikor két kar ölelését éreztem s könytől, örömtől fátyolos hang fülembe súgta: fiam ! édes fiam ! akkor dobbant meg szivem viharos, túláradó örömben s lecsókoltam hófehér hajú édes anyám szemeiről az örömkönyeket. S mikor anyám karjaiból kibontakoztam, beteges, meggörnyedt hátú atyám ölelésére siettem. Barátom 1 Ez volt eddigi életem legtisztább, legszebb perce : a viszontlátás szüleimmel oly sok évi távoliét után. Meg akartak lepni. Nem várták be, hogy én menjek érettük, mihelyt megismerkedtem uj otthonommal, ők siettek ide, hogy ezt a fészket jóelőre szépítsék, megmelegitsék. A viszontlátás első öröme után reggelihez ültünk. Az amerikai „ham and eggs“, „bacon“ stb. nehéz reggelik után oly sajátságos volt ez a tej, méz és kalácsból álló könnyű reggeli. Atyám azután elvezetett rendelő szobámba, „mely dolgozószobám mellett volt. Üvegszekrényeimben a leg- pedánsabb gonddal voltak elhelyezve műszereim, górcsöveim és egy rendelőszoba minden kelléke a legnagyobb szakértelemmel volt elrendezve. Dolgozószobámba lépve, meglepetten kiáltottam fel: ez az én egykatonai haditörvényszék ítélkezett s mert Mexikó elnökei nem autokraták, kik kényök-kedvük szerint rendelhetik el a halálos ítéleteket: Juarez csak a katonai haditörvényszék ítéletét erősítette meg. Akkor, mikor azt írtam, hogy Juarez parancsára ítéltetett Miksa császár halálra, nem azért tettem, mintha szándékom lett volna Juarezt, mint autokratát feltüntetni, de benne vau az életben, hogy általánosságban gyakori szokás, hogy annak nevét, ki az ítéletet legfelső fokon erősiti meg, illetve írja alá, összekapcsolják az ítélettel. Mondhatjuk s Írhatjuk például azt „a király főbelövette“, anélkül, hogy azzal a király személyét sértenők, vagy azt sejtetnénk is, hogy bíróság Ítélete nélkül kénye- kedve szerint lövette főbe. Hogy szigorú volt-e, vagy nem az Ítélet: azzal nem volt szándékom foglalkozni. Bánó Jenő ur harmadik észrevétele az, hogy Mexikónak nincs semmi nagyszerűsége, mely bármely élő dinasztia tagjának alkotása lenne. Erre vonatkozólag a szives felvilágosítást szintén meleg köszönettel fogadom el és eléje helyezve Bánó Jenő ur értesítését s tudomását dr. Brozik Károly úrénak, ki szintén tudott és irt arról az alkotásról a Pallas lexikon 12. kötetében a Mexikóra vonatkozó ismertetésében, a nehéz- ményezett helyet helyreigazítom. Én a magam részéről a legmelegebb érdeklődéssel, jóindulattal Írtam a Bánó Jenő főkonzul ur felolvasásáról s hálás szavakkal, mert a Kazinczy-kör közönségének az érdekes felolvasás nagy gyönyörűségére szolgált. Eszembe se jutott s nem volt szándékom, hogy a köztársaság rovására bármelyik dinasztiát is felmagasztaljam s igy e tekintetben semmiféle vádat magamra nem veszek. Mikor változatlan indulattal s hálás köszönettel vagyok adós Bánó Jenő főkonzul urnák a gyors újságkori, otthoni szobám ! Atyám szeretettel tette kezét vállamra: az egész házat mi ketten anyáddal rendeztük be, csak ezt a szobát, lelki életed külső rámáját testvéred özvegye rendezte be. Ő jobban értett hozzá, hiszen jól ismeri kedélyedet, lelkületedet. Árny borult egy percre lelkemre. Tehát Klára, szivem első bálványa itt járt, ő szépitette ezt a zugot, ahol dolgozni, álmodni fogok. Fájó keserűséggel gondoltam a múltra, mikor Klára, fivéremnek nyújtotta kezét s csak mikor az eskü elhangzott, János hazavitte ifjú hitvesét, ébredt Klára annak tudatára, hogy engem szeret, egész szívvel viszonozza nagy, szent szenvedélyemet, így űzött el a hazából. Testvérem hitvese szent volt előttem. Menekültem szivem fájdalmával. Amerika volt a gyógyulásom, a munka, tanulás megvigasztaltak. Fivéremet boldognak hittem. És csak akkor mikor a kábel hírül hozta, hogy Jánost egy körvadászat alkalmával egy eltévedt golyó halálosan megsebesítette, csak akkor tudtam átérezni, hogy nemesen cselekedtem, mikor a szegény testvérnek meghagytam, rövid boldogságának illúzióját. És nem tértem vissza mégsem. Úgy hittem, hogy Klára elfelejtett és szívből siratja az urát... S most, hosszú évek irói munkába becsúszott hibák szives helyreigazításáért, igen köszönöm egyben azt a figyelmét is, hogy két mü elolvasására hívja fel figyelmemet. A müveket, mihelyt megkerit- hetem, örömmel és figyelemmel fogom elolvasni. Németh Pál, A Zemplén felelés szerkesztője VÁRMEGYE ÉS VAROS Városi programmunk. — dec. 2. A „ polgármester- jelölő értekezlet Kiss Ödön h. polgármester mellett lándzsát törő, egyhangú, lelkes határozata közismeretes. Örömmel hajtottuk meg lobogónkat mi is e határozat előtt s most, mikor nyilvánvaló lett, hogy a város polgármesteri állására Kiss Ödön h. pnlgármrsteren kívül senkisem pályázott: kétszeres ez az örömünk. Kétszeres, mert most már azt is tudjuk, hogy Kiss Ödön engedett az egyhangú, lelkes bizalomnyilvánitás hivó, marasztaló szavának s folyó hó 2-ikára beadva az alispánhoz pályázati kérelmét, a maga részéről is megpecsételte a tervézett szövetséget. Mindazok, akik tanúi voltak a polgármester-jelölő értekezleten a közbizalom egyhangú megnyilatkozásának, mely „a képviselőtestület egyetemét Kiss Ödön oldalára sorakoztatta: bizton remélték, hogy Kiss Ödön ezt mereven visszautasítani nem fogja. Utóvégre a közbizalom felhangzó szava mindenkor parancsszó a közélet önfeláldozó, munkás fórfiainak s különösen megtisztelő, ha valakit ép válságos időkben állítanak a közérdek munkálásának egyik fontos, exponált őrhelyére. A harcos is megrendül és tétováz lelkében egy pillanatra, ha fontos és veszélyes misszió teljesítését bízzák rá, de a kötelességtudás, a nemes ambició s a feladat nagysága önmaga felé emel meg minden embert, ki szentnek tartja a célt, melynek érdekében harcol. A közérdekű munkálkodás harcában épen igy van. Aki felé a köz bizalma oly., impozánsan fordult, mint Kiss Ödön felé, annak engedelmesség a kötelesután ismét előtolakodék lelkemben sógornőm képe. Az a tudat, hogy otthonomat az ő puha keze szépitette, reám gondolva, a hazatérést kedvessé akarta tenni: sajátságos izgalommal, édes bódulattal töltötte el lelkemet. Atyám szava felébresztett álmodozásomból : „Klára itt lakik a szomszéd faluban, özvegy édes anya kis birtokán. Együtt gazdálkodnak. És meg kell adni, Klára érti a dolgát. A munkakör úgy látszik jótékonyan hat gyászoló szivére s kezd belenyugodni szegény urának, drága fiamnak elveszítésébe. Kedélye fclüdült, mosolya visszatért.“ Old chap! Most már megsúghatom neked: mióta atyám szavát hallottam : szebbnek látom a világot s fiatalabbnak érzem szivemet egy évtizeddel. Atyám magamra hagyott. Körülnéztem abban a tusculum- ban, melyet gyöngéd női kéz rendezett be számomra. Kedvenc színem, a zöld dominált mindenütt, szegfű- mintás, mohazöld kárpitok, kényelmes bőr klubszékek, egy amerikai hintaszék, széles kerevet medvebőrrel. íróasztalom fölött Stahl-nak „Eros győzelme“ cimü pompás festménye, jobbra tőle egy egyszerű oszlopon Hilgers „Judith“-ja márványból, ifjúkorom két kedves, becses műtárgya. A glóbusok, mellszobrok, az sége. Vállalnia kell a feladatot, viselnie kell a terhet, melyet a közbizalom reá osztott s nem kell törődni egyesek kivédhető, legtöbbször méltatlan és önző kardcsapásaival, kik nagy sebbel rohannak mindenkire, aki előkelő polcán áll a köz életének, de mindig erőtlenül hull le csapásuk azokról, kiket a becsület s önzetlen munkásság vértje védelmez. Kiss Ödönt is érték már ilyes támadások és ahogy, — sajnos 1 — ismerjük a mi különös társadalmi elrendezkedésünket: fogják is érni. De ezeknek a harcoknak nem kell talajdonitani fontosságot. Hiszen élő bizonyság maga Kiss Ödön, ki dacára az ellene intézett ilyen támadásoknak : ma is olyan köztiszteletnek, közbizalomnak áll központjában, mely imponáló bizonyság rá, hogy annak tartós hatása nincs s hogy mennyire kell azt becsülni. Élénk és eklatáns bizonysága számos tény nálunk annak, hogy milyen csaták sebét kell elszenvedni a közbizalom birtokosainak napról- napra, de nagy hiba lett volna, ha ezek a tünetek leszorították, vagy leszorítani tudták volna Kiss Ödönt a köztevékenység színteréről, melyre újra fellépve ; most lelkesen üdvözlik. Most már teljesen bizonyosra vált, hogy Kiss Ödön odakerül a feladatterhes, díszes polgármesteri állásra. Közörömet keltő, nagyfontos- ságu esemény ez, de nekünk nem jelenti semmi különösebb feladatok elvégzését. Nekünk nem kell változtatni városi politikánkon, csak egy el- engedhetlen kötelességünk van Kiss Ödön iránt. Ez a kötelesség pedig nem más, mint kinyilatkoztatása annak, hogy mi, mint eddig odaadtuk, ezutánra is odaígérjük a Kiss Ödön becsületes, ambiciózus s lelkes munkásságához a magunk erejét. Lapunknak számos városi érdekű cikke tanúskodik arról, hogy önzetlen és elfogulatlan figyelői voltunk a város felvirágzása érdekében megindult tevékenységnek. Tanúsítottunk készséget s érdeme szerint irányítottuk rá a figyelmet a köz fontosabb dolgaira s volt terünk arra mindig, hogy elfogulatlanul és tisztán állítsuk a közkérdéseket a közönség elé, biztos információkat keresve és adva. Ez a régi jóindulat s éber figyelem ezután is megmarad bennünk s készséggel akarunk rósztvenni abban a várható és sikerekre jogosító munantique-óra mind-mind az eltűnt fiatalságomra, régi otthonomra •emlékeztettek. Mosolyogva néztem Íróasztalom legfőbb díszére, egy hatalmas, ósdi petróleumlámpára, melynek ernyőjére gyűrűmmel egyszer rávéstem ezt a nevet: „Klári“. Elmerengve ültem le egy kényelmes karszékbe és szinte ellágyulva nézegettem szét atyám egykori diófa Íróasztalán. Ez az asztal úgy nézett ki, mintha csak tegnap hagytam volna el, szinte látszott rajta a fél- benszakitott munka nyoma: napilapok, jegyzetek, régi füzetek, kézikönyvek feküdtek azoD, a ceruzák hegyesre faragva, a tintatartóban fris tinta. Egy meliékasztalon külföldi orvosi szaklapok, szépirodalmi revük és a newyorki „Times“-nek legújabb száma. Szememre szorítottam kezem. — Féltem, egy áruló köny lepereg arcomon. Nyitott ablakom alatt egy orgonabokor virágillatözönét küldte szobámba, majd egy fészketrakó fecske halkan csicsergett. Túláradó szívvel kitártam karjaim és hangosan kiáltottam : Itthon vagyok! Hazámban, meleg otthonomban 1 Az első idők édes-kedves izgalmairól most nem irok. Az első nap leírásából megértheted pszikológus barátom, hogy a fáradt Ahasverus hogy még nem győződött meg egy próbavásárlással Kassa, Főutca 55. szám a. (a színházzal szemben) uj férfi- és gyermek-ruha áruházának OLCSÓ árairól Nagy választék ! Szabott árak l Erdélyi
